Nyírvidék, 1912 (33. évfolyam, 27-54. szám)

1912-09-22 / 38. szám

2 38-ik szám. JStYtalDÉK. 1911 szeptember 22 a birói állás és a birósági cselekményeknek nagyobb fontosságú kiemelése és ünnepélyesebbé tétele céljából a birák, a bíróság helyiségében tartandó nyilvános tárgyalások alkalmával ünnepélyesebb öltöny viselésére köteleztessenek, amit részemről magam is kívánatosnak tartok. Ennek a soroknak megírására csupán az a körülmény vezet, hogy a most emiitett célt megfelelőbben, amellett nemzeti érzésünkkel összhangban állóban elérhetjük ugy is, hogy ha a magyar hagyományok szem előtt tartásával, a magyar biróság, az ügyészség, a birósági segédszemélyzet és a magyar ügyvédi kar részére magyar jellegű hivatali öltöny viselését tesszük a birósági hivatalokban tartandó nyilvános tárgyalások alkalmára kötelezővé!! Az előrehaladott kulturáju angol és francia országok, akkor, amikor függetlenségében más intézményekkel és megfelelőbb javadalmazással is biztosított biráikat hivatali öltöny viselésére kötelezik, ezzel nem uj intézményt hoztak be, és nem idegen hagyományt hajhásztak, hanem az ősi szokásnak hódoltak. Azt tartották fenn, azt őrizték meg és ugy látszik fogják megőrizni még hosszú időkőn át, nem találván a civilizáció előhaladásával összeegyeztethetlenn ek, hogy a régi szokásokat és viseletet ez uj időkben is megőrizzék. Nem is kétlem, hogy az illető országokban a birói tekintély, a birósági nyilvános tárgyalások ünnepélyessége emelésére a nemzeti hagyományoknak megfelelő birói talár viselése felette alkalmas. De épen azért, mert a mi ott a nemzeti önérzetet, a nemzeti hagyományt istápolja, az ősi szokásnak tiszteletben tartását jelenti, az minálunk épen ellenkezően, az abból való kivetkőzés jellegével birna, nagyon is idegenszerű s épen azért minálunk a magyar biró, a magyar ügyészség, a magyar birósági személyzet és a magyar ügyvéd személye tekintélyének és az ezen — A kis lányhoz ráérek visszatérni, — gondolta. — Legalább látja, hogy mit érek. Az asszony felállott és megcsókolta a leányt. — Isten veled, drágám, — mondta neki forró szeretettel. Azután elmentek. A leány elképedve nézett utánnuk. Az egész dolog olyan hirtelen jött, hogy egyenlőre inkább bámult rajta, mint bánkódott. — Miért kereste ki Lonkayt, mikor itt egy féltucat fiatalember van ? — Kérdezte elámulva. Miért esett ugy neki ? Miért vitte el ? ők is felálltak. Az anyjával indult hazafelé. A csodálkozása azután lassanként eltűnt. Nagy szorongást érzett, egy fájó ijedezést. Hallgatva mentek és az anyja egyszerre megszólalt: — Éz a Lázárné legalább harmincnyolc éves. A leány nem válaszolt, de egyszerre nagyon fájni kezdett a szive és könnyek törtek tel a szemébe, amikor válaszolt magának : — Miért éppen Lonkay kellett neki ? Éppen azért, mert látta, hogy az enyém. Mert el akarta venni tőlem. Olyan dolgok jutottak az eszébe, amikre még sohasem gondolt és kétségbeesve mondta: — Mert bestia. Bestia. A vacsorához az asszonyt Lonkay kisérte, melléje ült le és Ágnes kétségbeesett erőfeszítéseket tett, hogy jó kedvet mutasson. Messze ült tőlük és hallotta, hogy az asszonynak egy turbékoló, halk kérdésére Lonkay hangosan felöltönyben végzendő igazságszolgáltatási cselekmények ünnepélyességének emelésére épen nem alkalmas! A magyar igazságszolgáltatás tényezői ős időktől kezdve nemzeti öltönyben és pedig nagyon is díszes magyar ruházatban, kalpaggal a fejen és karddal az oldalon végezték birói teendőiket. Igy volt az egészen 1848-ig, a mikor a rjyolcados törvénykezési napokon a sokszor emlegetett magyar táblabírói nemzedék karddal az oldalán, ünnepi magyar atillában jelent meg az üléseken, a mely gyakorlat a felsőbb bíróságoknál még az után is fentartatott, sőt még az elől emlegetett b. e. Bach korszakban sem kísérelte meg az idegen hatalom angol papi talárba öltöztetni hivatalnokait! Abban a meggyőződésben vagyok, hogy az a cél, melyet a m. kir. igazságügyminiszter a birósági hivatali öltöny viselésének bizonyos alkalomra kötelezővé tételevei elérni akar, csak is ugy lesz megvalósítható, ha a magyar biró, a magyar kir. ügyészség, segédszemélyzet és a magyar ügyvédi kar viszont a mi hagyományainknak megfelelő egyszerű bár, de ünnepélyes és díszes magyar felöltőben végzi nyilvános teendőit. Ez a birósági öltöny, ha már az azzal járó kiadást is számításba kell vennünk és ha nem akarunk mereven ragaszkodni az ősi hagyományokhoz, mint azok az országok, melyek intézményeinek kinövéseikben még is utánzói törekszünk lenni, nem is lehet más, mint egy egyszerű, jó szabású, Zrinyi-féle atilla, a karon bevágott lebernyével, mint azt sok helyen a magyar református