Nyírvidék, 1911 (32. évfolyam, 27-53. szám)

1911-07-02 / 27. szám

27-ik szám. N Y i R V I D É K 1911. juli

i

is 2. 4 részeseivé tegye anyagi javaknak is, tegye lehetővé, hogy keresményökből apránként valami tőkére tegyenek szert, s érezzék, mint az anyagi javak részesei teljes szivvel és elégedett lélekkel e nemzet testéhez való tartozásukat; hogy ne nézzenek gyűlölettel a vagyonosabbakra, hanem lássák meg, hogy lehet nekik is munkájok után bejutni a vagyonosabbak közé, hogy munkájokat a nemzeti társadalom méltányolja s jutalmazza azzal, hogy őket néminemű jóléthez segiti. Kicsiny eszközökkel akarnak a szövetkezetek nagy célt elérni, hiszen a hegy is porszemekből s kőszikla is apró kavicsrészecskékből áll; a különbség a homok és folyami kavics, meg a hegy és kőszikla között csak a részek között levő összetartás milyensége vagy talán inkább mennyisége kőzött van. A szövetkezetek a maguk ideális célját azon ideális eszközzel próbálták elérni, hogy az embereket takarékosságra tanítsák, s azokat a kis embereket, kik szegénységök érzetében sokszor magukban sem bizva egy • ügyüen kiszolgáltatták magukat uzsorásaiknak, megőrizzék ezektől az uzsorásoktól, s megadják nekik azon önbizalmat, hogy az ő erejök, kitartásuk, szorgalmuk, munkájok is érték, és pedig olyan érték, melyet pénzre lehet váltani tisztességes kamat mellett is a jövendő jó reménysége fejében, s nem kell munkájok hasznát mással megfelezniük, nem kell azon segedelemért, melyet valamely vagyonosabb kéz nyújt nekik esetleges szorult állapotukban, mindenöket odaadniok vagy legalább is egy bizonyos időre rabszolgaságra kárhoztatniok önmagukat, azzal, hogy évek sorának nehéz munkája válthatja meg csak őket ezen adósságuktól. A cél ideális volt, s az eszköze abban az időben meglehetősen megfelelt az ideális célnak. De hogy az azóta lezajlott 15 év óta a munka és vagyon értéke között lévő különbség mily óriási mértékben eltolódott a. vagyon előnyére sa munka hátrányára, azt önök előtt azt hiszem alig szükséges bizonyítanom. Csak elég egyre rámutatnom. A szövetkezetek részben eltértek hivatásuktól. Más munkamenésök van, mint amelyet alkotóik valaha kigondoltak. Ma a legtöbb szövetkezetben alig, vagy csak minimális mértékben találunk személyi hitelre alapított, részvényeken nyugvó kölcsönt, hanem takarékpénztárakká lettek. Mint ilyenek igen kitűnő célt szolgálnak és igen jó segitő eszközök elösmerem, de azon célt, melyért valaha alakultak, s mely első kezdeményezőiket vezette, hogy t. i. a legszegényebb néposztályt is segítsék s különösen azt vagyonosodásában az első s igy legnehezebb lépések megtételében lehető legnagyobb mértékben támogassák — ma jobbadán nem szolgálják. Ma a vagyoni kölcsönök dominálnak szövetkezeteinkben s a szegény ember csak igen keservesen tud ott kölcsönhöz jutni, talán nem ismeretlen önök előtt sem az a mód, soksz >r csak ugy, ha megfizeti a jótállásért a vagyonosabb embertársát, tehát neki províziót ad, még hagyján, ha csak áldomással, de sokszor készpénzzel, munkarászolgálással, napszámmal is, és itt felüti a fejét a szegény ember életében az, amit a szövetkezetek kerülni akartak s amit mi mindannyian tisztességtelen dolognak tartunk: embertársaink szorult állapotának magunk előnyére kapzsi módon való kihasználása — vagyis egyszóval — az uzsora. És ennek oka, hogy ez igy történt s hogy a szövetkezetek igy kisszerű takarékpénztárakká fejlődtek s az uzsorát a szegény ember életéből kiküszöbölni nem tudták, sőt sokszor annak csak ép törvényes formák mögött való eszkőzlőivé lettek különösen a városi iparos és munkás társadalomban — mert Istennek legyen hála, a mi falusi szövetkezeteink még ma egészségesebbek, ha nem mentek is minden bajtól — az értékek arányának azon eltolódásában rejlik, mely a munka és vagyon között ép az utolsó évek alatt ment s még nagyobb mértékben talán megy végbe ép napjainkban. A szegény ember előre haladása, annak a kis parasztnak a megélhetése, aki több a napszámosnál, de kevesebb a gazdálkodónál s attól lefelé a napszámosnak, a kézi munkásnak a nemzeti vagyon részesei közé való jutása ma roppant akadályokba ütközik. Azaz ötven vagy száz korona, melyet egy szövetkezeti részvény képvisel, 15 évvel ezelőtt elég nagy érték volt, ma úgyszólván semmi se. S ha egy házatlan zsellér szövetkezeti kölcsönnel akar házat venni ma s azt puszta takarékosság utján napszámbérből akarja kifizetni — egy élet munkája árán teheti azt csak meg. Az értékeknek ezen eltolódasa 15 év alatt megtörtént a szövetkezeteken teljesen kivül álló okok folytán és miatt s ez az érték eltolódás a szövetkezetek altruisztikus munkaterét meglehetősen összezsugorította. Eljutottunk oda, hogy a testi munka és takarékosság ma nem elegendők arra, hogy a kis ember ezek által a nemzeti vagyon részeseivé legyen, ezekhez másnak a szellemi munkának, vagyis a vállalkozási kedvnek s ezzel párosult előrelátásnak kell járulni s csak ezek segélyével mehet az egyén valamire. A kis ember vállal kozási kedve teret keresett s ezt megtalálta a földvételben. De nem azért ember az ember, hogy embertársának vágyát a maga hasznára ki ne zsákmányolja. A földvétel utján munkához jutó kis ember vállalkozási vágyát a maguk hasznára aknázták ki azok, akik a földparcellázások által sokszor mesés rövid idő alatt tüneményes vagyonokat szereztek az által, hogy a vállalkozó paraszt csekély előrelátását vagy megszorultságát a maguk hasznára uzsoraszerüen kizsákmányolták. A gazdasági viszonyok változása is hozzájárult a földáraknak 10 év alatt 100—400 u/

