Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1913-02-27 / 17. szám

4 17-ik szám jffimyisÉic 1913. február 27. Rendes birói útra tartozó pere különben kevés lehetett, mert hiszen semmije sem volt s 1844-ig még birtokszerzésre is képtelen; mert a Curia már 1738-ban sújtott ezzel minden nem nemest. A biróság tagjait — a megyei bírákat és királyi Tábla néhány üluökét kivéve — az a király nevezte ki, akivel Gyulai Pál fenti rajzában már volt szerencsénk találkozni. A 26 tagu királyi tábla — mint tudjuk — állott 2 főpap, 2 mágnás, a nádor, országbíró helyettesei 4 protonótáríus, 1 fiskus, 4 királyi és primási ülnök és 9 számfeletti ülnökből. A hétszemélyes tábla elnöke a nádor, 5 főpap a prímással, a kalocsai érsek, 3 püspök, 6 főúr, 9 közönséges és az elnök belátása szerinti helyettesekből. Képzelhető, hogy ez az Urirend, melynél főleg a világiak közül azok a főurak domináltak, akiket meg, fentebb gróf Széchenyi István jellemrajzából ismerünk, a túlnyomóan katholikus főpapi elem befolyása alatt milyen elfogult lehetett döntvényeinél. Nagyon is ideje volt a rendszer változásnak minden vonalon igy tehát annak is, hogy II. József császár az Uriszékek megszüntetésével a földesúr és jobbágya közötti bíráskodást a megyei tisztviselőkre bizza, megengedvén — mi az előtt lehetetlen volt, hogy a nem nemesek is felebbezhessenek a megyei törvényszékektől, a halálos Ítéletek pedig végrehajtás előtt jóváhagyás végett hozzá a királyhoz felterjesztessenek. Ámde a rendszer megtermé a maga gyümölcsét, és hála az égnek s dicsőségére a jobbágyoknak anélkül, hogy egyetlen nagy paraszt lázadásnál több rázkódtatta volna meg az országot, holott Franciaországban ennek borzalmai 997, 1024, 1032, 1586 és 1593-ban megismétlődtek (ami nem is csoda; hiszen itt a jobbágyság helyzete még rosszabb volt, mert pénz áldozatokon kivül azzal is kellett adóznia földesurának, hogy át kellett engedni neki még a — jus prímáé noctist is!) A káros rendszer egyik gyümölcse volt, hogy az anyagi jogfogyatkozásai a jogbiztonságot veszélyeztették, a perjog hosszadalmas és költséges pereknek volt szülő oka. A jogerős Ítéletek végrehajtását oppositio, repulsio, reoccupatio lehetlenitették. Megelőzőleg a perek befejezését furfangos perorvoslatok késleltették, proliibita, nóvum simplex, nóvum gratia. Az egész magyar magán jog azonfelül ugy össze volt szőve közjogi elemekkel, hogy azt alig lehetett megbolygatni a nemesek magánjogi sérelmei nélkül. A csőd eljárásról szóló 1723 évi 107. t.-c. a követelés elsőbbségének megállapítására nézve minden részletes indokolás nélkül utal őfelsége többi tartományaiban levő jogszabályokra, miáltal idegen állam szabályai tétettek kötelezővé. Az Európa-szerte átalakult vagyoni jog a magyar jogokkal ellentétesen alakul át s a magyar hűbéri vagyoni jog alapelvei a XIX. század közepéig fennállanak.*) A büntető igazságszolgáltatás súlya elviselhetetlenné kezd válni a 6V2 millió nem nemes emberre nézve. A vizsgálatot pandúrok, csendbiztosok végzik középkori módszerrel. A foglyok borzasztó börtönökben sínylődnek éveken át. A *) Grünwald B»l»: „Régi Magyarország" I. bűntény minősítését és büntetés megállapítását ugyanazon egy biró végzi, kinek ítélete ellen szintén csak 1790 óta lehet felebbezni. Rettentő hatalom!! Bűntények és büntetések megállapítására vonatkozó eljárás királyi rendeletekkel oly