Nyírvidék, 1912 (33. évfolyam, 27-54. szám)

1912-07-14 / 28. szám

14 2 7-ik szám. N Y I R V I D E K 1912. julius 7. \ Bizonyos azonban az is és ezt teljes határozottsággal állítjuk, hogy az erőknek ebben a mérkőzésében, mintegy 8—10 nappal ezelőtt jelentékeny fordulat állott elő. Olyan fordulat, amit ha kellően ki­használunk, mondhatni az utolsó pillanat­ban Nyíregyháza javára fordíthatjuk az eredményt. Ismeretes, hogy' a gör. katholikus közvélemény túlnyomó többsége a nyír­egyházi székhely mellett foglalt állást s hogy maga a gör. katholikus magyarság országos végrehajtó-bizottsága is — élén Szabó Jenő főrendiházi taggal s Melles Emil budapesti apátplébánossal — Nyír­egyháza érdekében fejti ki a legnagyobb agitációt. Ez a végrehajtó bizottság a mult he­tekben üléet tartott s egy ujabb memo­randumba foglalva álláspontját, ismételten a legnyomatékosabban hivtafela miniszter­elnök és kultuszminiszter figyelmét azokra a végzetes következményekre, amelyek abból folynának, ha a székhely nem Nyír­egyházán, hanem Hajdudorogon találna elhelyezést. Ezt a memorandumot mintegy 8—10 napja egy 3 tagból álló küldöttség átadta Lukács László miniszterelnöknek, aki a küldöttség előtt bizalmas formában a kö­vetkező kijelentést tette: „Kénytelen vagyok elismerni, hogy nemcsak az uj püspökség ér­dekében, hanem egyébként is igen íontos politikai okok szólnak amel­lett hogy a püspöki székhely Nyír­egyházán találjon elhelyezést. Az urak kérelme elöl tehát nem csak­hogy el nem zárkózhatom, hanem a teníorgc politikai okok egyenesen azt paranósolják, hogy Nyíregyháza város ajánlatát tárgyalnunk kell." Ismételjük, hogy a forrás, amelyből e híradásunkat merítjük, teljesen auten­tikus; s hogy a pápai bullában foglalt kijelentés magát a székhely kérdését egy­általán nem érinti, elég ha arra utalunk, hogy az ember élve is visszakerülhet onnan, az emberevők országából. Izgatottan mondta : — No, most aztán láss hozzá asszony a sütéshez, főzéshez! Rég nem evett már úgyis emberséges ételt! Ünneplőbe öltözött ő is, a leánya is, meg a leány vőlegénye, Somolyai Bálint is; ugy men­tek ki az állomásra. Útközben a leány negé­desen megborzongott : — Jaj, én ugy félek édes apám ! Szabó Gábor rámordult: — Ugyan te balga! Hiszen láttál te már szerecsenyt a szatmári vásáron is! Hanem azért ő maga is szörnyű módon kíváncsi volt, hogy milyen lesz a testvéröccse. Talán csak lesz annyi essze, hogy nem érke­zik ide valami vadember maskarában! A vőlegény izgatottan felkiáltott: — Jelzett a vonat! Ahun látom is a füstjét! Nosza megrándultak mind a hárman és szemük kíváncsian járta be a waggonok sorát. De mindössze is csak egyetlenegy ur szállott ki. Magas, szikár férfi volt, sötétkék ruhában, kettős inggallérral, piros arcán beretválva a ba­jusz és a szakáll. Kezében kis kézitáskát tar­tott ; ez volt minden holmija. Szabó Gábor épen csalódva mondta : — No nem gyütt meg! Hiszen mondtam én mindjárt, hogy nem hiszek az egészben ! De a kékruhás ur ekkor idegenes kiejtes­sel kiáltotta : hogy a magyar katholikus egyház törté­netében éppen nem szokatlan az a je­lenség, hogy a püspöki székhely másutt találjon elhelyezést, mint amelyik helyről, ilyen vagy olyan okokból, maga az egy­házmegye elnevezését nyerte. * Ehez a híradásunkhoz most még csak a következő megjegyzéseket füzzük. Mindenkor nyíltan hangoztattuk, hogy Nyíregyháza város közönségének még fo­kozottabb mértékben való magyarosodá­sát mi sem mozdítaná elő jobban mint az, ha az uj magyar gör. katholikus püs­pökség székhelye városunkban nyerne el­helyezést, mert hisz a történelem a bi­zonyságunk arra, hogy bizonyos erkölcsi inponderabiliák sokszor sokkal nagyobb ható erővel bírnak a társadalmi élet kia­lakulására^ mint a legerősebb kényszer eszközök. Jól eső örömmel konstatáljuk, hogy ennek igazságát nem csak mi ismer­tük fel, hanem azt, mmt parancsoló potitikai szükséget, mondhatni az utolsó percekben, immár a legfelső helyen is honorálták. Másrészt lapunk olvasó közönsége a tanunk rá, hogy amikor — bár burkolt formában, de általunk előre látott ered­ménynyel — bizonyos felekezeti tenden­ciákat láttunk előtérbe nyomulni, a köz­érdekében talán senki sem ítélte el azokat olyan élesen, mint éppen mi. Sajnos, hogy a helyzet eddigi kiala­kulásában Hajdudorog javára éppen ez játszotta a döntő szerepet. És hogy ez nem vaktában való állí­tás, elég ha arra utalunk, hogy alkal­munk volt beletekinteni egyik gör. katho­likus vezérférfiu magánlevelébe, amelyben a harc eddigi sikertelenségének legfőbb okául éppen azt a szűkkeblű felekezeti tendenciát jelöli meg, amely — a fele­kezetközi béke örve alatt — minden eddigi föllépés súlyát paralisálta. — Szabó Gáboch uchat kechesem ! A bognármester meghökkenve válaszolta : — Én vagyok, la! A kékruhás ur néhány pillanatig merően nézte, aztán mosolyogva mondta: — Ön az én testvéchem ? . . . Oh, meny­nyiche öchülök! Oh, mennyiche öchülök! A keblére ölelte Szabó Gábort, aki alig tu­dott Szóhoz jutni meglepetésében. Csak lassan­lassan tudott észre térni. Ez itt a leányom, Anna. Ez meg a vőle­génye, Somlyai Bálint. Már önálló mester! Kovácsmühelye van! — Ah! Már vőlegénye is van a leányod­nak ? Ez szép, nagyon szép ! Mister Szabó János most azt gondolta magában : — Ennek is fogok adni egy milliót. Hogy meg lesz lepve, hehehe! Szabó Gábor siettette: — No, de must induljunk befelé lassacs­kán ! Az asszony már vár a vacsorával. Jo, finom vacsorával! — Ah, vacsorával? Az jó lesz, mert sza­vamra, éhes vagyok ! — Annál jobb! Ma nagy kanállal eszünk. Útközben, lehetőleg észrevétlenül szem­ügyre vette a testvérőcscsét. No, a látszat meg­lehetős vékony volt. Hiszen igaz, hogy a ruhája olyan uri formájú, de valószínűleg ez az egyet­len ruhája, mert abba a bőrtáskába, a mit a kezében tartott, ugyan nem fért másik. Aztán meg semmi éksze r rajta, mindössze a mellényén Éppen azért, amikor ismételten, a legnyomatékosabban hívjuk fel Szabolcs­vármegye és Nyíregyháza város illetékes tényezőinek figyelmét, hogy a pillanat­nyilag változott helyzet előnyét kihasz­nálva, találjanak sürgősen utat és módot arra, hogy a kormány döntését Nyíregy­háza város javára befolyásolják, ugyan­akkor kérve-kérjük mindazokat, akik egy elhibázott lépéssel akaratlanul is Hajdu­dorog érdekét szolgálták, találjanak módot annak dokumentálására, hogy Nyíregyháza városa mindenkor a felekezetközi béke otthona volt s hogy az az érv, amit ellen­feleink e magatartásból levontak, lehet, egy piszkos korteseszköz, de az annak tulaj­donított tendenciát távolról se szolgálja. Az evangélikusok gyüiésezése Nyíregyházán. A tiszai ág. hitv. evangeükus egyházkerü­let ez évi rendes közgyűlését Nyíregyházán tar­totta meg Greduly Henrik püspök és Szent­iványi Árpád egyházkerületi felügyelő elnök­lése mellett. A közgyűlést megelőzőleg a tárgyak előké­szítése céljából á különféle bizottságok tartot­ták üléseiket. Ezek az ülések foglalták le a mult hét első két napját, míg maga a közgyűlés szerdán és csütörtökön folyt le. A közgyűlésre jövő tagok egyrésze már vasárnap este érkezett meg. Ugyancsak vasár­nap este érkezett a szerencsi vonattal Szent­iványi Árpád kerületi felügyelő, kinek fogad­tatására Geduly Henrik püspök, mint a helyi egyház igazgató lelkésze es Balla Jenő egyház­felügyelő jelentek meg a vasúti állomásnál, honnan a város diszfogatán hajtattak a Korona szállóhoz. A bizottságok hétfőn reggel 9 ónkor fog­tak hozzá a nagy munkához. E napon tartotta ülését a közigazgatási bizottság, mely a közgyű­lésnek csaknem valamennyi fontosabb ügyét alaposan letárgyalva, ekként lehetővé tette, hogy az ügyek legnagyobb része a közgyűlésen minden hozzászólás nélkül egyhangúlag intéz­teti el. Az iskolai természetű ügyekkel az iskolai bizottság foglalkozott. A kerületi számvevőszék kedden tartotta ülését. Ugyancsak kedden tar­totta ülését a gyámintézet s kedden délután 5 órakor tartatott a templomban a gyámintézeti fittyegett egy óralánc. De az is csak acélból. No, de mindegy, azért mégis csak testvér a testvér. A vér nem válik vizzé. Hát ha a szeretete nem is csökkent e szemlélődés után, de az önérzete annál inkább meggyarapodott. Mikor odaértek a kis fehérre meszelt, zsupfedelü házhoz, amelynek homlok­zatán az ő cégtáblája ékeskedett, büszkén mondta: — Lásd-e! Ez az én házam ! — Ah ! A tied? Ez szép ! — De bizony az enyém! Még hátsó telke is van. Ezt mind magam szereztem ... No, de kerüljünk beljebb ! Bent elégülten konstatálta, hogy az asz­szony is kitett magáért. Pirossal szegett abroszt teritett az asztalra és kirakta a virágos tányé­rokat is. Hát még, amikor behozta a finom tejfölös bablevest, meg a ropogós pecsenyét, aztán a dúsan behintett turóscsuszát! Vacsora után Szabó Gábor büszkén hátra­vetette magát a székben: — Lásd-e, mindig igy élünk ám mi ! A király se él jobban, mint mi ! Töltött a fakó borból, kocintott és jóked­vűen mondta : — Hej, micsoda 'egy kófic legény voltam én negyven évvel ezelőtt! És lám, hogy föl­vitte Isten a dolgomat! Már eskütt is vagyok ! De bizisten! . . . Hát teneked hogy megy a sorod ? A milliárdos belenézett a pohárba és sze­lid mosolygással válaszolta : t - fj nöi-, férfi- divat és löílm 7 r8vidáru üzletél t> ei 1 A0 Telefon 129. 653-40-52 Napernyők "SS Kohn

Next

/
Oldalképek
Tartalom