0-os áremelkedéséhez, de nagyon nagy mértékben hozzájárult a parcellázásban megnyilvánuló nyereségvágy, mely nagyon sokszór az én véleményem szerint már tul megy a kereskedelmi haszon határain s lesz belőle földuzsora. A megszorult kisember vállalkozási kedvét igy uzsorázza ki az élelmesebb emberi furfang a maga javára. Mert fájdalom, nagyon sokszor megtörténik, hogy a hihetetlen magas földárak mellett a kis ember a parcellázással nem hogy vagyont szerezne, hanem vagy utána megy mindene, vagy ha még idejében észbe kap: kivitorlázik Amerikába, hogy ott rabszolga munkával, mert a magyar munkások ®/io-e azt végez — keresse ki a vett föld árát s hazajön sokszor testileg elnyomorodva s lesz itthon nem hasznos polgár, hanem őrökké elégedetlen. Én nem kárhoztatom a parcellázókat, távol van tőlem őket bántani, de nem okolom azt a kisbirtokos parasztot sem, aki belemegy a földvételbe sokszor hihetetlenül és aránytalan magas földárak mellett is, mert ő csak a maga munkáját és ügyességét akarja ezáltal értékesíteni s mintegy lekötni maga és családja hasznára akkor, mikor kézzelfoghatóan előrelátás nélkül vagy mondjuk hibás számítással vesz földet, melynek jövedelméből még baromi munka árán sem tudja a kamatokat kihozni, még kevésbé e tőkét törleszteni s mely vételnél munkájának, ügyességének hasznát az vágja zsebre aki a hihetetlenül nagy nyereséget beseperte, a parczellázó. A parcellázás igen jó nemzeti mentőeszköz, mig a normális föld árak mellett történik és megélhetési módot ad a népnek, de pusztító ragálylyá lesz, dögvészszé, mely a nemzet testét gyilkolja, a munkásnépet, ha hihetetlen fölcsigázott árak mellett megy végbe. S még hozzá inem is segít minden emberen, mert parcellázási uton csak az szerezhet valamit ma ezen magas földárak mellett, akinek már valamennyi befektetni való tőkéje van. Holott sokszor azt, hogy a nemzeti vagyon részesévé lévén, ezúton is a nemzet testéhez csatoltassék s a nemzeti öntudat érzete a vagyoni szálak által is erősíttessék, épugy megérdemli vagy néha jobban egy közönségesebb munkás is, mint egy kisebb gazda. Ez a közönségesebb munkás, akinek mondjuk egy háza van s nem több, ma azonban teljes anyagi létének kockára tétele nélkül földvételi vállalkozásba alig mehet bele, s igy kénytelen munkáját más megélhetés hiányában mint napszámos értékesíteni, ami mellett a nemzeti öntudat itt nem részletezhető lélektani okok és folyamatok miatt nem erősödik, nem fejlődik, hanem csökken, elsatnyul, sőt el is vész. Hogy az ilyen emberek is jobban értékesíthessék munkájokat s megélhetésök biztosabb legyen, s egyúttal e nemzet testéhez is csatoltassanak : a földvétel mellett és azontúl igen alkalmas eszköznek kínálkozik a földbérlet. A kisgazdálkodó több értéket tud előhozni, ha okszerűen műveli a földet, mint a nagyban való gazdálkodás. Persze a mi népünket még erre meg is kell tanitani, mert az apáitól örökölt gazdálkodási rendszert nem tartom sem célszerűnek, sem haszonhajtónak, sem megfelelőnek. Ahoz, hogy a gazda többet produkáljon: munkájának okosabb értékesítésére van szüksége. S amelyik igy munkáját célszerűbben értékesíteni tudja: az sikert is ér el. Más a munka, ha az a földmives magának dolgozik, más ha papibérért. Ezen csudálkozni sem lehet. Annyi önzetlenséget kevés ember mutathat fel, hogy nagyobb ne lenne bennünk az igyekezet, ha munkánk gyümölcsét magunk s esetleges utódaink fogják élvezni, mintha más, tőlünk egészen idegenek. A földmunkástól sem követelhetünk több önzetlenséget. Nagyobb lesz az igyekezete, ha földbérlő lesz, mintha napszámos vagy béres gyanánt dolgozik. Ez lélektanilag eléggé magyarázható. Azonban kevés anyagi biztosítékkal rendelkező kisgazdáknak nehezen