Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1913-05-01 / 35. szám

6 35-ik szám. J SíyíRyiD ÉK. 1913. május 1. 12. Az első nővér gondoskodik az élelmi­cikkek és más szükségletek beszerzéséről, mely­nek fedezésére a Gyermekszanatórium Egyesü­lettől előleget kap; felügyel a rendre és a tisz­taságra ; az orvossal egyetértve készíti az étlapot és annak utasítása szerint intézkedik az ápolás iránt; a második nővér ápolja a beteg gyermekeket; a harmadik nővér a fiukat; a negyedik nővér a leányokat gondozza; az ötö­dik nővér pedig a konyhát és a mosást látja el két szolgáló segítségével, illetve felügyeli a fürdőzőket; a harmadik cselédleány pedig a szanatóriumban segít a takarításnál és egyéb hazi munkánál. 13. A gyermekek reggel 7—8 óra közötti időben kelnek fel, úgyszintén esti 7—8 órakor fekszenek le, napközben, ha az idő kedvező, a szabadban töltik az időt, játszanak, tornásznak, a nagyobbak olvasnak vagy sétálgatnak; heten­ként 1 —2-szer kirándulást tesznek; naponként fürdés után vagy előtt párosan- sétálgatnak. Budapesten, 1912. február hó 22-én. Dr. Bezerédj Viktor, s. k. ügyvezető elnök. ÚJDONSÁGOK. Telefon 139. szám Mai számunk 12 oldal. A Sóstó. A Sóstót május 4-én, vasárnap megnyitják. Az uj szálloda és vendéglő épület, parkírozás, renovált fürdő, uj és minden tekintetben megfelelő­nek ígérkező bérlő, mind arra engednek következ­tetni, hogy az idén a Sóstó óriási mértékben fog fellendülni. Dehát ez lesz a dolgok természetes rendje. Nyíregyháza nem is tudja, hogy milyen kincse van, hogy milyen oázis, a mi poros fészkünk tövében a Sóstó, a maga pornentes, ózondus erdei levegőjével. A kisvasút annyira megkönnyítette a közleke­dést, hogy ha az embernek csak egy óriai szabad ideje van, érdemes kimenni a Sóstóra. Május elsejé­től 25-ször lehet kisvasuton a Sóstóra ki és 26-szor lehet onnan haza jönni. Már ma sokan tervezgetik, hogy hányszor fog­nak társaságot verbuválva a Sóstón vacsorálni. Bi­zony alig várjuk, hogy egy kis nem sokba kerülő kirándulást tegyünk a Sóstóra. Mint értesülünk a kisvasút megrendelésre kü­lön vonatot is bocsájt a közönség rendelkezésére, amelylyel mondjuk éjfélkor egy nagyobb társaság ké­nyelmesen haza jöhet a Sóstóról, a nélkül* hogy 1 koronánál többe kerülne fejenként. Ennyit meg csak megér a külön vonat, még az ilyen cudar rossz pénzszük világban is ! ? . . . Dobos Imre. A vármegyeházára megint kitűzték a gyászlobogot! A tavaszi szellő egymásután immár harmadszor susogja körül a kibontott fekete zászlót, s viszi, ragadja magával a baj­társaknak, a barátoknak és ismerősöknek szo­morú, búcsúzó üdvözletét . . . Keddre virradóra, kótaji udvarházában örök álomra hunyta le jóságos szemeit Dobos Imre, a dadai alsó járásnak évtizedeken át ra­jongásig szeretett főszolgabírója, Szabolcsvár­megye törvényhatóságának egyik legrégibb, s legszeretettebb tisztviselője. Immáron megpihent az agy, mely mindig csak járása boldogulásán töprenkedett, megpihent a kéz, mely csak népe javáért dolgozott, örökre lezárult az a két szem, mely egy ízig-vérig becsületes léleknek igazán lüköre volt s elröppent az a jóságos lélek, mely egy végtelenül szerető és szeretett kis család számára valósággal a szeretetnek életet adó forrása volt. Dobos Imre 38 éven át állott Szabolcs­vármegye törvényhatóságának szolgálatában, s ennek a 38 évnek minden óráját a reá hárult kötelességnek buzgó teljesítésében töltötte el. Váratlan halála tehát nemcsak azokat borítja mérhetlen gyászba, kik az övéi voltak, de szivök melyéig megrendíti mindazokat is, akik az el­költözöttnek hálára kötelezettjei, ismerősei, ba­rátai