Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1913-05-01 / 35. szám

Nyíregyháza, 1913. május 1. Csütörtök XXXIV. évfolyam, 35. szám. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetési feltételek: Egész évre 10 kor., Fél évre 5 kor., Negyed évre 2 korona 50 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: KOSSUTH LAJOS-TÉR 10. SZÁM. Telefon számi 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyílttéri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye Életmentés. Bizonyításra nem szorul az az igazsá?, hogy az elképzelhető legnagyobb értéknek, az emberi életnek megmentése velünk született, ösztönszerű törekvése mindnyájunknak, mikor a magunk életéről van szó. Nincs az az áldozat, melyet azért sajnálnánk; nincs az a lehetetlenség, melyet ilyenkor meg ne kisérlenénk. Minden mást elüthetünk a természet rendjére való hivatkozással, amelybe hiábavaló, tehát fölösleges minden beleavatkozási kísérlet; ez egyben azonban nem ismerünk tréfát, s legbecsesebb énünk megőrzéséről még a mások feláldozásával is gondoskodni igyekezünk. Ilyen az ősember a maga önzésének teljességében, melynek brutalitásait a kultura igyekszik letompítani. Erről azonban csak attól kezdve lehet szó, amióta, az első ember részvétet érzett szenvedő és sínylődő embertársa iránt. Talán nem is jószívűség késztette a segítségre, hanem az a rideg számítás, hogy az élőnek még hasznát veheti, míg a megholt örökre elveszett; talán arra gondolt, hogy holnap őrá kerülhet a sor s vajmi jó lenne a segítséget a maga részére is biztosítani! Mindegy, hogy miért tette; fődolog, hogy megtette. Hiszen, hogy ez utóbbinál többre, nemesebbre ma is csak kevesen jutottak, elevenen illusztrálja a szálló ige, mellyel a tömegekre hatni igyekeznek: Mindnyájunkat érhet baleset! Vezesse hát az egyént a számítás, félelem, magasabb fokon könyörület, emberszeretet: intézze el a kérdést kiki a saját lelkiismeretével. A közösség, a társadalom azonban csak akkor végez öntudatos hivatást, ha az életmentést elháríthatatlan kötelesség képében látja maga előtt. Nagy megnyugvással, igazi örömmel fogadunk ezek alapján minden lépést, mely a mi szűkebb társadalmunkban e nagy elvnek előbbre jutását tanúsítja. S éppen ezért a legteljesebb elismeréssel emlékezünk meg pártíogó egyesületünknek erre irányuló sikeres munkájáról, őszintén óhajtván, hogy e nemes intézmény minden irányban megerősödve s nélkülözhetetlenségével a köztudatba jutva fokozott mértékben teljesítse továbbra is nagy hivatását. Másfelől azonban nem véletlenül mutattak hasábjaink arra az égető szükségre, mely agyunknak, szívünknek és karunknak sorompóba állását követeli a gyermekhalandóság csökkentésére; e téren ugyanis talán még inkább kötelességünk felrázni a társadalom lelkiismeretét, ha azt nem akarjuk, hogy szinte fokozódó nagy veszteségeink nemzeti csapásként súlyosodjanak egész hazánkra. A tétovázás, nemtörődés, halogatás itt egyértelmű lenne az öngyilkossággal. Mennél inkább belemarkol lekünkbe az e miatt érzett fájdalom, annál inkább bele kell markolnunk a munkába, ha reményünk lehet még arra, hogy megállíthatjuk nyilt sebeink erős vérzését. Nem elégedhetünk meg tehát a tények egyszerű megállapításával; azzal se megyünk sokra, bár ezen kell kezdenünk, ha rubrikákba foglaljuk, hogy e pusztulásból mennyi esik a tudatlanság, mennyi a szegénység, mennyi a bűn terhére. A pozitív életmentés útjára kell térnünk s a társadalmi és hatósági akció teljes munkáját kell megalapoznunk és végrehajtanunk. Ez alkalommal két intézményünkre akarunk rámutatni, amelyek kiválóan alkalmasak arra, hogy a bajt legalább részlegesen enyhítsék. Ezek egyike a helybeli mentők, másika a szintén helybeli gyermektelep intézménye. Amaz ugyan egyelőre csak az előkészítés stadiumában van, de sok reményre ad jogot, mert szervezése kiválóan gyakorlati és életrevaló. Nem számíthatván ugyanis oly hatalmas társadalmi szervezetre, amilyen például a fővárosi önkéntes mentőegyesület, városunk hatósági uton indította meg a szervezést, a tűzoltósággal egyesítvén a mentőszolgálat realizálását. Helyzetünket e tekintetben az teszi szerencséssé, hogy a terv kezdeményezése és megvalósítása is szakavatott, kipróbált, lelkiismeretes és munkás kezekben van. Másik intézményünk a gyermektelep, mely fennállásának immár harmadik évébe Népjogok. Mint amikor keleten s nyugaton viharok kavarognak; lm odafent s idelent mennykövek ércszava zeng : — Add meg a népjogokat, szabadíts fel a kiskorúságból ! Vedd el a népjogokat, zárva erős a lakat! . . . Adni se

