Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1913-06-22 / 50. szám

2 50-ik szám. J^YÍRVIDÉK. 1913 junius 22. épen ugy tudomásul kell vennünk. Mikor felhívta figyelmünket arra, hogy például a Széchenyi-uton a járdák mellett ültetett fasorokban milyen durva kezekkel csonkázzák meg a vasút, meg a villamos vezetékek kedvéért éppen azokat az ezüstös levelű hársfákat, amelyek a mi vidékünkön és a mi talajunkon a legalkalmasabbak a tenyésztésre. Vagy mikor az utcákon a rutul megcsonkított gömbakácokon sajnálkozott; mikor rámutatott a magyarázatára annak, hogy miért díszlik egy példány olyan gyönyörűen, mert ez a fajta való a mi vidékünkre ; mikor megadta magyarázatát annak, hogy az erdőben a sarjadzásból nőtt tölgyfák miért esnek szintén idő előtt a csucsaszályba, holott a makkról nevelt tölgyek évszázadokig elélnének; vagy mikor nagy örömmel vette észre az erdőben már szép számmal elhelyezett mesterséges fészekodukat, de véletlenül épen az elsőnek a fedelét eltávolítva és azt kifosztva találta, jeléül annak, hogy még mindig vannak vásott gyermekek Nyíregyházán, akik ilyenekre képesek. Jól eső érzéssel és nem minden büszkeség nélkül vehetünk tudomást erről az Ítéletről, a hozzáfüzödő megjegyzések mellett is. Annak illetékes helyről jövő elismerése és megállapítása ez, amit mi magunk is szeretünk hinni magunkról, hogy Nyíregyházán meg van az érzék a kultura, a kulturális haladás és fejlődés iránt. Ezt tanúsítja a hozzáértők előtt talán még az iskolák nagy számánál és a be nem iskolázott tankötelesek minimális számánál is kézzel foghatóbban mind az a jelenség, amiket a nagyhírű botanikus nálunk észlelt. A piacon látható zöldség és gyümölcs minősége épen ugy, mint az utcák és terek fásítása és parkosítása, az erdő megőrzése és gondozása épen ugy, mint a kihelyezett mesterséges fészekoduk szemmel látható és kézzel fogható jelei annak, hogy Nyíregyházán nem csak a hajlandóság van meg a kultura iránt, hanem a haladás, a fejlődés iránti törekvés, a komoly, céltudatos munka is. Azt bizonyítja mindez, hogy nálunk a kultura nemcsak divatos jelszó, nemcsak nagy hangú frázis, hanem reális valóság. II városi nyugdíjintézmény. A városok fejlesztéséről szóló 1912. évi LV1II. tőrvénycikk kötelezi a városokat arra, hogy a rendezett tanácsú városok — arnenynyiben ez eddig meg nem tőrtént — kötelesek 1914. évi január hó 1-éig közigazgatási alkalmazottaik részére nyugdíjintézetet létesíteni, stb. Kimondja továbbá, hogy azon városok melyekben nyugdíjintézet mir van, kötelesek az erre vonatkozó szabályrendeleteiket egy éven belül az állami nyugdíjtörvény alapelveinek megfeleiőleg módosítani, átalakítani. Nyíregyháza város közigazgatási alkalmazottainak, nyugellátásáról tudvalevőleg már gondoskodva van. Nyíregyháza város képviselőtestülete még az 1898. év folyamin msgalakitotta a nyugdíjintézetet s tetemes ös zegü anyagi ál dozataival s azzal a szinte páratlan gondoskodásával, melylyel a nyugdíjintézet érdekeit szolgálni törekedett az 1899. január 1-vel megalkotott nyugdíjintézetet oda fejlesztette, hogy 14 év elmultával a nyugdíjintézet tőkéje — az 1912. évi december 31-iki pénztári állapot szerint — 404,332 K 50 fillérre emelkedett. A városi nyugdíjintézet ily páratlan gyarapodását a képviselőtestüle' nemes áldozatkészségén és gondoskodásán kivül azonban még a körülmények szerencsés alakulása is elősegítette. Annak dacára ugyanis, hogy a nyugdíjintézet 1909. január 1-etől kezdve az esetleges nyugdíjigények kielégítésére már kötelezve volt, a nyugdíjintézetnek nyugdíjigények fedezésére felhasználható jövedelmei mind e mai napig csupán egyetlen tisztviselőnek, mindössze mintegy 750 koronát kitevő nyugdijjával voltak megterhelve. A városi nyugdíjintézetről megalkotott s 1899. évi január 