Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1913-03-20 / 23. szám

2 23-tk szám. 1913. március 20. megajánlott a nagykállói internátusnak felsegélésére. De álljunk meg e szónál: Internátus! Lehetetlen hogy a „különvélemény'' érdemes Írójának éles szeme meg ne látná, hogy ma államnál és felekezeteknél az internátusi nevelés a jelszó. Nemcsak az állami iskoláknál, de még a protestáns felekezeteknél is 100 — 200 — 800 000 koronákat is ad az állam internátusok építésére. Nagykállóban vármegyei s állami segéllyel ez az intézmény már meg van. Van benne tanuló annyi, hogy alig képes befogadni. A gimnáziumban is van feles számmal (228). És ezt a „különvélemény" irója nem akarja észrevenni, figyelembe venni! ? . . . Hogy Nagykálló csendes hely ?! . . . Miért építenek a fényes, a nagy helyeken is internátusokat ? . . . Azért: mert a nagy hely, a fényes hely, a nagy város elvonja a tanuló figyelmét az iskolai teendőkre való előkészülettől!! . . . Kezdenek az emberek visszatérni a régi igazságokhoz, mely szerint: „ csendes magányban fejlik a talentum, világ zajában állandó karakter* , . . S rájöttek, hogy az uj időkben is szivesebben, otthonosabban érzik magukat a múzsák a csendes berkekben, mint a zajos, a nagy városi légkörben"... Szembe állítja továbbá az iró Nagykállót Kisvárdával is. Lehető, minden lehető ; ámbár az indokolás itt is csak nagy általánosságban van oda vetve t. i. hogy Kisvárda túlszárnyalta Nagykállót, sok dologban. Ez az, a mit én előbbi cikkecskémben már jeleztem, t. i. hogy igy volt régen ! de ma már ez az állítás is nagyon nehezen lesz bebizonyítható. Jeleztem már és nem is örömmel, sőt sajnálattal jeleztem, hogy ezelőtt Kisvárdának nagy volt a forgalma, ipara, kereskedelme, de már erre csak azt mondhatjuk itt, de azt mondják maguk az elfogulatlan kisvárdaiak is, hogy : ez csak volt! S ha ipara, kereskedelme hanyatlott, mije van még Kisvárdának ?! Van kir. járásbírósága, amely nagy területre kiterjed. vagy régi finn mythológia. Természeti tárgyaknak, tüneményeknek megszemélyesítése és ott szerepel benne a napisten, a holdisten, a tenger istene, a rizs istene, az úgynevezett kamik, akiknek se szeri, se száma, mert egyes vidékeken még külön helyi istenségek is vannak s részesülnek különös tiszteletben. A shintónitmkhológia nagyon gazdag, van benne sok szép vonás, sok persze különös is, amilyenek nélkül a sokat csudált görög hitrege sem szűkölködik. A főistenség a napistenaszszonya Ama'eraszu Omikami, kinek Iszében van a temploma. Ettől az istenségtől származik a császári család is, mint ahogy azt az 1889 iki alkotmány is kimondja. A shintóhitü japáni tehát a maga isteneiben országa teremtőit, uralkodó csaladja őseit tiszteli. Igen jellemző vonása a shintókultusznak az ősök tisztelete is, ami igen rokonszenvessé, kedvessé teszi. A család őseinek kiváló kegyeletben és becsületben tartása, a halottak emlékének hozott áldozatok, az a meggyőződés, hogy az ősök szellemei ott élnek körülöttük, részt vesznek örömükben, bánatukban, elkísérik a japáni katonaságot a harcok véres mezejére és segítik leverni Japán ellenségeit, sajátságos, különös, de bizonyos tekintetben igen meleg, rokonszenves, megnyugtató szint kölcsönöz az egész japáni gondolatvilágnak. A shintó templomok, kivéve azokat, melyeket a császári család, vagy a közlelkesedés emelt, nagyon egyszerűek. A templomterületet kerítés veszi körül, a bejárat előtt gerendákból összerótt, Torii-nak nevezett bejáró van. A különféle szentségeket, ereklyéket, szentszekrényekben őrzik. A papok a nép adományaiból