Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)

1915-08-29 / 69. szám

Nyíregyháza, 1915. szeptember 29. Vasárnap XXXVI. évfolyam, 73. szám. A Szabolcsvár megyei Községi jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetés: Egész évre 10 K, Fél évre 5 K, Negyed évre 2 K 50 f. Egy szám ára 10 f. Tanítóknak félár. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: SZÉCHENYI-ÚT 9. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. Legolcsóbb hirdetés 1 K. Hiv. hirdetések sora 60 f. A nyilt-tór soronként 80 f. Apró hirdetések 10 szóig 1 K, minden további szó 5 f. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. A törők katona. Irta: Dr. Prőhle Vilmos. A német birodalom kancellárja már kétízben emlékezett meg lendületes, szép szavakkal török szövetségesünk fényes katonai erényeiről. Először az olasz hadüzenettel kapcsolatban, másodszor legutóbbi hatalmas beszédében, amelynek folyamán úgyszólván minden lényeges kérdést érintett, ami a világháború előzményei és jelenlegi állása tekintetében elsősorban érdemel figyelmet. Szinte általánosnak mondható az a felfogás, hogy a török hadsereg újjászületése a török szolgálatba lépett német tisztek érdeme; de ez nem maga az igazság, hanem az igazságnak csak egyik része s hogy a kancellár erre nem is célzott, az annak tanúsága, hogy ő is tudja és mindenkinek tudnia kellene, mennyit ér a török önmagában, a maga őseredeti mivoltában, idegen szellemtől érintetlenül. J Ott, ahol ma a legelkeseredettebb, leggyilkosabb harcok folynak a harmad- 1 félezeréves Bizánc birtokáért, a sok vihart látott Bulajir közelében, alussza örök álmát Sehzáde Szulejmán török pasa, aki 1357-ben éjnek idején néhány válogatott vitéz kíséretében lepte meg az európai partot s tüneményes gyorsasággal foglalta el Gallipolit és egész környékét, így vetve meg a törökök rumeliai uralmának alapjait. Ott nyugszik három évtized óta a rodostói Kemái bej is, a török irodalom és nemzeti szellem halhatatlan ujjáteremtője, kinek épen Sehzáde Szulejmán pasa volt az ideálja, és aki gyenge szervezetűnek látszó fiacskáját, a ma már nagynevű Ali Ekrem bejt, kilencéves korában kaszárnyában neveltette, hogy marcona gépü, herkulesi izmú kisázsiai bakák körében készüljön a vitézi pályára. Mert minden török férfi egyenesen katonának született. Kaja khán törzse a tizenharmadik század elején dicsőséggel vett részt Dzselál-Eddin khárezmi királyfinak legendás harcaiban Dzsengiz khán hordái elleu, majd mikor a törzs Szulejmán sáh halála után két részre szakadt, az egyik rész Ertogrul vezetése alatt sok véres kaland után elvetődött Szögűd vidékére. A tizenharmadik század végén négyszáz sátor alatt tanyázott az egész török nép. Ertogrul bejnek csak egy pár jó paripája, néhány száz birkája, meg egy maroknyi lovas csapata volt, mikor a koniai szeldzsúk szultánság bukásakor törzsét függetlennek nyilvánította; 1453ban pedig már megjelent a félhold az Aja-Szofián s meg volt teremtve a török világbirodalom. A képzelet sebesszárnyú sas, de elfárad ha diadalmas röptében követni akarja a törökturulmadarat, melynek szárnyai csak Szigetvár fölött kezdenek lankadni — talán a rájuk tapadt rokon vér miatt. Volt még azután is része sok dicsőségben a török lobogónak, de a hanyatlás beállott és tartott századról századra, mig egyszer csak „beteg ember" néven kezdték emlegetni a legnemesebb emberi fajok egyikét. A hanyatlás kétségtelen volt katonai, politikai, gazdasági és szellemi téren egyaránt, de miként Kemál bej nagyon jól látta, nem a török lélek romlott meg, csak a török államépület görnyedezett, mert a terhet