Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)

1915-04-22 / 32. szám

2 32-ík szám. ,HY.ÍR¥IDÉK. 1915. április 22. A két Péter. — Válasz közlemény. — Fenti cimmel megjelent cikkünkre a következő sorokat kaptuk: B. lapjuk április 4 és 11-iki számaiban (27 és 29 szám) dr. Géczy Géza barátomnak két cikke jelent meg ; — a második .Nyilatkozat" cimü élénken tanúsítja az én tisztelt barátomnak tőle megszokott korrekt loyalitásra^yaló törekvését. Engedje meg azonban, hdfy az április 4-iki cikkére az igazság és tiszta tájékoztatás érdekében megjegyzéseket tegyek. A cikk szövegezésében bizony benne van az általánosítás. Részvétlenséget vet a „gentry" — tehát egy társadalmi osztály — szemére, a nagybérlőket pedig, tehát egy foglalkozási osztályt, pláne az ominózus „kaszt" megnevezéssel illeti — ezt mindjárt illusztrálja egy „pedig kitüntetésben is részesült nagy bérlő" igazán rosszhiszeműnek látszó eljárásával, aki leromlott rongy ökröket vásároltatott volna össze, hogy azokat varrja a hadsereg nyakába. Az általánosítás csak az esetben nem volna szembeszökő, ha Géczy barátom egyszerűen megnevezné X vagy Y urakat, akik a köteles jóhiszeműség ellen vétettek, mert nemcsak szabad, de kell is mindenkit pellengére állítani, aki a mai súlyos időkben arra rászolgál. De ha egy-két urat, vagy gazdát vád érhet, azért nem szabad a „gentry"-t, vagy a „nagybérlők kasztját" emlegetni, és Géczy tisztelt barátomat saját egyéniségének kétségtelen súlya, de Nyíregyháza város tanácsában elfoglalt állása kötelezi arra, hogy kifejezéseiben élét vegye minden olyan értelmezhetőségnek, mely egyes társadalmi, vagy foglalkozási osztályoknak mégis csak általános megvádolásával egyértelmű. Szabolcsvármegye nagy és kis gazdái általában, kőztük a nagybérlők is teljes mértékben és lelkes hazafisággal tesznek eleget a mai nagy idők nehéz kötelezettségeinek, hát bizony nem szolgáltak rá, hogy épen Nyíregyháza városának egyik érdemes tagja haszonleső célokra törekvő „kasztba" foglalja őket össze. Az április 4-iki cikkben foglaltakra vonatkozólag pedig megállapítom a következőket. Mindenki és csak az, akit erre felhívtak, annyi ökrét tartozott behajtani Nyíregyházára és Kisvárdára a katonai bizottság elé, amenynyit a polgári hatóság alig 24—48 órával elébb kirendelt; — ennek a rendeletnek egyszerűen szót kellett fogadni, tehát részvétlenséggel senki sem vádolható. Az igás ökrök valósággal a munkából, tél közepén, — amikor különben is gyengébben takarmányoztatnak — 20—80 kilométer távolságból hajtattak be a helyszínére, napotéjjelt szabad ég alatt töltöttek ; hát bizony jó részük lecsigázottan, törődötten került a bizottság elé, amely persze csak azt vásárolta meg, amit megfelelőnek talált, minthogy jó része a felhajtott ökröknek vissza is ment. Ezen a télen á gondozó cseléd, felügyelő gazdatiszt, vagy tulajdonos hadbavonulása miatt általában sokat szenved a jószág-állomány, lehetetlen dolog, főképpen a nagyobb uradalmaknak, azt szemökre vetni, hogy „hihetetlenül rossz anyagot" hajtottak fel. Mindenki olyat állithatott elé, amilyen van neki és nagyon természetes, hogy az 1—2 pár ökörrel rendelkező kisgazdának jobb ökrei vannak, mint a cseléá-gondozásban lévő uradalmi ökrök; hiszen igás ökörszükségleteinket túlnyomóan a kisgazdáktól szerezzük be mindannyian. Nem kívánom megfejteni azt a rejtvénvt, hogy ki legyen a körülirt uradalom „kitüntetett" tulajdonosa, bár helyesebbnek találnám, ha megneveznék az illető urát és névtelen vádlott társait és rendelkezésre bocsátanák a vádakat igazoló „hivatalos" adatokat. Megállapítom azonban, hogy Szabolcsvármegye bérlői és nagybérlői közt egyetlen egy sincs, aki a gazdag embereket szokás szerint megillető, vagy bárminő más „kitüntetésben" részesült