Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1913-06-22 / 50. szám

Nyíregyháza, 1913. junius 15. Vasárnap XXXIV. évfolyam. 48. szám. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetési feltételek: Egész évre 10 kor., Fél évre 5 kor., Negyed évre 2 korona 50 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: KOSSUTH LAJOS-TÉR 10. SZÁM. Telefon számi 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit

. Nyíregyháza dicséreti. Európai hirü tudós botanikus volt ez idén a nyíregyházi főgimnázium érettségi vizsgálatainál a kormány képviselője. Ez a férfiú, a budapesti tudományegyetem egyik disze, több mint három évtized előtt fordult meg Nyíregyházán utoljára. A tudós egyetemi tanár, Mágótsy —Dietz Sándor, itt tartózkodásának szabad óráit arra használta fel, hogy széttekintsen ebben a mi fiatal, nagyratörő és nagyra hivatott városunkban. Hát hiszen ezt megteszik mások is. Ha idegen kerül közénk, széjjel néz, érdeklődik az itteni dolgok iránt. Ezeknek a szemléknek hovatovább kedvezőbb az eredménye reánk, akik itt élünk, itt látjuk fejlődni ezt a mi szeretett városunkat a szemünk előtt, sokszor talán észre sem véve, hogy megint egy-egy lépéssel haladtunk előre. Hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy aki Nyíregyházát pár év óta nem látta, mikor ismét idekerül, csak a dicséret hangján nyilatkozik meg az itt tapasztait folytonos haladás felett. Ugy lehet azonban, hogy ezekben a dicséretekben az udvariasságnak is akad szerepe. A most lefolyt érettségi vizsgálatok kormányképviselője nemcsak dicsért, hanem bírált. Bírált a tudós komolyságával és alaposságával, a mindent meglátó botanikusnak a mi szemünkben szinte aprólékosságig menő részletezésével. Nem csak a több, mint három évtized előtti állapotokkal hasonlította össze azt, amit a város külső képén talált, hanem megfigyelés alá vette a jelenleg találtakat és pedig első sorban a botanikus szemüvegén keresztül, de egyben a tudományosan képzett elme kulturális nézőpontjából. Akiknek alkalmuk nyilott a derült kedélyű tudós tanárral néhány órát eltölteni, azok megtudhatták, hogy mig napközben kilenc órát az érettségi vizsgára jelentkezett tanulók figyelmes meghallgatásának szentelt, addig a nap többi óráit sem töltötte el haszon nélkül. A kora hajnali órák már ébren találták. Körútra indult a városban. Nem csak az uj épületek külseje után érdeklődött, hanem alapos szemle alá vette a napi piacon láthatókat, a zöldséget, a gyümölcsöt, melyek közül a legszebbeket akkorra rendszerint friár el is adják, mikorra a kényelmes szakácsnők és háziasszonyok a piacra kifáradnak. Sorba járta a város utcáit és tereit. Megnézegette melyik utcán milyen fák vannak ültetve és hogyan vannak azok gondozva. Megnézte a közkerteket, a városháza előtti kerttől kezdve a Népkertig mindeniket a legnagyobb részletességgel. Végig botanizálta a sóstói erdőt s magát a régi Sóstó kiszáradt medrét. Megnézte a Gazdasági Egyesület által immáron több mint fél évszázad előtt létesített Mintakertet, az ott látható ritka fákat, amelyeknek létezéséről közülünk olyan keveseknek van tudomása. Negnézte a város kertészetét, faiskoláit. Egyszóval mindent, ami a meleg szívű tudós botanikust érdekelheti. És ezeknek a sétáknak, melyek egyegy tudományos kirándulással értek fel, végső eredménye az a komoly kijelentés, hogy Nyíregyházán amerre csak járt, mindenütt kulturát talált! Ezt az Ítéletet mondotta ki rólunk az a férfiú, aki — mint egy véletlenül felvetett kérdésre adott válaszával minden dicsekvési szándék nélkül árulta el, körülbelől husz ezer növényt ismer nemcsak névszerint, hanem tudományos szempontból, akinek nevét viszont az egész Európa tudományos körei talán még jobban ismerik, mint mi itt az országban s akik botanikus búvárkodásai, tudományus irodalmi munkássága, egyetemi előadásai mellett a többek között elnöke a magyarországi evangelikus tanárok és tanitók egyesületének, tehát a kulturának hivatott és avatott apostola. Illetékes