Nyírvidék, 1912 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1912-06-23 / 25. szám
378 22-ik szám. N Y I R V I D E K 1912. junius 2. nyelvében él a nemzet. De az is igaz, hogy a nemzeti életnek tettekben, jellemképző munkában kell kilejeződnie. Erre kell nevelni a nemzetet a tettek iskolájában. A munka hazánkban, — lehet mondani — alkotója a nemzeti egységnek, de mindenütt alapföltétele a tiszta erkölcsnek, a polgári erénynek, a nemzet életének, a vagyonosodásnak, mely magával hozza a függetlenséget. Meg kell nyitni a népek előtt a kultúra templomát s felszabadítani az előítélet és elfogultság rabbilincseiből a tudományt, hogy ez közkincsé lehessen, a nevelési rendszer központjává pedig a munkát kell tenni, a munka által munkára való nevelés által. Csak is igy szerezheti vissza a nemzet a változott társadalmi életben elvesztett erkölcsét, erényét, mely örök rabsággal fenyegeti. Mert, amint Széchenyi mondja: Akármilyen boldog lekvésü legyen is egy ország, •bármily szabadságban éljenek is lakosai, lassan-lassan mégis rabságba görbed, ha romlott a tiszta erkölcs s a polgári erény nem tény lik többé! Szavak és tettek! íme a tetteket én is a szavak játékpénzével váltom be, mert hiszen egyszerű néptanító vagyok, a népek sorsát nem intézem. Mentségemül hozhatom fel még azt is, hogy az irás nem mesterségem, sem szórakozásom, hanem mint madárnak a dal, virágnak az illat, szeretett hazámért imádkozás ez nekem ! Semaphor. Bizalmatlanság gróf Tisza István es a kormány ellen. Dr. Meskó László és társai bizottsági tagok Szabolcsvármegye törvényhatóságának a következő indítványt nyújtották be: Tekintetes Törvényhatósági Közgyűlés ! Alólirott törvényhatósági bizottsági tagok a következő indítványunkat terjesztjük elő: — De édes Vilma, te nem tehetsz róla. Te nem vagy az oka. Se te, se a piros ruhád. Az asszonyt nem lehetett megnyugtatni. Minden vigasztaló mondatra a maga vádolásának egyre keményebb szava jött: — De igen. Én voltam a gyilkosa. En öltem meg. Én kacérkodtam vele. Szegény, szerencsétlen fiatal ember! Vad indulattal kinozta magát. Marcangolta magát azzal a váddal, hogy gyilkos és a maga kínzásától reszketve ismételte: — Gyilkos vagyok, én vagyok a gyilkosa. A naiv Csanád végre észrevette, hogy minden vigasztaló szavával éppen az ellenkezőjét éri e! annak, amit el akar érni. Látta, hogy az asszonyt egyre jobban belehajtja a maga kínzásába és elment. Nagyon csüggedt volt, bánatos, levert. — Milyen szomorú dolgok is vannak a világon. Mélabúsan kószált. Egy barátjával találkozott. — Hová mégy? Kérdezte tőle a másik. — Nem tudom. Kószálok. — Gyere velem. Olyan szomorú vagyok. — Te is? Miért? — Egy rettenetes esett . . . Egy fiatal barátom öngyilkos lett. Borzaeztó. A villamos elé vetette magát. — Mit, mi . . . kérdezte idegesen Csanád. Mit csinált? — A villamos elé vetette magát. Hallatlan nyomorban volt. Nem telt már egy revolverre sem neki. Eletében is büszke volt kérni, a halálban sem akart koldulni. Megírta nekem egy levélben, hogy a vízbe nem mehet, mert kitűnően úszik, hat a villamos elé megy. — Mikor történt ? Szabó les vármegye közönsége több izben mondotta ki határozatilag azt T hogy a véderő javaslatok elfogadását csak akkor tartja lehetségesnek, ha a nemzetnek oly szerényen iaegszabott és a kormány által is a részben elfogadott kívánságai egyidejűleg teljesíttetnek. „Mély szomorúsággal és megütközéssel állapítja meg a közelmúltban történtek után a