Nyírvidék, 1914 (35. évfolyam, 53-104. szám)

1914-12-06 / 98. szám

gig a legszeraenszedettebb rágalom, amit csak valaha valaki kitalálhatott ; Logy katonáink szándékos éheztetésének meséjéből egy betű nem sok, de annyi sem igaz. A hadsereg élelmezése egyik legfontosabb része a hadviselésnek. Nincs az a katonai szervezet, amelyik erről nagy-nagy intézményekkel ne gondoskodnék ; nincs az a hadvezér, általában parancsnok, akinek nem a legnagyobb gondját képezné az, hogy katonái szükséget ne lássanak. De hiszen ez természetes is. Éhező sereggel nemhogy győzelmet aratni, de harcolni sem lehet. Éhhez nem kell sok magyarázat. Van-é vezér, aki nem győzni akar ? Én ilyet nem ismerek. Ellenben hallottuk már példáját annak, hogy az élelmezés tekintetében még a véletlenség folytán előállott zavarok miatt is elmozdítás volt a büntetés, aminél nagyobb csapás katonát nem érhet. Laikus ember is könnyen elképzelheti, hogy egy hadban lévő sereg élelmezése, ellátása nem tréfa dolog. Különösen nehéz akkor, amikor az óriási tömegek mozgásban vannak s még nehezebb ütközet közben. Hogy ezt azok is beláthassák, akik a katonai szervezet nagy tömkelegében járatlanok, pár szóval idevetem az élelmezési szervezet nyers kontúrját. A hadsereget a szekereknek és az élőmarhának beláthatatlan hosszú sora kiséri. Minden hadoszlop végén, de közbe-közbé is, a csapatoknak nagyobb egységei között. Vonata van a hadtestnek, a hadosztályoknak stb. — le egészen a századokig minden harci egységnek. Az élelmicikkeket nagyobbrészt a leghátul ballagó hadtápvonat szerzi be s juttatja lépcsőzetesen az alsóbbrendű vonatokig, (vonat alatt a fogatokat s az ezekhez beosztott katonaságot értjük) mig elérkeznek a zászlóaljakhoz s innen a századokhoz, holott is részben az egyeseknek szétosztva (kenyér, dohány, stb.), részben a század konyhakocsiján elkészítve s így kiosztva kerülnek fogyasztás alá. Amint a század kocsija kiürült, megyen kiegészítésért. Ez a szállítás mai technikája mellett a legcélszerűbb beosztás, eljárás ; s ki kell jelentenem az igazsághoz híven, hogy az eleségpótlás mindenütt és mindenkor lehetőleg pontosan, de mindig lelkiismeretesen megtörtént, ami az élelmezés gondjait viselő katonáink, tisztjeink nagy érdeme. Van ezenkívül az élelmezésre vonatkozólag még egy gondoskodás. Minden egyes katona több napra való tartalék élelmi adagot visz magával a borjújában. Húskonzervet és kétszersültet (cibakot). Ezeket csak a felsőbb parancsnokság rendeletére szabad elfogyasztani; ilyen rendelet csakis a legnagyobb szükség esetén adható ki, a pótlás pedig azonnal megtörténik, mihelyt arra alkalom nyilik. Hogy lehetséges hát mégis, mert megesik, hógy katonáink több napon át nem jutnak néha élelemhez ? Ennek három oka is lehet; de ezek mindenike a háború természetéből folyik s kizárja a szándékos éheztetést, amit azt hiszem, a fentebbiek után még sem hihet el komolyan gondolkodó katonaviselt ember. Egyik ok lehet a csapatoknak szükségszerű, huzamosabb ideig tartó gyors menetelése. A csapat mindig könnyebben mozog, mint a teherrel megrakott szekér. Különösen érezhető a különbség ott, ahol nem állanak minden irányban müutak rendelkezésre, hanem hol homokon, hol agyagon, sokszor bizony felázott, felvágott, kátyús, nehéz utakon kell a vonatnak előbbre jutnia. Ennek legyőzése sokszor okozza a legnagyobb fejtörést az intéző köröknek s ha mégis megtörténik, hogy az emberi (vagy inkább állati) erő az akadályokat