Nyírvidék, 1912 (33. évfolyam, 27-54. szám)
1912-10-06 / 40. szám
40-ik szám JtöiMIPÉK. 1912. október G 11 — A szabadkőműves Kossuth című" lapunk mai tárcáját a szerző óhajtására közöltük ugyan, de előre jelezzük, hogy lapunk legközelebbi számában megjegyzéseinket megtesszük rá. — Orgona-hangverseny. Mint már jeleztük, a nyiregyházi Evang. Templomegyesület ma vasárnap délután 5 órakor a helybeli evangélikus templomban kiváló művészek és pedig Wendel Hammerstedt János orgona művész, a debreczeni Zenede tanára és Szőnyey Ilona k. a. a debreczeni Zenede énektanárnője közreműködésével jótékonyeélu orgona hangversenyt rendez. Belépő-jegy személyenként a földszintre 2 korona, a karzatra 1 korona. Jegyek előre válthatók az evang. lelkészi irodában, Ferenczyféle könyvkereskedésben, özv. Rottaridesz Istvánné, Jakabovits Fanny és Kiss T. Emma úrnők trafikjaiban. — Köszönet nyilvánítás. A Királyielekszőllőskerti uj róm. kath. elemi iskola építéséhez méltóságos gróf Dessewffy Mjrianne, Dénes és Béla, királyteiki földbirtokosok 12.100 drb. téglát 556 korona 60 fillér és ,21.450 drb. vályogot 2l4 korona 50 fillér, együtt 771 ko^ rooa 50 filjér értékben kegyeden adomanyozni méltóztattak, miért is fogadják az iskolaszék hálás köszönetét. Nyíregyháza, 1912. szeptember 30. Megbízásból Luka Jenő, iskolaszéki jegyző. — Gróf Vay Arnoldné Mikes Sarolta grófuö hangversenye. A jövő, november hó •3. napján a róm. kath* egyház a „Korona" nagytermében művészi hangversenyt rendez gról Vay Arnoldné Mikes Sarolta grófnő hözremüködésével. A rendező-bizottság dr. Korányi Endre elnökségével fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy a művész-estély a legfényesebben sikerüljön. Az estélyről legközelebb részletes tudósítást közlünk. —• Kitüntetett taníts, Szolyvay György bökönyi néptanítónak a népoktatás terén szerzett érdemei s buzgó munkálkodása elismeréséül a nagymélt. vallás- és közoktatásügyi miniszter 200 korona, fizetés természetével biró személyi pótlékot engedélyezett. — Felhívás! Felkérem a Zeneegylet működő tagjait, hogy f. hó 7-én este 8 órakor a gimnázium zenetermében tartandó próbán megjelenni szíveskedjenek. Az évi programmot is megfogjuk beszélni. Felkérem továbbá mindazokat, akik bármilyen zenét tudnak, hogy ugyanakkor és ugyanott legyenek szívesek megjelenni. Kovách, karnagy. — Gyorsíró tanfolyam nyilik meg Nyir egyházán a róm kath. elemi népiskola tantermében október 15-én. Havi tandij 12 korona. Jelentkezni lehet <a Pannónia épület földszint 6 sz. irodajában. Ugyanott bővebb felvilágosítást nyújtanak. — Köszönet. Takács János nyiregyházi tanitó ur a ,Szabolcsvármegyei Tanitók Otthona" részére S azaz nyolc koronát volt szives adomanyozni, amiért fogadja hálás köszönetünket. Az előkészítő bizottság. — Drágaság államsegély a tanítóknak. A vallás- és közoktatásügyi minister a községi és hitfelekezeti elemi iskolai tanitók és tanitó>nök részére egyszersmindenkorra szóló rendkívüli államsegély fejében egyenként 150 koronát •utalványozott. — Jóváhagyott szabályrendelet. A jegyzői magánmunkálatokról alkotott s a f. é. julius '9-iki törvényhatósági közgyűlésben módosított szabályrendeletet a belügyminister jóváhagyta. - — Gazdasági tudositö. A földmivelésügyi miniszter Veres Ferenc balsai földbirtokost a dadai felső járás 1-ső körzetére nézve a gazdasági tudósítói tiszttel megbizta. — Színházi hír. Zílahy Gyula színigazgató e hó 19.,'20. és 21-én szinielőadásokat fog tartani a városi színházban. Szinre kerülnek a . „Frankfurtiak", „Brezeda ur" és „Hölgyek •tJHfflíé* 4; á •Vipzlüh-arr er Má'gyaí' Színház kitűnő' müsordarabjai. A drámai és vígjátéki személyzet újonnan szerződtetett tagjai ez alkalommal fognak bemutatkozni — Országos vásárok. Nyíregyházán az országos vásárok, és pedig a Tamásnapi március 3. és 4., Pünkösdi máj. 5., 6.,- Kisasszonynapi szeptember 8—9., Luca-napi december 8—9. napjain lesz megtartva Ezenkívül junius 3-án díjazással egybekötött országos lóvásár, s minden szerdán és szombaton hetivásár, szombaton állatvásár szarvasmarha, ló, sertés és juhra. — Pályá/.