Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1913-05-25 / 42. szám

2 42-ik szám. JSÍYÍRVIDÉK. 1913. május 25. A város balthelyiségei. Ez év október 31-én lejárnak a város bolthelyiségeinek bérletei a Korona és a Városháza épületében. A bérlet 6 évre szólt és az uj szerződések ismét 6 évre fognak megköttetni. Nem tudjuk még, hogy a város, hogy gondolkodik e kérdésben ; nehéz is a dologhoz hozzá szólani, pláne ,látszólag" a város közvetlen érdeke ellen, — mi mégis szóvá tesszük most ezt az ügyet, a város magán ügyét, most, a mikor kereskedőink rettenetes nehéz helyzetét és viszonyait lehetetlen nem látnunk, sőt éreznünk, most, mikor annyi a kiadó, üres bolthelyiség, a mennyi még soha sem volt Nyíregyházán, most, a mikor a helyzet és a viszonyok javulására míg csak kilátásunk sincsen egyelőre! Nyíregyháza város vállalatainak, kereskedelmének szolid alapokon való megépítését, mi sem jellemzi kézzel foghatóbban, mint az, hogy a mai megpróbáltatás jó formán alig szedett még áldozatot kereskedőink közül; aránylag kevés azoknak a száma, a kiket közvetlen a nehéz idők hatása döntött volna a bukásba, csődbe. Rettenetes nehéz a küzdelmük ma, — nem a megélhetésért, vagy pláne a vagyongyűjtésért, — csupán a létfentartásért! A városnak legelső sorban kötelessége adófizető polgárairól gondoskodni, még önző érdekből is nézve a dolgot, mert egy kereskedő bukásával, a város egy adó alanyt és egy bérlőt vészit el, nem is számítva fel, hogy egy bukás, egy csőd, a polgárok milyen gyűrűjét hozza nehéz, kellemetlen, lehetőleg elkerülendő helyzetekbe. Mindezek után volna egy megszívlelendő és igazán tiszta önzetlen jóindulatból fakadó indítványunk : Ne emelje a város a boltbéreket! Minden ellenérvet meghallgatva és elfogadva, ne emelje a város bolthelyiségeinek bérösszegét! Tudjuk jól, hogy maga a város is nehéz időket él, szüksége van intenzíven foglalkozni minden pénzforrásával, de a mig ez a csekély összeg, néhány száz korona a város helyzetén mit sem változtat, keveset kőnnyit, — addig egy ujabb, nehezebb megterhelése kereskedőink zömének igen érzékeny nehézségeket teremtene részükre. Már padig kikből áll a város, kik érzik legjobban a város terhét ? A kereskedők! És, hogy a város érdekeit, közvetlen érdekenőcsökkel, kozmetikai szerekkel keni be arcát fehérre. Nem kell azonban csak egy önfeledt pillanat s egy simítás a telt arcon, rögtön lemálik a fehérítő s a maga eredetiségében annál rikítóbban kitetszik a fekete bőr. ... De térjünk a tárgyra! A kik a világtörténelem olvasása közben olykor-olykor gondolkozni is szoktak, bizonyosan észrevették azt a sajátságos tényt, hogy az úgynevezett világrengető nagyságoknak vasy egyáltalán nem \olt szerelmi életük, vagy ha már szerette is őket valaki, ezt a szerelmet nem igen birták sokáig megtartani. A női sziveknek egy alapos ismerője azt mondja, hogy az as-zonyi szív olyan, mint egy középkori sziklavár, a megtartásához több hadvezéri géniusz kell mint az elfoglalásához. A ki csak féllelkével szenteli magát nekik, a másik felével pedig más Isteneknek hódol, ugy jár mint a ki egyszerre akar két paripát megülni : a kesely is leveti meg a fakó is. Ez a magyarázata annak, hogy azok a kivételes lánglelkek, akiket majd elősorolok nagy terveik közepette egészen megíeledkeztek arról, hogy az imádott asszony szivét mindvégig bilincsben tartani, ebben rejlik a férfi igazi nagy művészete. Julius Cézár, ez az univerzális lángelme 60 éves fővel bomlott a 16 éves Kleopátrába — és szerelmes volt — akárcsak egy mai ötöd gymnázista. A világ legszebb leánya