Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1913-03-20 / 23. szám

24-ik szám. JSftíRVSBÉK. 1913. március 23. 239 Bizony, a mai siralmas viszonyok közepette a szokottnál is nagyobb szüksége van az ünnepre az emberi léleknek és még inkább az emberek milliónyi társulásának, a nemzetnek, a mely sóvárogva szomjazza a pillanatot, a mikor ledobhatja magáról a hétköznapok kétségbeejtő igáját és megfüiösztheti lelkét a multak csil logó dicsőségében. Az ünnep gondolata fényes gondolat. A világirodalomnak alig van költője, a kit az ünnep eszméje rnagasztosabbnál magasztosabb formában meg ne illetett volna. Ki ne ismerné a Schiller templomba hívogató szelid harangkongását? Nem hallottátok-é a Vörösmarty mámoros jóslatát: Lesz még egyszer ünnep a világon. És Petőfi nem zeng-e hozsannát annak az ünnepnapnak, a mikor holttestemen át fuvó paripák száguldanak a kivívott diadalra. És nem látjátok-e gyermekkorotoktól előderengeni azt az apostoli tisztaságú fényt, a mely az Arany János családi körét besugározza : ,Holnap ünnep lészen". Hát a ki valaha megmámorosodtál a classicus zene reszkető gyönyörűségeitől, nem tudod-e, hogy a Wagner muzsikájának legfenségesebb accordjai az ünnep gondolatában fogantak. Menekülnünk kell, száguldva menekülnünk a mai magyar közélet romlott levegőjéből a messze mult felé, hogy annak fájdalmaiból, mint egy megfordított Aeneas, erőt és vigasztalást merítsünk. Ma 65 éve, 1848. március 15-én volt évszázadok óta az első népgyűlés, szabad polgárok első szabad gyülekezete. Ma, a mikor a haladás korát éljük, ma értjük csak igazán Széchenyi mondását: hogy szabadság nélkül nincs haladás. Szabad emberek, ha összefognak, csodákra képesek. Összekötik Missziszipit Columbiával, sőt ha ugy akarják, a hatalmas Niagarát is kivetik örök ágyából. Olyan cselekedetek, a mikre a rabszolga gondolni se mer, még ha milliomod magával van is. Rabszolga nemzet vagyunk polgártársaim még ma is, 65 évvel március 15 ike után. A gyülekezési szabadságról még most sincs törvenyüuk, mert az a törvényhozó testület, a mely nem átalotta saját nyakára ráültetni a parlamenti rendőrséget, még eddig nem ért rá olyan apró haszontalanságokkal t örődni, mint a milyen a szabad polgárok szabad gyülekezési joga. És ha tekintetünket a jövőbe szögezzük, hervadt remények kopár virágai fonyadoznak lelki szemeink előtt. Mert vájjon lehet-e remélnünk, hogy eljön még egyszer az a babonás nap, március Idusa, a melyen a népakarat irtózatos erejű mennydörgése egy szempillantás alatt széjjelverte az évszázadek keserű könyveiből összegyűlt fel hőseregeket, vájjon megmeg egészen, sőt valószínű, hogy maga is ábrándok rabja volt. Hívei azonban hamarosan letértek az általa kijelölt útról s mindenek előtt őt magát tették meg istennek s emeltek neki oltárokat és templomokat. Az Indiában divatos kölönféle vallások ceremóniáit, babonáit a buddhizmus minden fenntartás nélkül vette fel magába s teljesen eltorzultan hódította meg Tibetet, Mongolországot, Kinát, a ket Indiát s az indiai szigeteket. Japánba már számos felekezetekre oszolva s alaposan kificamodva, sőt bálványimádássá, kuruzslássá alacsonyodva került el, ami természetesen nem zárja ki azt, hogy egyesek mindig és mindenütt voltak, akik lehetőleg a mester tiszta tanításaihoz tartották magukat, sőt erre való törekvés hozta létre egyikét másikát a Japánban keletkezett buddhista szektáknak is. A régi nemzeti vallással nagyon szépen összefért a Buddhizmus Japánban is. Mikor már töméntelen sok istenséggel, szentek seregével, mennyországgal pokollal kicifrázva, faragott képekkel terhelten Japánba került, a legbuzgóbb buddhista papoknak, már csak a térítés megkönnyítése miatt sem eshetett nehezére, kijelenteni, hogy a régi nemzeti vallás istenségei és hősei tulajdonképen Buddha különféle megtestesülései, tehát a Buddhisták mennyországának felséges szent lakói. A shinto és buddhista templomok és ceremóniák azért nagyjában távol tartották magukat egymástól, de nép szigorúan sohasem különült el a két vallás szerint, sőt igen sokan