vármegye közönsége azt, hogy nsnacsak mind ebből a reménységből semmi sem valósult meg, de sőt akadt egy oiyati magáról megfeledkezett kormány, olyan képviselőházi elnök es többség, amely a saját programmiának teljes mellőzésével vállalkozott arra, hogy a házszabályok figyelmen kívül hagyásával erőszakot alkalmazzon ot , ahol csak a jog és törvény rendelkezései keli, hogy irányadók legyenek. A véderő javaslatnak a házszabályok számos rendelkezései ellenére ugyanegy ülésben a második és harmadik olvasás mellőzésével elnöki nyilatkozattal elfogadottnak való kijelentése, a képviselőknek az ülésekről rendőrökkel történt eltávolítása, a katonai haderő kirendelése és több más flagráns házszabály sértés és végül a ház szabályoknak ez után tőrtént megváltoztatása az önkenynek mind oly szomorú jelenségei, a melyeket a vármegye Közönsége hatátozottan rosszal, elitéi és azok végrehajtói, tehát gróf Tisza István és Lukács László kormányával szemben érzett bizalmatlanságát határozatilag kimondja. Igy kellett a vármegye közönségének határozni annyival is inkább, mert az elnök és a többség egy olyan végzetes példát teremtett „amely valaha a nemzetnek még nagyon a nyakára forrhat." Tisztelettel kérjük, méltóztassék ezen indítványunkat egy sürgősen összehívandó rendkívüli közgyűlés elé terjeszteni s azt határozattá emelni. Nyíregyháza, 1912. junius 14. Dr. Meskó László sk. Haas Ignác sk. Dr. Mezőssy Béla sk. Hrabovszky Guidó sk. Megyery Géza sk. Dr.Murányi László sk. Somogyi Gyula sk. Géczy Géza sk. Tegnap estefelé. Csanád remegve kérdezősködött: hol történt, hogyan, milyen volt a külseje ? Magas, szőke, ugy-e ? — Igen, honnan tudod? Csanád nem válaszolt. Minden összevágott. Ő volt az. A sajnálkozásra nem volt ideje. A beszélgetésre sem. — Bocsás meg . .. sürgős dolgom van . . . Idegesen búcsúzott és reszketve rohant el. Sietett az asszonyhoz. Óh, a szegény, édes, szép asszony, hogy gyötrődik, hogy kínozza magát. A naiv Csanád rohant. Megfogja menteni egy örökké kinzó vágytól, egy mindig égő bánat terhétől az asszonyt. Elfúlva sietett be hozzá. — Vilma, — kiáltotta lelkesen, — Vilma, gyötörd magad. Az asszony bágyadtan emelte fel a fejét és fáradt kérdezéssel tekintett rá. — Vilma, — mondotta a szabadítás nemes hevével Csanád, — nem te vagy az oka, hogy az a fiatal ember .... Az asszony csodálkozva nézett rá. Csanád beszélni kezdett. Az asszony feszült figyelemmel hallgatta. A figyelme lassanként eltűnt és révedezve tekintett maga elé. Csanád befejezte az elbeszélését. Az aszszony nem szólt. Csanád a megkönnyebbülés és a hála szavát várta. Az asszony azonban hallgatott. Csanád rosszat kezdett sejteni. Megérkezett az asszony férje. Beszélgettek egy ideig. Az asszony rá sem nézett Csanádra és a mikor elindult, jéghideg fejbólintással vett bucsut tőle. A naiv Csanád kinn volt az utcán és megértette, hogy hallatlan ostobaságot követett el. A képteíegrefáiás Korn professzor matere szerint. Irta: Wílkelm Scheppmann, mérnök.