lassabban képes leküzdeni és a vonat 1—2 napra elmarad, azt olybbá kell venni s becsületes katona olybbá is veszi, mint a földrengést: a szeizmográf (a gyomor) megérzi, de elhárítani nem lehet. A másik ok az, hogy háborúban bizony ütközetek is vannak, az ütközetek néha napokig, sőt hetekig is elhúzódhatnak. Ha ilyenkor nem akarjuk vonalunkat pusztulásnak kitenni, bizony annak kivül kell maradnia a veszélyeztetett területen, gyakran a csapatoktól 8 — 12 kilométernyire; mégis a század konyhája — végtelenül fürge jószág — éjjelenként lehetőleg megteszi, hogy odasettenkedik a raj vonal háta mögé, frissítő ételt nyújt a legénységnek. Ha mármost az orosznak eszébe jut, hogy néhanéha éjjel is ágyuzgasson, ami nem ritkaság, elmarad a konyha ; azért azonban a muszkát üssük, ne a saját vezetőségünket. Ilyen menüvel egyébként magunk is szolgálunk ellensé geinknek, legalább annyiszor, mint ők nekünk. Erről is mindenki könnyen meggyőződhetik, csak épen a rajvonalba kell mennie. A harmadik oka az, hogy egyesek harc közben elszakadnak csapatuktól s hosszabb ideig nem találnak rá. Ezek bizony mig tévelyegnek, akár a negyvennapi böjtöt is végigpróbálhatják, különösen Galíciában, még különösebben a harcok kórnyékén. Ám a vezetőség erről nem tehet; szándékos éheztetésről ez esetben sem lehet szó. Sokat lehetne még ezekről a dolgokról elmondani. Ü3 azt hiszem, felesleges a szószapo-ritás. Nap nap mellett olvassuk is, személyesen tapasztaltam is, hogy a hadvezetőség különösen a magyar katonat sokra becsüli, szereti. Csupán annak komoly kijelentésére szorítkozom még, hogy nagyon rossz katona az, ha katona volt az illető, aki ilyen rosszakaratú híreket a világba dobott. Jól tudjuk mindnyájan, hogy a háború a bennelevőknek nem nyújthat olyan kényelmet, mint az otthon meleg fészke. Ám azért híresztelni, nagyítani a szenvedést, hogy másokban szánalmat ébreszszünk, nem férfias dolog; ha pedig azért teszi valaki, hogy másokat rágalmazzon, az a legaljasabb foglalkozás. Polgártársaimhoz pedig csupán az a kérésem van: ne szánják, hanem vessék meg azt a katonát, aki ilyen panasszal hozakodik elő, mert az a katona ott a harcmezőn — legalább kilencven percentben igaz, amit állítok — bizonyosan nem az ellenséget kereste, verte, hanem ott kukcsolt az ínycsiklandozó konyha körül s ha megsebesült, annak egy véletlenül eltévedt golyó lehetett az oka. 4 Vietórlsz István dr. wwi — Hadisegély-bélyegek. Annak idején hirt adtunk arról, hogy a postaigazgatás az özvegyek és árvák részére külön hadisegély postabélyegeket hozott forgalomba, még pedig egyelőre 5 és 10 fiílér értékben olyforrnán, hogy ezek mindegyike után az eladás alkalmával a frankójegy értékén kivül a vevőtől még két fillér beszedendő. A szóban levő jótékony célra a postaigazgatás az árvizbélyegek elnevezése alatt ismert bélyegeket használta fel. Amint értesülünk, a szóban levő árvizbélyegek felhasználásával kiadott 5 és 10 filléres hadisegély bélyegeken kivül most az árvizbélyeg többi értékfajai is mint hadisegélybélyegek kerültek forgalomba. Ezekre is a „Hadisegély özvegyeknek és árváknak kettő (2) fillér" jelzés van nyomva. Mig az 5 és 10 filléres hadisegély-bélyegeket minden postahivatal és értékcikkárus köteles árusítani, addig a többi értékfajokat csak a postahivataloknál kapni. Használjunk tehát hadisegély-postábély egetl Ahányszor levelezőlapot, vagy levelet adunk a postára, gondoljunk derék katonáink hátramaradottjaira