egész életükön át vej|fcsen gyakorolták a kettőt. Maguk a császárok tulajdcnképen a nemzeti vallásnak köszönhették hatalmi nimbusuérjük-e, meglátjuk-e, meghalljuk e, hogy áll ismét talpra a magyar ! Ha hiszünk a népek történelmi küldetésének szentséges erejében, akkor hinnünk kell ebben is. Március 15 íkét is a törtenelem titkon szunyadozó tüzei pattantották ki világraszóló lángolássá. A 48 as törvények parazsai már az 1970 íki országgyűlésen megpiroslanak. I.yekeztek beszórni hamuval és a csalóka áltatás szemetenszedett porhintéseivel de a tűz nem aludt ki. A magyar nép századokig a karámba kerített szilaj csikó sorsára volt kárhoztatva, de a szittya szabadság felől nőtt szines álmairól nem mondott le és nem is fog lemondani soha. A haladó emberiség szentséges ideáljait, egy szabadságra született nemzet fel-fellobanó ünnepi érzéseit betiltani, elnémítani nem lehet ! Március 15-ike nem ötletszerű illusió játék, hanem a történelem acélmarku következetességének. a természet törvényszerű fejlődésének volt diadallal teljes főlragyogása. A 18. és 19. század német lilozofiája, Kant, Fichte, Schoppenhauer és Hegel az egyetemes fejlődés eszméjével a forradalom magvait hintegették az emberiség gondolkozásában. A francia politikai események és Angliának a capitalista rendszer fejlődésénei kapcsolatos ipari mozgalmai mind egy-egy dobbanást jelentettek a forrongó föld szivében. Nálunk Széchenyi 48. előtt már 15 évvel építgette a Stádiumban a maga 12. pontját. a melyek, mint tudjuk, javarészt megegyeztek a márciusi tizenkettővel. Derengeni kezd az idők hajnala és felszökik a felhőkkel terhes magyar dicsőség sötét mennyboltozafára a legékesebb hajnalcsillag : Kossuth Lajos. A Párisban kitört februári forradalom gyors lendületű szárnyakat röpit az ébredező magyar történejemnek. Kossuth március 3 án a kerületi ülésben a lelkek tüzes mélységeit forraló ércszavaival már az uj alkotmány és az Ausztriától való függetlenség elveit fejtegeti, melyeket az alsóház másnap határozattá emel. Közbejött a bécsi forradalom és Metternich bukása. Március 14-én a főrendiházban is kész a határozat es másnap amint az Ezeregyéj mesék tündér kertjében kinyi ott a magyar história legtündöklőbb virága: Március Idusa. Valahol a magas Tátrában úttalan utakon visz egy ösvény föl a magasba, az ég felé. Verejtékezve érsz fel a csúcsra és ott a világ legszebb tájainak egyike mosolyog rád. A mint állasz megilletődve, szemedbe ötlik egy emléktábla, melyen ezt olvashatod : „Ember ha egyszer ide jutottál, vedd le kalapodat és jusson eszedbe az Isten". A magyar história magyar hegyormainak legszéditőbb magosságáról, márkát, de azért köztük is akadtak időről-időre buzgó budhisták, kik templomokat és kolostorokat építettek, sőt sokszor maguk is leborotváltatták a hajukat és szerzetbe léptek. A buddhista templomok általában disze sebbek, mint a shintotemplomok s a főoltár helyén rendszerint a lótusvirágban ülő buddhaszobor áll, körülötte pedig a mester tanítványai, miként ő, auredával fejők körül. A templomok többnyire khinai stilü pagodák, melyek körül mindenfelé buddhaszobrok, vagy szentek szobrai vannak, sokszor a legizléstelenebb torzalakok, amiket a földszine hordoz. Tokyoban az Asakusa kertben van két tűrhető buddha ércszobor, de a legkiválóbbnak mégis a Kamakurai óriási Buddhát tartják, melynek közkeletű neve Daihatsu. Műértők szerint ez Buddhának egész Japánban legértékesebb, legméltóbb szobra, melynek szelid arcáról szinte lesugárzik az üdvözölt mester mennyei nyugodalma. A buddhista papok általában borotválják a főjüket s különösen a püspökök szeretnek drága ruhákban díszelegni; a nép persze sok bohóságot is beszél róluk, sőt az alantosabb japáni irodalom is tele van többé kevésbbé ízléses elmésségü buddhista papokról szóló adomákkal. Mondani sem kell talán, hogy világos, gondolkozó laikus fejekben s hivatásukat komolyan vevő, müveit papok lelkében egészen másképen fest a buddha vallása, mint a kenyérkereső papok s a műveletlenebb köznép szivében; általánosságban azonban