1-én életbe lépett szabályrendelet természetesen nem gondoskodhatot azon szolgálati idő beszámításáról, melyet a nyugdíjintézet létesítését megelőzőleg is állami szolgálatban állott városi közigazgatási alkalmazottak 1899. január 1-ét megelőzőleg töltöltek el a város szolgálatában. Amidőn azonban a nyugdíjpénztár állása már azt mutatta, hogy a pánzbécsi asszonyság hangos szava oda hívott, mozogni kezdtünk és .halljuk a mestert.!" kiáltással sikerült egy darabig elnémítani. A mester megint csak mosolyogva kezdte : — Nagyon érdekes, de hát az előbb a domborművek magyarázatába kezdtem. Lássa, most olyant mutatok, ami magát is különösebben érdekli. Ez itt Bécs elfoglalása. Tudniillik Szt. István Bécset is meghóditta, most talán mosolyognak rajta a bécsiek, de ez igy volt. Ott látunk Szt. István mellett -- most látják lándzsa van a kezében egy francia lovagot, az Napoleon, van azután angol és német lovagja is. Mert Szt. István minden országból hivott vitézeket és tudósokat, hogy művelődjenek a magyarok. A bécsi asszony figyelmesen hallgatott: a magyarok Bécsben; pedig a mester még hozzáfűzte, hogy Mátyás király is Magyarországhoz csatolta Bécset. És mindezt oly szelíden mosolyogva mondta el, mint mikor a tanitó bácsi János vitézről beszél apróságainak. Mi áhítattal lestük a mester szavát és mikor befejezte egy szívvel-lélekkel kiáltottuk: Éljen a mester ! — Jó, jó, köszönöm. Tudják most valami szépet akarok mutatni maguknak, amit még nem láttak. Menjünk csak egy gázlámpa alá. (Az az irigy hold ismét eltűnt.) Avval kibontotta a hóna alatt hordott képet a barna papirosból és sorra mutogatta legújabb tervét: Szt. László kútját, közben elmagyarázta az immár csöndesebb bécsi aszszonyságnak az egész legendát. — Látják ezt a szobrot egy magyar püspök csináltatja — Fraknói — holnap mutatom be neki a rajzot. Hí megtetszik, akkor már egy év múlva a Szt. István napi körmenet ennél a szobornál is meg fog állni. Iít van a helye alattunk az alsó lépcsőnél. De most már igazán el kell búcsúznom! — Egy autogrammot mester! — és tiz felől is nyújtottak papírlapot és ceruzát a kedves művész felé. 0 pedig egymásután irta föl nagy biztos vonásokkal: Stróbl Alajos. Azután elköszönt és lassan haladt a lefelé a lépcsőkőn. Mi igy éreztük, mintha régi kedves ismerősünktől vettünk volna búcsút. Stróbl derült jóságos egyénisége az első szónál lebilincsel mindenkit. Budapest szobrásza. Hogy fővárosunkban szép méltó szobrok is vannak, azt csakis az ő művészetének köszönhetjük. Talán egy művész sem font össze hatás tekintetében alkotásaival, mint épen Stróbl mester : minden szobrát azonnal megcsodáljuk és megszeretjük akkor csak őt. Mi is hazafelé indultunk. Az Albrecht-uton még egyszer föltekintettünk a Halász-bástyára. Már csak a felső karzaton világított néhány gázlámpa. Mintha a középkorból szálltunk volna alá. Felettünk a mese kastély fehér tornyaival, karzataival, karcsú ablakaival. Mese hangulat fogott el. Nem csodálkoztunk volna, ha deli lovagok lépnek ki az erkélyre, karjaikon pártás hercegkisasszonyokat vezetve, és fehér-arany ruhás kürtös adná meg a jelt bástya fokán: nyugovóra. De ez már csak álmodozás. Néhány lépés és eltűnik minden romantika. Egy felejthetetlen szép este emlékével indulunk át a Lánchídon. L. B. tár mérsékeltebb igények kielégítésére mar alkalmas lesz és pedig ugy lesz alkalmas, hogy fizetőképességét ez a szerényebb méretű megterhelés nem fogja veszélyeztetni, a város kép, viselőtestülele ismét bizonyságát szolgáltatta a tisztviselői iránt érzett atyai gondoskodásának s az 1898. évben készített szabályrendeletét már 1904-ben átdolgoztatta £ ezen módosított szabályrendeletében a régi lisztviselőiről akképen gondoskodott, hogy azoknak az 1899. január 1-ét megelőzőleg