élnek; az istenitisztelet nagyon egyszerű, áldozatokból, imákból, szent táncokból, időnigaz, de a „különvélemény" irója, nem tudná, hogy ezt is régen készülnek már megosztani ?! És én azt hiszem, hogy ha gróf Forgách László olyan korán és váratlanul meg nem hal, azóta a kisvárdai járásbíróság egy része régen átvitetett volna már Mándokra; mivel régi kormányzati szabály, hogy a hol a szolgabiróság van, ott kell lenni a járásbíróságnak, telekkönyvnek és adóhivatalnak is. Igy volt Nyírbátorban, ekként történt Tiszalökön. Igy lesz, mert igy kell lenni — a közérdek szempontjából Mándokon is. „A mi késik nem múlikl" S mi van még Kisvárdán? Igen ! a „Tisza szabályozó társulat!" De nem emlékszik a „Különvélemény" irója, hiszen nem is olyan régen történt, hogy lépések tétettek a „Tiszaszabályozó Társulat"-nak Nyíregyházára való áthelyezése érdekében is ! ? Erre is azt mondhatjuk csak hogy : „a mi késik nem múlik /" Szó sincs róla Nagykállóból is sok ilyen intézmény vándorolt el annak idejében, midőn a törvényszék s a*vármegye elment. De a melyek most itt vannak: állami főgimnázium, főszolgabiróság, kir. járásbíróság, telekkönyv, adóhivatal, pénzügyi biztosság, pénzügyőrség, két pénzintézet, m. kir. földmives iskola, dohánybeváltó hivatal, állami elmegyógyintézet s ezekkel együtt egy szép sereg intelligencia, azok már itt is maradnak. Ez a viszony: Kisvárda és Nagykálló között! ... És itt egy kulturátlan nagy területen Nagykállótól kelet felé Szatmárig, —• délkelet felé Nagykárolyig, — délfelé Érmihályfalva, sőt Nagyváradig egyenes vonalban nincs középiskola! De ezen a nagy területen hazafias missziója is van egy erős, életképes állami középisoláknak ! . . . Csak még egyet! Hogy a kereskedelmi iskola Nyíregyházára kell és nem Kisvárdára, az is mellettem bizonyít. Hát legyen az is Nyíregyházán. Kisvárdának akkor elég egy polgári iskola. Én előbb ként nagy tisztálkodásokból áll. Sok dolog persze kereken babonának minősíthető. A fővárosban tartott ünnepek közül legkedveltebb, legtarkább és legzajosabb az Oyamaguino Kaminak, a hegyek istenének ünnepe, mely a fővárosban minden második évben junius 15-én megy végbe nagy felvonulással, tarka körmenettel. A shintó vallás ördöggel, pokollal nem törődik ; áldozatokkal, imádsággal mindent rendbe lehet hozni s az istenektől ki is eszközölni. Ilyen imádságok, melyeket az érdekeltek nevében a papok mondanak el, ősrégi időktől maradtak fenn s van közöttük többek között olyan is, mely bő rizstermésért „1000 és sok száz rizskalászból, édes és keserű füvekből, halakból, ruhanemüekből, fehérlóból, fehér vadkanból, fehér kakasból álló áldozatot igér az Istennek. A shintó vallás erkölcsi parancsainak öszszessége ki van merítve abban, hogy az ember feljebbvalóinak engedelmeskedjék, szüleit tisztelje és szeresse s odaadóan szolgálja. De ezt aztán igazán komolyan is veszik. A Krisztus utáni 6-dik századik a shintoizmus volt a japáníak kizárólagos vallása. A hatodik században, mikor a Koreával való érintkezés már elég sürü volt, bekerült a Buddha vallása és rohamosan hódított magának tért. A japániak ilyen tekintetben soha sem voltak türelmetlenek, ha csak politikai okok és érdekek nem követeltek egyebet. E vallás alapitója Krisztus előtt 500 esztendővel született Indiának Kápolivasztu nevü városában. Atyja a Sákya törzs királya, Suddhódana volt s a királyfi neve Sziddhártha. A gyermek nagyon érzékeny volt, mint a bralmin vallás hive, ő is hitt a lélekvándorlásban, is csak feltételesen tettem azt Kisvárdára Miután a nyírbátorit a „különvélemény" irója