el lehet mondani, hogy vallásos buzgóság, vagy pláne fanatismus a japáni lélektől úgyszólván' teljesen idegen. cius 15-iről mutatom önöknek polgártársaira az emléktáblát, a melyen minden idők számára írva vagyon : Ember, ha e napot megéred, vedd le kalapodat a magyar történelem legdicsőségesebb napja előtt ! Gyönge az én szavam, polgártársaim, hogy leírjam a korszakalkotó perc mámorától megihletett magyar nép szent hevületét, hgy megörökítsem azt a felejthetetlen napot, amikor egy szó nyilallott a hazán keresztül. Egy szó, a mely megremegtette még a sirhantok porladozó Iákóit is. A tömegpsychológia tenni és akarni tudásának örökké emlékezetes példája marad, hogy rozsdás rabláncait a nép percek alatt szerte-széjjel szaggatta é8 máról-holnapra törvényeket diktált, törvényeket alkotott. Óh a márciusi ifjúság nemcsak a 48-as törvényeket hagyta ránk örökül, hanem az öldöklő csaták piros vérzivatarait is nemesen megállta. 33 éve nem szökött ki már akkor a magyar kard hüvelyéből, 33 évig hevertek tétlenül a vitézlő magyar friűgiák. És egyszerre mégis 100 ezrekből álló hadsereg termett elő, amely 2 európai nagyhatalom szervezett hadseregével vette föl a küzdelmet. Hogy mennyi áldozattal és milyen hősiességgel, azt soha jobban meg nem érthettük, mint most, ebben a vérfagyasztó órában, amikor odalent a csataldzsai síkon bömbölő ágyuszörnyetegek és sikoltozó puskagolyók vészes muzsikája mellett folyik szüntelen az ember fia vére. Magyar anyák, feleségek és gyermekek, akiknek fiaitok, hitveseitek és apáitok most, ebben az órában fent a lengyel határon, a hatalmas szláv colossus elleni készenlétben, vagy odalent a szerb és montenegrói sziklak mentén sűrű sóhajtások kőzött sínylődnek a császár panaszos kenyerén, ti tudjátok, mert százszor megsirattátok a szomorú üzenetet, hogy mindnyájunknak el kell menni. Polgártársaim! 1848. március 15-én a magyar ifjúság egy uj fegyvert szögezett szembe a hatalom szurony aival, egy kérdést, azt, hogy mit kiván a magyar nemzet. A szuronyok hegyei ma is meredeznek ránk, de kérdezi-e valaki tőletek, hogy mit kívántok? És ha kívántok, van-é foganatja ? A marciqsi 12 pontok egyike a felelős minisztérium volt. Van-e ma felelős magyar minisztérium ? Ugyancsak a márciusi 12 pontok egyike követeli már az egyenlő képviseletet, az általános választójogot. Minek folytassam polgártársaim ? Ha keserűséggel csordultig már a pohár, hiába töltesz belé, több úgyse lesz benne. Eszembe jut egy jó öreg, azóta már elköltözött professzorom, Vécsey Tamás, aki a budapesti egyetemen a római jogot magyarázta nekünk siheI

Nyugati keresztény hittéritők ugyancsak a , kereszténységgel szemben tapasztalnak még a megtérteknél is elég sok lanyhaságot s ezen sokat keseregnek és sokan hajlandók a dolgot ugy magyarázni, hogy a japáni lélek az idealizmustól, az elvont gondolkozástól hihetetlenül messzire e=ett. A dolog azonban nem ugy áll. A kérdés lényege másutt van A magukat kiválóan philosophus népnek tartó németek tudhatják legjobban, hogy náluk sem mindenki vallásalapító, nem Luther és nem Kant; de azt is kellene tudniok, hogy minden * világfelfogásnak lehet náluk buzgó, rajongó híveket szerezni. A japáni ember mindenekelőtt azt kérdezi : hol az igazság ? soha erre száz félét és igen sokszor ellentéteset tálalnak eléje, egész egyszerű logikával szkeptikusan fogadja valamennyit. Tudja továbbá azt ís, ma már nem csak a maga hazája, hanem Európa történetéből is, hogy a felekezetenként nagy buzgósággal való elkülönülések kölcsönös türelmetlenségre s a vélt igazság nevében való ellenségeskedésre vezetnek s igy a közre egyenesen veszedelmesek. Innen magyarázható, hogy a keresztény hittérítés az összes felekezetek eddigi sikereit összevéve, alig ért el számbavehető eredményt. Van vagy 300,000 különféle felekezetű keresztény eddig, de a nemzet zöme a kérdést teljes nemtörődömséggel nézi, legfeljebb néha azt mondja : az európaiak olyan igazságokat akarnak a nyakunkba varrni, amiken ők maguk se itt nálunk, se otthon nem tudnak megegyezni. (Folytatjuk.)