Nyírvidék, 1911 (32. évfolyam, 27-53. szám)

1911-10-29 / 44. szám

nyíregyháza, 1911, XXXII, évfolyam, 44, szám, vasárnap, október Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. fISRzelési feltételek: Egész évre 8 kor., Fél évre 4 kor., Negyed évre 2 kor., Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: YÁROSHÁZ-TÉR 6. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. A választójogról. Az a nagy ellentét, mely e kérdésnél a véleményeket szétválasztja, és az a — mondhatnám — fogalomzavar, mely a választójog általánosítását a nemzetiségi kérdés veszélyével hozza kapcsolatba: késztet arra, hogy ezt a problémát erről az oldalról megvilágítani, a nemzetiségi veszélyt kellő mértékére leszállítani megkíséreljem. Állapodjunk meg legelőször annál a ténynél, a mely a mai választási rendet jellemzi, hogy t. i. ma a nemzetiségi vidékeken sokkal, de sokkal kevesebb választóra jut egy képviselő, mint a magyar vidékeken. Vannak nemzetiségi vidékek, ahol 200, 300, 1000 választó választ egy képviselőt, a mig a tőzsgyökeres magyar vidékekre 2—4000 választóra jut egy képviselő. Ebből kiviláglik, hogy ma a nemzetiségiek előnyben vannak a magyarsággal szemben. Állapodjunk meg továbbá annál a másik ténynél, hogy a nemzetiségi vidékek választójogot szerző adócensusa sokkal alacsonyabb, mint a magyar vidékeké; hogy tehát a nemzetiségiek hamarább jutnak választójoghoz. Ez is a magyarság hátrányos helyzetét bizonyítja. Ha tehát az általános választójog a magyarság eme hátrányosabb helyzetét, a kerületek arányosabb beosztásával kicorrigálja: akkor a magyarság domináló szerepe még szilárdabb alapon fog állani, mint ma, mert a magyar vidékek több, és a nemzetiségi vidékek kevesebb képviselőt fognak választani. E mellett a nemzetiségi vidékek sok helyen a magyarsággal vegyesen lakottak, a melynek ezeken a helyeken kulturális fölényük folytán nagy a választásokra való befolyásuk. Ezen helyek tehát a nemzetiségi választókerületekből ki fognak esni. Végül pedig a magyarságnál az irniolvasni tudók száma sokkal nagyobb, mint a nemzetiségieknél, és ez a körülmény is az elénk tárt veszedelmet kisebbiti. Ha ez a veszély tényleg léteznék, úgy annál több ok ez arra, hogy a mai, a nemzetiségi vidékeknek a magyar vidékek hátrányára kedvező választói rendszeren változtassunk. Ezt a változtatást nem lehet a „magyarul" irni-olvasni tudástól feltételezni, és pedig nemcsak azért, mert ezzel már létező jogokat szüntetnénk meg és nemcsak azért, mert egész vidékekre, hol a magyar szót nem hallják, erre való iskolák hiányzanak, a nehéz, idegen nyelv elsajátítása lehetetlenséggel jár és mert a magyar állameszme tisztelete nem függ a magyar nyelr tudásától (a vágvölgyi tótok, a zipszerek szereplése stb.), hanem főleg azért, mert a kényszer-magyarositás a nemzetiségi kérdést megoldani nem, csak elmérgesiteni képes. Ne feledjük azt, hogy a nemzetiségi izgatók — mind jól beszélnek magyarul, és a csendes, resignált, magyarul nem beszélő oláhok — magyar képviselőket választanak. Azonban előttem borzalmas, lehetetlen, kegyetlen gondolat az, arra kényszeríteni évszázadok óta saját anyanyelvén beszélő vidékeket, hogy uj nyelvet tanuljanak, a mit alig van alkalmuk használni. Nemcsak borzalmas és nemcsak felesleges, hanem lehetetlen is épen annál a nagy energiánál fogva, melyet ez az erőszakos fellépés kivált. Gondoljunk a József császár korára. Az egész nemzet aludt és veszni indult. Alig volt magyar nyelv. Az előkelők németül és franciául beszéltek, a törvényeket latinul hozták, a bíráskodás latinul folyt. De egyszer jött a rendelet, hogy német legyen a hivatalos nyelv, a dicasteriumok ne latinul, hanem németül levelezzenek, az iskolák németül tanítsanak: és ebben a percben megmozdul a föld és fel lesz fedezve a magyar nyelv. És látunk magunk előtt nagyszerű példákat. Posennek IV2 millió