Nyírvidék, 1914 (35. évfolyam, 53-104. szám)

1914-12-20 / 102. szám

/ 103-ik szám. — Divat ós művészet c. legjobb magyar divatlapra előfizetéseket elfogad e lap kiadóhivatala. — Hadisegély-bélyegek. Annak idején hirt adtunk arról, hogy a postaigazgatás az özvegyek és árvák részére külön hadisegély postabélyegeket hozott forgalomba, még pedig egyelőre 5 és 10 fillér értékben olyformári, hogy ezek mindegyike után az eladás alkalmával a frankójegy értékén kivül a vevőtől még két fillér beszedendő. A szóban levő jótékony célra a postaigazgatás az árvizbélyegek elnevezése alatt ismert bélyegeket használta fel. Amint értesülünk, a szóban levő árvizbélyegek felhasználásával kiadott 5 és 10 filléres hadisegély bélyegeken kivül most az árvizbélyeg többi értékfajai is mint hadisegélybélyegek kerültek forgalomba. Ezekre is a „Hadisegély özvegyeknek és árváknak kettő (2) fillér" jelzés van nyomva. Mig az 5 és 10 filléres hadisegély-bélyegekes minden postahivatal és értékcikkárus kötelet árusítani, addig a többi értékfajokat csak a postahivataloknál kapni. Használjunk tehát hadisegély-postahelyegetl Ahányszor levelezőlapot, vagy levelet adunk a postára, gondoljunk derék katonáink hátramaradottjaira és ne sajnáljuk azt a két fillér többletet, amelylyel e nemes cél eléréséhez hozzájárulunk! Ne felejtsük el, hogy nemcsak a 100 és 1000 koronás adományok biztosítják a magyar társadalomban megindult jótékonycélu akciót, hanem tartsuk szem előtt, hogy éppen ez a két fillér, amely még a szegény ember zsebét sem terheli meg, óriási összeget tehet ki, ha milliók és milliók gyűjtik. Sirásás a Visztula mellett. A'téli hold felhők ^pögött gyászol . . . Boruhintő, enyészeti'fátyol Fedi az ég nagy csillag-vadortát. . . . Hideg földön elnémult katonák . . . Sötét téren rommálőtt házfalak . . . . Madonnakép ágyuroncsok alatt , . . . Kicsi bölcső . . s reájuk borulva , Összekuszált harmóniák búja. Ágyucsend van. A tábor messzi ment. . . . Hátramaradt a néma regiment . . , . . . Kikre szakadt idők hegyomlása . . Várnak . . várnak csöndes hantolásra . . Lágyan sir a Visztulának habja . . Bus lengyelek jönnek bus csapatba'. Arcuk fakó, tekintetük révedt . . Ásni jöttek a nagy csöndes révet. Csákány koppan . . A föld szivét tárja . . Suhogni kezd harcos lelkek szárnya . . Megrezzen a dérlepte csererdő . . Borongón búg a lengyel kesergő . . Könnyes csendben elpihen az ének . , Ezüst pelyhét legendás beszédnek Hullatják vén regemondó ajkak . . . „Jó.vitézek hazájukért haltak . „Ez magyar volt. Tisza tája szülte . . Dacosan járt tulipános szűrbe' . . Hős fiu volt. Harcért égett vére . . Még rózsája sem járt itt eszébe' ." „E másiknak kékes szemepára Büszkén nézett Tirol havasára . . . . Nemes arcán mily megható bánat! . . . . Egy»fia volt bus édesanyának." „Milyen véres e harmadik itten . ! . . . Jajj! . . A fiam! .. Óh el ne hagyj Isten ! Óh hát őt is már hiába várja Édes hitves ! . . . Két kis szöszi árva ? ! . ." A vén ember térdei remegnek, Könnye hullik fátyolos szemeknek . . Majd dult arccal bemered az éjbe •Északi nagy Moszkva felé nézve . . . f 4 JSfYÍRVIDÉK. „Hejh ! Jó fiam ! Sajnálom halálig! . . ... Elment! .. Meghalt! .. De még van egy másik! ... . . Kedves nékem . . . mint méhnek a rózsa . . . . . . Elküldöm majd azt is holnap . . ! El a légióba ! . . . Dr. Keéky István. 