Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1913-04-03 / 27. szám

2 27-ik szám. JümiQtK. 1913. április 3. amelyet fölösleges itt elbírálnom, és a jelzése annak, hogy a rendezőség hajlandó az összes kész kiadásainkat megtéríteni, amit azonban én a levélnek vétele után azonnal telefonon letiltottam. Ad vocem: 37'50 kor. uzsonna szálló igéje is rágalom ; az a bizonyos pénz 7 úri embernek ebédje, 6-nak reggelije, és 3-nak vacsorája volt. Ha még hozzáteszem, hogy az összes szereplők többé-kevésbbé ráfizettek a „kész kiadásokon" kivűl a kis „kirándulásra," többek közt a Mgs. Elnök úr és a fó'titkár szép kis summát, akkor hű, bár hézagos krónikása voltam a történteknek és egyes ungvári felebarátaink feledhetetlenűl szép vendéglátásának. Ezen jóakaratú ungvári felebarátaink közt olyan is akad, akinek zokon esik, hogy — uramfia! — mi nagy garral világosságot is akartunk terjeszteni Ungvárt. Az illető nem akózza meg, hogy bizony, sajnos, sötétség mindenütt vagyon, és amig egyfelől egyszerű paraszembernek a fejében is fényes világosság honolhat, másfelől vasaltnadrágú úriemberek fejében is néha bizonyos dolgokat illetőleg a legteljesebb sötétség lakozhatik, mint például képzeljék el, kérem, hogy milyen sötét elfogúltság irányíthatja lépteit annak az atyánkfiának, aki akkor, amikor az ungvári süketnéma-intézetnek anyagi haszna volt a fentvázolt előadásból, egy olyan rágalomnak, mely szerint „nemcsak hogy mi sem jutott süketnémáknak a jövedelemből, de hogy a kiadások fedezhetők legyenek, az intézet vagyonához kellett nyúlni?!" — egyszerűen felül, sőt azt hirdeti is . . . Hát arravaló, kérem szépen, a sajtószabadság és a sajtó, hogy ahelyett, hogy koholt pletykáknak, igaztalanságoknak, főkép mikor könnyű szerrel tehetné, végére járna, maga szegődjék be híresztelőjüknek 1 Végezetül sohase tanítsanak bennünket sem ungvári, sem nyíregyházi kegyes „Magány" Kelen X^ászló verseiről. Tristia. Én sápadt lángú, álmos gyertyaszál, Mért égeí itt a hónapos sz báha? Ha lelkem innét messze < élre száll, Mért vagyok oly rég rabnak ide zárva ? Jöjjön valaki halkan, nesztelen, M.nt hogyha fátylos alkonyi köd szállna És fújjon él egy fáradt éjjelen És csend legyen a hónapos szobába! . . . Kelen László. Verskötetek jelennek meg, és verskötetek tűnnek lé. De mig tiz-tizenkét évvel ezelőtt a nagy közönség csak fitymálva vett kezébe egyegy verses könyvet, és az öreg kritikus pedig csak azt vizsgálgatta, hogy tűrhetően utánozza-e a zsenge alanyi költő Petőfit és Aranyt, addig ma más időket élünk. Az olvasó mohón kapja kezébe az uj verskötetet és az öreg kritikus, aki még mindig a mult században él, és aki mérő lécnek aljasitja nagy klasszikusainkat, fölteszi orrára fekete pápaszemét, azt a csodás ócska pápaszemet, amely csak a hibákat, a gyarlóságokat látja meg, sőt néha a jóból is hibát csinál, és kimondja a szörnyű Ítéletet, hogy az uj verskötet ismét egy ujabb beteges kinövés a magyar lira testén, amolyan „fagyöngyhajtás", amit biztos kézzel kell minél előbb levágni a magyar lira terebélyfájáról, mert az egész fát sorvadásba hajtja. És az öreg kritikus urak már évek óta vagdossák a magyar lira terebélyét, de ugy látszik eltompult a kritikai késők, mert a legújabb magyar lira az ő kerjóakaróink áldozatkészségre: alulírottnak, a szegény L tanárembernek, jól-rosszul végzett küzdelme a kultúráért 7—800 K-jába kerül évenkint pénzben; mint a Bessenyei-kör főtitkárának pedig járna évenkint 300 K honorariuma, amelyet