lengyelét nem volt képes 40 millió német elgermanisálni. Pedig hallatlan erőszakot fejtettek ki. A lengyel iskolákat eltörölték, a lengyel nyelvű istentiszteletet betiltották. Valami csodás hősi elszántságot váltott ki e brutalitás. A lengyel nyelvű könyvek és hírlapok soha nem tapasztalt keletre tettek szert; a családok összetartottak és a németesedők visszatértek a lengyel nyelvhez. Bismarck óriási anyagi erővel a talajt szedte ki lábuk alól, kényszerparcellázás alá vette földjeiket és németeket akart rá telepíteni. A lengyeiek szövetkezeteket alakítottak, drágábban vették meg a földeket, mint a németek, — éheztek, dolgoztak, termelő és hitelszövetkezettekkel erősítették anyagi helyzetüket és vagyonosabbak lettek, mint valaha. Bismarck és utódja belátták actiójuk sikertelenségét, és ma — a lengyelek Posenben ép oly lelkes tagjai a német imperiumnak, mint a berliniek, — de megtartották nemzetiségüket. Szép példa Schveiz, melynek három, külön nyelvű nemzetisége van teljes egyenjogúsággal. democratikus szervezettel: — és a francia sweizi ép oly jó hazafi, mint az olasz. És ennek pendantja Írország, melynek ősi nyelve — úgy szólván elenyészett; alig beszél ma valaki ir nyelven Irhonban. És a homerule mégis előtérbe jut, a külön önkormányzat vágya és reménye sohasem volt erősebb és jogosultabb, mint ma. De classicus példa Amerika, melynek szabad földjén a világ minden nemzetisége otthont talál. Ez a teljes szabadság a legelső generatiónál a yankee nemzeti érzést oly erőssé teszi, hogy élénk tiltakozásra talál az amerikai honpolgárrá vált németnél az amerikai mivolt iránt való kétség. Csakhogy ezek mind beszélnek angolul! Igaz; ámde ehez nem alkalmazott kényszereszközt senki. A német telepesek német iskolái elsőrendű feladatnak tekintették az angol nyelv tanítását. Miért? Mert ez gazdasági érdek, mert az egyéni érvényesüléshez, a gazdasági forgatagba való bekapcsolódáshoz, a felismert érdekközösségben való együttműködéshez feltétlen szükséges az angol nyelv. A vasút, az iskola és a szabadság vitte őket bele a nemzetbe. Épen igy nálunk is csak az érdekek közössé tétele oldhatja meg a nemzetiségi problémát. Ne feledjük el, hogy az 1848. és 1867. után következő nagy ipari és gazdasági fellendülés a nemzetiségieknél is egy intelligens középosztályt teremtett, a mely azonban zárva találta maga előtt az érvényesülés útját. Közigazgatás és bíróság és általában a közpálya csak vele született érzéseinek feláldozásával nyílhatott meg — és igy is magán hordta a gyanusság bélyegét. Mig ellenben a köznép sínylette a velünk közös közigazgatás bajait, és belehajtotta az alkohol és a klerikalismus karjai közé. Ebből csak a jó közigazgatás, a kultura és a szabadság szabadithatja ki, — és ki fogja szabadítani a gazdasági fellendülés, mely a szabadság és kultura nyomán kél. Ezt a helyzetet pedig csak a magyar democratia teremtheti meg, a melyhez a nemzetiségi democratia vonzódni fog, — a melynek törekvéseit tőle telhetőleg elő fogja segíteni, és igy politikailag vele együtt fog működni. Ez az együttműködő democratia pedig közös érdekekért fog küzdeni. Fog pedig küzdeni az ország és a megyék házainak democratisalódásáért, a nepotizmus és a családi érdek-szövetségek letöréseért, — a jó közigazgatásért, — az iskolárt, — az alkoholismus ellen. Meg fogja látni a kis és nagybirtok adózási aránytalanságát, — a kötött birtokok kivándorlásra késztő hatását, és sok minden közös bajt. És ennek a közösségnek a felismerése egy magyar demokrata politikai pártba viszi a nemzetiségi democratákat, — az érdekközösség fogja felismertté te»ni előttük a magyar nyelv tudásának gazdasági előnyeit, — a jog, a szabadság és kultura fogja őket a haza függetlenségének és megerősödésének vágyával eltöltött hazafiakká tenni. Mindehez azonban szükséges, hogy letesittessék az általános és egyenlő választójog.