19" Ügyvédi nyomtatványokat telefon megrendelésre bármily kis mennyiségben házhoz szállítunk. Telefon 139. A honvéd. < . . Eljött a reggel. A felkelő nap szines sugarai csodás szinpompát varázsoltak a hegyek hókristályokban fürdő fenyveseire és összecsókolták a kopár hegyoldalak agyontaposott, soksok vérfoltos hómezőit. Halvány fénysugár szűrődött be a földalatti kunyhó nyílásán s lenn a veremnek aljában, a fenyőágakból összehordott hideg fekhelyről borjupárnáját hátán magával emelve, nagy tétován talpra állott egy katona. Kevés vártatva lehajolt. Jobbjával a fekhely mellett elhúzódó fegyvere után akart nyúlni. Csak akart . . . S a munkás kéz, mely az áldott béke idején exisztenciája volt s amely most, ádáz csatákban oly sok ellenséges harcost küldött a másvilágra, megtagadta az engedelmességet. Mi ez? Oda nézett. Kabátja ujján egy zászló volt körülcsavarva. Elsápadt, megtántorodott és nagygyorsan hideg-verejtékgyöngyök gurultak le sovány arcáról, piszkos monturjára. Nehezen erőt vett magán és gondolkozni kezdett. Hm. . , . Hát nem álom? . . . Hát mégis való? . . . Megfeszítette karját. Fájt. A felső kar alján erős kötés félét érzett. Hirtelen világosság támadt agyában. Eszébe jutott minden. Gondolat halmazok során végig élte képzeletben a tegnapi napnak minden borzalmát. Baljával felemelte fegyverét s éles szuronyának véres vasát látva, eszébe jutott a tegnap kora esti roham . . . s a boldogság, hogy az ellenség erős hadállása el van foglalva, újra felmelegítette lelkét. Aztán eszébe jutott a másik, az éjszakai roham is, amikor megsebesült, amikor srapnell-szilánkok szétroncsolták jobb karja közepét, amikor itt, itt valahol, érezte, hogy elveszíti eszméletét. Átélte újra, hogy milyen borzalmas volt, amikor balkezével és szájával kibontotta a nála levő gézpólyát, hogy azzal elkösse szétroncsolt felső karját. Nagy szomorúság ült a lelkére. Ugyanaz a nagy szomorúság, mely akkor kisérte, mikor bajtársait elhagyva, a holttestekkel borított harcmezőn visszafelé indult, ahol rátalált az ezred hős zászlótartójára. Az szegény haláltusáját vívta. Bágyadt holdfény mellett, üvegesedő szerveit reámeresztve, elhaló ajkkal kérte, hogy a zászlót vegye magához ! Azután ment, ment céltalanul tovább, mig ereje fogyta miatt meg nem húzta magát tegnapelőtti tábortanyájuk egyik földbe vájt kunyhójában. Pillanatok alatt átgondolta mindezt. Majd fegyverét előre dobva, kibujt a veremből. Figyelt. Távolról ágyuk: tompa bömbölése hangzott. Nem gondolkozott soká. Elhatározta, hogy a zászlót bármi módon is eljuttatja ezredéhez. És elindult előre, arra, amerről az éjjel idejött, arra, amerről az ágyúdörej hangzott. A szél fagyos lehellete kékeslila rózsákat csalt az orcájára. Elért a tegnapi harcok színhelyére. Üres, néma csend volt mindenütt, összetiport, fehér hómezőkön el-eíterjeszkedő vörös foltokon sziporkázó fényben játszott a nap, Friss dombokhoz ért. Ide temették az éj folyamán az elesett bajtársakat. Könnyek szöktek megtört szemeibe és meggyorsította fáradt lépteit, hogy mielőbb távolhaladjon e szomorú helynek gyászosteréről és hűségesen követte az irányt, amerre sejtette, hogy ezredének haladnia kellett. Elfáradt . . . Letelepedett s gondolatokba mélyedt ... Mi lesz vele ? Mit ér az ő élete, i 1914. decemher 24. J7 -— .