is elejtette, vagyis velem ebben egyetértett, erről többet mondani máifelesleges ! Igen nagy jelentőségű, messze kiható dolgok ezek igen tisztelt Uram „különvélemény* iró Ur! Én most is azt mondom, hogy: Yideant consules! . . . V Március 15. Lapunk legutóbbi számában már kimerítően beszámoltunk a szabadság nagy emlékünnepének minden külsőségeiről, s ismertettük azokat az igazán minden tekintetben sikerült ünnepségeket, melyeket az egyes testületek és intézmények a délelőtt folyamán rendeztek. A délelőtti ünnepségeknek méltó folytatása volt az a külső aranyaiban is impozáns ünnepély, melyet a város polgársága délután a városháza udvarán rendezett. A városháza nagy udvarát csaknem a zsúfoltságig megtöltő, s lelkes hangulatu közönség élénk bizonysága annak, bogy ennek az ünnepélynek megtartása határozott közszükséget képez, hogy a március 15 dikének emléke fényében és erejében mitsem veszített eddig, sőt a jelenlegi általános helyzet hatása alatt csak gyarapodott, s hogy azoknak, kik tespedésről, részvétlenségről beszélnek, s a közönség lelkesedésben való hitüket s bizalmukat elvesztették, valóban nincsen igazuk. A polgárság ünnepe a szokáshoz hiven a városi dalegylet énekével kezdődött, majd Májerszlcy Béla kir. tanácsos polgármester lendületes megnyitó beszéde után dr. Bartos Sándor ügyvéd lépett a közönség elé, s mondotta el — többször zajos hatást elért — ünnepi beszédét, melyből a következő, különös figyelmet keltő részleteket sikerült feljegyeznünk: Polgártársaim! Megdöbbentően szomorú napokat élünk. A háború vértszomjazó ördöge leselkedik Európa minden zugában. Az ország búzatermő barázdái a nyomor és kétségbeesés jajveszékeléseitől hangosak. A kereskedő és iparos osztály helyzete egy esztendő óta nem egyébb hősies küzdelemnél a mostoha és már-már elviselhetetlen pénzviszonyok ellen. Ilyen körülmények között szakadt ránk ez a mai nap: március 15-ike. melynek alapja az, hogy amig a lélek teljesen meg nem tisztul, mindig uj meg uj testi alakban kell a világra jönnie; a világi élet azonban csupa szenvedés. A négy legfőbb rossz: a születés, betegség, öreg kor és halál. Sziddhártha királyfi, mikor már felesége és gyermeke volt, egy szép éjszakán elszökött hazulról, hogy a négy legfőbb rossztól próbáljon menekülni. Vezekelt, elmélkedett, böjtölt, mig végre egy indiai fügefa árnyékába kiderült lelke előtt a teljes igazság: a tökéletességet, a teljes lelki nyugalmat, az újjászületés elkerülését ugy érhetjük el, ha teljesen lemondunk mindenről, hogy lelkünk semmit nem remél, semmit nem kíván, semmitől nem fél, semmi után nem törekszik s igy egyediségét elveszítve, az örök zavartalan békességet élvezi, melynek neve Nirvána. Amint ez a világosság Sziddhirtha királyfi lelkében kigyuladt, buddhává, vagyis az igazságot látóvá lett s ez volt az ő maga tökéletessége. Ezt az igazságot, mint az egyedül helyes utat, elkezdette hirdetni és tanítványokat gyűjtött maga köré. Ez a társaság nagyon vegyes volt, mert volt köztük sok előkelőség mellett régi kötéltáncos, kiérdemült rablóvezér, sőt egy olyan is, a 17-ik, akit ki kellett golyózni, mert nagyon soká elnézegetett egy csinos vászoncselédet. Buddha maga istentiszteletről, istenekről nem is beszélt, az imádkozást gyerekségnek tartotta, a fődolog volt nála koldulószerzetesnek lenni s mennél jobban elmerülni az ő igazságának lelki szemléletében. Halála előtt mondott szavai állítólag ezek voltak: Mindennek, ami összetett, szét kell bomlania; dolgozzatok szakadatlanul megváltástokon! Buddhát már a tanítványai nem értették