törvényszéki gyakorlatokkal végeztetik, melyre — a magyar Corpus Juris-ba vetett osztrák törvény volt befolyással. Büntetőjogi irodalom a Huszti István és Bodó Mihály müveiből állott s ezek is nem doktrínával, csupán a positiv joggal foglalkoztak. A következő század nagy jogászának Deák Ferencnek azon mondása, hogy: „alkotmány, politikai szabadság, ezek azon eszmék, amelyek minket fentartanak" ösmeretlen. III. Károly idegen urakkal képviselteti magát a törvényhozásban. Törül, told, foltoz a rendek javaslatain, mit azok jobbágyi hódolattal vesznek tudomásul. A királyi leiratokat a bécsi Hofkriegsratb, a bécsi udvari kamara, a Staatsrath szerkesztik az Osztrák Minisztérium véleménye alapján, a Magy. Kancellária csak expediálja azokat. A rendiségben nincs meg az állami felfogása s a közérdek szelleme, azon szellem, amely nélkül a közigazgatás gépezetében üdvös eredményeket várni annyit tesz, mint lehetőnek tartani a távirást csupán póznák és sodronyokkal — villamáram nélkül. — A kiváltságos íendiség elnyomott osztályokat teremt s oly közjogi korlátokkal választja el a nemzet tagozatait, mintha azok nem is volnának egy nemzet tagjai. (A Grünwald Béla fent idézett müve ) Tehát egyesülés helyett széthúzás, szeretet helyett gyűlölködés. Népjog, humanizmus, általános emberijogokról egy szó sem. Annyival kevésbbé: köztisztviselők bármiféle jogairól. Ez menthető, mert hiszen tisztviselői státusról ez időben beszélni is alig lehet. Ha csak a jobbára puszta decorumért szolgáló szolgabirákat és Bessenyeiként „osztályérdek szerint ítélkező" táblabirákat, kik gyakran a szérűről, széna és szalma boglyák mellől hivattak be és pelyvásan ültek a zöld asztal mellé szundikálni, arra bízván a prókátorok által előadott szövevényes ügyek elbírálását, aki értett hozzá, — tehát ha csak ezen bírákat nem nevezzük (a vámok, harmincadok és sóhivatalok gyér hivatalnokain kivül) köztisztviselői státusnak. Eleknek kevés szükségük volt azon időben szolgálati pragmatika és fegyelmi szabályokra. (Folytatjuk.) Természet — társadalom. A chartismus bukása és a trade-unión fejlődése egy időbe esik, egymásból folyik, sőt az utóbbinak kialakulása eleintén zavaros, mindaddig, mig a chartismus teljesen el nem tűnik. Két nagyon érdekes tanulság válik ki mindjárt. Az egyik az, hogy a polgári társadalom, mely jogait a munkásosztály segélyével vívta ki, és a mely a munkásság cserbenhagyása után nem kevéssé rettegett a chartistáktól, ez utóbbinak bukását nagy örömmel látta, és azt hitte, hogy a munkásság feltörekvő igényétől végleg szabadult. A másik az, hogy a nyomorgó munkásság ügyét a trade-union keretében a munkásság elite je, a műveltebb, jól fizetett, kitűnő helyzetben levő része javította meg. Részben hasonlít ahoz, a midőn a jól elhelyezkedettekből válnak ki a kitűnő férfiak, hogy az elnyomott osztályon segítsenek. Mert ugy áll a dolog, hogy a gyáriparban mindig több és több, compliealt gép szerepel, melynek kezelése, üzemben tartása mindig nagyobb számú képzett, mechanicus szakmunkást igényelt; és pedig olyat., akinek megbízhatósága szorosan összefügg a gyáros érdekével. Egy kis elnézés, hanyagság — kiszámithatlan károkat okozhat a gyárosnak. Természetes, hogy ezek az intelligens munkások jól fizetett, tekintélyes sorsban voltak. És most ezek a nélkülözhetlen munkások azonosították magukat a munkástömegek érdekével. A mint a