és ne sajnáljuk azt a két fillér többletet, amelylyel e nemes cél eléréséhez hozzájárulunk! Ne felejtsük el, hogy nemcsak a 100 és 1000 koronás adományok biztosítják a magyar társadalomban megindult jótékonycélu akciót, hanem tartsuk szem előtt, hogy éppen ez a két fillér, amely még a szegény ember zsebét sem terheli meg, óriási összeget tehet ki, ha milliók és milliók gyűjtik. Ä pénzügyminiszter köszönete. A m. kir. Pénzügyminiszter a hadikölesön jegyzésének fényes sikerrel történt befejezése alkalmából a kölcsönjegyzésénél aláirási helyekül szolgáló pénzintézetekhez a következő átiratot intézte : „A hadiszükségletek fedezése céljából kibocsátott 1914. évi 6% os m. kir. adómentes állami járadékkölcsőn jegyzése folyó hó 23 ával lezáratván, a kölcsönkibocsátás váratlan nagy sikere megállapítható. Örömmel tapasztaltam ebből az alkalomból, hogy az ország pénzintézeteinek hatalmas hálózata a maga egészében hazafias lelkesedéssel állott a hadikölesön nagy nemzeti fontosságú ügyének szolgálatába és a hadikölesön sikeréhez fűződő egyetemes érdekeket teljesen átérezve, a kisebb jelentőségű érdekek háttérbe szorításával, nagy odaadással működött közre abban, hogy a hadikölesön jagyzéséba minél szélesebb rétegek és minél nagyobb tőkék vonassanak be. Ö:ömmel vettem tudomást arról is, hogy a pénzintézetek tisztviselői kara fáradtságot nem ismerő buzgalommal járult hozzá, hogy a hadikölcsönre történő jegyzések országszerte sima és szakavatott lebonyolítást nyerjenek. Eszel pénzintézeteink bizonyságát adták annak, hogy közgazdasági hivatásuk magaslatán állanak és a nemzet gazdasági életének olyan szervei, amelyekre közgazdasági és pénzügyi életünk mindenkor nyugodtan építhet és biztosan számithat. Kedves kötelességet teljesítek, amidőn megállapítom azt, hogy a hadikölesön jegyzésénél aláirási helyekül szolgáló pénzintézeteinket a hadikölcsönnel járó nagy nemzeti és közgazdasági siker elérésében méltán kiváló rész illeti és amikor a tisztelt Igazgatóságnak az elért nagy eredmény érdekében kifejtett közreműködéseért köszönetemet fejezem ki, egyben kérem, hogy köszönetemet tisztviselői karának is tolmácsolni szíveskedjék. Teleszky sk., m. kir. pénzügyminiszter. Ä maximális árak. A Szabolcsvármegye területére kiterjedő hatáskörrel működő legmagasabb árakat megállapító bizottságot december hó -3-ikán, csütörtökön délelőttre hivta össze dr. Ujfalussy Dezső főispán. A bizottságban jelen voltak Mikecz István vármegyei főjegyző, mint a betegsége miatt akadályozva levő alispán helyettese, Májerszky Béla kir. tan. polgármester, a járási főszolgabírók, illetőleg helyetteseik. Megjelentek a vármegyei gazdasági egyesület részéről Megyery Géza alelnök és Szikszay Sándor titkár; továbbá Kauzsay Tibor vármegyei gazdasági felügyelő; a kereskedelmi kamara megbízottjaként Rosenthal Ferenc kamarai kültag; a tőzsde megbízottjaként Baruch Arthur terménykereskedő. A bizottság a minisztérium rendelete értelmében a búzára és a rozsra az október utolsó két hetében, a többi terményekre pedig a november első két hetében elért árakat gondos mérlegelés és összehasonlítás alá véve, Szabolcsvármegye területére a következő legmagasabb árakat Hósapka-gyapjufonal legjobb minőségben, továbbá hadbavonultak részére meleg alsó-ruhák, keztyük, harisnyák, has-, tórd- ós órmelegitők szvotterek, kötött kabátok stb. a legnagyobb választókban kaphatók női- és férfi-divatáruházában Nyíregyházán Telefon: 12 9. sz.