Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1913-05-22 / 41. szám

Nyíregyháza, 1913. május 15. Csütörtök XXXIV. évfolyam, 39. szám. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetési feltételek: Egész évre 10 kor., Fél évre 5 kor., Negyed évre 2 korona 50 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: KOSSUTH LAJOS-TÉR 10. SZÁM. Telefon számi 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. JL jelen. Irta: Szakolyi Boriska. Van a mai társadalomban egy grandiózus tanúvallomás a darwini igazság mellett; de fordított értelemben amennyibea nem a mult érte el a fejlődés azon stádiumát, mely fel egész az „Ember"-ig vezet; — hanem a jelen degenerálódott vissza a majom ó'sre ! Nem kellenek tudományos kutatások a tény megállapítására ; elég ha a legszimplább laikus egyén csöndes élet szemlélőnek áll be kis időre. A lelki aktját ugyan senki sem bocsátja közszemlére, de elég felületes ahhoz az emberiség, hogy elég a megismerés, nem szükséges a kiismerése is az egyénnek, annál is inkább, mivel a legtöbb ember nem él benső életet. Rejtegetni valónak csak a szégyenletes dolgokat találja; — minden kifelé történik, mintha örök produkciókkal akarnák szórakoztatni a társadalmat. A majmolás; — az utánzási vágy valóságos epidémia most a divat milieujébe helyezik még az olyan dolgokat is, melyek nemesebb kerethez tarthatnának igényt; — igy például a jótékonyság is ! Bátran és nyíltan ki merem mondani, hogy legtöbben ezt is csak divatból űzik és ilyenkor van a kivitelében valami bántóan szomorú stylustalanság. Bálok, koncertek kellenek ahhoz, Idám és Éva mythosa, az indus szentkönyvek megvilágításéban. Felolvasta a középszabolcsi ref. egyházmegyének lelkészértekezleti gyűlésén 1913. május 7-én Nagymáté Albert. Azután megtiltva Adimának és Hevának a szigetről való távozást, igy folytatta parancsait „A ti köteleségtek nemcsak az, hogy ezt a szigetet be népesítsétek s utódaitokat az én tiszteletemre meg tanitsátok. Ezen a szigeten mindent feltaláltok amire szükségetek lesz, de a viiág többi része még most lakhatatlan. Majd ha annyira megnövekesztek, hogy itt már el nem fértek kérdezzetek meg s én megmondom akaratomat. E szavak után elhagyta Brahma az első emberpárt". Most Adima az ifjú asszony Heva felé fordult s megdobbant a szive ennyi szépség láttára. Ez mosolyogva állott ellőtte. Haja körülölelte testét s betakará kebleit. Adima félve, habozva közeledett feléje. A távolban épen letűnt a Nap az óceánba, a tamarindfák, pálmák ágain ezernyi tarka madár csicsergett, a természet minden parányi hangja Brahma felé szállott, ki az ő mennyei lakásában örömmel tekintett le művére. Végre Adima is karjaiba vonta Hevát s a legelső csókot lehelte rá, miközben halkan kiejté az ifjú nő nevét Adima, susogta vissza a fiatal nő s odaadólag simult ifjú hitveséhez. Az éj beköszöntött, a madarak elhallgathogy szerencsétlen embertársainkon segítsünk ? A tulfmomult emberi lélek artistikuma az, ha a meglátás és a megérzés között harmóniát tud fejleszteni, melynek következménye aztán a tett legyen: — és ez a humanizmus! A ma, embere az ambíció merész létráján igyekszik felfelé, antitalentumnak tartja az életre a reális egyént, kiben gyávaságot vél felfedezni. Idegzete a szenzációkra vágyik, blazirtságát a lelki megrázkódtatások által akarja csökkenteni. Csodálatos hát, hogy inkább egy modern drámában véli azt feltalálni, mint az életben, hol az sajnos, mélységesebb igazságokkal van telve. Nem a hangzatos riportokat értem ez alatt — hanem azokat a halk csendes tragédiákat, melynek leggyakrabbi színhelye az utca, — dekorációja egy-egy mankó, vagy világtalant vezető bot, melynek látása megrázó és fájó. Momentán talán mindenki érez egy kis szomorúságot, de csak a pillanat hatása ez; — a másik utca sarkon már odaadó érdeklődéssel figyeli meg az esti szinlapot; — mert hát társadalmi lények vagyunk! Ennek a szónak az értelme az, melyet ha mélyen és áthatón átgondol az ember, szivből elkacagja magát a komikumán. Társadalmi lények, vagyis