hajlandók a földbirtokosok földjeiket bérbeadni, mert a bérlet fizetésével járó kellemetlenségeknek egész tömege fenyeget. Viszont kisgazdák társas viszonyban jaz egymásban való és sokszor indokolt bizalmatlanság miatt nem akarnak földet bérelni. Ha külön földbérlő szövetkezet létrehozatala utján akarjuk a kisgazdákat bérletbe vinni — nehezen tudunk boldogulni, mert a kötelezettség közös lévén — a szegényért a gazdagabb a jótállást 10 eset közül kilencben vállalni nem hajlandó. Célszerűbb módnak kínálkozik azért a kisgazdabérleteknek egyszerűen a hitelszövetkezet utján való lebonyolítása, maly esetben az egész bérlet tisztán pénzügyletté lesz. A földbirtokosnak kifizeti esedékes határnapon a haszonbért a szövetkezet. Viszont a bérlők esedékes napra lejáró váltókat állítanának ki, vagy dijkötelezvényeket melyeket esetleg késedelem esetén meghosszabithatnának az illető kamatok mellett; a váltók be nem váltása esetén jogosíttatnék a hitelszövetkezet hitelbiztosítéki okirattal 'termény lefoglalására esetleg a kötelezett egyén tetszés szerinti vagyonából leendő kárpótlásra. A földbirtokos a földet darabonként adná ki az egyes bérlőknek érték szerint s csupán annyi köttetnék ki a hitelszövetkezet részére, hogy a bérleti váltókból származó legelső pere3 eljárás esetén a bérlet megszűntnek tekintetik, s esetleg a hitelszövetkezet közbejöttével másra ruháztatik át. Alig vonható kétségbe, hogy a földbirtokos igy nagyobb bért fogna kapni, mint ha földjét egy összegben adja ki nagybérlőnek ; földjének jókarban tartása biztosítva van, mert az a kisbérlő jobban kényszerülve van a maga jövője érdekében jókarban tartani, bérleti ősszegéért bajolnia nem kell. Viszont a hitelszövetkezet azon munkáért, melyet a bérlőkkel szemben végez s a kötelezettségért, melyet érettök elvállal, kezelési jutalék, az esetleg felmerülő kamatok és üzletkörének szélesbitése révén remélhető kiterjeszkedés által eléggé lenne kárpótolva. Nem kicsinylendő azonban az az erkölcsi hatás sem, melyet azáltal érne el, hogy embereket segítene boldoguláshoz, családoknak adna megélhetést s egyéneket kötne a nemzet testéhez, kik más foglalkozás hiányában a hazán kivül, tul a tengereu kénytelenek keresni vállalkozási és munkakedvüknek kielégítését. Amellé nagyobb teret engedne a személyi hitelnek üzletkörében, mint amennyi 15 esztendei fejlődés után ma van. Nagyobb összegű kölcsönök lebonyolítását is lehetővé tenné. Hiszen azt bizonyítgatnom sem szükséges, hogy 12 — 15 év alatt e pénz értéke nálunk felére, ha nem kevesebbre szállott alá s az e néhány száz korona melyet egy szövetkezet hosszabb utánjárás nélkül kiadhat, érték volt akkor, holott ma elenyészően kicsiny összeg, a földek, termények, házak és élőállatok áremelkedéséhez képest. Tisztelt szövetkezeti gyűlés! Elismerem, hogy e rendszer, melyet a szövetkezetek üzletkörébe szeretnék bekapcsolni, a bizalomra van felépítve s ma, mikor az emberek az életet egy nagy üzletnek tekintik, ahol az győz, aki jobban ki tudja husználni a másikat, ez meglehetősen kétes alapnak tetszik. De hiszen az egész szövetkezeti mozgalmat az a körülmény hozta létre, hogy az erkölcsi értékek érvényesülésének teret adjon s megtanítsa a közönséges embereket is arra, hogy a munka, szorgalom, józaoság, becsületesség, megbízhatóság, hűség is olyan értékek, melyeket földi javakra lehet nemcsak uzsorakamat, hanem tisztességesebb haszon mellett is váltani s amelyek egyedüli alapjai a nemzet, a társadalom, a község boldogulásának, egészséges fejlődésének. Ez a terv kölcsönös bizalmat k4r és vár a földesúr és a földjét művelő munkás között. Kér különösen a földesurak részéről, akik bizonyára kárpótolva lesznek azon csekély kocká-