pedig oda volt a boldogságtól, hogy ez a szellemi kolosszus őt szereti. Szerelmi frigyükből két gyermek is származott, a fiút Cézarionnak, a leányt Kleopátra Szelének hívták. Tulajdonképpen azonban ez az egyptomi szirén sohasem szerette ezt a csodálatos embert, a kinek neve fogalom makeit is szem előtt tartsuk, az a javaslatunk: ne kössön most a város csak 2, esetleg 3 évre szerződést s azt is ajánlati versenytárgyalás mellőzésével bérlőivel, vagy ha ez nem volna célszerű, az esetleg előirányzott béremelés csak a 6 éves bérlet második felére, a 4. 5. és 6-ik esztendőre vonatkoztassa. Az elmaradt közvetlen haszon, ugy erkölcsileg, mint anyagilag meg fogja közvetve hozni méltó gyümölcseit! Egy követendő példa... Irta: Rácz Béla. A magyar gazdák is elérkezettnek látták már az időt arra, hogy szavukat Erdély magyarságának megmentéséért felemeljék. Megszólaltak, mert látták, hogy a hivatalos politikusoktól elveszhet az erdélyi magyar. A kirendeltségek urai által évenkint rendezni szokott barátságos ebéddel egybekötött enquet-ek nem hozták meg a hozzájuk fűzött és várt reményeket, eredményeket. Akik ismerik Erdélyt s az ott élő népek erőviszonyait, azt modják, hogy az az akcióra való felhívás : az utolsó órában történt. Az órának utolsó perceiben, mely óra áldása, vagy végzete lehet az erdélyi magyarnak. Bethlen gróf hatalmas szép beszéde visszhangra kelt az egész országban. Érezzük szomorú és leverő argumentumainak igazságait, melyeknek egy része néma vádlásként minket egyénenként is érint. Mert tegyük fel csak a kérdést! ... A nemzet, a társadalom, (melynek mi is tagjai vagyunk) megtette-e vájjon kötelességét veszélyeztetett tagjai, testvérei érdekében ?! Felelet nehéz! . . . Mert nemcsak az evangélium szerint kell ám „testvéreknek" lennünk, hanem társadalmilag és egyénenkint is kell, hogy összefűzzenek minket a testvéri szeretet kötelékei. Kell , . . mert enélkül az oldott kéve leszen az osztályrészünk. E kévék sorsára eljutnak vala pedig mindazok a nemzetek, akik nyitva nem tartják füleiket a rad az idők véges-végéig. Igaz, hogy Julius Cézárt nagy tervei elszólították a Kleopátra oldala mellől s a Furulyás Király leánya sohasem látta őt viszont többé, de ha mindig mellette maradt volna is, akkor sem tudta volna megtartani a tündér szép asszony szerelmét. Cézár 6—7 írnoknak diktált egyszerre. Parancsot az ázsiai légió vezérének, üzenetet a jeruzsálemi királynak, utasítást a római tanácshoz, közben hallgatta a hispániai követek jelentését, ugyanakkor a római kormány forma megváltoztatásán gondolkozott. Majd hirtelen pedig felragyogott az arca és megparancsolja legkedvesebb írnokának, hogy ezt a gyönyörű kifejezést, mely most ötlött eszébe, nagy gyorsasággal jegyezze fel, mert miként az indiai gyöngy illik egy szép női nyakra, ugy fog ez a kifejezés is illeni a galliai háborúról szóló most készülő remek müvéhez. Persze közben el is ieledkezett arról, hogy lassan, óvatos léptekkel olykor-olykor meg kellene lopni a világszép asszony álmait s egy bűbájos lótusz virágot belelopni az alvó istennő éjfekete fürtjeibe. Más szerelmes bizonyosan igy tett volna, de Cézárnak ez sohasem jutott eszébe — vagy talán nagyon is kicsinyes dolognak tartotta volna az ilyesmit. Budha 29 éves volt, a mikor kibontakozott gyönyörű felesége ölelő karjaiból, elment és vissza sem tért többé, mert a nagy szerelem miatt nem jutott ideje hogy a Nirvána felől gondolkozzék. Pedig ő a NirvJnát mindeneknél többre becsülte még a szerelemnél is. Renan Ernő elég bátor kijelenteni azt, hogy Jézust, valószínűleg némi