Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1913-01-23 / 7. szám
2 7-ik szám. JŰiRVlQÉK 1913. január 23. Az előadás méltatását, miután azt gyorsírói feljegyzés alapján teljes szövegében közöljük — mellőzzük e helyütt, s csupán csak annyit jegyzünk meg róla, hogy azt az egész közönségnek állandóan feszült figyelme kisérte, s bevégeztével osztatlan meleg és zajos tetszésnyilvánítás követte. Az egy óránál hosszabb ideig tartott nagyérdekű előadás után elsőnek dr. Meskó László ny. államtitkár, országgyűlési képviselő szólalt fel, s az ő lebilincselő ékesszólásával méltatta az előadás jelentőségét. Majd a karaarák történelmi múltjával foglalkozott, s általános éljenzés közben jelentette ki, hogy a kamara létesítésének ügyét magáévá teszi, s annak szervezése érdekében minden lehetőt elkövet. Végül indítványára kimondotta a közgyűlés, hogy a megkezdett akciót szélesebb alapokra fekteti, abba nemcsak Nyíregyháza város és Szabolcsvármegye társadalmának, hanem az érdekelt vármegyék és városok társadalmának vezetőségét, s az érdekeltségeket is belevonja, hogy ezáltal a siker reményét még jobban biztosithassa, s fokozhassa. Májerszky Béla kir. tanácsos polgármester a város támogatásáról biztosította a kezdeményezőket, majd Zomborszky Dániel alelnök terjesztette elő az előkészítő bizottság tagjainak névsorát. Somogyi Gyula kir. tanácsos, diszelnök záró szavai után a közgyűlés az előadó éltetésével Téget ért. Igen tisztelt ipartestületi közgyűlés! A nyíregyházi ipartestület elöljárósága kebeléből indult ki az a mozgalom, hogy Nyíregyháza székhelylyel egy Szabolcs, Bereg, Ung és Ugocsa vármegyékre kiterjedő uj kereskedelmi és iparkamara létesíttessék. Az ipartestület elöljárósága ezen mozgalomból kifolyólag Nyíregyháza város képviselőtestületéhez egy beadványt intézett, amelyben arra kérte a várost, hogy a maga részéről szintén vegye kezébe a dolgot és kövessen el minden lehetőt annak .megvalósítása érdekében. Nyíregyháza városánál ennek az ügynek előadói tiszte reám ruháztatván, kötelességemnek ismertem, hogy a kérdést lehetőleg minden részletében megismerni igyekezzem. Ezen az alapon ért engem az a megtiszteltetés az ipartestület igen tisztelt elöljárósága részéről, hogy itt is én ismertessem meg azokat az okokat egy felől, amelyek szükségessé teszik a mi meggyőződésünk szerint egy uj kamararának szervezését; másfelől azokat az előnyöket, amelyek ezen uj kamarának a létesítéséből ennek Törökország és a keleti kérdés. Irta és a Szabolcsvármegyei Bessenyei Kör szabadliceumában 1913. január 16-án felolvasta: Dr. Pröhle Vilmos. Szulejmán halála után Szokolli Mehemmed pasa egy ideig vaskézzel intézte a rengeteg birodalom ügyeit, de a szédületesen rövid ido alatt össze rótt alkotmány csak recsegett-ropogott, azóta, hogy a janicsárság egyre vakmerőbben avatkozott bele a kormányzás ügyeibe s a közhivatalok lelkiismeretlen önző emberek kezébe kerültek. A szultáni palotában örökös iorradalom volt, örökös tivornya követte, a nép pedig elviselhetetlen terhek alatt nyögött. IV. Murád alatt mintha visszatérne a régi nagy idők emléke, a török kard újra félelmesen villog a perzsa határon, de ez a szultán is csak elmerül az élvezetek tengerében. Az udvarnak s az országnagyoknak fényűzése valósággal határtalan. Mulatság mulatságot ér Stambul tündérkertjeiben, zene, tánc, tivornya közben gondtalanul telnek az évek; minthogyha a nap soha le nem szállna, éjjel is túlvilági fényben úsznak a hatalmasok palotái, parkjai s hogy a szegény nyomorult népnek mennél jobban elkáprázzék a szeme s mennél jobban elkeseredjék a szive, arannyal drágakővel kirakott csónakok úszkálnak a Boszporuson s bennük a szultánok és vezérek háremeinek drága kincsei, a legszebb nők, akiket három világrészből a legkényesebb ízléssel össze lehetett válogatni, kacagva, muzsikálva, danolászva ringatóznak. Ki gondolna ilyen környezetben a holnapra, vagy éppen a másvilágra, ahol Alláh oly szigorúan számonkéri az embernek minden