szakszervezetek a trade-unionok megalakultak, megkezdődött a tervszerű hadjárat. íme ez az elméletük: A 30-as évek sztrájkjai a politikai jogokért — nem vezettek eredményre. A győzelmes democratia vagy liberalizmus, mely cserbenhagyta a munkásságot, a teljes gazdasági szabadságot hirdeti. Az államnak nincs joga beleavatkozni a munkaadó és munkás viszonyába. Helyes. Mi tudjuk, hogy ez a nagy szabadság csak arra való, hogy a munkásság érdeke elnyomassák, hogy a gazdasági szabadság engedélyt ad arra, hogy a conjuncturák felhasználásával, munkás kizárással, munkanélküliséggel a munkabéreket a minimalisra szállítsa le. Nos, hát keressünk módokat, hogy a viszonyokat a magunk javára alakítsuk át. Ha a munkabér is a kereslet és kínálat viszonyától függ: törekednünk kell a kínálatot csökkenteni. E végből a felesleges munkaerőt el kell vezetni. A tradeunion gondoskodott a munkások elhelyezéséről és a kivándorlásra költséggel látta el őket. Az emigration-fond gyűjtött tőkéje szolgált erre alapul. Ezután megerősödve, gondos előrelátással készítette elő a sztrájkokat. Évekig gyűjtöttek a sztrájkalapra és majd alkalomszerüleg hirdettek sztrájkot akkor, a midőn ez a legfájdalmasabb volt a nagy tőkének. De ebben elöl járt a nélkülözhetlen munkás elem, mely szintén megszüntette a munkát — nem a maga, hanem a munkástömeg érdekében. Lassanként emelkedik a munkabér, majd törvénybe iktatják a 10 órai munkaidőt. A munkásság erejének tudatára ébredtével szellemi erejét is folyton növeli. A szakegyesületek élére eszes, müveit és energikus férfiak kerülnek, iskolákat, vasárnapi előadásokat tartanak, küzd az alkohol ellen, szövetkezeteket létesít. A bourgois csak most látja, hogy a chartismus bukása egy uj veszedelmet létesített. A trade-union — már hatalommá lett és folyik a verseny a politikai pártok közt, hogy melyik nyerje meg azt a maga javára. Gladsion 1866-ban hajlandó részükre valamelyes reformra, de megbukik, mert Disra>ly sokkal radicalisabb reformot igér, sőt keresztül viszi, hogy a városok munkássága szavazati joghoz jut. Ez az 1867-iki bili, melyet egy conservativ többség létesít. Nálunk csak most értünk oda, hogy a munkásság szavazati jogát — még mindig korlátokkal — egy szintén conservativ többség kénytelen törvénybe iktatni. Németországban Bismarck, ki szintén egy conservativ földbirtokos párt élén áll, szemben találja magát a liberális polgársággal; ennek ellensúlyozására szövetkezik a munkássággal, mely csak a nagy iparban és nagy tőkében, tehát a polgári osztályban látja ellenfelét. Igy jut szavazathoz itt a munkásság. Most már szó van a 9 órai munkaidőről. A trade-union törvényes elismerést nyer, a „cseléd" és „gazda" helyébe a törvénykönyvben a „munkás" és „munkaadó" jönnek. A sztrájk joga törvényesen nyer elismerést. A munkásság képviselői mind nagyobb számban jutnak a parlamentekbe. Vallásos estély. F. hó 23-án tartotta a helybeli ág. h. ev. templomegiyesület vallásos estélyét, m

clyen részt vettek a lelkészi kar élén Geduly Henrik püspök s az egyházi vezető férfiak közül: Balla Jenő felügyelő, Leffler Sámuel másodfelügyelő, dr. Prok Gyula iskolaszéki elnök, Szlabóczky Imre egyháztanács tag, továbbá a tanitói kar s a hivek hatalmas serege, mely zsúfolásig megtöltötte a dísztermet s ennek mellékhelyiségeit. A gyülekezet közős énekének elhangzása után Paulik János lelkész, templomegyerw