és tisztelői voltak, s akik egy nemes lélek­nek elvesztésén keseregni tudnak . . . Haláláról a mélyen sújtott család a követ­kező gyászjelentést adta ki : Özv. marcinfalvi Dobos Imréné szül. csepei Zoltán Terézia ugy a maga, mint gyermekei László és Anná, férjével felsőkubinyi és nagy­olaszi Kubinyi Zoltánnal, Tibor és Magda gyer­mekeikkel, valamint testvérével özv. Bárczy Balázsné szül. Dobos Karolinával és a nagy­számú rokonság nevében is mély szomorúsággal eltelve tudatják, hogy a leggyöngédebb férj, szerető apa, nagyapa, após, testvér és rokon marcinfalvi Dobos Imre nyug. főszolgabíró, vár­megyei bizottsági tag, földbirtokos életének 68-ik, boldog házasságának 33-ik évében a folyó évi április hó 29 ik napján éjjel 1 órakor vá­ratlanul elhunyt. Drága halottunk hült tetemét május hó első napján délután fél 1 órakor fogjuk Kótaj községben az anyaföldnek a ref. egyház szertartása szerint visszaadni. Kótaj, 1913. évi április hó 29-én. Áldás es béke poraira ! — Petrovits Gyula kinevezése. Lapunk legutóbbi számában közöltük, hogy őfelsége a király Petrovits Gyula apátplebánost az egri székes főkaptalannál megüresedett s az Éger városi plébánia vezetésével egybekötött mester­kanonok állásra nevezte ki. A kinevezés hire nemcsak a városban és a vármegyében de a kitüntetettnek barátai, ismerősei és tisztelői körében mindenütt élénk visszhangot keltett s Petrovits Gyula azóta halomszámra kapja a gratulációt. Az uj kanonokot Lázár Kálmán ny. fő­ügyészhelyettes vezetésével elsőnek a római katholikus iskolaszék kereste föl, majd kedden délelőtt Májerszky Béla kir. tanácsos polgár­mester vezetésével a város tisztikara s Orsovszky Gyula igazgató vezetésével pedig a római kat­holikus tantestület tisztelgett nála. Bár az uj apátkanonok installációja min­den valószínűség szerint csak a bérmálás befe­jezése után, tehát május hó végén, vagy junius hó folyamán lesz megtartva, mindazonáltal már is megindult a legszélesebb körű tervezgetés az utód személyének kiléte körül. Mi sem áll távolabb tőlünk, mint az, hogy a kombinációba került jelöltek bármelyike érde­keinek is szolgálatába álljunk s annál kevésbé, mert meg vagyunk róla győződve, hogy az utód kiválasztása a város közönségének óhaj­tássvai fog találkozni, azzal az óhajtással, mely azt kivánja, hogy az utód az elődjéhez méltó legyen, kinek egyéniségében a tudás a felvilágo­sodottsággal, a hitbuzgóság a türelmességgel, a szeretet hirdetése a jószivvel párosult legyen. — Vármegyei közgyűlés. Szabolcsvár­megye törvényhatósági bizottsága tavaszi rendes közgyűlését május hó 13-án és 14-én tartja meg. A tárgysorozat összeállítása most van folyamatban. — Küldöttség a kereskedelemügyi mi­niszternél. Polgár, Tiszabűd, Büdszentmihály, Tiszacsege, Balmazújváros és az érdekelt bir­tokosok a közeli napokban a kereskedelemügyi miniszternél küldöttségileg fog tisztelegni aziránt, hogy Polgár, Tiszabűd, illetve Büdszentmihály, Polgár és Tiszacsege községek között levő köz­ségi közlekedési útvonal az állami közutak há­lózatába vétessék fel és tekintettel annak jár­hatatlanságára minél előbb építtessék ki az állam terhére. — A közigazgatási bizottság rendes havi ülését e hó 8-án tartja meg gróf Vay Tibor főispán elnöklésével. — Yietórisz László Pilrkereczen. Geduly Henrik püspök Vietórisz László püspöki missio­nárus lelkészt a Brassóvármegyei Pürkerecz községbe rendelte ki az ottani megüresedett lelkészi állomás adminisztrátorává. A szabolcsi missiói lelkészi tennivalókat ideiglenesen Hro­nyecz József püspöki titkár látja el. — Érettségi a nyíregyházi