volna, tehát a megvádolt tulajdonos legalább is nem szabolcsvármegyei nagybérlő. De nehéz elképzelni, hogy bárkinek is módjában lett volna 1—2 napi értesítést követőleg még annak is utána járni az ökörbehajtás terminusáig, hogy rongy letört ökröket vásároltasson össze, melyeket másnap a bizottság elébe állítson. Nem tekintve az eljárás igazán rosszhiszemű voltát, maga a transactió olyan „újpesti hatos"-féle gyártás eredményét adta volna, amely tudvalevőleg többe került készítőjének, mint a valódi és az illető gazdaság vagy egyik rosszindulatú szomszédjával, vagy valamelyik alkalmazottjával kerülhetett rossz viszonyba, hogy ilyesmit terjeszthettek róla. Több, mint 3 hónapja, hogy a kérdéses igás ökör berendelése történt és nem is éppen fontos ügy volt. A háború már igazán sokkal több és nagyobbszabásu önkéntes és önkénytelen áldozatokat követelt tőlünk; a minden dicséretet megérdemlő „Péterek"-tői is, meg azoktól is, akiknek egy-két párnál nagyobb az igavonó állományunk. A mai nehéz időkben Géczy t. barátom bizonyára elsősorban ért velem egyet abban, hogy soha és sehol sem volt szükségesebb a legmesszebbmenő belső békesség hirdetése, mint a mai világrengető időkben és éppen nálunk, féltve szeretett hazánkban. Hirdessük és szolgáljuk jó indulattal mindannyian ezt a békét, mint egyik leghatásosabb fegyvert, mellyel a ránktörő ellenséget letörhetjük és csak az arra érdemetleneket — zárjuk ki belőle, ha igazán rászolgálnak. Haas Ignác. Miivészest a vak katonák javára. Ne tagadja el senki, hogy érzése borús volt, mikor arra gondolt, hogy a mai este a vak katonáké. Istenem! Azok ott őrzik a haza határát, hogy életünk nyugodt maradjon és közben a legdrágábbat, szemük világát vesztik el! Igen, a háború borzalmai adták az alaphangulatot akkor is, midőn a fényes és nagy közönség soraiban a régi és híressé vált Bessenyei-esték állandó, megszokott társaságának egy nagy és jelentékeny részét hiába kerestük, mert tudjuk, hogy a háborúban való szomorú érdekeltségük a távolmaradás oka. Az aggodalomnak nem egy sóhaja szállott feléjük. És a termet mégis betöltő, csendesen suttogó közönség elé egy bájos, tavaszi reménységek hangulatát keltő jelenség lép az Ujfalussy Eszter személyében, üdén és mosollyal ajkán, és ime ő is gyászról, tüzfagyban elvérzésről, élet-halál harcról beszélő költői üzenetet juttat hozzánk. Viharos taps adta tudtára a szerzőnek és interpretálójának, hogy az üzenet, amelyet mai számunkban közlünk, a szivünkhöz jutott. A szép előadás kissé hangverseny hangulatba ragadott bennünket. Ezzel fogadtuk máraz este második számát. Négy úr lépett a pódiumra, Ferenczi József a zongorához ült, dr. Juhász Sándor hegedűvel, dr. Füredi Lajos a violával és Hoffmann Pál a gordonkával kezében helyezkedett el. Mozart quartettjének az Andante tételét játszották szépen, érzéssel, finom és meleg vonásokkal, kifogástalan együttjátékkal. A tempó lassúsága ugyan több ünnepiességet, vallásos ihletettséget kölcsönzött a műnek, mint mozarti graciositást, rokokoszerüséget, de ez nem von le az előadás finom kidolgozásából és érzésteljességéből. Ezután dr. Mihályi Péter úr tartott szabad előadást, melyről később beszélünk. A most következett szünet bő alkalmat adott az előadás komoly témájával való foglalkozásra. Szünet után dr. Popiní Albertné ült a zongorához, hogy énekét maga kisérje. Nekünk nem újdonság az ő éneke, ha ritkán jut is részünk belőle, de talán soha sem hatott lelkünkre úgy, ahogy ez estén. Csodálatos érzésteljesség, oly melegség, oly lágyság szólt énekéből, hogy megríkatni volt képes. Főleg az lm Herbst cimü dal volt mélyen megindító. De lehet, hogy tévedünk, hogy a Serenád andalított el jobban, vagy a Die Rose cimü hatott úgy, mint az elborult időben