gondolatát, minden cselekedetét! az országrí^znek iparára és kereskedelmére hárulni fognának. Midőn én az ipartestület ezen megtisztelő megbízásának megfelelni kívánok, elsősorban, bár nagyon röviden, kénytelen vagyok kiterjeszkedni a debreceni kamara, jobban mondva a debreceni kamara titkára által kibocsátott és szétküldött röpiratszerü füzetekre, amelyeknek az volt a célja, hogy előre is diszkreditálja azt a mozgalmat, amelyet a nyíregyházi ipartestület indított ugyan meg, amelyet azonban már Nyíregyháza város képviselőtestülete is magáévá tett. Ez a füzet hírlapi közlemények kivonatos közlésével, másfelől pedig a kérdésnek személyes térre való terelésével ak arja a súlyát elvenni a mi mozgalmunknak. Én a magam részéről nem tartom szükségesnek azt, hogy a röpiratban foglalt kérdések személyi vonatkozású részleteivel foglalkozzam. Sőt arra kérek minden illetékes tényezőt: azon legyünk mindannyian, hogy ne engedjük az uj kamara kérdését személyi kérdéssé lealacsonyítani. Nincsen itt s nem is lehet itt szó sem a kuliszák mögötti egyéni érdekekről, valamint hogy nincsen itt és nem is lehet itt szó a debreceni kamara igen tisztelt titkárának egyéni érdekeiről sem. Itt és ebben a kérdésben csak a közérdekről beszélhetünk, csak az lebegett előttünk. Arra kértek tehát mindenkit, akiket illet, hogy a kérdés röpiratot szintén ilyen értelemben méltóztassanak elbírálni. A mi a dolognak érdemi részét illeti, tisztelettel bejelentem, hogy már elkészült annak a feliratnak a tervezete, melyet a város részéről a kereskedelemügyi m. kir. miniszter úrhoz felterjeszteni szándékozunk. Minthogy ebben a tervezetben körülbelül minden irányban kiterjedőleg megtalálhatók azok a szempontok, melyekkel az uj kamara létesítésének szükségességét igazoltnak véljük, méltóztassanak megengedni, hogy ennek a tervezetnek a nyomán foglalkozhassam a kérdés részleteivel itt is. Első sorban, azt hiszem, azt szükséges tudnunk és világosan látnunk, hogy volta képen micsoda a kereskedelmi és iparkamara s milyen feladat vár arra ? Ezt röviden, fő vonásaiban maga a törvény határozza meg. Az 1868. évi VI ik t.-c. a 3-ik §-ban a kereskedelmi és iparkamarák hivatását és kötelességeit a következőkben körvonalozza: ,A kamarák hivatása és kötelessége a kereskedés és ipar, valamint az e téren működő osztályok szükségeit folytonos figyelemmel kisérve célszerű javaslatokat készíteni, ezeket a miniszter elé terjeszteni, ugy annak s Mulatság, szórakozás a fődolog és Konstantinápoly népe ki is veszi belőle a részét töle telhetőleg. Különben is csaknem lehet külömb Mohammed paradicsoma, mint a Boszporusz vidéke tavasszal s aki írem bülbülszavu kertjeinek meséjét feltalálta, nem gondolhatott csodásabb, tündériebb valamire, mint amilyen Sztambul tájéka, meg a Boszporus napsugaras partjai, csillogó kék hullámai. És azalatt, mig Törökországban ez a gondtalan élet folyt s Budavára meg Magyarország elveszett, óriássá nőtt Oroszország, a törökség legádázabb ellensége, életveszedelme. Nagy Péter, az orosz birodalom regenerátora, kinek taktikáján és és diplomáciai ügyességén XII. Károly svéd király hatalma is megtört, átlátta, hogy Oroszországnak kevés a balti tengerpart és ezért mindenekelőtt a Fekete tengeren, végül a Földközi tengeren kell az orosz hajóraj számára szabad mozgást biztosítani. Az ő politikája, melyet utódai a többi európai hatalmak ismételten jelentkező féltékenysége és ellenséges fellépése dacára is a legkövetkezetesebb makacssággal igyekeztek diadalra juttatni, vitte bele a az európai politikába azt a kérdést, mely immár kétszázesztendő óta állandóan fenyegeti és zavarja Európa békéjét. Ennek a kérdésnek .keleti kérdés" a diplomácia neve és valódi éríelme az. hogy mi történjék Törökországgal és legfőképen kié legyen Konstantinápoly, ha Törökország végleg elbukik. Hogy az oroszok e gazdasági és hatalmi szempontból egyaránt páratlan fontosságú pontot önmaguknak szánták, az természetes, valamint természetes az is, hogy az európai