Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 79-104. szám)

1913-10-02 / 79. szám

79-ik szám. 1913. október 2 3. vallásváltoztatása felett érzett benső tépelődéseivel sem törődve, — lankadatlan eszméitető és lelkesítő munkásságával annyira ő és csak ő készítette elő, hogy amikor az ő nagy életének külső keretei jelzéséül szolgáló ezt a két évszámot, 1747. és 1811. — látjuk is, ezek jelentősége messze eltűnik az 1772 ik év jelentősége mellett, amelyet a magyar irodalom története akként örökit meg, hogy az, az ő fellépése folytán a nemzeti nyelv rajongó szeretetéből táplálkozott későbbi nemzeti újjászületés kezdő esztendeje. A próféta, a reformátor, a Szalók nemzetség sudaras hajtása, a császári udvar daliás testőre, délibábos puszták álmodozó lelkű énekese, a magyar fudós társaság, tudományos akadémia szellemi szülője, komoediák, tragoediák első jelentősebb irója, a természet rajongó tisztelője, a szabadság lelkes poétája, a nemzeti nyelv lángoló lelkű imádója régen elment, elpihent. . . . Egykori szülőházának küszöbén állva, amely ma éppen az ő szellemében a nemzeti nyelv és müvelődes szolgálatában áll, a szabolcsvármegyei Bessenyei Kör és az ennek ünnepélyén hazafias együttérzéssel megjelent körök nem kronológikus életrajzi adatok felsorolásával, nem a nagy álmodó irodalmi termékei belső értékének méltatásával, nem müveinek sorozatos ismertetésével kívánnak áldozni az ő emlékének, de meggyújtják és meggyújtjuk ez emléktábla, mint kegyeletünk szerény jele előtt — amelyről immár hulljon is le a lepel — meggyujtjuk előtte a bennünk is magasan lobogó nemzeti érzés szövétnekét s annak lángjánál valljuk hevülő lelkesedéssel, hogy örök igazság profétája volt a nagy Bessenyei, amikor céltudatosan elaltatott nemzete lelkéből kikövetelte s az utódok által is felismertette azt a meggyőződést, hogy a nemzefi nyelv szeretete, ápolása a becsületes magyar lélek és szív velejáró szent kötelessége s hogy e nemzet nagy, gazdag, boldog és független nem lehet, ha idegen nemzetek szellemi kincseit a magyar lelek ősösztönével, a magyarsághoz való forró ragaszkodással nem gyúrja, nem alakítja át saját tápláló szellemi kincseivé. . . . Legyen áldott az Ég, hogy a nagyok sorában az újjászületés igéretfőldjére vezető próféta-leiket adott nekünk a nagy Bessenyeiben. . . . Legyen áldott a Te nagy emléked, nagy Bessenyei György! íme, a Te nevedről nevezett szerény, de izzó magyar lelkesedéssel áthatott szabolcsvármegyei irodalmi és művészeti kör emléked zsámolyához zarándokol ez emléktáblával s az elébe tett koszorújával, lelkesen kívánva, hogy hálás magyar szivekben A fáradt agy a gondba belekábul ; Az ihletnek már nem iszik borábul, Rideg tusán más érdek vivja harcát És a szerencse elfordítja arcát: Az udvari kegy — változó világ — Ah másra hinti bűvös mosolyát. Megtér a honba. Most már mindörökre S kemény marokkal fogózik a rögbe, Uj Anteusként, mig szive borong, Ám beredőzi homlokát a gond A honfibánat és a bús magány. Még szól az ének dalos ajakán, A honért és a családért eseng . . . S jaj beborítja életét a csend. Egy csonka törzs. Nincs nője, szép fia. így végződik a bús elégia! A piros hajnal küzd még a setéttel, A szobában egy hideg árnyék lépdel, A lobbanó mécs pislog elhalón, Egy tévedt sugár száll a kandallón . . . Az öreg Anna lopva betekint, Fejét csóválja : Elaludt megint! S a glória már fonja sugarát . . . A szürke testőr álmodik tovább ! Vidor Marcel. éljen századokon