Nyírvidék, 1914 (35. évfolyam, 53-104. szám)

1914-07-05 / 54. szám

A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetés: Egész évre 10 K, Fél évre 5 K, Negyed évre 2 K 50 f. Egy szám ára 10 f. Tanítóknak félár. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: SZÉCHENYI-ÚT 9. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. Legolcsóbb hirdetés 1 K. Hiv. hirdetések sora 60 f. A nyilt-tér soronként 80 f. Apró hirdetések 10 szóig 1 K, minden további szó 5 f. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit

v Mult számunkhoz postai befizetési lapokat mellékeltünk és kérjük azok felhasználásával az előfizetési dijakat portómentesen beküldeni. A gyász Nyíregyházán. Ötven millió ember kezében állott meg délután egy órára a munka a monarchia két birodalmában. Ötven millió ember gondolata futott össze két koporsó tragikus ölébe s ötven millió ember könnyező bánatát ezer meg ezer város és falu harangzugása tette félelmetessé nagygyá. Péntek délután 4 órakor megállott a munka, a kereskedelem, a vigasság: az élet szívverése szerte a monarchiában. Délután 4 órakor kezdődött meg Bécsben a temetési szertartás s egy óra hosszáig állottak, mint csodálatos nagy hadsereg, a fájdalom néma gyászával a két koporsó körül a monarchia népei. Nyíregyháza városa is a gyász meginditóan mély külső jeleivel vett részt ebben, az országokon átreszkető temetési gyászban. Délután négy órakor megszólaltak a városban az összes harangok és nehéz, komor zugásuk hanghullámai valami tragikus fájdalommal hömpölyögtek végig a városon és a templomok harangjai méltóságos kongása, a zugó harangok gyászos koncertje, tompa zúgása fojtott fájdalommal töltötték meg a várost. Alig hogy végighömpölyögtek az első harangkongások az utcákon, Nyíregyháza valamennyi üzletének ajtaira és kirakataira, mintha vezényszóra történt volna, lefutottak az üzletek vasredőnyei. A Kossuth-tér egyszerre szomorú, gyászoló ruhába öltözött, az üzletekből, kávéházból — amelyeket a trafikokkal együtt szintén bezártak — * az utcára tódultak az emberek és egyszerre észrevettük a házak ormain a nehéz, fekete lobogókat, amelyek különösen mélylyé tették a gyász külső jeleit. Öt óráig szakadatlanul szóltak a harangok és az üzletek lecsukott szemekkel adtak kifejezést a mérhetetlen gyásznak. Amint öt órára ugrott a templomórák mutatója, egyszerre megszakadt a harangok szava s a boltok redőnyeit is laslanként kezdték felhúzni. A kirakatokban gyászkeretben a meggyilkolt trónörökös és felesége arcképei. A trónörökös kék szemeiben a jövő titokzatos nagy álmain?.: a fénye csillog meg. Mintha a gyászkeret nem is azt jelentené, hogy ezeket az álmokat már koporsóba fektették. . . Nyári tartózkodásra, vagy nyaralásra távozó előfizetőink tudassák címüket egy levelezőlapon, vagy a julius 1-én esedékes előfizetési díj beküldésével egyidejűleg a szelvényen, hogy utánuk küldhessék a Nyírvidéket. Egyúttal kérjük a hátralékos előfizetési dijak szives beküldését. Gyermekvédelem A pártfogó egyesület közgyűlésén felolvasta Vass Mihály felsőszabolcsi ref. esperes. Midőn ezen Szabolcsvármegyei Pártfogó Egyesület igen tisztelt elnöke, Kovács István úr őméltósága megtisztelt azon kérésével, hogy jelen közgyűlésünkön felolvasást tartsak; készséggel engedtem a felhívásnak, hogy a pártfogói munka igen nagy jelentőségű ügy érdekében, a szeretet e fenséges templomának építéséhez, hacsak egy homokszemmel is hozzá járuljak. A gyámok nélkül álló, vagy bármi ok miatt züllésnek indult gyermekek és fiatalkorúak megmentése, vagy megjavítása, amit egyesületünk feladatául kitűzött, elsőrendű társadalmi feladat. S hogy ez a tevékenység mégis egészen ujkeletü, kétségtelenül az az oka, hogy a társadalmi élet ujabb követelményei hivták azt életre. Hogy régebben is voltak pártfogásra vagy védelemre szoruló gyermekek és fiatalkorúak: az kétségtelen. De az is kétségtelen, hogy az ujabb idő növelte meg azok létszámát. S ha kutatjuk annak okát, sajnálattal kell belátnunk, hogy korántsem a nagyobb termékenységben, népszaporodásban rejlik az. Csodálatos dolog, de rideg valóság, hogy dacára annak, hogy az iskolák annyi mindenfélével igyekeznek megtömni a gondjaikra bizott tanulókat, megismertetik messze világrészekkel, meg a legmesszebbmenő történelmi korok nagyalakjaival, de önmagukkal egyáltalán nem ismertetik meg. Még a magasabb