Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)

1915-09-02 / 70. szám

2 70-ik szám. JWYÍRYIDÉK. 1915. szeptember 2 Valóban megdöbben az emberies tulajdonságoktól, igaz szeretettől hevülő emberi léiek, ha a különben nemzetük és az egész emberiség boldogitását hirdető, ezeknek a demagógiából élősködő s abból felnevelkedett dőre nagyságoknak viselkedését mérlegeljük ! De ha nem olyan mértékű jogossággal is, mindezek mellett méltán fordulhatunk számonkéréssel azokhoz is, kik harcban álló nemzetük, társadalmi osztályok és egyebekkel szemben is, minden foglalkozásukban csak jogosulatlan haszon szerzésére, az állam és egyesek kizsákmányolására használjuk fel a háborúval járó alkalmakat. Akik közt még az egyszerűbb állású termelők is, kenyér és más élelmiszerek árának szertelen emelésével iparkodnak szűkölködő embertársaik rovására jogtalanul gazdagodni. Megfeledkeznek még a templomban ájtatoskodók is arról, hogy a főidnek most még gazdagabb termése, melylyel Isten mindnyájunkat megsegített, nemcsak érettük adatott és hogy szeretetlenség nyilvánul meg abban is, ha azokért a terményekért, az arra szorulókkal szemben, a békés időben élvezetinél tőbbszörősőn is magasabb árt követelnek ! Nem akkor szeretjük egymást és Istent, amikor azzal e szeretettel tetszelgünk magunknak, vagy érte jutalmat és utána előnyöket remélünk, hanem akkor, ha ezt a szeretetet önzetlenül, felemelt lélekkel, egyesek és embertársaink iránt való szeretetből arra való szükséghez gyakoroljuk ! Hittük és vártuk, hogy ebben a háborúban az emberek tulajdonságai gyarapodni, uj tulajdonságaik, mint az idézett katona levél irója is mondja, támadni fognak. Habár ennek még kevés jelenségét látjuk, még most is hiszszük és várjuk, hogy ez a háború e nélkül az átalakító hatás nélkül nem fog elmúlni, a háború tapasztalatai s az abból folyó tanulságok megerősítik ugy az egyesek, mint a nemzetek lelkében szunnyadó szeretetet. A szeretet nélkül valókat tehát addig is csak ugy tekintsük, mint akik ennek gyakorlása elmulasztásával szaporítják a háború csapásait. Azokat pedig a kik egyéni hiúságból ennek a háborúnak tovább szításán erőlködnek, ugy nézzük, mint az emberiség ellenségeit, akik késleltetik az igazság győzelmét, a békének és szeretetnek visszatérését. K. I. Imádság Az istenkáromló ember megtanul imádkozni a hullámzó hegyek hátán, a viharos tengeren, a félelem lenyűgözi benne a dacos büszkeséget, s lágyan kulcsolódnak össze ujjai, melyek az imént még ökölbe szorultak. Lelkének egyensúlya felborúi, s kétségbeesett szorultságában egy vígasztalója, fuldoklásában egy szalmaszála van, amihez bármikor hozzáfolyamodhatik : az imádság, az Istennel való beszéd. Mondják, hogy a harctéren is körülbelül így van. A halállal való örökös kacérkodásban üdvös és ajánlatos a léleknyugálom megőrzésére az Erőben, az Örökkévalóságban való tudatos bizodalom, a halál gondolatában való megnyugvás okából. Jaj annak, aki kineveti az imádkozó embert, az Istennel beszélőt, s jaj annak, aki a csaták borzalmaiban nem keres utat magának ahhoz, akinek nevét nem szabad hiába ajkunkra vennünk. A filozófus nyugalma gyáva siránkozássá, az ultramodern ember blazírt mosolya fagyos kacagássá válhatik könynyen ott, ahol az emberi erőt nevetséges paránnyá zsugorítják össze a teknika szédületes produkciói, s ahol a legerősebb emberi idegzetet ronggyá tépik a természeti tüneményeket messze túlhaladó erejű és megnyilvánulású emberi gyarlóságok. A mennydörgés