Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)
1915-07-01 / 52. szám
Nyíregyháza, 1915. junius 343. Csütörtök XXXVI. évfolyam, 48. szám. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetés: Egész évre 10 K, Fél évre 5 K, Negyed évre 2 K 50 f. Egy szám ára 10 f. Tanítóknak félár. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: SZÉCHENYI-ÚT 9. SZÁM. Telefan szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. Legolcsóbb hirdetés 1 K. Hív. hirdetések sora 60 f. A nyilt-tér soronként 80 f. Apró hirdetések 10 szóig 1 K, minden további szó 5 f. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. A magyar lobogó. Irta : Dr. Pröhle Vilmos. Az inkább töprengésre, elmélkedésre, mint az adott helyzetekkel való praktikus számolásra teremtett emberek még ma, a háború tizenkettedik hónapjában sem képesek teljesen a mai kornak igazi gyermekeivé átalakulni. Eltűnődnek, sopánkodnak még ma is azon, hogy miért nem lehet a földön békesség, mikor ehhez nem kellene egyéb, mint az, hogy senkise kivánja a háborúi; hogy miért kell millióknak pusztulniok, mikor minden emberéletért kár. Ily módon a töprenkedők és elmélkedők belekeverednek, belefonódnak egy megoldhatatlan csomóba, melyből nincs kivergődés és amely szinte lehetetlenné teszi reájuk nézve, hogy óriási harcunk eddigi nagy eredményeiben igazán tudjanak gyönyörködni. Mennyivel egyszerűbb, világosabb és megnyugtatóbb ezzel szemben a közönséges, praktikus logika, mely azt mondja, hogy ellenségeink, ők tudják miért, ránk támadtak, megakartak bennünket semmisiteni, de mi nem hagyjuk és nem hagyhatjuk magunkat. Részünkön van az ügynek igazsága, részünkön a harcmodor tisztessége és becsületessége és Isten segedelmével oly eredményeket értünk el eddig, amelyek nem nekünk, hanem ellenségeinknek szolgáltatnak okot a töprengésre. E mellett a logika mellett aztán őszintén és zavartalanul gyönyörködhetünk nagy nemzeti küzdelmünk eddigi eredményeiben is. Tudjuk nagyon jól, hogy a háború előtt a világpolitikában alig számítódtunk külön tényezőnek s ezen szomorkodtunk is eleget. Éreztük a magyar nép nagyra hivatottságát, éreztük egészséges érverésének energikus lüktetését, de ennek úgyszólván sehol sem láttuk megfelelő érvényesülését ; sőt sokszor irigykedve gondoltunk arra, hogy Bukarest meg Szófia többet szerepel a világpolitikában, mint Budapest. Hogy miért volt mindez igy, arranézve lehetne előhozakodni sok mindenfélével, de igazán természetes és helyes csak az a megállapítás lehet, hogy a nemzetek értékének igazi próbaköve a háború volt a múltban s az a jelenben is. Poroszországnak át kellett esnie a hétéves háborúval járó rettenetes megpróbáltatásokon, hogy megfelelő tekintélye legyen az európai hatalmak között, Japánnak Oroszországgal kellett megmérkőznie, hogy neve és mivolta csak annyira amennyire ismertté legyen Európában; a bolgároknak Kirkkiliszénél, Csorlunál és Lüleburgasznál kellett rettenetesen drága diadalokat aratniok, hogy a közfigyelem feléjük terelődjék. Ez igy volt és igy lesz; ezt a tényt eltöprengeni, elfilozofálni lehetetlen, s igy nekünk magyaroknak sincs semmi különös okunk arra, hogy fanyalogva kérdezzük: miért nem értékelte a világ a magyart a háború előtt is úgy, mint azóta? Nem történt mi velünk semmi különös, csak az, ami minden nemzettel meglörtént, mielőtt neve tekintéllyé, mivolta nemzetközi tényezővé lehetett volna. Ez persze a világért sem jelenti azt, hogy korábban ne lett volna a magyar névnek semmi dísze és fénye a külföld előtt. Sőt nagyon is volt. Az 1849-iki nemzeti katasztrófa után is megmaradt a magyarnak a gavallér hire, régi nagy nevének csillogó dísze, csak nem mint reális, hanem mint elvont érték, akár csak a műemléké, de viszont mint egészen reális érték maradt meg a mi számunkra elpusztíthatatlan nemzeti egyediségünk s a magyar földnek kimeríthetetlen ősereje. Ezekből a forrásokból merítettük mindazt az erkölcsi és anyagi erőt, amely a világháború viharaiban sikert siker után s elismerést elismerés után hozott a magyar karnak, a magyar névnek, a magyar lobogónak. Éppen azért ne aggódjék senki, ne töprenkedjék senki, se múlton, se jövendőn : a magyar zászló soha többé le nem tűnik, le nem tűnhetik onnan, ahová győztes harcosaink karjai emelték! Wllw iW Wi UM W • • •acg v. • . I »*«»WMI>>»WWM»<I>»>W Vasúti menetrend. Nyíregyházáról indulnak: Szerencs-felé reggel 7 1 0,* este 9l£. Debrecen-felé éjjel lí 3, d. u. 4 5 5. Csap-felé d. e. II 4 7. Mátészalka-felé este 8®. Yásárosnamény-felé este 822. Polgár-felé este 622Nylradony-felé este 712. Nyíregyházára érkeznek : Szerencs-felől reggel 6 4 7, este 8j*2.