eltöltött városi szolgálati idejüknek felerészét beszámítható szolgálati időnek minősítette. A nyugdíjpénztár kedvező állása azonban még fokozottabb kedvezmények nyújtására ösztönözte a képviselőtestületet, ugyanannyira, hogy ujabb utasítást adott a tanácsnak arra nézve: tegye megfontolás s tanulmányozás tárgyává, vájjon nem lehetne e a nyugdíjintézet jótéteményeit a régi tisztviselők összes szolgálati idejére egészen kiterjeszteni. Az a tervezet, melyet Balla Jenő városi tanácsos készített s amelyet az előkészítő bizottság már általánosságban s részleteiben is letárgyalt, a képviselőtestületnek ezt a fentebbi s kifejezésre is juttatott kívánságát valósítja meg, kimondván, hogy a régi városi közigazgatási alkalmazottaknak az 1899. január 1-ét megelőzőleg a város szolgálatában eltöltött összes idejét beszámítható szolgálati időnek tekinti s a nyugdijat azok számára a régi szolgálati idő után is teljes mértékben biztosítja. Abban á régi óhajtásban azonban m'lyet a képviselőtestület kifejezésre juttatott, hallgatólag egy további óhajtás is benfoglaltatolt és pedig az, hogy mihelyt a lehetősége elérkezik, tétessék meg minden intézkedés arra, hogy a nyugdíjintézmény áldásainan a városnak többi, nem szorosan vett közigazgatási, de azok az alkalmazottai is részesittesenek, akik a nyugdíjintézetnek ez időszerint még tnem tagjai, így a napidijasok, üzemi alkalmazottak, hajdúk, rendőrök, fizetéses tűzoltók stb., stb. Fajdalom, bármennyire is áthatotta a javaslat tervezőjét ezeknek az alkalmazottaknak sorsa iránt is mélyen érzett gondoskodás vá gya, a város szolgálatában álló többi alkalmazottak ezúttal még a nyugdíjintézet kötelékébe fölvehelők nem voltak. A városok fejlesztéséről szóló lörvény ugyanis parancsolólag írja elő, hogy a városi nyugdijszabályrendeletek, az állami nyugdíjtörvény alapelvei szerint alakítandók át. Minthogy pedig az állami nyugdíjtörvény parancsolólag intézkedik a kényszernyugdijazás eseteiről, a városi szabályrendelet sem mellőzhette a kényszernyugdijazás módozatait, kimondván a többek között, hogy szabályszerű elbánás alá kell vonni azt a tisztviselőt, aki életének hetvenedik évét betöltötte, hacsak a város közgyűlése nem ad felhatalmazást arra, hogy az illető a tényleges szolgálat kötelékében továbbra is megtartassék stb. A szabályrendelet ezen kényszerítő intézkedése — melynek alkalmazása a törvény parancsa értelmében nem volt mellőzhető — súlyos megterheltetést jelent a nyugdíjintézetre. Az előzetes számitások szerint ugyanis a nyugdij-zabályrendelet életbelépésének következmenyeképpen számos tisztviselő lesz egyszerre nyugdijjazva s ezek nyugdíj illetménye oly nagy összeget fog előreláthatólag kitenni, amely a nyugdíjpénztár fizetőképességét csaknem teljes mértékben igénybe veszi. Ily körülmények között arra, hogy a fennálló nyugdíjintézet kötelékébe a város többi alkalmazottai is már most felvétessenek hacsak az összeroppanás biztos veszélyének nem tették volna ki az intézetet, gondolni sem lehetett. Azok azonban, akik a múltban is példáját adták nemeslelküségüknek s nemes gondolkodásuknak, nem nyugodtak bele a fennálló helyzetbe, hanem arra törekedtek, hogy a többi városi alkalmazottak helyzetén is a lehetőséghez képest segítsenek. A városi szervezkedési és nyugdijszabályrendeleteinek módosítására kiküldött szűkebbkörű előkészítő bizottság ülésén dr. Meskó László orsz. képviselő és Somogyi Gyula kir. tanácsos közjegyző nyíltan is kifejezést adtak azon óhaj tásuknak, hogy a nyugdíjintézet kötelékébe fel nem vett városi alkalmazottak nyugellátásáról gondoskodás történjék. Ezen óhajtásban a bizottság valamennyi tagjának nézete és kívánsága egyesülvén, elhatározta a bizottság, miszerint oly értelmű indítványt intéz a közgyűléshez, hogy a városi nyűg-