nem birta, ami rárakódott a századok folyamán ó-bizánci korrupcióból, túlságosan szabadelvűén kezelt idegen nemzetiségekből, jóhiszeműen vállalt, becsülettel betartott nemzetközi szerződésekből ; s hozzá Törökországnak még azok a szomszédai is ellenségei voltak, akiknek érdeke lett volna Törökország érintetlen fennmaradása. És hogy oly sok balszerencse közt, oly sok viszály után mégis van még Törökország és pedig nemcsak a jelen, hanem a jövő számára is, azt két esztendővel a gyilkos balkáni háború után, Sehzáde Szulejmán pasa sirja körül, napról-napra hirdetik a diadalmasan villogó törökszuronyok, a halált okádó török ágyúk, amelyekben a rodostói Kemál tüzes szeme villog, férfias mély hangja dübörög az egyetlen, a mesés, a páratlan Isztambolért. Mert átjárt mindent a Kemál lelke, a hamisítatlan ősi török lélek, a nagy szultán birodalmában. Az leng Rodostó fölött, az búg az üszködári ciprusok között, az száll az Ararát hegye felé, az védi Bagdád ezeregy éjszakáját. Jó volt, szerencse volt, hogy II. Mahmúd szultán idejében elvetődött Konstantinápolyba egy fiatal, szinte leányos arcú porosz vezérkari tiszt, Moltke Helmut, akit a franciák később fanyar érzésből fakadt gúnnyal matematikusnak csúfoltak ; jó volt, hogy azóta ott járt Goltz pasa és sok ambiciózus szőke porosz katona. Láttam őket 191 l-ben a török szabadságemlék felavatásával kapcsolatos katonai parádékon. Takarosak, szinte hóditóak voltak izmos termetükkel, csillogó kék szemükkel, tejfehér arcukkal, a sok nagyszemöldökű, barnapiros arcú, ábrándosan komoly török tiszt között; de miként ólomból nem lehet fringiát kovácsolni, úgy a török népből sem lehetett volna mai katonai értékét kicsiholni, ha ősi mivolta úgy veszendőbe ment volna, mint ahogy Európában általában hitték. „Ha egyszer a török tisztikar képzettség tekintetében méltó lesz legénységünk katonai erényeihez, akkor akár az egész világ ellenünk jöhet," mondotta egy török főhadnagy 1911-ben, mikor Konstantinápoly és Edirne között egy vasúti kocsiban elbeszélgettünk a törökök múltjáról és jelenéről. „Jártam Európában ís, folytatta az illető, és megütközve hallottam, hogy a csapattisztek általában rettenetes, idegölő feladatnak tartják az újonckiképzést. Nálunk egészen mások a viszonyok. Az újonckiképzés valóságos élvezet. A legutolsó kisázsiai faluban született török paraszt legény, aki addig még be nem rukkolt, kecskéket és juhokat őrzött, abban a pillanatban, amint a bakkancsot felhúzza, kész katona. Határtalan tisztelettel és figyelemmel csüng tisztjei és altisztjei ajkán, önmagát fegyelmezi és csupa ambíció. Szolgáltam olyan helyőrségben, ahol a legénység hetven százaléka arab. Egy este, mivel éppen kaszárnyainspekcióm volt, sorra jártam a legénységi szobákat. Minden szobában körben kuporogva találtam az arab legénységet és középütt ült egy-két török fiu. Mikor kérdeztem, hogy mit csinálnak, azt felelték, hogy iskolát tartanak, török nyelvre oktatják arab bajtársaikat. És mire az újonc kiképzésnek vége volt, az egész legénység tudott törökül. Mindez pedig történt a tisztikar kezdeményezése nélkül." Szóval nemes faj a török s csonka volna az emberiség sok ezeréves fája, ha ez a szép és erős ág hiány zanék róla. Meg is illik rátok emlékezni minden alkalommal; magunkat becsüljük meg azzal, ha a török zászlót oda tüzzük a magunké mellé, mert nem csak szerencsénk, hanem tisztességünk emelője is, hogy az olasz helyett a'török küzd a mi oldalunkon. vrn *> tJFftuMu^ 139. a telefon számunk. Megrendelésekért telefon hívásra házhoz is megyünk. JÓBA-NYOMDA, Nyíregyháza, Széclienyi-út 9. sz.