* Berlin, 1912: junius. Gyakran kerültek a nyilvánosság elé olyan hirek, melyek* az elektromos távolbalátásnak feltalálását jelentették, de amelyeknek valóban praktikus alkalmazhatóságát a tapasztalat még soha sem erősítette meg. Majdnem azt gondolhatnánk, hogy mindezen hirek csak a fantázia szülöttei. Ámbár ezen terveknek gyakorlati kivitelére egyelőre nem gondolhatunk, elvileg a távolbalátás problémája megoldásának semmi sem áll útjában. Mindenesetre csináltak már terveket, mint pl. Lux, hogy a távolbalátást néhány vezeték alkalmazásával lehetővé tegyék, segítségül véve különböző periodusu váltakozó áramokat, amelyek a vezetéken egyidejűleg mennek át. n j i á képen ajánlották már a „többszörös telegrafia" elvének felhasználását. Arra azonban, hogy ezen tervezetek — melyek mindenesetre méltók a figyelemre — valamikor kézzelfogható eredményre fognak-e vezetni, mai napság csak snem"-mel felelhetünk. Minden megoldási lehetőségnek ez az állandó feltétele, hogy az illető módszer által először a távfotografálasnak sokkal egyszerűbb problémája legyen teljesen megoldva. Ez azonban mostanig egyes-egyedül csak a Korn módszerrel sikerült, amelynek kidolgozása legújabban már annyira előre haladt, hogy képesek vagyunk 1500 km, hosszú vezetéken keresztül l8-as képeket 15 perc alatt átvinni. Az alábbiakban az ennél alkalmazott eljárásokról és eszközökről akarok közelebbről foglalkozni. Történetileg legyen megemlítve, hogy már 1906-ban a München—Nürnberg közti vonalon a Korn féle módszerrel jó eredménnyel vittek át photoelektrikus képeket. A photoelektrikus vagy selenmódszernek »s nevezett eljárásnál egy fényképészeti filmet használunk eredeti kép gyanánt, amelynek árnyalatai egy u. n. selencella segítségével különböző erősségű elektromos árammá lesznek átváltoztatva, melyek a vezetéken keresztül a felfogóba mennek, ahol is erre alkalmas készülékek segítségével ismét megfelelő fényrezgésekké változván vissza, oda hatnak, hogy az eredeti képnek pontos másolata jöjjön létre egy fényképészeti filmen. Az eredeti képet egy üveghenger körül csavarjuk s igy helyezzük el a leadó készülékbe. Ezen henger belsejében van a fényelektromos selencella, amelyet az átviendő képnek közvetlen közelében levő kis nyíláson keresztül világítunk meg. A hengert, melyet egy kis elektromotor hajt, sürü csavarvonalban engedjük ezen kicsiny nyilás előtt forogni, ami által hogy ugy mondjuk a belsejében levő selencella érinti az eredeti képnek minden részét. Belőle indulnak ki aztán azon áramok s mennek a vezetéken keresztül a felfogóhoz, amelyek intenzitásukra nézve megfelelnek az eredeti kép éppen a kis nyilás előtt levő azon helyeinek, melyek a cellát éppen megvilágítják. A felfogó egy kasettából áll, amelyben egy henger forog s amely körül a fényképészeti lemez van elhelyezve. Erre aztán egy kívülálló fényforrásból fényképészeti objectiv segítségével finom fénypont vetitődik. S a fénypont előtt a henger hasonlóan sürü csavarvonalban forog, éppen ugy, mint a leadó hengere s ezzel egyszersmind synehronistikusan is. Ezután csak az szükséges, hogy a leadóból jövő elektromos áram ismét megfelelő fényrezgéssé váltózzék át s ezt például ugy érhetjük el, hogy egy objectiv zárra hagyjuk hatni, amely az objectivet az érkező áramnak erőssége szerint erősebben, vagy gyengébben nyitja es pedig ugy, hogy ez a telegrafált kép világosabb helyeinél nagyobbra nyilik, egy sötétebbnek * Szerző a berlini ,Lokál Anzeiger" helyiségében levő kisérleti állomás vezetőjének, Prof. Kornnak az assistense. A cikk még eddig sehol sem jelent meg és N. J. honfitársunknak köszönhetjük, — aki szives volt a fordítást eszközölni és a tanár ur engedelmével nekünk megküldeni, hogy a Nyirvidék olvasói első .kézből vehetik az érdekes ismertetést. Az ismertetéshez három fénykép is jött, amelyek egyikéről klisét készittettűnk és itt közre adjuk. A 3 eredeti fénykép lapunk szerkesztőségében megtekinthető.