Nyírvidék, 1911 (32. évfolyam, 27-53. szám)

1911-12-10 / 50. szám

52-ik szám. NYIRVIDÉK 1911. december 24. 3 Gróf Dessewffy Miklós, Vereb Aatal és amint az etiquette parancsolja, e soroknak szerény irója kei napig ugy gusztálluuk, mint a ferblizők a barom ász után, de a három méter mélységben par lépésre egymástól, egy színvonalban csak három, fejjel északnak fekvő, kinyújtóztatott, elporladt, tehát ki nem emelhető csontvázat találtunk, de a világon semmi egyebet. Dessewffy Miklós vetle észre, hogy az epyik legtermetesebb csontváznak feje el van választva a törzsétől és függélyesen, arccal nem a lábai fele, hanem ellenkező iranyban lett a temetéskor elhelyezve. A lefejezett fráter nem lehetett valami közönséges gonosztevő, mert az ilyeneknek száz meg száz embernek munkájával emléket nem emelnek, hanem talán valamiféle tömeggyilkos fejedelem lehetett, akiket az ókorban bármilyen gazember volt is, nagy pompával adtak át az enyészetnek, képzelem, hogy áldották! Ugy mint Caligulát, Nérót vagy Heliogabulust. De hát az Istentől elrugaszkodott embereknek bálvány kell. Egynek kivételével valamennyi általam ösmert őshalomnak tömege nem árokbol lett felhalmozva, mert ilyennek hazánkban — tudtommal — sehol legkisebb nyoma sincs, hanem a környezetről lehámozott és felhordott földből. Ezen ősi szokásnak nyoma még ma is fentáll, mert szeretteinknek sirjába ma is szoktunk egy marék földet szentelni. Ez a kivételes halom pedig a Thasshoz közel eső Karász község közvetlen közelében eső u. n. „Garahalom". A 20—30 lépés alapátmérőjü halom egy szigetre van felhalmozva, melyet több méter mély és széles árok körit. A rengeteg árokból kikerült földtömegnek nagy része kifelé lelt hányva és ennek csak csekély része szolgált a több méter magas halomnak létesitésere, a meghagyott 20—25 lépés átmérőjű kerek szigetre. A. halomnak tulajdonosa Okolicsányi Menyhért — akit nyolcvanadik évének dacára, üdesége miatt ma is minderiki Menjus névval tisztel meg. — a halmot felásatta; csakhogy ez is, mint a legtöbb őshalorp, még az ősidőben egy délről lefelé hatoló aknával fel lett dúlva. Csupán egy több darabra tört jellegzetes honfoglaláskori kengyelt-éí egy jellégzetes honfoglaiáskori ' fokbsbaltát talált, amely tárgyak annyira el voltak rozsdásodva, hogy muzeumunkban rövid idő alatt teljesen'szétmallottak. Mivél tudjuk azt, hogy ' Thass vezér létezett, Kárászról pedig ezt nem tudjuk, közel áll azon feltevés, hogy ezen hatalmas sir Thass vezérnek lett emelve. Geszteredtől nyugatra, néhány száz lépésnyire-a községtől, gyengén hajlott félkörben sürün egymás mellé helyezett mintegy tizenkét öl alapatmérőjü hat halom van, melyeknek megásatasában boldog emlékezetű báró Vécsey József volt főispánunk és Rómer Fióris társaságában én is részt vettem. • Ezen halmokat a nép ma is , Kun-halmok"n?k nevezi. Közel állott tehát azon feltevés, hogy ezen halmok alatt azon magyaroknak csontvázaira fogunk akadni, akik a hagyomány és némely történelmi feljegyzések szerint a Bököny és Geszteréd között Szent László királynak a kunokkal, vívott csatájában elestek, mert nem feltételeztük azt, hogy a csatában elesett ellenségnek halottjait ugyanolyan tisztességgel temették volna el, mint a saját halottjaikat. Ezen fellevesnek alapján reméltük — azon időben még más népfajokkal kevésbbé vegyült — őseinknek cfeonttani sajátságait megállapíthatni. Mell&kesen megjegyezve — mintegy 30—40 év előtt — Támár ípire nagykáliói'főesperestől azt hallottam, hogy a pestvármegyei, besnyői Franciskánus búcsújáró-templomban egy legenda van festve* 'amely azon. jelenetet ábrázolja, amikor az üldözött kunok .ezüstöt, aranyat hánynak az üldöző kapzsi magyaroknak hátra, hogy . ezzel menekülésüket könnyebbé tegyék. Csakhogy Szent