át a Te nagy emléked s vele együtt nőjjön egyre nagyobbá magyar hazánk, magyar nyelvünk, magyar művelődésünk dicsősége ! Az ünnepi beszéd elhangzása közben, melyet Geduly Henrik jiüspök az ő magával ragadó szónoki készségével adott elő, hullott le a lepel a ház homlokzatfalába illesztett fehérmárvány emléktábláról, melyen a következő felírás és vers ékeskedik : E házban született az 1747-ik esztendőben BESSENYEI GYÖRGY A magyar nemzeti irodalom újjászületésének lánglelkü prófétája. Meghalt Pusztakovácsiban 1811. február 24-én. Halála százados évfordulójának emlékezetére megjelölte ezt a helyet a szabolcsvármegyei Bessenyei-Kör. * Új idők, új eszmék tüzes harsonása, Innen indultál az új honfoglalásra ; Rozsdás kard helyébe fényes tollat vettél. Keletről nyugatra bölcsen vezérlettél. Műveltségünkhöz, mit száz vihar hányt-vetett, Te hordtad az első faragott köveket; Tiéd az uttörés minden árnya, fénye, Szabolcs daiiája, Bihar remetéje ! Ezután Vidor Marci szavalta el osztatlan nagy hatás mellett a Bessenyei-Kör ez alkalomra hirdetett pályázatán az első dijat nyert gyönyörű költeményét. A pályanyertes költemény előadása után Korocz József ref. lelkész vette át az emléktáblát Tiszabercel község lakosságának megbízásából a következő szavak kíséretében: Főtisztelendő s méltóságos Püspök Űri Igen tisztelt ünneplő közönség! A magyar nemzeti ujraébredés apostolának szülőháza ezidő szerint a tiszaberceli ref. egyház tulajdonában áll s közművelődési célt szolgál. Ennek az egyháznak a nevében őrömmel veszem át megőrzés végett ezt az emléktáblát s ígérem az én szeretett híveim és lakostársaim nevében, hogy azt megőrizni szent kötelességüknek fogják ismerni. S talán még többet is ígérhetek! A mi egyházunknak a Bessenyei család már a XVIII. században hatalmas pátrónusa volt. Emléktábla bizonyítja templomunk homlokzatán, hogy Bessenyei renováltatta 1635-ben a mi kedves öreg templomunkat, Bessenyei öntet harangot 1638-ban, majd legújabban 1897-ben. Úrasztali edények s szent clenodiumaink nagy része a Bessenyei névhez fűződik. Ennek a háznak a megvétele s a művelődés csarnokává tétele jó részben a nagy Bessenyei iránti kegyeletből történt. ígérhetem tehát, ünneplő gyülekezet, hogy nemcsak ezt a táblát, ezt a szépsége mellett is holt anyagot fogjuk kegyelettel őrizni, de ebben az épületben azt az eszmét is szeretettel ápolni, amelyet ez képvisel, amely Bessenyei Györgyöt nagygyá, örök tiszteletünk tárgyává tette : ennek a hazának izzó szeretetét. Isten segéljen ebben bennünket! Korocz Józssf elhangzott beszéde után a koszorúk elhelyezése következett. Az első koszorút a ni. kir. vallás- és közokíatásügyi miniszter képviseletében dr. Wilt György kir. tanfelügyelő tette le, s többek között a következőket mondotta: „E helyen ez előtt 166 esztendővel született Bessenyei György, nemzetünk lánglelkü apostola, vármegyénk nagy fia, aki mint a pacsirta magasba tört, idegen légbe került, de visszatért igaz magyarnak. Dolgozott, fáradt, küzdött, uj iskolát, magyar kulturát teremtett, mert belátta azt, hogy a kultura boldogítja a nemzetet, a kulturának a kulcsa pedig az iskola. Azért teszem le ezt a koszorút, hogy minden iskolának, minden vármegyének olyan lelkes tanítója, tanügyi barátja legyen, mint Bessenyei György volt I" A Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság koszorúját dr. Császár Elemér helyezte „Műveltségünk legtudatosabb bajnokának, aki bátor lelkével, tudós mély értelmével