üt. » wolsrári missziói lelkészi állásra. Javadalom: közalapi segélylyel s fizetéskiegészitéssel együtt 1786 korona. Pályázati határidő: 1912. október 20. A pályázni kívánók kérvényüket lelkészi oklevelükkel és a saját esperesök által a pályázati hirdetés közlése után láttamozott szolgálati bizonyitványnyal, melyben igazolandó, hogy a pályázó nem áll fegyelmi vizsgálat, vagy választhatósági jogát felfüggesztő ítélet hatálya alatt, felszerelve Kiss Ferencz espereshez, Püspökladányba küldjék be. Az állomás püspöki kinevezés alá esik s kinevezés után azonnal elfoglalandó. Megváltandó beruházások nincsenek. Dr. Baltasár Dezső, püspök. — A nyinníirtonfalvai reforinátns kántortanító! állásra pályázat van hirdetve. Fizetése : 1. Készpénz egyháztól 400 korona, államtól 620 korona, községtől ismétlősök tanitásáért 100 korona, összesen 1120 korona. 2. Tűzifa 2 öl behordva, felvágva. 3. Lakás természetben: 2 szoba, konyha, kamara, melléképületek, kert. 4. Korpótlék az államtól. '•> Stóla : énekszós halottól 1 korona 20 fillér, iium énekszóstól 2 korona, esküvői stóla 2 korona. Kötelessége: I—VI. fiu, mindennapi és ismétlő tankötelesek tanítása törvényes tanterv szerint; templomi éneklés vezetése harmoniummal; temetések végzése; ünnepkövetek ellátása díjazásért; lelkész helyettesítése kanonikus órákon és akadályoztatása esetén, ha az erre hivatott másik tanitó ebben akadályozva van, vagy ha a másik álláson nő van. Posta, távírda, telefon helyben. Vasúti állomás: Vámospércs 6 kilométernyire. Debreczenhez vasúton félórányira. Pályázati határidő : október 11, este 6 óra. Választás: október 13-án. Kérvények Ajtay Jenő, iskolaszéki elnökhöz adandók be. — Államsegély. A földmivelésügyi miniszter Ujfehértó községnek közlegelő ingatlan megszerzésére 50 éven át évi 1500 korona államsegélyt engedélyezett. — Betonáteresz építése. A nagykállói főszolgabírói hivatal szeptember hó 16-án versenytárgyalást tartott a nagykálló—besenyődi közúton levő 2 számú fahid lebontására s helyette két, a helyszínén építendő betonáteresz építésére 1281'15 kofona előirányzat mellett. Ajánlatot tett Goldstein és Fraenkel nagykállói cég 1384-34 koronával, melyet el is fogadtak. — Fegyvertartók figyelmébe. Az 1912/13 évre szóló fegyveradó kivetési lajstrom f. évi október hó 8 tói kimutatott 8 napon keresztül közszemlére lesz kitéve a városi adóhivatalban. Figyelmeztetnek az érdekeltek, hogy a szóban levő kivetéseket megtekinthetik a fenti záros határidő alatt és a netalán sérelmesnek vélt kivetések ellen, a) kik a szóban levő adónemmel már a mult évben is megvoltak róva 15 nap alatt: b) azon adózók pedig, kik fegyveradóval a f. évben vannak első izben megróva, az adóiv kézbesítésétől számított 15 nap alatt ily irányban történő felebbezésüket a helybeli m. kir. pénzügyigazgatóságnál beadhatják. — Hirtelen halál. Súlyos, megrendítő csapás érte Bergstein Adolf helybeli terményés áruraktári igazgatót, mint lapunk zártakor értesültünk fia dr. Bosnyák Béla az Omge s. titkára, aki fiatal kora dacára is névre tett szert, mint sociologus, ma délután Budapestről hazaérkezve, rosszul lett és hirtelen meghalt. Az esét városszerte óriási részvéttel találkozik. — Tüzelőanyag szállítása. A nyíregyházi kir. törvényszék elnöke* szeptember 2a án versenytárgyalást tartott a nyiregyházi kir. törvényszék és nyiregyházi kir. járásbíróság hivatali helyiségei, továbbá