a szivárvány, és talán a Farkas-féle dal az ő magyar motívumaival volt közelebb szivünkhöz. Eanek adott kifejezést a közönség viharzó tapsaival. Végül Domokos Andor úr lépett fel hegedűjével, hogy a Goldmark suitejének második tételét eljátsza. Dr. Domokos úr nagyon komoly, nagyon melegszívű ember lehet, ez csillámlott ki hegedüjátékából. A suite komor erdei hangulat, borulattal, manókkal, fájdalmas érzésekkel. Ennek megfelelőleg érvényesült az előadó úrnak csodálatosan széles, erőteljes és mélységesen mély vonóhuzása. Férfiasan meleg érzés vonul át egész játékán. Hegedűje hatalmas hangú, a biztos vonó pedig kihasználja a hegedű kitűnő tulajdonságait. A mű meglepően szép, de az előadása fokozta a mű szépségeit. Közönségünk a műsor emez utolsó pontja után lelkes tapsaival ülve maradt és a művész nem térhetett ki a tüntetésben kifejezésre jutó óhaj elől. Ráadásul a Pierné Serenádját mutatta be, annyi lágysággal és finomsággal, hogy az elragadtatás tapsai alig akartak megszűnni. Mondanunk sem kell, hogy a Füredi Henrikné discrét, egybeolvadó zongora kísérete növelte az elért nagy hatást. íme igy folyt le az este; a célra való gondolást nem zavarta egy nevetésre, vagy csak mosolygásra ingerlő szám sem. A háborús hangulatnak felelt meg a dr. Mihályi úr előadása is; az ő nagyon kellemes organuma, könnyedén folyó előadás képessége, a képek, metaforák őt méltán helyezhetik a hangverseny pódiumára. A mit pedig előadott, amiről beszélt, — hadd elmélkedjünk rajta egy kevéssé a hangverseny referádán kivül. * Arról szólt az előadás, hogy az itthonmaradottakra mily kötelességet ró a háború ? Hogy a háborút nemcsak a katonai erények, hanem a polgári társadalom megfelelő munkássága vívja meg; — hogy a mienk a könnyebb, veszélytelenebb feladat: az állami élet zavartalan menetét biztosítani és elősegíteni. Vájjon megteszük-e kötelességünket ? Dr. Mihályi úr nagyon megdicsért minket. Szinte minden irányítás nélkül megtaláltuk a megfelelő tevékenységi kört és a hivatalos világot a reája zudult teendőiben nagyon kisegítettük. Rész&mről akceptálom ezt a dicséretet, bár szebb volna, ha ez nem szorulna dicséretre. Tudjuk, hogy mikor Németországban kiadták a jelszót, hogy aranyra van szükség, sok száz millió gyűlt egybe elrejtett régi pénzekből, érmekből, arany holmikból és ha rézre lesz szükség : nem lesz úriház, ahonnan a kilincseket le nem szednék, hogy adaadják, ahol kérik. Mi még ettől kissé távol vagyunk. Nálunk — még a vidék szép fehér kenyeret eszik, — ezt sem áldozza még föl. Az bizonyos, hogy az itthonmaradott. férfiakra az a kötelesség hárul, hogy a gazdasági forgalmat normális keretben tartsák meg, dolgozzanak és takarékosan éljenek. A nőket a háború kizökkentette a háztartás szűk keretéből és itt csodás dolgokat tapasztalunk, Csaknem az egész női társadalom munkában van és ha igaz, amint Mihályi úr mondotta, hogy az itt folyó fegyvertelen munka is a háború egy részlete, a győzelem felé vezető út: — úgy itt is találkozunk névtelen hősökkel. Ezek közé tartoznak, akik napról-napra, hó, eső, jég és hidegtől vissza nem tartva elmennek ápolni, kötözni a sebesülteket, — akik napról-napra unalmas, egyhangú munkával a kötözőszereket készítik elő. Ezek közé tartoznak, akik nap-nap után lankadatlanul az egyedül maradt asszonyok kereseti alkalmairól, gyermekeiről gondoskodnak, — újszülötteket pártfogolnak, anyákat és csecsemőket gondoznak. Ismerek asszonyokat, akik ezenfelül, ha kell, 600—700 átvonuló sebesült ellátásáról gondoskodtak a maguk jószántából, — akik napról-napra 10—20 liter tejet juttattak a betegeknek. Azok a hősök, akik az első felbuzdulás láza után is, ma is, holnap is permanens munkában vannak és ezt a munkát dicsvágy nélkül, magától értődőként végzik.