Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 54-78. szám)

1913-09-18 / 75. szám

2 75-ik szám. hogy az erdélyi földgáz érdemes a nagy befektetésekre és hogy a nyerendő földgáznak a felhasználása az ország nagyobb városaiba való elvezetésével lesz a legcélszerűbb. Előrelátható, hogy a földgáz vezeték egyik főiránya Budapest lesz Hiszen Budapesten lehet a földgáznak igen nagy részét már kezdettől értékesíteni házifütési, világítási és gyáripari célokra. Ugy látszik azonban, hogy az állam hu zódozik attól, hogy az országos vezetéket maga csinálja meg, a földgázzal maga gazdálkodjék. Erre mutat legalább az a körülmény, hogy a pénzügyminiszegy angol konzorciummal folytat tárgyalásokat a földgáz kihasználásnak bérbeadására vonatkozólag. Ez a körülmény adott okot arra, hogy a földgáz kérdésével a városok polgármesterei foglalkozzanak. Joggal lehet ugyanis attól tartani, hogy a külföldi társaság első sorban a saját hasznát nézvén, azt amit olcsó pénzen megszerez és előállít drága pénzen fogja a városoknak és a varosokbeli célokra eladni. A cél tehát az lenne, hogy a városok ne albérlők, hanem közvetlen bérlők legyenek. Mint látható, nagy fontosságú kérdés kerül a nagyváradi polgármesteri értekezlet elé. Az Erdélyből vezetendő földgáz vezetékek, hír szerint, két irányban vezettetnének ki Erdélyből. Az egyik a Maros mentén Arad, Temesvár, Szeged felé. A másik Nagyvárad irányában Budapest felé. Bennünket Nyíregyházát most már az a kérdés érint közvetlenül, hogy a nagyvárad budapesti fővezetékből elágazás létesíttessék Debreczen felé s innen tovább Nyíregyháza és Miskolcz felé. Miskolcz mellett magának az államnak van egy hatalmas gyártelepe, a diósgyőri vasgyár, amely maga is temérdek fűtőanyagot fogyaszt. Magának az államellenséges színben tűntek fel a pogányul meredek csupasz sziklafalak, a harsogó vizek, meg a hegyoldalon mászkáló fekete, cafatos felhők. Ez igy iártott vagy két óra hosszat s körülöttünk egyre mélyebb lett a mélység, egyre magasabbra nyúltak a hegyóriások. Mikor aztán áthaladtunk azon az uton, melyet az oroszok „Uram segits meg* néven emlegetnek, egyszerre csak tágulni kezdett a völgy, utunk lejtőnek indult, de a fák és bokrok is eltűntek. Vigasztalan, sivár vidék volt előttünk, hol nincs egyéb, mint zugó, tajtékzó viz, melyszilajul szökell kőszikláról kősziklára. Ugy öt óra tájban a Cserek balpartján nyers folyami kövekből rakott, löbbé kevésbé szabályos kőkupacok bukkantak elő. Egyiken-másikon valami ablak- és ajtóféle nyílások is voltak láthatók. A kőrakások között piszkos, rongyos emberalakok lődörögtek. Ez Balkária. Egyik kőrakás csoport a másik után bukkan elő s valamennyi egy-egy balkár falu : Zigli, Koszparti, Mukhol, Fardik, Künnyüm, Cegetel egy bokorban. Igazán szánalmas látvány. A balkárok valóságos barlanglakók. Vakolatlan kőházaik, melyekben állataikkal együtt laknak, alig embermagasságuak s büz és piszok, nyomorúság, ínség minderifelé. Amint Cegetelbe bekocogunk, a falu végén egy rakás gyerek utánunk veti magát s fülsiketítő üvöltésbe tör ki : „Davaj deneg, davaj deneg !" JSféiKBTDÉK. kincstárnak is közvetlen érdeke tehát, hogy Miskolcz felé a földgáz elvezettessék. Nekünk Nyíregyházántk viszont az volna az érdekünk, hogy ez a vezeték el ne kerüljön bennünket! Szabolcsvarmegye tiszamenti községeinek vasúti s egyéb közlekedési kérdéséhez. A Nyírvidéknek hűséges olvasója lévén, mindég örömmel olvassam