gyöngéd plátói vonzódás fűzhette a bűbájos Magdolnához. Ez azonban hippotézis. Az ő lelkét annyira elfoglalta az emberi szenvedések fölött való tépepanaszok és jaj-szavak meghallására, melyek küzdő, szenvedő és pusztuló testvéreiktől erednek, kik hozzájuk nyújtják segélyt kérő, esdeklő karjaikat. Érdekes, hogy eddigelé a magyar mily keveset segítette erdélyi testvéreit! Csaba ivadékait . . . kiknél oly sokszor védelmet talált a szorongatott magyar! Emlékezzünk csak! ... A magyar társadalom azért üdvözli tehát a „Gazdaszövetség" ily irányú állásfoglalását és akcióját, mert csak az ő eredményes mun kálkodásától reméli az erdélyi magyarság súlyos helyzetének javulását. Erdélyi véreink eminens érdekeinek törvényhozási rendezését és védelmét. Az erdélyi viszonyok eredményes rendezésének pedig (Darányi szerint) két föltétele van: a gyorsaság és az alaposság. .Alaposság . . . mert e nélkül nem igen boldogunk," Kívánatos tehát, hogy a megalkuvások és félrendszabályok hamis elve által ne hagyják magukat azok az illetékes tényezők befolyásoltatni, kik e kérdések komplexumának megoldására hivatottak. Ne hagyják magukat befolyásoltatni . . . mert csak gyáva nemzetek azok, kik saját hazájukban alkura lépnek, melynek határain kivül: nincsen számunkra hely. Ne riadjanak vissza még a „radikális" eszközök használatától se', mert elvégre is: nemzetünk vitális érdeke, hogy az az erdélyi kérdés végre-valahára megoldást nyerjen. És ne lebegjen fejünk felett Damokles kardjaként. Csak e rendezés után szabadulhatnak fel azok a lekötött energiáink is, melyeket ép e kérdés meg nem oldása végett eddigelé gyümölcsöztetni nem tudtunk. Azok megnyugtatására pedig, akik a „radikális" eszközök alkalmazásától léinek, meg togom rajzolni (követendő példának) a mi szeretett társországunk Horvát-Szlavonországnak azon védelmi politikáját, melyet a magyarok bevándorlásának megakadályozására talált ki a nagy szláv esz lődés — és az ő „Mennyei Atyjának birodalma", hogy a szerelem, ez a nemes, valóban isteni motívum sohasem tudott hozzáférkőzni szivéhez. És Bonaparte I. Napoleon? Ki meri tagadni az ő rendkivüliségét ? Mint egy lángoszlop ugy világit bele a késői századok fekete éjszakájába. Nagyon sokszor szeretett s nagyon mélyen, de őt nem szerette senki. Szerette az első teleségét Beauharnais Josephinet, a ki anyja is leh tett volna, ki csak azért ment az uborkafára magasan felkúszott generálishoz, mert oldala mellett ismét társaságbeli dáma akart lenni. Még jobban szerette a második feleségét Mária Lujzát, a kinek szive minden iránt fogékony volt, csak épp n arra nem, hogy a királyok kirá'yát, a parvenü félistent szeresse. Kleopátra legalább csodálta Cézárt s büszke volt reá, Mária Lujzának azonban érzéke nem volt az ilyesmikhez. Félt az urától, ki nem állhatta. És mint boldog hitves élt később a Neiperg gróf oldalán, a ki enyhe holdas estén a felesége ölébe ült s mindennap vagy százszor ugyanazt a dolgot susogta a szerelmes asszony fülébe: Hogy ő a legtökéletesebb asszony a világon, a nap is csak azért kél fel a keleti égboltozaton, hogy az ő kedves arcát láthassa. „Gyöngyvirágomnak, galambomnak" nevezte és Mária Lujza soha meg nem unta ezeket. Asszony volt, boldog volt. Még csak egy gondolata sem volt soha a szentilonai oroszlán számára. A szerelmes, boldog, nőstény még az anyai szent érzelmeket is kiölte belőle. Mert ha ő annak idején a sarkára áll, a fia javára minden bizonnyal megmenthette volna a legragyogóbb koronát. De talán a fiát is gyűlölte. Örök árnyfolt a Napoleon történetében, hogy ezt az asz-