papság is viseli, annak megfelelő magyar kalpaggal. Ezt a ruhadarabot épen úgy kéznél tarthatja minden biró, mint azt a bizonyos fekete lebernyés köpenyt és annak megfelelő föveget. A szóba hozott ünnepi magyar öltöny igen is alkalmas az ünnepélyesség emelésére, mint a tervezett talár idegenségénél és igy bizarságánál fogva, nevetett. Ugy érezte, hogy ránéztek és rajta nevettek, érezte, hogy elsápad és a szive ugy dobogott, hogy ijedten mondta magában : — Elfogok ájulni. De nem ájult el. Kibírta a vacsorát, hazament és egész éjszaka sírt. Másnap délben újra együtt ült az asszony meg Lonkay és ez igy is maradt ezentúl. A leány éjszaka sirt és nappal egyedül kóborolt. Néha messziről meghallotta az asszony kacagását, tudta, hogy a park valamelyik utján közelednek, elszaladt az erdőbe, leült, maga elé bámult és lassan hullottak a könnyei. Nem mindig tudott megszökni előlük. Lonkaynak kinos volt a találkozás és kerülte, ahogy tudta; az asszony azonban kereste a találkozásokat. Napról-napra gyöngédebb és kedvesebb lett a leányhoz, egyre több szeretettel csókolta meg és a mézédes hangja egyre melegebb lett, araikor megszólította. — Kinozni akar, — mondta a leány. — A bestia ! Ekkor egy napon összeszedte magát és elhatározta, hogy nem tér ki többet az aszszony elől. Nem szökik meg tőle. Szembe néz vele. i Reggeli után fogta a festőállványát, a palettáját, a festékes dobozát, kihurcolkodott a parkba, egyenesen a verenda elé és festeni kezdett egy parkrészletet. Negyedóra múlva jött az asszony. Vele Lonkay. — Szervusz, édes Ágnes, — mondta az asszony. Hogy vagy drágám? Festesz? Csinos. Ágnes összeszedte minden erejét és derülten nézett rá. különösen a nép előtt egészen komikussá tenné a magyar birói kart és a vele szóba hozott testület tagjait! A kir. igazságügyminiszter úr kijelentése szerint, szóvá tett tervezetét illetően még állást nem foglalt, nem határozott és igy ha nagyon ideje is, de még nem késő, hogy az arra illetékes tényezők a kérdés helyesebb megoldásában segítségére legyenek. Azt vélem, hogy ez első sorban a magyar birói, ügyészi és ügyvédi kar és azok vezetőinek feladata, de nem lehet az iránt közönyös a magyar társadalom sem! K. I A MÁV. és Nyíregyháza. írhattuk volna különben azt is cimül, hogy : „A MAV. és SzabolcsvármegyeMert a MÁV. menetrendjének, illetőleg a vonatok Nyíregyházára érkezésének és Nyíregyházáról indulásának kérdése nemcsak Nyíregyházát, hanem az egész vármegyét közvetlenül érdekli. Az eset a következő: Nyíregyháza város polgármestere még a mult év őszén hosszabb, megindokolt felterjesztést intézett Szabolcsvármegye közigazgatási bizottságához a MÁV. vasúti menetrendjének módosítása iránt. A vármegye közigazgatási bizottsága teljes egészében méltányolván a város polgármestere által felhozott indokokat, pártolóiag terjesztette fel a város kívánságait a kereskedelmi miniszterhez. Hosszú, tehát valószínűleg széleskörű tanulmányozás után, melynek során talán a debreczeni és a szerencsi vasúti vendéglősök véleményét is kikérték, megérkezett a válasz. A „Nyírvidék* a mult számában egész terjedelmeben közölte azt. A válasz, mint olvasható volt, nem volt ugyan ridegen elutasító, hanem részint a debreczeni, részint a szerencsi ebédelési és vacsorázási lehetőségekre utalással magyarázza ki, vagy legalább is igyekszik kimagyarázni azt, hogy miért lehet a jelenlegi menetrend mellett — Megjárná, csak a napsütéssel tudjak megbirkózni . . . Lonkay azt jósolta, nogy sohasem birok. — Hát most meglátjuk, — mondta a férfi. Meglátjuk mire megy . . . Az asszony közbevágott: — Arcképet nem festesz, drágám ? — Az utóbbi időben nem. Az asszony mosolygott. — Lefesthetnél engem. A lány idegenkedve kapta fel a fejét. — Régen nem festettem portrét, — mondotta húzódva. —- Lefesthetnél. Érdekes volna. A lány húzódott, megijesztette a támadás, az asszony pedig egyre merészebben használta ki ezt az ijedséget. — Miért nem akarod, szivem P — Csicseregte. Csak nem félsz tőle, kicsikém? — Mondta gyöngéden. Nem szeretnék egy kinos feladatot rád róni. Csak ugy, ha tudod és ha mered. A lány ekkor ránézett, hátrakapta a fejét, gyorsan mondani akart valamit, azután egy kész elhatározással csendesen és nyájasan mondta: — Igazad van. Nagyon érdekes volna. Ha akarod, lefestelek. Megállapodtak benne, hogy a lány másnap délelőtt kezdi meg a képet. Az asszony a fehér ruhájában egy karosszékbe ül a verendán; a lány igy fogja lefesteni. Azután elváltak. Az asszony Lonkayval elment az erdő felé, a lány maga maradt, összeszorított, szájjal bámult A legfinomabb fraacsía és amerikai Friedmann Sándornál, cipő ujdonsgok kpahatók NYÍREGYHÁZÁN.