képzettségű egyéneknsk is — ide nem értve az orvosokat, — csak halvány sejtelmük, felületes ismeretük van, egyes életműszerveinkről. Abban pedig, csaknem teljesen analfabéták vagyunk, hogy mikép kell ezen életműszervek egészségéi, munkaképességét fenntartani; miképpen kell helyesen, az élettan követelményeinek megfelelően táp• A király hitvese. Irta: Bródy Sándor. Lussinban — néhány esztendővel ezelőtt egy asszony elcsalt, hogy menjünk, lessünk főherceget. Nagyon okos, nagyon kedves és igen szép asszony volt, de nem hiányzott belőle sem az a női gyengeség, hogy hihetetlenül bámulta és szerette a nagyurakat. Most utólag gyanúba veszem, hogy a beteges gyermeke kedvéért csak egyrészt tartózkodott a kaktuszos dalmát-szigeten. Másrészt azért utazott oda, hogy egy levegőt szívhasson egy főherceggel. Ilyenek azok az asszonyok! De talán a férfiak másak? Ismerek egy igen nagy költőt, akinek jobban imponál egy nyavalyás kis miniszter, egy élő kegyelmes ur, mint maga Dante vagy Petőfi. Mentünk tehát főherceget nézni. Az igazat megvallva, az én képzelődésemet is fölgyújtotta, hogy egészen közelről fogom látni estei Ferenc Ferdinándot, aki törvény és jog szerint magyar király és osztrák császár lehetne és a kettős trónustól nem tiltja el semmi — ugy mondják — mint szabad szemmel nem is látható apró kis bestiák, a gümőkór mikrobái, tehetetlen pondrók és nagyobb zsarnokok mint maga Trassibul. Istenem, istenem, nagy sor is ez, a mikor sem a rettentő vagyon, sem a rémséges hatalom nem bír a jogaihoz jutni, nevetséges semmisége végképp bebizonyul és végképp kitűnik, hogy egy boltiszolga nagyobb ur — ha a tüdeje ép — mint a legnagyobb ur, ha rossz a tüdeje. Nekünk, plebejusoknak, az ilyesminek voltaképen örülnünk kellene, de én bevallom a demokrataságban való megerősödésemet: én bizony sajnáltam a fiatal embert, aki orvosok és lakájok szerint halálra van szánva. És az asszonynyal együtt félve kerülgettem a padot, amelyen őfensége ült magányosan. Csendesen, langyosan esett az eső. A főherceg föl tűrt gallérú katona köpenyegbe volt burkolva. A feje födetlen. „Istenem még meghűl!" susogta az asszony. Ám ez a fej minden volt, csak nem egy hektikásé. Erős, csontos, szines. Az alakján pedig semmi morbidezza, éppen ellenkezőleg. Nagyobb, formásabb és csontosabb, mint a formája. Ugy látszik, még a. phtisis se bír a Habsburgokkal és egészen másképp mutatkozik rajtuk, mint más jcAvíl embereken. Jól megnéztük ezt a hívek szerint lemondó, haldokló trónörököst: az arca telt, sőt az álla mintha túlságosan is erős volna ahhoz képest, hogy még fiatal ember. A betegségnek csak egyetlen jele volt rajta, hogy főherceg létére ábrándos szemei voltak, mint egy költőnek. Hogy mélységesen elmerülve nézte a tengert, amelyen egy árva hagymaszállitó bárka ringatódzott, semmi parádé, semmi torpedó. * Az asszony közel hajolt hozzám és a fülembe súgta : — Mi baja lehet őfenségének ? , Vagy értek a szerelemhez vagy nem értek, de ennek az urnák más semmi baja nincs, mint a szerelem. Az asszony, ugy látszik, értett a szere' lemhez. Az időpont, nem tudom, quadrál-e? — Látta-e, ismerte-e már akkor a főherceg Chotek Zsófia grófnőt ? Hogy már akkor benne volt a nemes szenvedély, mely nem törődik azzal, hogy a lány „ebenbürtig"^, vagy sem — az kétségtelen, azt utólag megmutatta. — Ah, mennyire erős, SZÍVÓS férfiembernek kellett lennie, a szerelemnek mily tiszta és nagy kultusza lakhatik szivében, hogy eljutott idáig, ahol Izabella főhercegnő udvarhölgye a felesége lett! Nem akarok az érzületére politikát építeni, — ámbár az egész magyar politika ma a Habsburg csálád egyes tagjainak személyes érzületén épül — nem tudhatom, hogy ezenkívül, ami nyilvánossá lett, ő fenségében milyen indulatok laknak. De merész következtetések nélkül is örvendeni kell annak, hogy a jövendő magyarok királya erős, bátor, becsületes férfiúnak és éppen nem tucatembernek Ígérkezik. Aki meg tudott küzdeni a beléje nevelt előítéletekkel, le tudta győzni a dinasztia rossz kedvét és szigorát, lerázta magáról a hatalmas asszonyok intrikáit —: az bizonyosan valaki. Mert az csak könnyű is és el is kell képzelni, hogy az „ebenbürtig* legmagasabb mamák, sőt a leányaik sem maradtak közönyösek, amikor megtudták, hogy a monarchia legkülönb parthieja komoly veszélyben van! A legcsudásabb pletykák szállonganak még ma is arról a