helyről származott ez a kedvező ítélet rólunk, Nyíregyházáról, melynek elfogulatlan voltát csak megerősítik azok az észrevételek, amelyekkel kisérte, mikor viszont reá mutatott egyes olyan körülményekre, amikkel már kevésbbé van okunk dicsekedni, de amiket Stróbl mester magyaráz. Hűvös juniusi este. A Halászbástyán vagyunk. Egymásután sötétednek el Gerbaud rögtönzött sátraiban, amiket a fogadó estére emelt, a tarka lampionok, a vendégek nagy része szerte oszlott és alig egy páran gyönyörködnek a Halászbástya kőablakaiból a nagyszerű panorámában. Mint valami gyémánt nyaklánc öleli át a pesti oldalt a fénylő lámpák sora, mig a hatalmas vizet ezer meg ezer keskeny fénysávval világítja be. Ide nem hallatszik föl a nagy város zaja, nem hatol föl a füst, az autó-szag, csak egy ifjú fejlődő óriásnak, amit Budapestnek hívnak, a megtisztult képét látjuk, amint aludni készül, de előbb kiragyogja magát. Négyen álltunk a Szt. István szobor alatt. A hold irigykedve dugta elő arcát a szürke felhők mögül, a gázlámpák elhomályosodtak és mi tisztán gyönyörködhettünk a szobor minden apró részletében. Épen hét éve, hogy fölragyogott Szt. István lovas szobra a Mátyás-templom szentélye mögött, mégis ezen a juniusi estén ugy tetszett, mintha évszázadok óta őrködnék helyén az első magyar király. Valami csodálatos harmóniába olvad ez a szobor egész környezetével, nincs itten semmi zavaró tömeg, minden rész az egészért van. Pali barátom hangos német szóval magyarázza feleségem barátnőjének, egy svéd doktor kisasszonynak a szobor jelentőségét. Egyszerre csak hátra fordulok, ime látom, hogy egy fekete kabátos ősz uri ember hallgatja a magyarázatot, hóna alatt barna papirosba csomagolt hatalmas rajzzal. Széles karimájú kalapja alól mosolygó két szem villogott elő. Sok szemet láttam már mosolyogni, de ebben a mosolyban valami különös megható vonzó erő volt; mintha azt mondta volna: én már nagyon sok szépet láttam és gyűjtöttem össze, és már sokat vissza is adtam az embereknek, de azért ugy érzem, hogy lelkemben mégis mindig halmozódik a sok szépség. Az ismeretlen leemeli kalapját köszönt minket és bemutatkozik (persze németül): — Stróbl Alajos vagyok, ha érdekli a hölgyeket ez a szobor ugy szívesen elmagyarázom. És avval el kezd magyarázni. Botjával a lovas alakra mutat, miközben bal kezével néha végig simitja szakállát. — Hogy kit ábrázol, azt bizonyára tudják. Látja milyen nyugodalmas paripán ül a király, pedig a modell ugyancsak tüzes mén volt. A királyi ménesből került ki, egy spanyol és egy angol telivér keresztezése. Szt. Istvánt először lándzsával a kezében mintáztam meg, de midőn a király megtekintette a műteremben az agyag mintát, kifogásolta a lándzsát. Két heti munkámba került mig ezt a keresztet kifundáltam. De talán jobban érdeklik a reliefek. Ez itt a koronázás. Ott a király anyja, ez az udvari dáma ez a nővérem, ez meg az anyára, ez a lovag pedig én . . . Itt nem folytathatta tovább a mester, mert egy kövér asszonyság lihegett felénk és hangosan kiáltozta : — „Doasz iszt áber an Münchhauzer, der hier all zeine Familie eingömeiszelt hatt . . .*) Mi haragosan fordulunk a hívatlan zavaró felé, de a mester csak szelíden mosolyog, hozzánk invitálja a kö?ér asszonyságot es elmondja neki, hogy már csak mégis ide faraghatta az egész famíliáját, mert hát ő csinálta a szobrot. — Ugy — feleié alig meglepődve az idegen asszonyság — azt hittem, hogy ez már ősidőktől kezdve ott áll. Hanem meg kell adni jól csinálta. Az öcsém, aki szintén szobrász volt Münchenben . . . Itt belefogott a bécsi asszonyság (amint közben kiderült) öccse életpályájának bőbeszédű taglalásába; a mester figyelmesen hallgatni l

átszott, mi azonban és néhányan, akiket a *) Könnyebbségből ugy irtam le, ahogy a magyar fül hallja; a többit azután már egyenesen magyarra fordítom ! divatharisnyák, keztyük, stb. legnagyobb választékban, ftuhadiszek) ben naponként érkeznek újdonságok Kohn Ignátz nöi-, férfi divatáruházába. Telefon 129