( venni se kell: sohasem jog az, ami [ajándék, S ami velünk született, el soha nem veheted ; S mert igaz érdemeket csak a munka szerez s kötelesség, Eszköze legyen a jog, s jelszava : győzzön a jobb ! Aba József. k Gáthy professzor úr nagy pöre. Irta: SImonyi Sándor. (Olvastatott 1913. ápr. 5. a Gyöngyösy irodalmi társaságban.) II. Te gézengúz — kiáltott Szent Péter a Sátánra — elhord ám innét az irhádat! Miénk ez a tiszta lélek!' Ha én lettem volna a helyén, én már előbb s jobban megtáncoltattam volna anyósát, azt a gonosz csontot. Fekete folt ugyan a lélekre tapadó bűn külső jele, de egyúttal ?zt is tudhatnád ostoba Ástaróth, hogy a bünfoltoknak rettenetes súlya van, mely lefelé nyomja a repülőleiket. Már pedig ez a lélek ide tudott jönni, tehát magadnak kellene tudnod te ostoba, hogy ez a folt nam képezhet megtorlandó bünt. Tisztelettel megkövetem Szent Péter uramat — adta vissza a szót Astaróth, — de viszont önnek is illenék tudni, hogy a Mennyországba csak teljesen tiszta lelkek mehetnek be; a többieknek előbb a purgatóriumon kell átmenniök. Ne avatkozzék tehát Uraságod az én dolgaimba, mert különben panaszos instánciát nyújtok be oda, a honnét Kegyelmednek is parancsolnak. Ennek a léleknek azonban oly kedves, esdő tekintete volt, hogy Szent Pétert teljesen elbájolta. Hallván a lélek szájából a bus történetet, teljesen ártatlannak itélte őt anyósa halálában, lévén a nagy rokonszenvben egy kis önzés is, mivel Szent Péter ős ellensege az anyósoknak. Igaz a történet, bár kevesen tudnak róla, nincs is megirva az Evangéliumban, de a hagyomány az egyszerű, jó becsületes, istenfélő, falusi nép ajka beszél róla, hogy t. i. Szent Péter urunkat, a mikor még csak halász volt, nem lelke sugallata vitte a Jézus táborába. Mint fiatal halász feleségével együtt anyósának Támárnak házában lakott, aki azonban megkeserítette életét, tövissé tette fiatalságának rózsáit. Neki, a fuldoklónak levegő kellett. .Elmenekülni, csak el-el, bárhová" — ez volt a jelszó s a Názárethi Mester hivása éppen kapóra jött. Sohasem bánta meg a lépését, bizonyság reá, hogy az Ur épületének sziklájává tette. De bár sok százezer esztendő telt el azon idők óta, az anyósát, Támárt, nem felejthette el. íme a Gáthy Mihály sorsa iránt való nagy részvét oka! Hát tudd meg te Astaróth, te nyomorult féreg, hogy ez a lélek e perctől fogva az én pártfogoltam! Nemcsak hogy beengedem őt, hanem ha bármi sérelem esnék is rajta ama árnyfolt miatt, én megköszönöm eddigi szolgálataimat. És már nyitotta is a gyönyürüséges kaput, hogy a Gáthy Mihály lelkét beengedje. Szent Péter Uram, te elfeleded, hogy a mennyországi Statútumban bennfoglaltatok, miszerint a Sátán csak addig van eltiltva a gyönyörűséges Kaputól, míg egy lélek — akire Belzebubnak is igénye van — valamiképpen be nem csempészi magát az igazak birodalmába. Hát csak engedd be, hanem én is rögtön belépek utánatok! És már nyúlt is a kapukat elfedő bíborfüggönyök után. Belül a nagy lelkek megérezték a kénkőszagot s rémülten kérdezték egymástól: Mi történhetett, hogy a Sátán fertelmes szaga érzik a kapuk előtt? Péter valami tisztátalan lelket eresztett volna be ? Péter pedig egyik kezével megfogván a lélek szárnyait, annak törzsét kívül hagyta a gyönyörűséges kapuban s ezzel kivül állni kényszerité Astaróthot, ő maga pedig bedugván fejét igy szólt: Uram! — feléd kiáltok — tégy igazságot köztem és Astaróth kőzött. Egy igaz lélek érkezett a nyomorúságos földi tekéről, egy szép tiszta lélek. Van ugyan szárnyain egy foltocska, de az nem bűn: bizonyság rá, hogy nincs