szegény-gazdag ember létére tíz esztendő óta visszaajándékoz a Körnek; a jövedelme pedig a munkáért, amelyet ott végez, hogy vendégszerető háza országútja a kör estéin megforduló művészeknek. És a többi munkatársak, legeslegelsősorban a Mgs. Elnök úr, körülbelül olyanformán cselekszenek. Sajnálom, hogy ilyenekkel is elő kell végre hozakodnunk. De a sok rosszhiszeműséggel szemben szükségesnek látszik, hogy egyszer már rámutassunk arra, hogy a Körnek úgy elnöke, mint az egész tisztikara anyagiakban is százszorosan többet áldoz a Bessenyei-kör és a magyar kultúra céljaira, mint nem egy, a hazafiasságot és áldozatkészséget csak üres ajkán hordozó felebarátunk, aki minden alkalmat megragad arra, hogy lesből orvtámadásokat intézzen ellenünk. A Kör vezetősége mindezért a munkásságért a közvéleménytől joggal megkövetelheti a jóindulatú támogatást. Ahol pedig erre érzéket nem talál, sőt mindenféle, a nagyközönség előtt rejtett, de előttünk jól ismert forrásokból táplálkozó rosszindulatot tapasztal, ott a támogatást nem erőszakolja, senkinek sem hízeleg, senki magán kegyeibe magát beleerőszakolni nem igyekszik, hanem halad zavartalan tisztességben, becsületben, önfelál dozó, megasabban felfogott nemes kötelességérzettel előre a magyar nemzeti közművelődés szolgálatában folytatott komoly munkájában. Ebben nem fogja semmiféle farizeusi lárma, sem nagyképű, de annál rosszabbhiszemű fontoskodás feltartóztatni, Dr. Popini Albert, főtitkár. tészkedésök dacára vígan virul és napról-napra elevenebb friss ágakat hajt! Egy ilyen fiatal hajtás, akarom mondani egy uj verseskönyv került a minap kezembe, és erről szeretnék néhány szót most szólani. Nyiri talajon nőtt fel a szerzője: Kelen László. Hiszen alig néhány éve, mint élénk szemű diák hóna alatt csomó könyvvel és füzettel rótta a poros nyíregyházi utcát a gimnázium felé. De azért lelke már akkor nem élt itt egészen, olvasmányai, a nagy realisták szellemszárnyon sokszor Nyugatra, vagy az emberi jajok szomorú országába ragadták. Most azután ezen álmodozások, magába mélyedések betű ruhát öltöttek és kiléptek a nagy közönség elé : tessék Ítélkezni! Mikor először átlapoztam Kelen László verseskönyvét, nyíri hangot kerestem benne, valamit a mi csúnya, mégis nekünk kedves homokunkról, arról a virágos ákácfáról ott a ház előtt ... — de nem találtam. Hiszen tudhattam volna a beköszöntőjéből (amit mottónak idézek —), hogy „hónapos szobában sápadt gyertyaszál" szimbolizálja költészetének alaphangulatát. Melancholizmus hatja át majdnem valamennyi versét, pedig ez őt is bántja, és érzi, hogy erősebb, szilajabb hangok gyűlnek föl lelkében: És várok egy villámra, jönni fog, Felmelegit majd mindent szilajon, Kitüzesednek a ködgomolyok S egy megváltó, ujjongó hajnalon Én, sohasem látott tüzes villám kicsapok! Különben hangja sehol sem büszke, inkább lemondó, búsongó. Erős érzékenységgel fordul a mult felé. („Ami elmúlt" .' . .) Keresi a multat, a mult szép virágát, de nem a gyermekA gyerrnekhalanddsag Szabolcsban. Erről a kérdésről „A legsötétebb Szabolcs" cím alatt írott vezércikkünk elérte a várt hatást. Gálunk; az volt s ezért alkalmaztuk a feltűnést keltő cimet, hogy a nagyfontosságú kérdés iránti érdeklődést mennél szélesebb körökben ébresszük fel. íme, eddigelé két illetékes tényező foglalkozott a Nyírvidék hasábjain — cikkünk következtében — a dologgal. Az egyiket a vármegye tiszti főorvosa, a másikat egyik kiváló, képzett, gondolkozni tudó és szerető