hatalmak között egy sem lehetett, amely éppen az egész ország törvényhatóságainak kereskedelmi és ipari ügyekben a kivánt felvilágosításokat, vagy véleményt kiszolgáltatni, a szakképzést s egyáltalában a kereskedelem és ipar fejlődését közvetlenül előmozditmi." Továbbá : „a kamara kerületének kereskedelmi és iparviszonyainak állásáról, az e részben tapasztaltak, panaszok és kívánságokról minden év végén jelentést tenni." A kamaráknak legelső rendű feladata tehát, hogy a kereskedelem és ipar érdekeit folytonosan és közvetlenül figyelemmel kisérjék; a felhangzó panaszokról folytonosan és minden részben tájékozást szerezzenek és mindezekről tájékoztassák a kormányt és az illetékes hatóságokat, Egészen természetes, hogy a kamarák ennek a feladatnak csak ugy és akkor tudnak megfelelni, ha tényleg módjuk van arra, hogy kerületük minden részének kereskedelmi és ipari érdekeit folytonosan figyelemmel kisérhessék, a panaszokat, kívánalmakat megismerhessék és tanulmány tárgyává tehessék. Lassúk most már, hogy a jelenleg meglevő kereskedelmi és iparkamarák számuk és kerületi beosztásuk révén abbban a helyzetben vannak és lehetnék-e. hogy e»nek a feladatnak a fejlődött viszonyok között eleget tehessenek ugy, amiként az az ipar és kereskedelem érdekében kívánatos, sőt szükséges volna ? Kereskedelmi és iparkamarák voltaképen már 1850-ben alakultak, bár nem oly számmal, mint ma vannak. Volt ugyan már a mult század elején is kamara Fiuméhan, de ez időközben megszűnt. Az 1850-ben alakult kamarák felállítása sem törvényhozási alapon történt, mert hiszen mint tudjuk, akkor alkotmányos törvényhozásunk nem volt. De már akkor szerveztettek egyes kereskedelmi és iparkamarák, közöttük a debreceni is, melyeknek feladatuk ugyanaz lett volna, amit az 1868 iki törvényhozás a kamarákra bizott. Az 1868 évi törvényhozás hatalmazta fel az akkori földmivelés, ipar és kereskedelmi minisztert arra, hogy az országban a kellő számú kamarákat szervezze és felállítsa, felhatalmazván egyszarsmind arra is, hogy azokat a szükség szerint szaporíthassa. Ez idő szerint és pedig immár több mint 20 év óta, összesen és mindössze 20 kamara van a magyar birodalom területén. Ezek közül 3 Horvát-Szlavon országokban, egy Fiúméban. A tulajdonképeni magyarországi kamarák száma tehát 16. Ha végig tekintünk a kamarák jelenlegi kerületi beosztásán, nyomban feltűnik, hogy minő aránytalanságok vannak a kamarák beosztása, területe tekintetében. Mig a kamarák tulKonstantinápolyt szívesen látta volna orosz kézen. így történt azután, hogy ez a kérdés mindezideig nem lehetett tisztességes, nyilt megoldás tárgya. Törökország belső züllése, katonai hatalmának fokozatos hanyatlása csak ingerelhette az európai hatalmak étvágyát s az angol francia, osztrák és orosz diplomácia állandóan versenyeztek egymással a Portánál való döntő befolyásért s annak tudatában, hogy Törökország tényleges felosztása, mely már Anna oros? cárnő és III. Károly magyar király között is szóba került, beláthatatlan bonyodalmakat idézhetne fel: mindegyik érdekelt hatalom alattomos utakon igyekezett Törökország szomorú helyzetét a maga érdekében kihasználni. A török birodalom keresztény alattvalóinak sorsa volt a beavatkozások állandó ürügye, de a leghatározottabban félreismerné a helyzetet, aki azt gondolná, hogy akár az angol, akár a francia, akár az orosz politikusoknak igazán a görögök, szerbek vagy bolgárok feje fájt; s ha Franciaország a sziriai keresztények, Oroszország a török birodalomban lakó óhitűek protektorául igyekezett magát feltolni, ez csak azért volt, hogy az illető kormányoknak mennél több ürügyük legyen a birodalom belső ügyeibe való beavatkozásra s ha egyszer tényleg kenyértörésre kerül a dolog a keleti kérdésben, mennél nagyobb és értékesebb területekre jelenthessék ki, hogy azok már az ö érdekkörükbe tartoznak s az esetleges általános felosztáskor hovatartozásuk már nem lehet kérdés tárgya. Oroszországnak, mint töszomszédnak nagy előnyei voltak.