Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1913-05-25 / 42. szám

42-ik szám. 1913. május 25. 3 mékkel szaturált horvát-szerb társagalom. Csendes akna munka ez, de annál eredményesebb. Legszebben jellemzi e tevékenységüket is a szláv sikerek titka: az összetartás, mely mellett eltörpül minden személyes ambíció és pártnézet. * Fejtegetésemet a szlavóniai magyarság múltjának és jelenének rövid történetével fogom bevezetni és megokolni. Már egyik előző dolgozatomban (lásd a Nyírvidék 24 számát) kimutattam annak okát, hogy a kiegyezés után Horvátország területéhez kapcsolt három vármegyénkből, hogy és miként pusztult ki a magyar, kiknek őseik még Gejza fejedelem idejében telepedtek le Dráva-Száva közére. A horvátok 1868. óta e három vármegye magyar lakosságát olyan szépen beolvasztották, hogy ezért a működésűkért (őszintén mondom) valami nagy, internacionális dijjal kellene őket kitüntetni, már csak azért is, hogy lássák ezek a vén, tespedt, öreg tekintélyű nemzetek, kik akadémiákon a nyelvhatárok évszázados eltolódásáról értekeznek és vitatkoznak, hogy miként tolták ki a horvátok nyelvhatáraikat alig 46 év alatt a Psunj hegységtől a Dráváig! És mi meg hiszünk ama theória csalhatatlanságának, hogy a magyar nehezen asszimilálódik! E beolvadásnak folyamatát is érdemes megvizsgálni, mert annak végokai napjainkig megmaradtak. A magyarok elhorvátosodását legjobban elősegítette (az iskolákon, a papokon kivül) az az érdekes gazdasági körülmény, hogy a katonai határőrvidék nagy területei ez időtájban szabadultak tel; e területek birtokrendezése ez időtől mondható megkezdettnek. E körülményeknél fogva : a birtok ára hihetetlenül olcsó volt. Sőt . . . nagy számmal akadtak gazdátlan birtokok is, meljeket azután az érdemesebb községek foglaltak le közbirtokossági erdőnek, mezőnek, vagy mocsárnak, mely birtokok azután elég tekintélyes hasznot hoztak és hoznak is a közbirtokosság gyarapodó tagjainak. E gazdátlan területek által növekedtek meg a „ közbirtokossági" területek, amelyeknek haszonélvezetéből az ősmagyar lakosságot a horvátok egyszerűen kizárták. Kizárták minden jog ellenére. Csak azoknak adták e jogot, akik hajlandók voltak ezért anyanyelvüket cserébe adni. A kiegyezés bölcsei által ott felejtett magyarok tehát választhattak. Vagy beolvadtak, — mely esetben részesültek mindazokban a gazdasági előnyökben, mint a benszülöttek, — vagy magyaroknak maradtk. No ez nagy martirum volt, kevesen is követték, mert formális üldöztetéseknek voltak kitéve. Az se volt ritka eset, hogy az ily makacskodók házai egy szép napon mind elhamvadtak. Igy pörkölték ki a magyarokat az Urnák 1869. esztendejében Ótok, Radinci, Andrásievici községekből. Csak azok a magyarok maradtak bántatlanul, kik oly falvakban laktak, hol a földes ur egy-egy erősebb érzésű magyar ur volt. Ezek a magyar koloniák, nyelvszigetek maradtak ránk a múltból Dráván-tuli vármegyéink népes magyar lakosságától. Erdődyek, Jankovitshok, Majlátok, Hideghétyek neveit méltó, hogy feljegyezze a magyar történelem. Ez volt a mult, mely a horvátok nagy számszerinti megmagyarosodásával végződött. A magyarságnak ily balkáni módon való kipusztitásától azt remélték a horvátok, hogy közéletükből a magyar kérdést végleg kiküszöbölhetik. Ez a reményük azonban nem teljesedett be. Nem, mert a 90-es évek elején egy igen egészséges népvándorlás indult meg az anyaországból a Szláv-Dráva vidékére, mely vándorlásnak köszönhetjük mi a szlavóniai magyarságunk jelenlegi szép számát. E vándorlás okait a következőkkel magyarázhatjuk : Horvát-Szlavonországban sok a kötött nagybirtok, — különösen sok a Dráva mentén, — mely birtokok megmunkálására nagyon sok dolgos erő használtatik fel. Miután pedig a szerb, vagy horvát cselédnek nem megy — ergo: az uradalmaknak akarva, nem akarva magyar cselédeket, feleseket, szőlő- és erdőmunkásokat kell alkalmazniok. Az igy alkalmazott munkások legnagyobb része Somogy és Baranya vármegyék területéről toborzódik össze; mindannyi erős és dolgos. De takarékos is, mert majd mindenik szerez pár év múlva egy kis földecskéi és házacskát. Egyik darab föld után: a másikat. Igy szaporodtak meg a magyar kisbirtokosok Szlavóniában akként — addig, mig ezt a zajtalan bevándorlást a horvát testvérink észre nem vették. Nagyon természetes, hogy nem csak vagyontalan cselédek telepedtek le Horvát-Szlavonországba — hanem olyan kisgazdák is — kik a birtok olcsóságától vagyonuk megnövekedését remélték. Igazuk is volt — jól számítottak — mert ma vagyonos, gazdag emberek. Mondottam már, hogy magyaroknak ez a bevándorlása csak addig tartott — mig ezt a horvátok észre nem vették — mig a trialista politikusok tőkét nem kovácsoltak belőle. Aki Somogy és Baranya vármegyéknek ez időkre vonatkozó kivándorlási statisztikáját átböngészi — láthatja, hogy hová terelődött e két megye ember