Nyírvidék, 1911 (32. évfolyam, 27-53. szám)
1911-10-22 / 43. szám
2 4-4-ik szám. N Y I R V I D É K 1911. október 29. miért tűrünk mi meg dicső tricorolunk mellett más lobogót is s miért akadnak utóbbinak számos követői ? íme ez az, ami ellen a kritika jogosan fordul; ez az, ami tüntető kivételeket teremt ugyan, de a nemzeti jelleg zománcától megfosztott társadalmat „a haza mindenek felett" önzetlen s magasztos eszméjének megnyerni soha sem fogja, talán nem is akarja. S mintha már láttuk volna P. igen tisztelt polgártársunknak a kezében a nemzetközi szociálizmus veres zászlaját, s mintha már hallottuk volna a Károlyi-tér felől a Marseillaise hangjait * # * Nem, ez nem lehetett való, ez nem lehetett és nem volt más mint sötét és mélységes álomlátás, amelynek a lelki pirkadás és a nemzeti szellem ébredése határt szabott, mert ime a „Világ" fővárosi napilap október 1. száma arról világosit fel bennünket, hogy a Szabolcs-páholy nem dobta magát politikai tekintetben a nemzetközi szociálizmus karjai közzé, hogy velünk sir és örvend a nemzet bal vagy jobb sorsán s hogy nem hajlandó a vértanú halált halt nemzeti hősök emlékére a feledés fátyolát borítani. Ki hitte volna, hogy a Szabolcs-páholy a közvéleménynek egyhangú helyeslése mellett fogja emlékeztetni az ország függetlenségi pártját az elkövetett súlyos mulasztásokra, amelyek elkövetése a párt hazafias prestigejét alászállitani s az egész nemzetnek abban vetett hitét megingatni képes lesz! Ki hitte volna, hogy a magyar parlament függetlenségi pártja a Leiningen-szobor leleplezésénél és október 6-án Aradon képviselve nem lesz! * * * Ne irjuk azonban az egész függetlenségi párt hazafias érzelmeinek rovására, hogy nem volt Aradon sem szeptember 25, sem október 6-án, s abból, hogy a parlament elnöke annak idején távol tartotta magát a Kossuth Lajos temetésétől, ne jött-e, micsoda hitet vallott, milyen nyelven beszélt. Nevetett a nadrágra és az első pillanatban nem is akart szóba álini vele. Egyszerre köszönt es egyben búcsúzott. — Ezért hivtak föl ? De a következő pillanatban, mintha valaki ingerelte volna, visszafordult: Hol az az ur, a ki ezt a nadrágot viselte ? Az külön gyárthatta magának hozzá a posztót — mondá gúnyosan. Az asszonyka a konyha cement padlójára mutatott: — Leni! — Fiatalon ? — Nem. Negyvenkilencéves volt. Már volt egy betett szemfoga is. — Ez ulóbbi mondatot az özvegy inkább magának mondta. — Ne tessék haragudni, csak ugy kérdezem, micsoda mesterségen volt ? — kérdé a vénebbnél vénebb ember. — Zeneszerző! — mondá a nő szelid, de nem céltudatlan büszkeséggel. — Bár egyszerű, a legutolsó iparos lett volna ! — tette hozzá aztán haraggal, a mi ártott külömben kedves fejének. — Ugy?! — szólt a házaló és tapogatta, fogdosta az öltözetmaradványt, a melyen a vasalás — középütt — még azon friss volt. — Ugy!? — ismételte az öreg és fokozódó érdeklődéssel kérdezte: — mi az a zeneszerző ? Választ azonban nem várt, hanem a gyakorlati lélektan minden törvénye ellenére kimondta nyíltan, hogy a nadrág tetszik neki, lehet róla szó. Mire leültették, törkölypálinkával kínálták meg — véletlenül volt még a háznál — és az vonjuk le azt a consequenciát, mintha azt a függetlenségi párt ugyanazon indokokból cselekedte volna meg. Véletlenség az egész és vezetés hiánya. Még kevésbbé vonnám le azonban a botrányos mulasztásból azt, hogy ime ez biztos jele „a fajmagyar elkorcsosulásának" s legkevésbbé azt, hogy: „jövel te hamisítatlan általános titkos választójog, söpörd el ezt a korhadt jelent, s teremts romjain egy uj, demokratikus „munkás szabad hazát Lám, lám — „söpörd el"! Igy hát mi fajmagyarok — szemét vagyunk, saját hazánknak szemetje. Elkeseredésében társadalmi fátamorgánát lát P. tisztelt barátunk s összetéveszti a szemetet a seprővel, amely a mi kezünkben van és — — abban marad. Orsz. képviselők Firczák Gyulához. A munkácsi egyházmegye területén megválasztott országgyűlési képviselők Firczák Gyula püspökhöz 50 éves papi jubileuma alkalmával lidvözlő feliratot intéztek, melyet Barta Ödön orsz. képviselő szerkesztett meg. A gyönyörű feliratot