Nyírvidék, 1911 (32. évfolyam, 27-53. szám)

1911-12-03 / 49. szám

2 49-ik szám. N Y I R Y I D É K 1911. december 3. De talán ezentúl máskép lesz!? Talán a „gyermek 8 egyenlíti ki majd az ellentéteket, talán 8 veti meg alapját az állandó egyetértésnek, talán ő oszlatja el az osztályok egymás elleni bizalmat­lanságát és talán ő bontja le végre azt a válaszfalat, melynek régóta magától kellett volna kidűlnie, hogy az emberisé­get a közös szeretetben égyesitse. Talán a „gyermek védelmével" bon­takozik ki majdan az a sokat keresett probléma, mely a magyar nemzet létét biztosítani, de egyszersmind szaporítani és gazdagítani fogja, ugy hogy szabad­ságát más nemzetekkel szemben meg­tarthassa. hogy barátai se nyomhas­sák el, polgártársai se gyűlöljék, ellen­ségei ne bírjanak vele, saját örökölt vét­keit pedig legyűrje! Nemcsak rajongó, — de praktikus idealizmusra van szükségünk a 20-dik század kétes kultúrharcai között, amikor állítólag civilizált népek jogtalan csatái­ban, ezer meg ezer fiatal életerő pusztul el a szabad gyilkolás vérmezőjén!! Nem komplikált érzésekre van szük­ségünk, hanem a legközelebb és a leg­kézenfekvőbb impulzusoknak kell szabad tért engednünk s ez abból áll, hogy a gyámoltalant oltalmunkba veszszük, a ki­csit felneveljük, a gyengét erősítjük és azt az apró, védtelen, törékeny kis ma­gyar jószágot megvédjük és megtartsuk!! Ezzel az adóval mindenki tartozik a nemzetnek! A világot nem az ideál, hanem az érzések vezetik. Az érzések világától függ tehát a nemzetek sorsa. Ha ennek az érzésvilágnak a túlsúlya, mint a napra­forgó a nap után, ugy fordul oda, ahol hasznosat, jót, hazafiast és nemesitőt cse­lekedhetik, akkor a nemzet relatív értéke — idővel pozitív értékké fog alakulni, melynek állandó rugója ellensúlyozni fogja az élet könyörtelen rabulisztikáját. Mindenki a saját filosofiájával jön a világra s minden ember a saját stílu­sával születik. Ezen filozófiából és ezen stílusból egy mákszemnyit engedhet min­den müveit ember, éppen csak annyit, amennyi szükséges arra, hogy a gyermek­sárgás, viaszkos szint vett fel. Az egyik keze a paplanon pihent, a másikkal meg az anyja nyakát fogta át, mintha nem akarná soha többé elereszteni. És az anyjának éreznie kellett azt a didergő reszketést, mely a gyermek testéből árad, végig kellett nézni a legnagyobb kínt, hogy egy gyer­mek szenved, egy tehetetlen kis ártatlanság, kinek lázas teste vonaglik a kíntól, szenvedéstől és tiszta tekintetű gyermek szeme kőnyörgőleg néz az emberre, az erősebbre, hogy segítsenek rajta. És ez a gyermek az ő gyermeke! Nem bírta már tovább; minden idegszála a végsőkig meg volt feszítve, lerogyott a gyermek ágya előtt és vonagló kékülő ajka nehezen tördelte: Istenem ne vedd el tőlem ezt az én kis boldog­ságom, az én egyetlenemet. Foszszál meg min­dentől, — csak ezt, — ezt a gyermeket hagy meg nekem. Hisz nincs rajta kivül senkim a világon, egy volt, de azt elvette tőlem a világ, — a társadalom, — az emberek í Mikor az utolsó szót kimondta, megingott egész testében, úgy érezte, valami szédítő mély­ségbe fog most lezuhanni, Feje hátra hanyatlott — és most egy izmos kar fenntartotta. — Ágnes hallatszott az ura hangja, ki fél karjával az aszzonyt tartotta, másikkal meg a gyermek után kapott; hát magának nincs senkije, senkije ? Szinte őrjöngő vad nevetéssel mondja ezt. Kikapta a gyermeket az ágyból; kis fiam, egyetlenem 1 Oda szorította fejét a gyermek melléhez és orvos léttére most először védelem magasztos nemzeti törekvéseiben találkozzék és egymást kiegészítse. Ne várjuk be, hogy a téves eszmék forradalmi csatáinak dörgése között, a nyugtalan lánglelkek tanai gyökeret ver­jenek, de törekedjünk a számkivetett em­bereknek sorsával addig, amíg módunk­ban áll a gúnyra szelídséggel, a gyalá­zatra vigaszszal, a gyűlöletre szeretettel és a megvetésre bocsánattal felelni. A társadalmi szervezet teljes átalakí­tása kétségtelenül kérdésben forog ma. Menjen át a tömeg öntudatába, hogy ennek az átalakulásnak az apostolai — első sorban a fiatal nemzedék nemesitési és fenntartási munkáját tűzték ki célul. Az az iparostanonc-otthon, mely leg­közelebb akácsoros szép magyar megyénk városában lesz felállítva, mindnyájunk tu­lajdona ! Magyar népünk gyermekeinek egy ujabb otthona lesz! Fogadjuk őket szeretettel, melegség­gel, testvéri érzéssel! Hiszen a mi fajunk, a mi vérünk, a mi nemzetünk kincsei ők ; gyermekei a magyar nép asszonyai­nak, fiai a magyar föld munkásainak!! Tollrajzok. A város. A kiegyezésnek, valamint a megkötött és 10 évenként megújított kereskedelmi szerződéseknek az volt az alapeszméje, hogy a két államfél, jelesül Magyarország mezőgazdasági és állati, Ausztria pedig