— amikor jobb keze, az ő munkás jobb keze nincs többé ? Ezen tépelődött. És sirni kezdett .... Kérges, fagyos kezével letörölte könnyeit. Az ágyuk dörgése hivogatólag hangzott feléje ... fel állt és ment újra. Egy magaslaton haladt keresztül s ekkor elébe tárult a város, melyért a harc folyt. Az előtte elhúzódó apróbb hegyvonulatok között látni vélte a harcoló csapatok emberi erőt felülmúló borzalmas küzdelmét és sietett, hogy mielőbb ott legyen közöttük, hogy mielőbb eljuttassa a zászlót oda, ahol annak most is lennie kellene. Nemsokára elérte az ostromló sereg hátvédjeit. Jól fedezett, megszámlálhatatlan haláig teremtő tüzér-ütegeket háta mögött hagyva, kötöző-helyek oldalán elhaladva, vonszolta magát előre . . . csak előre . . . Vöröskeresztes katonák sebesült harcoso kat hoztak hátukon s ezektől tudakolta, hog merre és hol van az ő ezrede. Megtudta. Most már biztosan tudta. Elerőtlenedett tagjaival igyekezett tovább. Áz eltévedt golyók fütyülve zúgtak el körülötte, mikor földre vetette magát és két lábbal s egy egy kézzel előre csúszva odaért a lövészárokba, bajtársai közé. Még ki sem pihente magát, még csurgott homlokáról a kimerültség forró verítéke, amikor felharsantak a kürtök . . . Rohamot fújtak a trombitások . . . Előre ! . . . Ereiben felpezsdült a vér, botjával gyorsan lebontotta nyomorék karjaról az odacsavart zászlót s szuronya vasára kötve, magasra emelte s remegő teste minden erejét megfeszítve, tele torokkal kiáltotta: „Előre" 1 „Fiuk! Utánam I" És rohant vadul, eszeveszetten! ... És a fiuk a nyomában voltak . . . . . . Leáldozó félben volt a nap. Vérvörös sugarai bíborba öltöztették az egymást öldöklő harcosokat. S a remegő napfény utolsó, bucsu sugarai nagy szeretettel körülcsókolták elhaló vitézek kihűlő tetemeit, . . . s egy nyomorult, félkezü ember, száján vérezve, baljával magasra emelte a szuronyára kötött zászlót s görcsösen vonagló arcára boldog, megelégedett mosoly ült, amikor zászlós fegyverét bajtársai kivették félig meredt kezéből s könnyes szemekkel azt mondták neki: „miénk a város!" . . . K. K. IRODALOM, MŰVÉSZET. A. Társasíig. Az Ezer karácsonyfa-ünnep védőjének, Stefánia királyi hercegasszonynak arcképe disziti A Társaság legújabb számának cimlapját. Erről a szépen sikerült, kedves ünnepről ir Dobay István rendes rovatában, ezt énekli meg Miklós Elemér Ezer karácsonyfa cimü hangulatos versében, melyet az ünnepen Gombaszögi Frida szavalt nagv hatással. Ambrus Zoltán Elvakultság cimmel irt nagyon érdekes cikket, a lap Bogomér álnév alatt iró munkatársa Háború és még valami cimmel közöl feltűnést keltő tárcát. Ifj. Wlassics Gyula verse a Katonaorvos naplójának folytatása, az ötödik Háborús délutánról szóló beszámoló, Körmendy Viktor színházi krónikája és Divatlevél egészitik ki a lap tartalmát. A Társaság előfizetési ára egész évre 18 K, félévre 10 K, negyedévre 5 K. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Ritz-szálló. Közgazdaság. AB Országos Magyar Oagzdasági Egyesület inütrágyázási kísérletei. Tekintettel arra a körülményre, hogy a nagy német birodalomba a műtrágyák használatával 1885-től 1910-ig biro dalmi átlagban kat. holdanként 3 21 kg. emelkedés értek el a búzatermelés terén, hazánkban is aján latos volna a műtrágyáknak a mostaninál kiterjedteb használata. Ebből indulva ki az OMGE, egy sza osztályt alakitott kebelében, a melynek feladata műtrágyák használatának népszerűsítése és a terméstfokozó hasznának bizonyítása. Ez a bízott' egyebek között az ország legkülönbözőbb részé különféle növényekkel 1914-ben is műtrágyá kísérleteket végeztetett. E kísérletek bizonysága < j 1