pedagógusunk irta. Reméljük és várjuk, hosy a kérdéshez még mások is hozzászólnak. Több szem többet lát. Mennél több oldalról világítunk bele ebbe a kérdésbe és mennél több irányban keressük a javítás, az orvoslás módozatait, annál több eredményt érhetünk el. Mielőtt másoknak adnánk át a szót, szögezzük le az eddigi eredményeket. Cikkünk a halálozási statisztikai adatok felhasználásival azt mutatta ki, hogy Szabolcsban az elhunytak között feltűnően sok a 7 éven aluli gyermek. Több, mint az ország többi vármegyéiben. Sőt jelentékenyen több, mint a legtöbb vármegyében. Annál feltűnőbb ez, mert Szabolcsvármegye közegészségűgye általában javulást tüntet fel. Egyedül a 7 éven aluli korban elhunyt gyermekek száma emelkedik az összes elhunytak számához viszonyítva. Megemlítettük, bár az idevonatkozó statisztikai adatok felsorolása nélkül, hogy az élve születések száma jelentékenyen kedvezőbb az országos átlagnál és hogy a természetes, valamint a tényleges szaporodás — a nagyobb arányokat öltött kivándorlás mellett is — szintén kedvezőbb az országos átlagnál. Ami kizárólag a kedvező élveszületési viszonyoknak a következménye. Az általunk felállított tételt, vagyis azt,, hogy Szabolcsvármegye mutatja a legkedvezőtlenebb arányszámokat a 7 éven aluli korban elhunyt gyermekek számának az összes elhunytak számához viszonyított arányában, a vármegyei tiszti főorvos ur azzal enyhíti, hogy nem csak az összes elhunytak számával, hanem az élveszületések számával is össze kellett volna hasonlítani az adatokat s ebben az esetben az eredmény nem lett volna olyan sötét, sőt ebből az összehasonlításból az derült volna ki, hogy „Szabolcsvármeg'ye egyáltalában nem utolsó, hanem jó közép helyen áll a gyermekhalálozás tekintetében." Ha a népesség szaporodásának kérdésével kívántunk volna foglalkozni, akkor mi is megtettük volna ezt az összehasonlítást. Ámde ezkort sirja vissza, amit vaknak, éjsetétnek nevez, hanem a zsendülő kort. Mikor: „Az ajkadra tolulnak a „miért"-ek S töprengsz, titkon sok, sok órahosszat: „Semmit se tudok és semmit se értek! Miért kell a jó és mért kerüld a rosszat?" S egy alkonyatkor eljönnek a vágyak . . . A tűzpir'os már rózsaszínbe bágyadt . . „A kétségek ciklusáéban egy vágyakozó léleknek erős hullámzása zudul föl, mint mikor a tenger fehéren tarajos, szürke hullámokat dobál a sziklás part felé. Nagy ellentétek megkapó cikkázása, melytől még a legöregebb kritikus sem tagadhat meg valami megragadót. Mikor forgattam, olvasgattam Kelen László verseskönyvét, önkéntelenül is az a kérdés jutott eszembe, kivel is van költészete rokonságban ? (Lehet, hogy hiba, de nem tudok ettől a filológiai szörszálhasogatástól megszabadulni!) Manapság, ha uj költő jelenik meg, a nagy közönség első kérdése: Adysta az illető vagy nem ? Kelen a legújabb magyar lira virágzásakor erősödött költővé, és bár egy-két költeményében megcsendül némi Ady-visszhang (pl. A szivem ódon bús kolostor — Adynái A vár fehérasszonya), mégis nem mondhatom Ady tanítványának. (Az pedig eszembe sem jut, hogy utánzónak nevezzem!) Igaz, hogy ő is vágyik a sejtelmes halál után, borongós csodás múltba akarja visszaálmodni magát, de a forma a nyelv használat, amely pedig legkönnyebben elárulja az Ady-utánzókat, teljesen más. Kelen a maga lábán akar járni, nincs szüksége kölcsönvett cifra szólamokra, mert nyelvkészsége gazdag és változatos és a nehezebb formákban is könnyedén mozog. (Lásd például: „Egy orosz regényből" versét!)