benne azon cikkeket melyek vasúti, vagy közúti ügyekre vonatkoztak, mert azt tartom, hogy csak a jó közlekedés teremtheti meg a vármegye lakóinak jólétét, erre pedig nekünk magyaroknak különösen szükségünk van. Nem tágadom, hogy az emiitett kérdéseket a Nyírvidék, illetve a lap cikkírói legtöbbször és első helyen Nyíregyháza város érdekei szempontjából tárgyalván, bennünk, kik a vármegye szélén lakunk, bizonyos elégedetlenséget keltett, de jóllehet elismerjük, a sorrend ugy kívánja, hogy a vármegye székhelye legyen minden irányból elsősorban megközelíthető. Saját igyekezetén kivül, különös szerencséje Nyíregyházának az a körülmény is, hogy a vármegye előkelőinek többsége is az ő érdekük mellé áll s igy összevont eiővel, ugy vasút, mint müutakkal Nyíregyháza már meg lehetősen el van látva. Nyíregyháza város nagyrabecsült intézői azonban nem elégednek meg azzal, hogy a közeli és távolabbi vidékeket a meglevő vasutvonalak mint egy-egy szigony hegyei (Nyiradony, Balsa és Dombrád) ő hozzájuk vonják, hanem talán még az is komolyan foglalkoztatja őket, hogy miként lehetne például a természetes fekvésénél fogva Zemplén megye felé gravitáló Viss és Kenézlő községeket továbbra magukhoz vonni, s a saját érdekeik szemportjából elismerem, hogy ezt okosan teszik, sőt dicséretet is érdemelnek érte, de ne feledjék azért el, hogy a perifériákon levő községek érdekei, az ő intencióik érvényesítésével gyakran károsodást szenvednek, mert a természetes összeköttetést nélkülözve, személyi utazásaik, valamint terményeik értékesítésénél gyakran ráfizetnek a kerülő utakra. Én ugy vagyok értesülve, hogy Gáva, Vencsellő, Balsa és környéke, továbbá Dombrád és vidéke, sőt más szélső községek is a kedvezőtlen pénzügyi viszonyokon kivül, Nyíregyháza Pénzt kérnek a szerencsétlenek; persze orosz nyelven. A faluházán cirillbetüs írás hirdeti a nagy cár hatalmát. A jegyző, aki orosz ember, hamarosan előkerül s megértvén tartalmát annak a nyílt parancsnak, melyet a nalcsiki kerület kormányzójától, Szultanbek Kaszajevics Klisbijev alezredestől hoztam, mosolyogva jelenti ki, hogy érkezésemről már két héttel ezelőtt volt tudomása és a faluháza rendelkezézemre áll, mert parancs jött már ebben az irányban hivatalos uton. Hálával tartozom az orosz kormánynak ezért — a külföldieknek különben kijáró — figyelemért. Igy most én vagyok a legnagyobb ur a Cserek völgyében. Mélyen hajlong előttem mindenki. A szurtos, rongyos emberek félénk kíváncsisággal néznek reám, s azt mondják, hogy a falu becsülete függ attól, hogy miként fogom magamat közöttük érezni. Csak a havas hegytetők állanak némán részvétlenül a hűvös alkonyatban: de Isten őrizz, hogy megmozduljanak ! Azt már igazán nem kívánom. A faluházának jobbszárnya az enyém. A ház maga szintén folyami kövekből van rakva, falai azonban vakoltak és méternyi vastagok ; az ajtón és ablakon azonban csak az nem jön be, aki nem akar, mert rendesen elzárni. csak a hivatalos helyiségeket lehet. Ramazán ur, a főbíró, megértvén, hogy miért jöttem, azonnal mellém rendeli tolmácsul Szoltán Abajevet, majd énekeseket és regősöket hivat, hogy velük megfelelő megállapodásra jussak. 1913. szeptember 18 város terhére irják, a Balsa—Rakamaz, Dombrád—Kisvárda és más tervezett vasutak kiépítésének késedelmét. Igazság szerint hagyni kell élni mindenkit s ezen elv alapján például Dombrád község — amely község, erejét meghaladó áldozatot hozott a Nyíregyházának sokkal több anyagi előnyt adó kisvasút létesítéséhez — méltán várhatná Nyíregyházától a dombrád—kisvárdai vonal megépítéséhez való hozzájárulását, arnyival is inkább, mert ez a község ma nem kapja meg a kisvasuttól azt, am