magunk alkotta rabszolgák! El kell menni egy tak, az Ur elégedett volt, mert megszületett a szerelem. Igy akarta ezt Brahma, hogy megmutassa miképp a férfi és nő viszonya szerelem nélkül törvénytelen és természetellenes. Adima és Heva teljesen boldogok voltak. De egy nap valami nyugtalanság vett rajtuk erőt. A bukott angyalok fejedelme megirigyelte boldogságukat s ismeretlen kívánságot oltott beléjük. Egyszer elindultak sétálni a szigeten s barangolnak napokon, hónapokon át. Minél tovább mentek, annál aggodalmasabb lett az asszony szive s valami különös szorongás fogta el. Adima! Mondotta: ne menjünk tovább, mert már ugy tetszik, eddig is engedetlenek voltunk az Úrhoz. Tovább mentünk a helyen, melyet ő nekünk kijelölt. Ne félj semmit válaszolt Adima, hiszen ez még nem a lakhatatlan vidék, melyet ő nekünk megtiltott. És csak mentek tovább. Végre a sziget partjaira értek és az átellenes parton egy végtelenségbe vesző földet láttak. És keskeny sziklaö^vény kötötte össze a kettőt. A két vándor csodálkozva állott. Túlnan óriási fák ízletes gyümölcsökkei. Kóstoljuk meg, mondá Adima azokat, s ha látjuk, hogy édesebbek a miénknél, telepedjünk oda. Heva remegve kérte Adimát, hogy ne menjenek át, mert Brahma haragját magukra vonják. Hát nem jó helyen vagyunk itt, van tiszta vizünk, mompás gyümölcsünk, minek kerestünk mást, érvelt a nő. Majd visszatérünk újra feszámunkra talán kellemetlen társasághoz ; — mert az összejövetel társadalmi szükséglet. El kell költeni a pénzt elegáns ruhákra, még olyan embereknek is, kik tisztában vannak e fogalom felületes voltával — mert félnek a tömeg malaciájától. De hisz a divat nem mindég az aesthetikának, hanem sok esetben csak a parvenüs értéktüntetésnek szolgál eszközül. De hát mi is tulajdonképpen az az elegancia? Életszükséglet? Vagy tán főkelléke a boldögságnak? Nem, ily alacsony fogalmat nem tudok magamnak alkotni az emberiségről. S mindez a társadalom szent jegyében történik! Egy modern olajfesteményre emlékeztet engem e társas élet, melynek szépségét legjobban akkor élvezzük, ha kellő távolságban vagyunk tőle. Mig a csendes otthon bensőséges magábaélése inkább hasonló ama meleg tónusa, finom vonalú, halvány pasztell képekhez, melyek szépsége annál jobban hat reánk, minél közelebbről látjuk. Hisz igaz: a mult mindég poézis; — a jelen mindig próza — azért mert a szemünk előtt játszódik le és azért találunk benne annyi kivetni valót. Világreformokra törekszik a társadalom apraja-nagyja, hogy javítson ez állapotokon, de valahogy mintha még nem volna meg hozzá a kellő alapjuk, melyen szilárdan megáilhatnának. A nagy női mozgalom is egy ilyen ingatag alapú lelt a férfi, mi lehet abban rossz, ha egy kissé amott is széttekintünk. És a szikla zátonyra lépett, Heva reszketve követte. Adima vállára kapta asszonyát s igy kezdé megközelíteni vágyainak helyét. Amint partot értek, egy rettenetes dörejt hallottak, minden eltűnt előlük ; sőt a sziklazátony is viz alá merült. Isten haragja megsemmisítette előttük a visszatérő utat. A kiálló sziklákat ma is Palom Adima-nak, Adima hídjának nevezik s ezek egyikén van a lábnyom. A messziről látott fák csak káprázat volt, amit a raksaszák fejedelme (bukott angyalok) villogtatott előttük. Adima sírva borult a homokba, Heva átölelve karjaival s igy szólt hozzá: ne essél kétségbe, kísértsük meg kiengesztelni a mindenek urát! És amint ezt mondá, szózat hallék a magasságból : asszony ! Téged a szeretet vitt bűnbe, mii én parancsoltam neked, most is belém vetetted reményedet. Megbocsátok neked s érted férjednek is, de a boldogság és örömök földjére többé vissza nem térhetlek. Engedetlenek voltatok s gyermekeitek is kénytelenek lesznek szenvedni, a főidet megmunkálni, most már rosszak lesznek s engem elfognak felejteni. De elfogom küldeni Visnut, ki egy asszony méhéből fog megszületni s az elfogja hozni a reménységet, hogy egy másik életben még boldogokká lehessetek és megtanítja őket arra, hogy szenvedéseiket csillapíthatják, ha hozzám imádkoznak.