csak szellősuttogás a nehéz lövegek ördögi koncertjéhez képest. Aki mellett lecsap, az kezet fogott a halállal, ha csodálatosképen épségben maradt, s minden bizonnyal lelki átalakulásokon megy keresztül. Ez is egyik tapasztalata a háborúnak. Aki egyszer kikerült abból a forgatagból, ahol a halált ingyen osztogatják, az jobban megbecsüli az életet, ennek a szónak nem matériális, hanem ideális értelmét véve. Sajnos, kevesen térnek majd vissza a megjavúlt emberek közül, mert sokaknak már későn jött a javulási alkalom. Ez azonban mindegy, akik visszajönnek, azokban meglesz az alapföltétele a néplélek továbbfejlődési tényezőinek, s ők, a visszajöttek, adnak egy keveset nekünk is abból az erkölcsi megtisztulásból, ami együttjár a vérrel és borzalommal. Amikor az első orosz várgyűrű bevonult a történelembe, a győzelmek végtelen sorozatának hatása alatt a német birodalmi kancellár beszédet intézett a néphez. A nép türelmesen várta öt óriási tömegben verődve, mert érezte, hogy ennek a beszédnek meg kell történnie. S a német nép sohasem csalódott az ő kancellárjaiban, mert ime megjelent az erkélyen és beszélni kezdett. Egyszerű szavakkal, hogy úgy mondjam a nép nyelvén, mert istentudja, a német, legyen az császár, birodalmi kancellár, vagy egyszerű polgára hazájának, egyformán érez, s közelebb vannak egymáshoz, mint teszem a muszka cár és bármelyik alattvalója. Azonban végeredményben ez nem is olyan fontos. A kancellár befejezte beszédét, mert egy beszédnek Németországban is vége szokott lenni, a nép pedig, a barbár német nép elkezdett énekelni: Erős várunk nékünk az Isten... Nem a német nemzeti nagyságot dicsőítő himnuszra zendített rá, hanem erre a megzenésített imádságra, amelynek hallatára titkos húrok pattannak szét az ember szívében, s földöntúli sejtelmek szállják meg lelkünket. S nem a félelem, nem a borzalmak idegrombold tömege nyitotta imádságra a berlini békés polgárok ajkát, hanem a győzelmi mámor, amely vidámabb húrokat szokott megpengetni. Micsoda nép lehet az, amely nemcsak halálfélelem közepette, hanem a boldogság fékevesztett rohamaiban is először az Istenre gondol! Az Erőre, a Mindentudásra, s az Örökkévalóságra ! Diogenes. A vágóhídi borjuk. ' A magam részéről nem sajnálom, hogy a „Nyirvidék" 68-ik számában, „Állat és Madár védő Egyesület" rovat alatt cikkemet megírtam. Klein Dávid vágóhídi állatorvos ur válasza után egyenesen örülök, hogy megírtam. Örülök annak, hogy Klein Dávid állatorvos úrban egy nemes szivü állatbarátra találtam, aki bizonyára be fog lépni „Állat és Madárvédő-Egyesületünk" tagjai sorába, hogy szaktudásával „Egyesületünknek" hasznára legyen. Örülök annak, hogy a vágóhídi borjuk 1 sorsa becses válaszával tisztázódott. Az állatorvos ur azon kijelentését, hogy a vágóhídon levő borjuk a megvásárlás napján, vagy másnap levágatnak — mint állatbarát — örömmel veszem tudomásul. A vágóhídi borjukra vonatkozó miniszteri rendelet nemes szivü vágóhídi állatorvos és gondozók nélkül nem sokat ér. Állat-madárvédelemre vonatkozó törvény és rendelet is sok van. A nagy közönség tájékozására leirok egy néhányat. „Aki idegen ingó dolgot (tehén, ló, ökör, sertés, kutya stb.) szándékosan megrongál, (megcsonkít, nyomorékká tesz) vagy megsemmisít (megöl): három évig terjedhető fogházzal és száz koronától kettőezer koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntettetik." Büntetőtörvény 418. §.) „Aki nyilvánosan botrányt okozó módon állatokat kinoz, vagy