Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 79-104. szám)

1913-11-09 / 90. szám

2 90-ik szám. JűtfSTIDég. 1913. november 9 tekintik felebarátjuknak, de annak tekintenek mindenkit, legfőképen a szenvedőket, az elhagyatottakat, segélyre szorulókat. Az emberi sziv jósága teret keres magának, hogy az Istentől megáldott szívjóságát gyakorolhassa is. Védelmébe igyekszik venni az oktalan állatokat, a hasznos madarakat, növényeket. Állat és madárvédő egyesületek alakulnak, ahol a nemesen érző emberek szivjóságukat kiterjesztik a természet néma szenvedőire is. Az emberi sziv jóságának eredménye a gyermekvédelem. Mily szép és magasztos feladat. Gazdag és szegény egyformán vallja mily szánalomra méltó az árva, az elhagyott, a züllésnek indult gyermek. De nemcsak vallja, de tőle telhetőleg igyekszik ezen elhagyatott gyermekeken segíteni. Mily megdöbbenéssel veszik tudomásul a jó érzésű emberek valahányszor egy-egy fiatalkorú — bizonyára önhibáján kivül — a bün útjára téved. E szerencsétleneket — ha még lehet megmenteni — a helyes útra terelni, a szeretet által megnyerni emberbaráti kötelességünk és kötelessége minden embernek. A megmentés munkájának helyes, célszerű vezetését vállalta magára a pártfogó egyesület. A pártfogó egyesületnek tevékeny, munkálkodni szerető tagokra van szüksége. A tanítókat számítom én a tevékeny, munkás tagok közé. A pártfogó egyesület munkáját mi tanitók nagyban elősegíthetjük, ha belépünk valamennyien működő tagoknak és az egyesület munkásságában tevékeny részt veszünk. Ha a pártfogó egyesület a tanítói kar, a társadalom minden tagja követi jóságos szivének sugallatát és aszerint cselekszik, nem pedig a rideg §§-ok szerint, ugy teljesítette feladatát, megtette kötelességét. lelte a magyar kultura gondolatát, alapjainak lerakását, majdan későbben az elhagyott gyermekek felkarolását. A reform gondolatok sorsa, hogy idő, sokszor hosszú idő kell az érleléshez. Apáczai Csere János 200 évvel Eötvös minisztersége előtt e szavakkal fordult az ország nagyjaihoz: „Ideje fölébredned te álmos hályogos szemű magyar. Állits iskolákat!" — Eötvösig a pusztába kiáltó szózat volt. Eötvöstől napjainkig nélkülözzük a népiskolában az egységes irányt, a nemzeti nevelést s ezrek nélkülözik a kulturát, holott a műveltségbeli válaszfalak lerombolása a legnemesebb radikális eszköz a társadalmi osztályok között fennálló válaszfalak rombadöntésére. Ez volt Eötvös vezető gondolata, irányitója cselekedetének programmjának egyik pontja, kell tehát, hogy mi is hasonlókép gondolkodjuk, érezzűnk és cselekedjünk, ha szellemi hagyatékára méltók akarunk lenni. Eötvös iskolát adott a nemzetnek, mi az iskolának lelket adjunk, a lélekbe tüzet vigyünk . . . A prófétai szeretet, Krisztus a gyermek barát szólal meg: „Engedjétek hoznám jönni a gyermekeket és ne tiltsátok el őket..." az 1868. évi XXXVIII. t.-c.-ben, mely felfogja szerető karjával a mult század elhagyott gyermekeit. E szeretet szólal meg „A megfagyott gyermek c. versben, mely bizonyára sok nem.s szív érző húrjait hozta rezgésbe, mig a szeretet létrehozta a gyermekvédelmet, mely nem hagyja a gyermek kínjait az anya sírdombján megfagyni e kérdéssel és megokolással: Szeretet, szívjóság vezessen bennünket a fiatalkorú bűnösök jobb útra térítésében, megmentésében. Tartsuk szem előtt az emberiség legnagyobb tanítómesterének eme mondását: „Valaki egygyel cselekszik jót az én kicsinyeim közül, az én velem cselekszi". Elnöki jelentésemben megemlékszem Szabó Endre nyugalmazott nyíregyházi r. k. tanitó elhunytáról. Engedjenek meg kedves kartársaim, ha Szabó Endre kedves kartársunk halálával kapcsolatosan egy kis kitérést teszek. Ennél a temetésnél megnyilatkozott a tanítókban az igazi kartársi szeretet. Lélekemelő volt látni a különböző felekezdtbeli tanítókat, mint testvéreket. Igy van ez jól! Igy kellene lenni ennek mindenütt. Mi tanitók mutassunk nemes példát másoknak, a társadalom minden rétegének, miként kell egymást megbecsülni — nem nézve azt, ki milyen vallású — hanem megbecsülve az emberben az embert. Igy — testvéri szeretetben egyesülve — szeretném látni az egész magyar tanítóságot. Belátva valahára, hogy anyagi és minden más ügyeink elintézésében a legnagyobb egyetértésre — kizárva a felekezeti gyűlölködést — bölcs mérsékletre, kitartásra vaá szükségünk. S