kijelölte közművelődésünk útját, Bessenyei Györgynek szülőházára teszem le e koszoi út a Magyar Tudományos Akadémia nevében, amelynek eszméjét ő vetette fel, amelynek tervét ő dólgozta ki. Egyben tolmácsolom a Kisfaludy Társaságnak az üdvözletét is." A Nemzeti Szalon nevében Déry Béla igazgató beszélt: „Mi — úgymond — akiknek hivatásunk, hogy a magyar kultura és irodalom nagynevű harcosa Bessenyei György szellemének es eszméinek megtestesülésén fáradozzunk, hálatelt és kegyeletes szívvel helyezzük el az ő emlékezetére a Nemzeti Szalon koszorúját." Dr. Kardos Albert a debreczeni CsokonaiKör főtitkára hosszabb beszédben méltatta a két nagy költő : Bessenyei és Csokonai érdemeit: „Mikor mi a debreczeni Csokonai-Kör nevében ide elzarándokoltunk, akkor a két lángszellem : Bessenyei és Csokonai találkozását akartuk itt megújítani egyszersmind bizonyítani is akartuk élő példával, hogy ez a két irodalmi pálya a legszorosabban egybe tartozik, és végül bizonyságot akarlunk tenni arról is, hogy a debreczeni Csokonai-Kör, a nyíregyházi Bessenyei Körrel a legszívesebb testvéri együttérzésben van, s most leteszem a debreczeni CsokonaiKör nevében ezt a koszorút Bessenyei György emléktáblája előtt." Az eperjesi Széchenyi-Kör koszorúját Gomöry János főgimnáziumi igazgató tette le, nagyhatású beszéd kíséretében : Eperjesről, az ország e határszéli városából hozom a Széchényi-körnek kegyelete jeléül ezt a fenyő koszorút. É koszorúnak örökzöld ágai Branyiszkó sötét erdőségeiből kerültek ki. Elhagyták a branyiszkói hegyet és üzenetet hoztak a távolból Bessenyei György szülőföldjének ; az akácvirágos Nyírség magyar népének. Ami szelid lejtőjű hegyeink, magas erdőségeink, és vizben gazdag folyóink bizonyára más tájképet mutatnak, mint a tied Nyírség, te tejjelmézzel fólyó Kanaán, — ám azért ami hegyeinken épült várak Rákóczinak dicső tetteiről, Branyiszkó erdeje a magyar vitézségről regélnek. És amiként a mi folyóink a nagy magyar folyó, a Tisza ölelő karjaiba sietnek, ugy akarunk mi is egyesülni a Nyírség színmagyar népével, kulturában és hazaszeretetben! (hosszan tartó lelkes éljenzés) Hogy ma van magyar kultura, hogy a magyar kulturának van hevítő ereje, örök érdeme, dicsősége, Bercel nagy szülöttének, Bessenyei Györgynek, akinek emlékezete legyen a magyar földön örökké áldott! E nagyhatású szavak után dr. Eácz Lajos főiskolai prorektor a sárospataki főiskola koszorúját helyezte el lendületes szavak kíséretében. Annak a főiskolának a nevében, ahol Bessenyei György 8 óves korától 5 éven át szivta a tudomány szeretetét s a haza iránti szeretetet s amely főiskoláról a nagy költő egész pályafutása alatt mindig a legnagyobb hála hangján emlékezett meg: Szabolcsvármegye koszorúját Mikecz Dezső alispán a következő szavak kíséretében tette le: A magyar irodalom úttörőjének, a halhatatlan emlékezetű nagy Bessenyeinek emlékezetére hálás kegyelettel helyezem el e koszorút szülő vármegyéje képviseletében. Nyíregyhaza város közönsége nevében Balla Jenő helyezett koszorút az emléktáblára e szavakkal: Nyíregyháza város közönsége mindig kötelességének ismerte, hogy a maga tisztelet-adóját, ott ahol a tudomány, művészet s a kultúráról volt szó, lerójja. Most is csak ezt a kötelességét teljesiti, amikor Bessenyei György szülőházára leteszi hálája és kegyelete koszorúját. A főgimnázium koszorúja után, amelyet ifj. Mikecz Detső VIII. oszt. tanuló helyezett el igen szép kis beszéd kíséretében, dr. Járossy