durván bántalmaz, úgyszintén aki állatkínzás ellen kiadott rendeletet, vagy szabályrendeletet megszegi: nyolc napig terjedhető elzárással és kettőszáz koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntettetik. „Kihágási büntetőtörvény 86. §.) „Aki éneklőmadarakra bármikor vadászik, aki a madarak fészkeit szándékosan érinti, megrongálja, tojásaikat elszedi, aki vadászati tilalom alatt a vadak fiait elfogja: két koronától husz koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntettetik. (Vadászati törvény 30. §) „A gazda egy hónapi felmondással bármikor elbocsáthatja a mezőgazdasági cselédet, ha a cseléd a gondozására bízott állatot, figyelmeztetés dacára rosszul ápolja, vagy kínozza." (Gazdasági cselédtörvény 42. §.) „Száz koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő: aki a hasznos madarakat pusztítja, azoknak fészkeit, tojásait, fiait elszedi." (Mezőrendőri törvény 95. §. „Aki a denevért vagy szárnyasegeret, a vakondokat (a virágos, veteményes és csemeteültetvényeken kivül) a cickányt, sün vagy tövises disznót, tövises kutyát, továbbá a hasznos madarakat pusztítja, a madarak fészkeit és tojásait, fiait elszedi: száz koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntettetik." (Főldmivélésügyi miniszter 1901. évi 24655. sz. rendelete.) E rendeletek, törvények dacára kérdem, hogy az erdőn, mezőn, szőlőskertekben, ligetekben, a városban levő fákon, eresz alatt fészkelő madarakat nem e pusztítják most is ? A fuvarosok, talyigások mindenike kíméletesen bánik e most is lovával? A baromfiaknak a piacra és hazavitele kifogástalan-e ? Nem e Játimk megcsonkított fülü és farkú kutyákat ? Ismét azt mondom, hogy nemes szivü emberek kellenek az állatvédelemhez. Nem a tőrvények és rendeletek (különösen, ha nincs aki végrehajtsa) de jószívű emberek sokasága viszi előbbre az állat és madárvédelmet. A nyíregyházi állatvédő egyesületnek is nem 86, hanem ezrekre menő tagra volna szüksége, hogy látható eredményeket tudjon felmutatni. Több szem többet lát. Megszólaltatjuk e lapok hasábjain a hasznos énekes madarakat, a fuvaros, talyigás lovakat, a kodácsoló, hápogó, gágogó baromfiakat, a bégető borjukat. — Hirdetjük az állatvédelmet. Hívjuk a tagok sorába való belépésre a nemesen érző embereket és mit tapasztalunk ? Szabolcs megyéből összesen 86 férfi és nő sorakozott eddig az állatvédelem zászlója alá. A borjuk érdekében megirt cikkemmel csak használni akartam az állatvédelem ügyének, nem pedig bárkit is sérteni, vagy hanyagsággal vádolni. Állatvédő Egyesületi tag. A háború. (4 „Nyirvidék" eredeti távirata.) Budapest, augusztus 31. (Hivatalos.) Orosz hadszíntér: Lucktól északra és északkeletre ellentálló orosz haderőt tegnap heves harcok közt dél felé vetettük vissza. 12 tisztet, több mint 1500 főnyi legénységet fogtunk el, 5 géppuskát, 5 mozdonyt, 2 vasúti vonatot és nagymennyiségű hadiszert zsákmányoltunk. Csapataink Swinjuchy-Gorochow, Radziechov és Turze mellett is kényszeritették az oroszokat, hogy a visszavonulást folytassák. Radziechowtól délre a budapesti cs. és kir. gyaloghadosztály ezredei szokott vitézséggel, rohammal foglaltak el egy erősen elsáncolt védelmi vonalat. Strypa mentén átkelés kierőszakolásáért folyik a harc. Oroszok itt, üldöző csapataink előnyomulását egyes helyeken kemény ellentámadásukkal gátolják. Dnyeszter mellett és Besszarábiai határon nincs újság. Kobrintól északra küzdő haderőnk a Muchiawec felső folyásánál fekvő Pruzany-ig nyomult elő.