Nyírvidék, 1912 (33. évfolyam, 27-54. szám)

1912-09-22 / 38. szám

Nyíregyháza, 1912. miH. évfolyam, 38, szám. vasárnap, szeptember 22. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. tiHntési feltételek: Egész évre R kor., Fél évre 4 kor., Negyed évre 2 kor., Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: YÁROSHÁZ-TÉR 6. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Birói uniformis. Nemcsak jogi, hanem politikai napilapokban is jelezve volt már, hogy a kir. igazságügyi miniszter, az uj polgári perrendtartás életbeléptetésével egyidejűleg, az azzal kapcsolatban készített ügyviteli s illetőleg igazságügyi szolgálati rendtartás szerint, a birák, az ügyészség és a bírósági segédszemélyzet tagjai, de még a felek jogi képviselői, illetve ügyvédek részére is, a bíróság helyisegében tartandó nyilvános tárgyalá sok alkalmával, a rendes polgári ruházatot fedő — hivatali öltöny kötelező viselését tervezi. A minthogy kevés uj dolog van a nap alatt, ez a kérdés sem uj. Körülbelül 30 évvel ezelőtt, Székács Ferencz kúriai biró, vagy talán tanácselnök nevével összefüggésben, azt hiszem ő volt, az eszme megtestesitésének tervezője, mert maga az eszme ő tőle sem származott, amennyiben birói uniformis azelőtt, már a b. e. Bach korszakban is divatozott kötelező előírással — szintén szó volt a bíráknak uniformisba öltöztetéséről. A kérdésnek most és az említett előidőben való színre hozatalánál azonban még is különbség van. Harminc évvel ezelőtt, amint a birói uniformis tervezése nyilvánosságra került, a kérdés egyszersmind azonnal le is vétetett a napirendről, olyan nagy volt, nemcsak a magyar birói karban, de azonkívül a társadalom értelmiségének körében is, az uniformis viseletétől való idegenkedés, habár akkor is, mint most a szóba hozolt hivatali öltöny viselése csak a bíróságok helyiségében tartandó nyilvános tárgyalások idejére és alkalmára terveztetett. A bírósági hivatali öltöny kötelező viselésének most nyilvánosságra hozott kérdése ellenben most már nem akar lekerülni a napirendről, sőt amellett, hogy a sajtó orgánumok általán minden lényegesebb észrevétel és bírálat nélkül leközölték a bíróságok tervezett hivatali öltönyének hírét, legközelebb ugyanazon az uton arról is értesülünk, miszerint az i. ü. miniszter a magyar bíróságoknál általánosan kötelezővé váló birói, ügyészi, jegyzői és ügyvédi öltönynek terveit, ami a közismert talárból és annak megfelelő fövegből állana, pályázat utján már is beszerezni szándékozik s a pályázat elintézésére az orsz. magy. iparművészeti társulatot kérte fel. Ez a lépés azt jelenti, hogy a birói talár viselésének kérdése immár nagyon is komoly és közelesen megvalósíthatóvá válik! Mondhatnám ez is az idők jele, mint sok egyéb. Mint az az eset is, hogy ma már ritkaság számba menő dolog, hogy valaki, különösen a valamelyes kiképzésben részesülő emberek közül, nemetül ne tudna, alig 200 évvel ezelőtt pedig, a Rákóczy Ferencz féle felkelés idejében, mint az ir-ás mondja, mikor egyik kuruc táborba elfogott német kémet vittek, hamarosan nem találtak sem a főbb tisztek, sem az azon alól levők között, aki németül beszélt s a német kém szavát megértette volna. Az is az idők jele közé sorozható, aminek itt Nyíregyházán közelesen tanúi voltunk, hogy a kereskedelmi iskola tanuló ifjúsága megkülönböztető föveg viselésére gondolván, egészen nemzetközies, valóságos hordár sapkát illesztett bizonytalan jelvénynyel fejére, mig a mai felnőtt nemzedék, annak idején magyar jellegű, bojtos Dembinszky-féle diák sapkát viselt. Azt árulják el a nagyjából szóba hozott ezek a jelenségek, hogy nagyon is sietünk kivetkőzni magyarságunkból, hogy ez az utánunk következő ifjabb nemzedék már gyermek korában mintha