a nyiregyházi kir. ügyészség, a kisvárdai, nagykállói, nyírbátori és tiszalöki kir. járásbíróságok hivatali és fogházhelyiségei részére az 1913. évi január 1-től 1913. évi december hó 31-ig terjedő egy évben szükséges tüzelőanyagok szállításának biztosítása céljából. Ajánlatot tettek: Salamon Jakab és társa (Budapest) a nyiregyházi kir. törvényszék, ügyészség, fogház részére szükséges salgótarjáni darabos kőszénre beszállítással együtt q-ként 2 84, a kisvárdai járásbíróság részére 2 94 koronával; Reismann Hermann (Kisvárda) I. oszt. bükk tűzifára beszállitássat együtt a nyiregyházi kir. törvényszék, ügyészség, fogház és járásbíróság részére nr-ként 10"90, ab Kisvárda 10*20, ab Nagykálló 1160, ab Nyírbátor 12 20 és ab Tiszalök 12 60 koronával Mindkét ajánlatot jóváhagyás végett a debreczeni kir. ítélőtábla elnökéhez terjesztették föl. — A városi gőz és kádfürdő október hó 8—9—10-én kazántisztitás miatt zárva iesz.. — Életbiztosítás háború esetére. A Balkán-államok haderejének mozgósítása alkalmából talán nem lesz felesleges figyelmüket felhivni azon körülményre, hogy társaságunk a háború kockázatért nem szed külön dijat és nem ir elő semmiféle formalitást, hanem a tartalékosok é§ népfölkelők háborúban is a teljes biztosított töke erejéig biztosítva maradnak. Könnyen meggyőződhetnek arról, hogy ezt a kedvezményt más életbiztosító társaság nem nyújtja. A The Mutual netv-yorki életbiztosító társaság magyarországi vezér,képviselősége. — Rekord műsor az Apollobasi. Az Apolló-szinház e héten is kiváló újdonságokból összeállított műsort hoz szinre. — A számok többnyire amerikai képek, amelyeket bizar tárgyú és eredeti rendezésükért a mozi közönség ki valóan szeret. Szinre kerül: Pathé mozgó újság. Divat, sport, napihírek. A Nagyapa! Életkép. Az író! Francia bohózat. A veszedelmes Bili! Amerikai cow-boy történet. Egy házassági ajánlat. Amerikai vígjáték. A cicuska! Szenzációs gyermektörténet. A vak szorgalom! Amerikai bolondság. Vasárnap d. u. gyermekelőadások. — Ür. Ka'ona Mihály sárospataki homeopata orvos oktober hó 11 én egész nap és 12 én déli 11 óráig ismét megtartja rendelő óráit Debreczenben Darabos-utca 55. sz. alatt, ahol különösen a gyomor es tüdőbajosok szokták felkeresni a sikeres gyógyításáról hirnaves orvost. 598-1-1 — Teseheni teavaj naponta friss erkezés Papp Géza csemege üzletében Nyíregyháza. — Szabó-féle pámai ibolya szappan legfinomabb mozsdó szappan azok közt, a miket eddig forgalomba hoztak. E szappan lágy habja az arzebőrt üdiíi, tisztítja, finomítja. Nők es férfiak egyaránt kedvelik, mert többet ér mini egy 2 koronás franczia szappan. E^y darab pármai ibolya szappan 70 fillér. 3 drb. 2 korona. Kapható Nyíregyházán a Korányi gyógyszertárában, a drogériában és Ruzsonyi PálnáL E szappan egyedüli készítője Szabó Béla pipereszappangyáros Miskoiczon. 206r-50—5 — Éredetí francia és augol gummi különlegességek főraktára Blumberg József cégneí a legmegbízhatóbb forrás. 438 2 1. — Doránt Ferencz kereskedelmi virág nagy kerteszete és modern virág kötészete, Kállai-utca 59. sz. Nagy választék, oicsó árak. Csokrok és koszorúk 2 koronátol feljebb. Telefon 188. szám. 551—52—i — Szüreti tűzijátékok és vadásztöltényei! legjutányosabban beszerezhetek Hirschler Mór füszerkereskedőnél Nyíregyházán. Telefon sz. 280. 553—?—l — Ansol és francia női rubák Erdélyi női divatszalonban készülnek. Tudakozni lehet Erdélyi János divaíáruházában. 55'J-?-l — Egy tanuló lapunk nyomdájában fizetéssel felvétetik. X 8 U O ÜT > 0 Saját gyárim&xayu IJ M iffll BLUMBERG JÓZSEF keztyü, füzó és kötszer gyárában. Telefon 96 Párisi íüzök, támgépek, liátegyenesítők, sérvkötök, haskőtök és mindennemű kötszerek SíKK^*^ Kuisn próbaterem 9? e* ® N © 1 © t =!