;t anyagi áldozatáért megérdemelne. Ugyanis Dombrád község abban a helyzetben van, hogy a szállításra kerülő terményeit, melyek leginkább északi irányba szállíttatnak, alig egy harmad

részben szállítja a kisvasuton, 2/a ad részben pedig 12 kilométer távolságban Pátroha vasúti állomására viszi tengelyen s épitő és tüzelő anyag szükségletét »yanazon ulon hozza be. Ezen helyzetünkből a kisvárda—dombrád' vonal kiépítése jórészben kisegítene, mert öszszes kivitelünk ekkor a kisvasutra terelődnék. Nem vonakodom azonban kinyilvánítani, hogy sem a balsa—rakamazi, sem a dombrádkisvárdai vonalak kiépítése nem fogja még a tiszamenti községek közlekedési igényeit sem kielégíteni mivel a Tisza folyó egyoldalra veti ezen vidék minden forgalmát s ezen szempontból indulva ki, rendkívül megörvendeztetett bennünket a Nyírvidék egyik legközelebbi számában (Vasutnyitás a szomszédban) közreadott azon terv, hogy egy Tokaj és Záhony között létesítendő tiszai áthidalá.s a mi kisvasutunkat a bodrogközi kisvasutta' öszszeköttetésba hozhatná amely tervet a tiszamenti községek érdeke szempontjából elsőrendű szükségletnek kell tekintenünk. Közismert dolog ugyanis, hogy Szabolcsmegye északnyugati tiszamenti községei a Ksvasut és egy pár, vasúthoz járásra épített kövesut létesítése előtt a világ szélén voltak, járhatatlan utaikon a gazdaközönség csak az Isten különös kegyelméből — ha száraz ősz volt — tudta piacra vinni vagy elszállítani eladott vagy eladó terményeit, e'lenben esős őszi időben örült ha azt udvarára behordhatta, de igen gyakran ott pusztultak azok el a mezőn az elszállítás nehézségei és költségei miatt. (Részben ezért indult meg nem régen a káposzta savanyító gyár létesítését célzó mozgalom is ) Lényegében ezen elhagyatott állapot késztette az érdekelt községeket, hogy szinte erejöket meghaladó áldozatot hoztak a kisvasú*, megépítésére s azok a községek melyek Nyíregyháza forgalmi körébe tartoznak — közeiéÉjfélfelé minden rendben van s holnap megindul a munka. A jegyző meg a főbiró terebélyes mozdulatokkal még egyszer biztosítanak afelől, hogy a faluházát a magEm^nak tekinthetem s aztán elballagnak. A künn olálkodó kíváncsi tömeg is szerte oszlik ; csak egy két ember nem akar távozni. Egyiknek a gyomrával van baja, a másiknak a nyeldöklője mondta fel a szolgálatot, a harmadiknak a felesége szenved régen-régen s Balkáriában nincsen orvos: "Ha Istent isixier doktor ur. segítsen rajtunk." A szivem elfacsarodik. Mi az ördögnek is irták bele az útlevelembe, meg a többi hivatalos iratokba, azt a szerencsétlen doktori címet, mely csak philosopiá'a szól és gyógyításra nem jogosít. Órák hosszáig kellett a szegény jámbor emberekkel értekeznem, hogy én nem vagyok orvos, csak doktor és végre is bizalmatlanul, neheztelve távoztak, abban a hiszemben, hogy nincs szivem, mert szegény embereken nincs kedvem segíteni. Három óra tájban egy nyirkos, poloskás szobában, agyonfáradva, pogánynl kiéhezve. A betört ablakon meg a nyitott ajtón át hideg éjszakai szél tolul a szobába, kint ugatnak a kutyák, a hold ugy néz le az égről, mint egy óriási hólabda, a Cserek zug eszeveszetten — tessék tehát aludni, lelketlen szívtelen, doktor ur. 0