László ezeket kővé változtatta és a kunokat a mintegy 800 holdnvi Geszterétjébe ?zo,ritvá, ott vesztette, amely nagy to csak a nyolcvanas években történt Nyirvizszabalyozás után vált búzatermő földdé. Feltevésünk nem vált valóvá. Négy halom már az ősidőben teljesen ki lett fosztva. Az ötödikben csupán egy u. n. témtükör öntvényből készült tárgyat találtunk és egy kis bronzlemez töredéknél egyebet semmit. A hatodik — félig kifosztott — halom azonban korhatározó volt. Egy ölnyire a főidnek színe alatt, egy ma is szokásos méretű sirnak megfelelő területen egyik szegeletben egyetlen ember hiányos csontmaradványait, a másik szegeletben egy hosszú, hegyével lefelé állított vaslándzsát találtunk, melynek köpűje kartonpapir-vastagságu színezüst lemezzel volt borítva. A sirnak közepe táján — a helyzetből következtetve — az eltemetettnek jobb oldalán egy rövid kétélű vaskard annyira rozsdává váll, hogy azt hosszantartó faragcsálás után sem lehetett kiemelni. A kardot bársonyszerü fekete lepel fedte, nyilván a bőrből készült kardhüvelynek maradványa. A kardhüvely záródását — végét, amit a német Ortbandnak nevez — két egymás felett fekvő vékony keménypapír vastagságú, mintegy tiz centiméter átmérőjű ezüst korong képezte, amely két lemezt egy kisujjnyi vastagságú, körbe hajlított ezüst cső foglalt össze, amely belső oldalán a lemezek összefoglalhatása végett ki volt vágva, kívülről pedig sürün hornyolva. Az alsó ezüst korongon áemmi díszítés nem volt; a felső korongon egy minden vésetnélküli — mogyorónyi — lapos onyxkő. Ezen felső lemezen babérlevelekhez némileg hasonló aranyozást láttunk. . Ugyancsak a sirnak közepe Iáján egy mintegy őt cm. hosszú, három cm. vastag és széles borostyánkő volt, melynek átfúrt közepén szinezűst szeg volt. A borostyánkő kívülről rovátos díszítéseket mutatott, amelyeket egy mai secessiós bolond felkantározott Jófejnek mondana, már t. i. az, aki a spenóttal, vérveressel, kupikékkel dolgozó torzító művészeknek csúfolt mazolófcnak müveit, mint az Ízlésnek legmagasabb fokán álló remekeket áhítattal, szájlátva bámulja. Ezeket a művészetre nézve közveszélyes bolondókat mind a Lipótmezőre kellene küldeni. Ott talán helyesebb .impressióra" kural"nák ki őkeL ' A sirnak közepe táján, egy gyermek kalnp inekkoraságu és alakú, di.

f

czites nélkül, bronzlemezből készült tárgynak karimáján három helyen két-két lyukban mindkét végükön ellapított akla szegek voltak; bizonyságául annak, hogy ujnyi vastag paizsnak volt dudora. Két hófehér, szinezüstből készült igen kis felkötő sarkantyúra is akadtunk, melyeknek rövid tüskéje a sarkantyú ivének nem a középéből nyúlt hátra felé, mint a mai sarkantyúknál latjuk, hanem egy kissé oldalt, ugy hogy látszólag a sarkantyúnak egyik ága rövidebbnek tűnt fel, mint a másik, tehát a lovasnak nem nagyon kellett a sarkát a ló felé foraitani, hogy azt összeszurkálhassa. Ezen kivül több szinezűst kis csatt i? került napfényre. Tudtommal példátlan körülmény az, hogy ezen tárgyak teljesen hófehér chlorezüstté.lettek átváltozva, mert a napra kitéve előbb lilaszínűvé, órák múlva pedig feketévé váltak és ujjaink között szétmálva porrá lettek. Egy cserép edénynek több apró töredékéből napok múlva egy a római terra sigillátákhoz hasonló, de nem mázos, nemileg levesestál alakú, kis talpú edényt lehetett összeállítani, pereme alatt körül benyomkodott u. n. ökör szem díszítéssel, ez alatt »pedig felösraerhetetlen, elmosódott benyomkodásokkal. • ' Származási korát dr. Romer Fióris megnem .állapította,. de pár év múlva pár hetet Berlinben töltve, egy ottani muzeumban hasonló nagyságú, alakú, vastagságú, domború díszítéssel ékített fényes felületű edérfyt láttam, amelynek pereme alatt a Geszterédihez- hasonló u. n.