Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1913-04-20 / 32. szám

Nyíregyháza, 1913. április 24. Csütörtök XXXIV. évfolyam, 33. szám. Megjelenik szerdán ás szombaton este. Előfizetési feltételek: Egész évre 10 kor., Fél évre 5 kor., Negyed évre 2 korona 50 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: KOSSUTH LAJOS-TÉR 10. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit

. Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. „The Magyar." A „Vasárnapi Újság" egyik számában az irodalomról szóló rovatban egy könyvismertetés jelent meg nemrégiben. A könyv címe : The Magyar, s a mult év Őszén jelent meg Amerikában; természetesen angol nyelven. A regény előszavát Alexander Irvine, Amerika egyik legnevesebb, s legokosabb irója irta, s az egész előszó mindössze ennyi: „Testvéreimnek — fehéreknek, feketéknek, Alabama ős erdeiben és egyéb poklaiban, akiket százával láttam elvérezni ebben az embertelen gyilkolási processusban, — ajánlom ezt a könyvet!" A mi bennünket közelebbről érdekel: — az a tartalom. A regény hőse — irja a Vasárnapi Újság — egy Franz nevü magyar, aki végig járta Amerika minden rémségét és kálváriáját. Róla és társairól szól a regény. Az egyik fejezetben borzalmas színekkel irja le a szerző, hogy mi vár a szerencsétlen munkásokra, mikor a famegmunkáló telepekre érnek. A newyorkí ügynök szerződésileg napi 2 dolláros bérről és ellátásról biztosította őket mielőtt elindultak. Alabamában azonban már csak egy 'dollárt kaptak, de ennivalót — nem! A csapat vezére Franz természetesen tiltakozik, mire a következő discursus fejlődik ki: „Nem akarsz dolgozni? — kérdi a felügyelő. „Sohse törődj vele — szól közbe a munkavezető — majd betörjük az első hét alatt!" — De Franz a fejét rázza és a törvényről mond valamit. „A törvény?" — kiáltja a felügyelő, miközben az övéből kirántott revolverét a férfi agyának szegezte — „Ez itt a törvény, érted, s mi ólombetűkkel írunk vele! De hát miféle vagy, hogy ellenkezni merészkedel ?" „Magyar!" válaszolta Franz. „Magyar? Hát az mi? Hogy mondják angolul? . . . S a párbeszéd közben, a szomszédban közel, négy hatalmas véreb figyelt, csak egyetlen intésre várva, hogy a munkáscsapatra vessék magukat.. . Eddig az ismertetés. De akiknek még nem égett ki a szivük, s szemeikből nem apadt még ki a köny, akik érező lélekkel birnak s akik a mások bajában, bújában és bánatában még osztozni tudnak, — azoknak bizonyára ennyi is untig elég. Akiknek szemére ennek a néhány sor ismertetésnek olvastára is az őszinte részvétnek meleg könnye borul, akik egy ilyen hir hallatára olyas valamit éreznek, mintha egy pillanatra vasmarok szorítaná össze a szivöket, azok bizonyára mélyen elgondolkoznak az elmondottak, véreik szomorú sorsa felett, tanakodnak magukban az orvoslás módjai felett, s ha a tehetetlenség keserű érzetével eltelten egyelőre fel is hagynak tervezgetéseikkel, de egy-egy ujabb mozzanat mindenkor elegendő ahoz, hogy a segítség módjainak kutatásához visszatérjenek, tudva és érezve, hogy ezen a rettenetes állapoton segíteni kell, mert ez nem jól van igy! Kötetekre megy immár azoknak az újságcikkeknek, tanulmányoknak és röpiratoknak száma, amelyek a magyar nemzet legnagyobb vérveszteségét okozó ellenségével, a kivándorlással foglalkoznak. Azoknak a tanácskozásoknak pedig, melyeket ez ügyben különböző intézményekben, testületekben és szervezetekben, s a minisztériumban tartottak, úgyszólván se szeri, se száma. S bár a baj eredetének ismeretéhez az illetékes tényezők igen közel járnak, azért még sem csökken a pusztulásnak ez a rettenetessége, de ellenkezőleg: napról-papra csak fokozódik, s az államhatalomnak nincs kellő bátorsága, hogy vele szembeszállva az