fölöslege. Szlavóniába! Most pedig — hogy a horvátok a magyarok betelepedésének útját állták — mind Amerikába megy. De hát ki az ördög is törődik ezzel? Örülünk, hogy kevesen vagyunk! A következő fejezetekben azt fogom megrajzolni, hogy a horvátok miként akadályozták meg a bevándorlásunkat. A cselédekét és a kisgazdákéi. A cselédekkel szemben használt methódus igazán egyszerű volt. A nagybirtokosok elhatározták, hogy magyar cselédet nem fognak alkalmazni. Igy is tettek — maszonyt, a kinél egy kis massamód leányban is több az érzék a szép — és magasabb eszmék iránt —• valaha szerette: Bocsánat, rosszul mondtam ! Szerették Napoleont is, forgolódtak ő miatta is álmatlanul ágyaikban a leányok. De mikor ? a mikor még k s tiszthelyettes volt — vagy hadnagyocska, kopott kis hadnagyocska! A helyettes adószedő leánya, meg a szép kis mosónő, a kiknek virágot vett összeezsugorgatott pénzecskéjéből, no meg a kiknek adósa is maradt olykor-olykor. Hanem a mikor a világtrónján ült s a föld térképét vagy 12-szer megváltoztatta s a mikor 34 király jelent meg alázatos hídolatára s ugy állták glédába a trónját, mint mikor a vezér megbeszélésre maga köré parancsolja tisztjeit, — akkor már nem szerette őt senki Hanem Önöknek — az én fecsegéseimet hallgatva elfogy a türelmük — és joggal számon kérhetik tőlem : mi lesz Xantippéval? Hová sikkasztottam Xantippét? lessenek nyugodtan lenni, egész mivoltában bemutatom Önöknek a tisztelt hölgyet, sőt hogy mennyire jó fiu vagyok, kitűnik abból, hogy az eddig ismert s elfogadott köztudattól egészen eltérő világításban ismertette meg őnagyságát. Ez a szó „Xantippé" átment a köztudatba s Önök minden bizonnyal igen jól ismerik. Jelent egy Istentől elrugaszkodott hitvestársat, a ki egymagában nem egy türelmes jó férjnek, de egy virágzó népes ország összes férfiainak életét is képes lenne megkeseríteni. Női ruhadiszekben Aki egész nap csörög mint a szarka, tör, zúz, csapkod mint valami kovács; ha otthon van a férj baj, ha nincs még nagyobb baj. Ha a férj mosolyogni mer, azt hiszi, őt nevetik, ha szótlan, azon is megakad s a vele egy fedél alatt lakók ugy érzik magukat, mint akinek erős álomport adnak be s amikor az boldog álomba merülne, tüzes vassal csipkedik a testét — csak ugy mulatságból — más egyéb szórakozás hijján. A valóságban ez a nő élt és hitves felesége volt Szokratésznek, a világ legnemesebb bölcsének. Nos, én egy kicsit fehérre akarom mosni ezt a befeketített asszonyt, hogy mennyiben fog sikerülni, előre nem tudom. Mivel pedig mosás közben több mint kétezer éves szennytől nagyon piszkos lesz a kezem, ezt valahogy el kell távolitani. Amit ugy vélek megoldhatónak, hogy egy kicsit a jó öreg Szokratészhez dörzsölöm a kezeimet. Ennek a nemes, öreg embernek ugy is oly fehér, oly ragyogó, tiszta a homloka, hogy az én nagypénteki mosogatásom igazán nem fog megártani neki. Szokrátész Kr. e. 470-ben született s 70 éves korában végezték ki. Eredetileg szobrász volt, mesterségével azonban korán felhagyott. Nagyon későn fanyalodott a házasságra, lehetett már vagy 50 éves. Ezt minden forrás munka hiányában a következőkből állapítottam meg. Hetven éves volt, mikor ellenségei Istentelenség és az ifjúság megrontása cimén bíróság elé állíttatták, abban a védőbeszédben pedig, amelyet minden előkészület nélkül mondott el az összes tavaszi újdonságok óriási választékban megérkeztek 17-52-30 s amelynél nemesebb, egyszerűségükben is a szív mélyéig ható, önérzetesebb szavak még sohasem hagytak el emberi ajkat, a következő kitétel foglaltatik: Fiaim is vannak athénei polgárok és pedig 3. Egy már férfi sorban van, kettő azonban még gyermek. A görögöknél, főleg Athénben, a 20-ik évtől számított a férfikor, tehát visszafelé menve, egész joggal 20—21 évvel számithatom Szokratésznek Xantippéval való házasságát. Hogy késő vénségében, mikor az ember természeténél íogva ugy is a sir szélén áll, még egészen kis gyermekei voltak, ez is csak a mellett bizonyít, hogy későn házasodott Nem! legyenek egészen nyugodtak. Xantippé nagyon erkölcsös asszony volt, már azért is, mert olyan férfi igazán nem akadt egész Athénben, aki őt megkívánta volna, olyan rossz híre volt ennek az asszonynak. Különben azt is megállapítottam, hogy Szókratész, mint igazi bölcs, még vén korában sem idegenkedett a szerelemtől, bizonyság az, hogy szerető tanítványai a kivégzés reggelén gyengéden céloztak is erre : Mikor a törvény szolgája reggel bejött Szokrátészhez es busán figyelmeztette, hogy eljött a nap, a melyen ki kell ürítenie a méreg poharat, ő utasította a szolgát, hogy hozza be tüstént a mérget. Nagyszámú tisztelői erre karban sopánkodtak : Ne még Mester! Miért sietsz ugy ? Lásd mások is, kiket korán reggel felszólítanak — nagyon későn este iszszák ki a mérget. A fel szólitás után előbb jól esznek-isznak s más Eohn Ignátz nöi-, férfi divatáruházálba. Telefon 129