mindezekhez járuljon a tanitó egyéni műveltsége. A családban az iskolában, a társadalomban, minden cselekedetében a szeretet vezérelje. Ily értelemben összeforva lesz a magyar tanítóságnak tekintélye, szavának súlya lent és fent. Mindaddig amig nem egyesülünk, amíg e magyar haza 32 ezer tanítója százfelé huz, megérdemeljük sorsunkat. Legnagyobb bajunk, hogy a magunk ügyeivel keveset törődünk. Nézzük a S£abolcsvármegyei tanítóságot. Melléd temetve én is itt Miért nem nyughatom ? Szegény s elhagyatott vagyok . . . ... Az idő homokóráján gyorsan pereg le a szem. Eötvös születésének százados évfordulóját ünnepli a tanítóság, mig fáradságos küzdésének, diadalainak félszázados fordulója a küszöbön áll s Eötvös eszméinek jórésze mégis érintetlen, a köztudatba nem mentek át, nem helyezkedhettek el. Nincs az Eötvös lerakta kulturalap tovább épitve, nincs Eötvös hibája, tévedése jóvá téve. Eszméi, gondolatai csak a tanítóság körében hódítanak, törvényeit — ugy látszik — csak ezek értik meg. Eötvös kultuszának áldozott a tanítóság a Péterfy Sándor által létesített Eötvös-alap és ennek kultur intézménye által. E kettőt: Eötvöst és Péterfyt megérteni annyi mint a béke, a szeretet és a haladás útjára térni. De aki — Eötvös szerint — „haladni akar, annak egy irányban kell előre törekedni. Nem a tehetség, nem is az erős iparkodás, hanem inkább a következetesség hiányának tulajdonitható, hogy távolabb fekvő célok oly ritkán éretnek el." A magyar tanítóság kötelessége Eötvös eszméit, gondolatait hirdetni és terjeszteni, hogy a külvilágban általánosuljanak, törvényei népszerűek legyenek, hazájának és nemzetének szentelt munkás élete például szolgáljon min* Van egy általános egyesülete. Nem hivatalosan ránk kényszeritett egyesület. Kérdem, tagja-e ezen egyesületnek minden szabolcsvármegyei tanitó? Ott van a Magyarországi Tanitók Országos Szövetsége. Kérdem, tagja-e ennek 32 ezer tanitó? Ott volt 1912-ban a VII. egyetemes tanítói gyűlés, mely hivatva lett volna érvényt szerezni a tanitók fizetésrendezésének, a nyugdijreviziónak, a szolgálati pragmatikának. Kérdem, ott volt-e a 32 ezer tanitó ? Igen is ott volt alig kettőezer. S a felsőbb hatóság — amelynek kötelessége lett volna a tanítóság jogos kívánalmait teljesíteni — azt mondta: „a távollevő 30 ezer tanitó meg van elégedve sorsával, csak ez a kettőezer elégedetlenkedik". Itt van a tanítóság áldásos intézménye az „Eötvös-alap". Áldott lelkű, jó Péterffy bátyánk immár a budapesti Kerepesi temetőben alussza örök álmait, de nem érte el, hogy minden tanitó tagja lenne az „Eötvösalapnak". Mit mondjak arra, hogy a szabolcsvármegyei tanitók közül alig 90 tagja van az „Eötvös-alapnak"? Ebből is 48 nyíregyházi tanitó. Vajha belátná a tanítóság végre, valahára, hogy mindaddig, amig nem egyesül, nem éri el mindazt, ami őt jogosan megilleti. Vajha szavaim rokonérzésü, igaz tanitótestvérek sziveinek húrjait hoznák rezgésbe és működésbe! Megértenék szavaim igazságát! Azon reményben, hogy megértik azok is, akik még mindig távol tartják magukat egyesületünktől, a jelen járásköri gyűlést megnyitom azon kéréssel, hogy az egyes pontok tárgyalásánál ugy az előadókat, mint a hozzászólókat a bölcs mérséklet vezesse. Jelen gyűlésünk lefolyása legyen kifejezője annak, hogy méltók vagyunk a tanítói névre! den magyar előtt s foglalja nevét áldó imádságba a nép, melyért egykoron szive vérzett. Mitőlünk szerény és szegény iskolamesterektől, kik a próféciái ihlettel mondott szavai szerint észrevettük munkásságának eredményét, észrevettük, hogy érdekükben és a jövő érdekében dolgozott, emlékjelül eszméinek győzedelmét, a dalt és könnyet kéri eme szavakkal : Eszméim győzedelme legyen emlékjelem . . . Zengjétek el a legszebb dalt néma hantomon... És sírjatok egy könnyet barátotok felett . . . Megérdemli Eötvös, a magyar tanitók tanítója, a békés alkotások által eszméi győzelmét, megérdemli a haza és a nemzet sorsáért annyit és annyiszor aggódó nemes lélek a honfiúi szeretetből fakadó legszebb magyar dalt — mert költő volt —, megérdemli a könnyek gyöngyszemét, mert a népet rajongásig szerette. Haladjunk tehát Eötvös nyomain az emberszeretet és művelődés utain, melyre figyelmeztetnek a költő eme szavai: „ Szeressük egymást és legyünk müveitek, Tegyük nagygyá a lelket És mig világ áll, nem lesz soha végünk 0