orvoslásnak egyik legbiztosabb, de egyszersmind sokakra, és pedig éppen a leghatalmasabbakra nézve érzékeny orvosszeréhez, a holtkéznek felszabadításához fogjon. Sőt ahoz sincsen — ugy látszik —elegendő ereje, hogy a ma nemzeti csapás számába menő kivándorlásnak legalább a fattyuhajtásait lenyesegesse, hogy méltó büntetéssel akadályozza meg a kivándorlási hiénáknak azt a rettenetes dulását, amely Felsőmagyarországnak dologbiró népét már csaknem teljesen kipusztította, s a nagy magyar alföldnek népét is erősen sorvasztja. Mert amig lehetséges és megtűrt állapot lesz az, hogy egy, a kivándorlás terén legkompromittáltabb külföldi hajóstársaságnak az ország szivében, a keleti pályaudvarral szemközt nyilvános telepe legyen, addig a kivándorlásnak helyes mederbe tereléséről szó sem lehet. Amilyen bűn az, hogy a kivándorlásra való csábítás nem részesül minálunk kellő üldözésben s kellő büntetésben, viszont éppen olyan hiba lenne a kivándorlásnak erőszakos elfojtása. Mert sok, igen sok érv szól amellett, hogy a helyesen vezetett és a gazdasági szükségesség korlátai között tartott kivándorlásnak útjába felesleges nehézség ne gördíttessék. Sőt bizonyos szempontok a kivándorlás lehetőségét egyenesen megkövetelik. A közszellemnek, a közfelfogásnak gyökeres átalakulása, a pénznek, az anyagi javaknak megbecsülése s legfőbbképen a munkának szeretete lenne tehát az, amelylyel a magyar nemzetnek nagy gazdasági válsága, s e válságnak szinte szükségszerű folyománya: — az egyre növekvő kivándorlásban rejlő veszedelem orvosolható lenne, s bár kortrasztnak látszik: a közszellemnek ilyen kívánatos átalakulására eddig épen az amerikai kivándorlás hatott leginkább lendítő erővel. A közszellem átalakulása, a munkának megszerettetése azonban egyúttal súlyos feladatot szab az állam és társadalom elé: —• utat és teret nyitni a munkának, lehetőséget nyújtani a nép röghözkötöttségének s egyszersmind vagyonosodásának. Gróf Károlyi László — amint a lapok irják — épen a napokban jutott megállapodásra egy nagy pénzcsoporttal, amelynek eladta az egyik alföldi vármegyében fekvő húszezer holdas birtokát, íme a példa! Húszezer hold föld aranykalászokat ringató búzatermő föld! Tiz-husz holdas parcellákban kiosztva ezer-ezerötszáz-kétezer kisgazda, földmives és kubikos, pásztor és csikós, vagy a jó Isten tudja ki és mi, de egy egész sereg ember, egy sereg magyar ember jut az Isten áldotta földhöz. Ahoz a földhöz, amely eddig mindig csak másnak, mindig csak az urnák termett, aki mellett ő is, az apja is, az öregapja is, de még az ükkapjának hányadik őse is mindig csak szolga volt. Szolga vagy másfajta cseléd, de úgyszólván minden lehetősége nélkül annak, hogy belőle, — vagy az ő ivadékából is — csak valaha is — nem ur, csak földesgazda legyen. Gróf Károlyi Lászlónak ez a nemes szívre valló, s a korszellem megértését tanúsító elhatározása íme egyszerre mérhetetlen boldoggá tett egy egész sereg embert. A dologra vágyó munkáskéz erről a húszezer hold földről nem fog elbujdokolni, nem lesz majd „hazátlan bitanggá" s arra kínos verejtékével, testének a csapásoktól kiserkedt vérével nem fogja „ Alabama őserdeinek porát s egyéb poklainak földjét" áztatni, hanem a szabad madárral szántás-vetés közben versenyt dalolva, itt, ezen az áldott, ezen az imádott magyar földön fogja boldogulását nemcsak keresni, de meg is találni! ... „Az amerikai iró „The Magyar" cimü könyvét pedig le kell sürgősen magyarra fordítani, s egy-egy példányát el kell küldeni az ország leghatalmasabb földes urainak: a főpapoknak és a mágnásoknak !" SS ?r

B I §• II az összes tavaszi uj- Tf .. I_ "g JL Noi runadiszekoen &onn ignatz llUl IUIIUU 17-52-24 női-, férfi (livataruliázába. Telefon lift