« ökémem Ornamentika futott körül. Rögtőn futottam az akkori ottani Romerhez. aki azt mondta, hogy a,z ő edényük Mainzból került, V-ik századbeli római érmek társaságában ; a geszteréd' edény azonban csak V-ik századbeli barbár utánzat; mer a rómaiak edényeiket nem benyomatosan, hanem domborúan díszítették. Ezzel a geszterédi síroknak sora kétségtelenül meg lett állapítva. Mivel a Kr. utáni V ik században a kunoknak nálunk meg se hire, se hamva nem volt, hanem akkor itten nem az osztrák, hanem Atilla volt az ur, nyilvánvaló, hogy a geszterédi sírhalmok eredetileg hun halmok voltak és csak később ferdültek át kunhalmokká. A geszterédi megmenthetett leleteket dr. Rómer Fióris a nemzeti muzeumban helyezte el akkor, amikor báró Vécsey Józsefnek bábasaga alatt a Szabolcsvármegyei Muzeumnak eszméje megszületett. Áldott legyen emléke! Ó vetette el a magot. —• Az akkori kertész legények közül mar kidőltek Czóbel Albert, Czóbel Imre, Somogyi Rezső kisvárdaí gyógyszerész, Eperjessy Ferenc kanonok, Gencsy Károly, Mt-száros Dániel, Kállay Ödön, Kállay Emmánuel, id. Kállay Gusztáv, gróf Degenfeld Gusztáv, Kállay Adolf, tokaji Nagy Lajos és talán több mások, a kikre már nem emlékezem. A régi kertészlegények közül már csak magam maradtam. A kert azonban nem pusztult el, mert vármegyénknek kicsije, nagyja folyton hordotta az apro virágokat, díszcserjéket, hatalmas fákat az ős parknak díszítésére. Az elültetéskor gond iett fordítva arra, bogy ne csak a palánt maradjon meg, de azoknak emléke is, a kik a kertnek alakulásához hozza járultak. Szabolcsvármegye közönsége — általánossagba réve — nem szegény, mert itten dacára annak, hogy 1817-ben, amikor egy köböl gabonának 100 forint volt az ára és sok htlyen éhhalál pusztított, 1863-ban, mikor az egyszer hopp, másszor hopp dus alföldről ezrével tódultak ide marháslól az Ínségtől menekülni, a szabolcsi legszegenyebb ember is jóllakva feküdt le ágyába. De Szabolcsvármegye, — mint erkölcsi testület — koldus arra, hogy egy inproduktív kertre, a mely még csak krumplit, vagy Vay Pista féle tököt sem tud produkálni, anyagi áldozatot hozhasson. A nagyhataimi vágy, a melyért thinden osztrák-magyar lelkesül és amelyért mindnyájan rajongunk, még csak azt sem engedte meg, hogy a vármeg/e közönsegéhek háromszor felterjesztett azon kérése, hogy a muzeum szolgai teendőinek végzésere egy szolgai állas rendszeresítessék, teljesülhessen. A multakhoz képest rendkívül korlátolt önrendelkezésü vármegyétől hálával kell fogadni azt. hogy őskori emlékeinknek zsúfolt meglátható elhelyezésére egy termet és egy kis szobát adhatott. Egyébre csak morzsa telik. Kert hát csak volna, de a kertész legény már kezd trottyosodní. A verhum regens az, hogy Szabolcsvármegyének — mint erkölcsi testületnek — pénze nincs. Ahol pedig nincs, ott ne keress! Alispánunk, Mikecz Dezső szeretné, ha a vármegye a muzeumok érdekében áldozatot hozhatna, de a vármegyének tenyere olyan kopasz, hogy abból szőrt húzni nem lehet, talán még a máséból sem. A muzeumok és könyvtárak főfelügyelősége képviseletében Szalay Imre Nemzeti muzeumi igazgató, miniszteri tanácsos és Mihalik József előadó főtitkár és akadémiai tag pár hét előtt egy Nyíregyház^ létesítendő kultúrháznak érdekében megjelentek. Az alispán által összehívott szűkebb körű értekezlet eredménye az, hogf a muzeum szekere N/iregyháza városnak nagy áldozatkészségével vígan kezd döcögni, amely elé jó paripák vannak fogva Májerszky Béla polgármester, Bogár Lajos főjegyző, Balla Jenő és Trak Géza városi tánácsosok személyében. Döcögjünk tehát végre-valahára mi is Bököny felé. Nyíregyháza, 1911. dec. 8 án. Dr. Jósa András. (Folyt, köv.) A legfinomabb francsia és amerikai Friedmann Sándornál. cipő újdonságok kaphatók ' Nyíregyházán. 3U-ÍJJ8