ipartermékeivel elégítik ki kölcsönösen szükségleteiket. Ez az elméleti megállapodás termé­szetesen nem szólott örök időkre, de ke­letkezésében mindenesetre feltételezte azt, hogy Magyarország Bécset hússal ellátni képes lesz. Nem eJég tehát protestálni az Argentínai hus behozatala ellen, de oda kell komolyan törekednünk, hogy e két­oldalú szerződés feltételének megfelelni képesek is legyünk. Az Argentínai hús behozatalának en­gedélyezése és az Annabergi csatlakozás között junctimot csinálni mindaddig tárgy­talan dolog, amíg az Ausztriával kötött reszketett a keze, amint a gyermek üterét nézte. Nincs semmi komolyabb baj, szólt kis idő múlva fellélegzve, csak hirtelen nagy lázzal jár, de az mindjárt elmúlik. Babukám vedd be csak ezt a port. A gyermek felült és az anyja boldogan látta a gyors javulást, És amint a gyermekre nézett, tekintete találkozott az ura szomorú, kissé szemrehányó pillantásával. — Ágnes hát magának nincs senkije a világon ; én nem számitok már, nem létezem a maga számára? — Sándor! Hát hogy mondhat ilyet? Hanem tudja a gyermek lázas volt és én egyedül voltam itthon, — olyan nagyon egyedül .... Nem folytathatta tovább az ura, nem hagyta szóhoz jutni, csókokkal borította ajkát, sima szőke haját, magas fehér homlokát.f — Nem lesz soha, soha többé egyedül én szentem, jóságom. Elhallgatott, csend volt a szobában, a kan dalóban már-már kialvó tűzből felcsapott néha egy-egy szeszélyes formájú vö­röses kék láng, s mint egy egyesült forró sze­retet diadal tüze, lobogott fel most utoljára, rávetvén fényét két emberre, kik egymáshoz simulva térdeltek egy fehér ágyacska előtt, mely­nek puha kis párnáján fekszik a szeretet, — a boldogság — a földi üdvösségük. Sl vám és kereskedelmi szerződésünk (1917-ig) fennáll. Az 1867. évi 12-ik törvénycikk 65. szakasza már a kiegyezés alkalmával nyújtott elegendő alkalmat a közös érdekű vasutvonalak kérdésének megoldására ; ezt az alkalmat volt kár elszalasztani. Lassan-lassan a kormányok is belát­ják, hogy az említetteken kivül alig van más eszköz a belföldi marhatenyésztés felkarolására. Most már — amint hallom — bizo­nyos állami ösztöndíjak is tűzetnek ki a borjú nevelés érdekében, s a földmiv. miniszternek 121,489. sz. rendelete is oda törekszik, hogy a gyenge borjú levágása korlátoltassék kihágásnak minősítvén abban a 4 hetesnél fiatalabb borjúnak felhajtását és levágatását. A fogyasztási adó is drágítja a hust, itt is le kellene már valahára térni a nélkülözhetlen emberi táplálékok fogyasz­tásának a megadóztatásáról. Ahová lisztet, hust és zsiradékot be­visznek ott még csak érthető a bevitelnek és fogyasztásnak korlátozása, de minálunk nehezíteni meg saját termékeink fogyasz­tását közegészségi és nemzetgazdasági szempontból nincs indokolva. * * * Kétségtelen, hogy a húsárak kialaku­lására a vad és halállomány is nagy be­folyással van. A városi halpiac elég te­kintélyes dacára annak, hogy tavi halakat már nem igen látunk. Nagy baj, hogy a mi halászati törvé­nyünk is hiányos s még igy sincs végre­hajtva. Árulnak itt is meg másutt is tilalmi időben olyan halat, amilyen nekik tetszik s az előirt méretek s a tilalmi idő figyelembevételéről szó sincs. De, mint mondom, a törvény is hiányos; épp abban a hibában leledzik mint a vadászati tör­vény : az egész országra van megcsinálva, a vidéki viszonyok és éghajlat figyelembe­vétele nélkül. De különösen mirevaló a tilalmi-idő elparcellázása? Igy p. o. tilalmas a tok vagy kecsege-halászat ápril 1-től junius 15-ig, a pontyé pedig julius 15-ig; a ha­lász tehát köteles lenne akkor, amikor megengedett időben tok vagy kecsegére halászik, és véletlenül a halójába potykák akadnak, azokat még julius hó 14-én is a vizbe visszabocsájtani. Ugyan kérdem, van e jogunk ilyet a halásztól követel­nünk ? S nem helyesebb dolog lenne-e a tilalmi időt általában április 1-től julius 15-ig kiterjeszteni? A Romániai potyka (kilónként 20 filléres) megvámolása is felesleges dolog; inkább premiumot kellene tűzni a halim­portra Végül kérdjük a t. városi rendőrséget, el vannak-e látva a halárusok megfelelő jégszekrényekkel ? A drágaság enyhítése. Annyit összeírtak már e kérdésről, hogy egész köteteket tenne ki, ha összegyűjtenénk, de a kérdést előbbre nem vitték. Általános frá­zisnak oda dobták e jelszót: gazdasági fellen­dülés, ezzel mintegy jelezni akarták, hogy e kérdéssel foglalkozni meddő kísérlet. És ezt iga­zolták a sok ankéttek, miket e tárgyban tartot­tak. Eddig a drágaság kérdésének megoldása tényleg meddő kísérletnek bizonyult. A drágaságot egyedül a nagytőkének kartell és trustjei okozzák. Példa rá a cukor­gyárak, petróleumgyárak és sörgyárak kartellei.

Next

/
Oldalképek
Tartalom