főgimná­ziumban. A nyíregyházi á&. h. evang. főgim­náziumban az írásbeli érettségi május 19—21 napjain, a szóbeli érettségi vizsgálat pedig ju­nius hó 9—14 napjain fog megtartatni. Az érettségiző VlII-ik osztálynak 52 növendeke van. Az érettségi vizsgálatokon az elnök Ma­terny Imre nagyváradi evang. lelkész lesz, a kormányképviselő pedig Mágótsy Dietz Sándor egyetemi tanár. Az évzáró ünnepély junius 26-án fog megtartatni. — Nyíregyháziak az Jglói érettségi vizsgálaton. Az iglói ág. h. evang. főgimná­ziumban tartandó érettségi vizsgálatokra elnö­kül Geduly Henrik püspök Hronyecz József püspöki titkárt küldte ki; a kormánybiztosi tisztséggel pedig a vallás és közoktatásügyi miniszter Leffler Sámuel nyíregyházi főgimná­ziumi igazgatót bizta meg. — Kinevezés. Az igazságügyi miniszter Gáspár Pál sárkányi járásbirósági átalakító dij­nokot a nagykállói járásbírósághoz írnokká nevezte ki. — Hivatal vizsgálat. Mikecz Dezső alis­pán Fejér Imre tiszti főügyész közbejöttével szerdán megvizsgálta a ligetaljai járás szol­gabírói hivatalának ügy és pénzkezelését. — Uj ügyvéd. Dr. Krómy Károly az ügy­védi vizsgát sikerrel letette Budapesten. — Kitüntetett iparos. A nyíregyházi iparosok egyetemességének egyik legcsendesebb, de egyszersmind legfáradhatatlanabb tagja Mi­hovics Ferenc csizmadiamester, ki 53 éve, tehát több mint egy félszázada áll a magyar ipar szolgálatában. Örömmel veszszük tudomá­sul, hogy a dr. Matlekovics Sándor v. b. t. t. vezetése alatt álló Országos iparegyesület el­nöksége arról értesítette Mihovics Ferencet, hogy a f. hó 4-én Budapesten megtartandó rendes évi közgyűlésén kiosztandó egyik dísz­érmével őt lógja kitüntetni. A diszermet — — melyet a budapesti közgyűlésen megbízásból s felkérésre dr. Andor Endre miniszteri osztály tanácsos fog átvenni, — a helybeli ipartestület elöljárósága annak idején ünnepség keretében fogja az ünnepeltnnek átadni. — Kitüntetés. Városunk szülöttjét, Görgey Istvánt ismét szép kitüntetés érte: a székes­főváros közoktatási tanácsa a egyik iskolához igazgató-tanítónak kinevezte. — Ismétlő vizsgák. Április hó 27-én tartották meg a tanyai iskolákban az általános ismétlő iskola vizsgákat, a szülők érdeklődése nélkül, mely ujabb bizonyítéka annak, hogy e vizsgákat, mint sehol az országban, ugy itt sem kívánják. E vizsgák megtartása költséges az iskolafentartóra ugy, mint a tanítóra is, ki szegénységét palástolni igyekszik magyaros vendégszeretetével. — Szabadságolás. Macsánszky Lajos ág. h. ev. tanító súlyos lábbaja miatt 4 heti sza­badságon van. — Gyűlés. Az Evangélikus Tanárok és j Tanitók Országos Egyesülete f. hó 13. és 14-én tartja rendes közgyűlését dr. Mágócsy Dietz Sándor elnöklete alatt Szarvason. A főiskolai, középiskolai, tanítóképzői, polgári iskolai s az elemi iskolai szakosztály, mely utóbbinak alel­nöke Kubacska István, ki egyúttal a nyíregy­házi ág. h. ev. templomegyesületet fogja kép­viselni, üléseit május 13-án tartja, mig a közgyűlés 14-én lesz. A vendégek szórakozta­tására hangverseny és kirándulás lesz. Kedvez­ményes vasúti jegyek váltására jogosító igazol­ványt Gömöry János (Eperjes), az egyesület titkára küld. — Népkönyvtár adományozása. A föld­mivelésügyi miniszter a rakamazi népkönyvtár­ban hasznavehetetlenné váll könyvek pótlására 20 kötet uj könyvet adományozott. "csa C_3 a s 1=3 C£5 Alkalmi ajándékul blumberg jozsef rendkívülien alkalmas manikűr, fésű és illatszerkazet- keztyÜ, kÖtSZör éS fÜZOgyárábail H feljebb kaphatók Nyíregyháza. Kath. Paróchia épület. Telefon sz. 96. Alapíttatott 1880. 0 r¥ « N O •s « r

Next

/
Oldalképek
Tartalom