a látszatát is kerülni akarná magyarságának. Ám ennek a kitérésnek közbeszövése után, mivel csak a kor irányulására akartam rámutatni, hogy félre ne értessem, mert mai világban kívánatos az ettől való óvakodás, sietek visszatérni a bíróságok hivatali öltönyének kérdéséhez és még inkább sietek annak is kifejezést adni, hogy eme soraimmal korántsem akarok azzal a törekvéssel szemben állást foglalni, amennyiben másképen meg nem szüntethető volt, hogy komolyabb nyilvános tárgyalások alkalmával némely helyen egyes birók, különböző szinü, kockás öltönyökben jelentek meg, miszerint A győzelem. Irta: Biró Lajos. A leány felállott a festőállvány mellől, visszalépett és összehúzott szemmel vizsgálgatta a képet. Lonkay hátradőlt a széles kerti székben, a melyben ült és bizalmasan és nagyon melegen mondta: — Kicsi Ágnes, hagyja abba. Nem magának való ez. A leány makrancosan kapta fel a fejét. — De igen, — szólt haragosan. — De nem. Sohasem fog maga egy ilyen napsütéssel megbirkózni. Nézze meg a képét; van rajta fehér festék és sárga festék, de napsütés nincs. Pléhből van a maga napsütése. Hagyja abba. Miért kínozza magát ? A leány sirós hangon válaszolt: — Dolgozni akarok. Valamit csak kell csinálni. Mit csináljak? — Menjen férjhez, — mondta hírtelen a férfi. A leány ránézett, de nem szólt semmit. A ierfi is megzavarodott; de nem tudott szólni. A leány összeszedte a holmiját, felfelé indult és az nap e volt közöttük az utolsó szó. Másnap az ebédnél találkoztak. Egymás mellett ültek, a társaság akaratlanul is ugy rendeződött el, hogy összekerüljenek és csendesen és megelégedetten beszélgettek. — A társaságunk ma meg fog szaporodni, — mondta valaki. — Kivel ? — Kérdezte Ágnes. — Ma délelőtt megjött a szép Lázár Zsigmondné. Idejött utókurára. Kömleiék, akinek rokona, elhozzák a mi asztaiunkhoz. Tiz perc múlva megérkezett a szép Lázárné. Ágnes elbámulva nézte. — Milyen elegáns, — mondta magában,— milyen elegáns. A lánya annyi idős, mint én és ő fiatalosabban öltözködik nálam. Az asszony megismerkedett azokkal, akiket nem ismert, azután leült, diszkrét, finom parfümillatot árasztott el az asztal körül, halkan es királynői leereszkedéssel beszélgetni kezdett azokkal, akik körülötte ültek és beszélgetés közben egyenként szemügyre vette a társaság tagjait. — Milyen szőke, — gondolta Ágnes. Vájjon festi-e a haját? Az asszony megnézte Ágnest, azután megnézte Lonkayt, visszafordult egypárszor feléjük, ráhallgatott a beszélgetésükre, újra visszanézett rájuk, azután ebéd végén egész arccal feléjük fordult. — Lonkay, — mondta — örülök, hogy itt találom. Régen nem láttam. Tél közepe óta. Miért nem volt azóta egyszer se nálunk ? Lonkay megzavarodott egy kicsit, hosszú lelekzetet vett, megpróbált nyugodtan válaszolni, azután vissza akart térni Ágneshez. Az asszony azonban nem engedte. Szelíden mosolygott és halkan, gyöngéden, gerlíce-hangon kérdezte. — Mit csinált azóta? Merre járt? Nem szép, hogy sohase gondolt ránk. Lonkay belepirult, ugy meglepte az aszszony nyílt támadása ; próbált védekezni, próbált a leányhoz visszatérni, de nem lehetett. Az asszony halk, suttogó, turbékoló hangja egyenesen és szemérmetlenül nekitámadott, válaszolnia kellett, az első zavarodottsága elmúlt, a hiúságának jól is esett a szenzációs siker, belement a beszélgetésbe, ekkor az asszony kétségbeesve csapta össze a kezét és naivul és ártatlanul ezt mondta : — El kell mennem az igazgatósághoz és nem tudom merre van. — Majd én megmutatom, — mondta Lonkay. Felkelt. Kezet fogott Ágnessel, egy kis szégyenkezést érzett és igyekezett megnyugtatni magát. Kerekes Pál utódánál. Tessék költségvetést kérni! Nyíregyházán. Telefon 19. mindennemű egyenruházati cikkek legolcsóbban beszerezhetők