** Debrecen-felől d. e. io 3 0, d. u. 5 4 2. Csap-felől éjjel 1822. Mátészalka-felől reggel 605. Yásárosnamény-felől reggel 6 3 0. Polgár-felől reggel 6 3 7. Nyíradony-felől reggel 7 0 0. *) Gyorsvonati csatlakozása van Budapestre. **) Gyorsvonati csatlakozása van Budapestről. A trónörökös halálának évfordulóján. Hétfőn volt az első évfordulója annak a szomorú napnak, amelyen Ferenc Ferdinándot, a magyar trón örökösét és feleségét Hohenberg Zsófia főhercegnőt Sarajevóban orgyilkos bitangok megölték. A dicső emlékű trónörökös-pár lelkiüdveért a helybeli egyházaknál gyászistentiszteletet tartottak. A római katholikus templomban reggel 9 órakor mise volt, amelyet Énekes János végzett fényes papi segédlettel. A misén megjelentek a vármegye és a város vezetői, a katonaság és a különféle egyesületek. A református templomban reggel 8 • orakor ima volt az elhunyt trónörökös-pár lelkiüdvéért. Az imát nagy hallgatóság előtt Nagy Lajos református lelkész mondta. A nyíregyházi statufquo izr. hitközség templomában reggel gyászistentisztelet volt, amelyen az emlékbeszédet az elhunyt trónörökös-párról Friedmann Vilmos rabbi mondotta. A beszéd tartalma a következő : .Könyörülj rajtunk és ne pusztíts el bennünket a mint irva vagyon, mert irgalmas a te Istened aki nem fog téged elpusztítani ős nem őseid szent szövetségét elfeledni" e fohász hangzik fel ajkunkon a holnapi bojt napon Jeruzsálem pusztulásának évfordulóján, a midőn következő szavakba öntjük szívünk keservét: „Könnybe lábadnak szemeink ama elvetemedett kéz cselekedete folytán, mely Jeruzsálem szentélyét romba döntötte". S midőn most itt állunk Isten hajlékában szintén följajdulunk az irás szavaival, igen siránkozunk ama elvetemült, emberi érzésből kivetkőzött orgyilkos kezének pusztítása folytán, mely ma egy éve fenséges Trónörökösünk: családi szentélyét elpusztította. Itt állunk az élet és halál urának szent oltára előtt, hogy áldozzunk Ferenc Eerdinánd trónörökösünk és szeretett hitvese emlékezetének és tesszük ezt a fájdalom és kegyelet érzetével és a veszteség tudatával drága halottainkért, kik nemcsak életükben, de haláluk után is elválaszthatlanok maradtak. Méltán alkalmazhatjuk a Zsoltárosnak a szin tén tragikus sorsot ért Saul és Jonathán elest fölött elmondott kesergő szavait: „Akik életükben szeretetben összeforrtak, azokat a halál sem volt képes elválasztani." S midőn lelki szemeinkkel magunk elé varázsoljuk a mindnyájunkat megrendítő, ma egy éve történt tragikus esetet, kérdem ugyancsak a Zsoltárossal: „Óh miként pusztulhattak el igy eme kiválók, a szeretet ily erős szálaival egymáshoz füzöttek Hogy szűnhetett meg dobogni oly hirtelen az ily szülői szív, mely élete minden jelével, lelke minden hevével gyermekeinek boldogságáért epedezett ? Hogy semmisülhetett meg egyszerre az a nagy szülői jóság és szeretet, mely teljes árvaságra juttatta oly korán gyermekeit ?... Kedves testvéreim! Midőn Jeremiás próféta Jeruzsálem pusztulása fölött siránkozik, midőn a szép város rombadőlte fölött kesereg, semmi sem hat reá oly fájdalmasan, oly megdöbbentően, mint a gyermekeknek korán való elárvulása s ezért igy jajdul töl: „Könnybe lábadnak szemeim, bensőmet fájdalom emészti népem leányának pusztulása folytán, midőn a gyermekeket elhagyatva látom, elárvultan, kik fölkiáltanak: Óh anyánk hol vagy..." Ama elvetemült gyilkos merénylet, mely mindezt előidézte, nemcsak trónörökösünk családi szentélye ellen volt irányítva, hanem támadás volt a mi jó anyánk, édes hazánk ellen is, igen, nemcsak a