itt közöljük szószerint: Főtisztelendő és Nagyméltóságú Püspök Ur! Kegyelmes Urunk l A mindennapi életnek a gyarló emberiség hétköznapi tülekedésétől hangos zaját elnémító ünnepi harangszó, százezrek ajakán elhangzó buzgó imák, rendkivü'í gyűléseken hozott vármegyei üdvözlő határozatok, — 8 megye fiúi szeretetétől áthatott papságának a Főpásztor elé zarándokolása, — a nemzeti tricolorral ékesített városok és falvak, a tisztelet és szeretetnek a legváltozatosabb formákban, de egyazon forrás • ból fakadó megnyilvánulásai: mind azt hirdetik, hogy Munkács egyházmegyére nagy ünnepnek napja virradott. Ünnepe ezen egyházmegye minden rendű és rangú lakosságának a nap, mely félszázados évfordulója Nagyméltóságod áldozópappá szenteltetnének. Ünnepe, nemcsak azért, mert a fontos egyházi és nemzeti missióra hivatott Munkács egyházmegyei püspöki székben eddig műnödött okos és derék asszonyba, a mig reggelizett, nem csak tárgyalt, de beszélgetett vele. — Lássa, — mondá — nekem nagyon JÖSSZ férjem volt. Egész éjjel muzsikált és hajnalban elment más helyiségekbe, hogy másokat hallgasson. Reggel akart aludni, a mikor nekem klopf'oltatni és tisztogatni kellett. — Bolond ember volt, — erősítette meg a házaló is, de nyomban hozzátette: — bolond volt, hogy ilyenkor fél nem kelt és a ténsasszonyt meg nem verte! . . . A nadrág azon ban szép, finom szövet! — szólt a nagyszakálu, kóbor ruhakereskedő, hogy el ne mérgesítse a vitát. — Ritka darab ! Ilyenekben járt a megboldogult télen is ! — jegyezte tneg az asszony, most már nem rosszkedvű gúnyolódással. — Az egyik férfi ilyen, a másik olyan ; az aszszony mind egyforma, azért kell, hogy oda simuljon az egyikbe/, is, a másikhoz is! — mondá az öreg olyan világos és rendes beszéddel, hogy a nő megijedt tőle, egyszerre csak nem tudta, hogy kicsoda, micsoda? D; m gis biztosan, egész közönséges házaló volt, aki szerette, hogy itt felmelegedett, pálinkát kap és esetleg egy kis üzletet is csinál. — Nekem van egy fiam, aki szereti az ilyen ruhát, annak venném meg, az is olyan különös ember, mint a ténsasszony ura volt; rem jár haza rendesen, a holnapi napot keresi, a tegnapit kutatja, és mindenkivel azt szeretné elhitetni, hogy ő nagy ur, még azzal a bútorkereskedővel is, akinek a kis kocsiját végig húzza a városon, hogy majd megszakad bele. — Maga, bácsi, mindent tud ! — mondotta az özvegy; n-m lehetetlen, hogy azért, hogy az öreg embert hiúságában kikezdje és a nadrág árán szebb játékot vehessen a gyermekeknek. egyházfejedelmek közül egyedül Nagyméltóságodnak jutott osztályrészül Isten különös kegyelméből az, hogy aranymisét szolgálhasson Istennek oltáránál ; de ünnepe azért is, mert Nagyméltóságod félszázados lelkipásztori és másfélévtizedes főpásztori működése soha sem szűnő hazafias irányítással és ténykedéssel egyesülve a legjobbak számára is követendő példát nyújtott a félszázados múltban és fog nyújtani meg késő századokban is. Nagyméltoságod át volt mindenkoron hatva attól az igazságtól, melyet hazánk egyik legnagyobb bölcse is hirdetett, mondván : .Vallást tekintve két súlyos csapás sújthatja a polgári társaságot : egyik a fanatizmus, a másik a vallástalanság ; a fanatizmus hibás felfogása a vallás szelid lelkének és tiszta tanításának, mert hogy a hitet terjessze, a szeretetet gyilkolja meg. A népnek vallástalansága pedig lassan, de halálosan maró féreg, mely a polgári társaság erkölcsi életének gyökerén rágódik ; feldúlja mindazon erős, de szelid kötelékeket, melyekkel a vallás az erkölcsiséghez kapcsolja a népet; megfosztja a polgári társaságot a törvények szentsegének titkos, de legbiztosabb őrétől: a tiszta és nem egyedül formákban mutatkozó, hanem a szivekben gyökerező vallásnak és lelkiismeretnek intő szavától/ Nagyméltóságod félszázados pályafutása minden phasisában és minden polcon, melyre a sors kirendelte, ezen axiómák apostolaként működve, a fanatizmus pusztító tüzét soha, ellenben a vallásnak és hazafiságnak szeretetteljes melegét állandóan árasztotta nemcsak hitsor=osaira, hanem általában embertársainak millióira! A hitélet és tanügy, jótékony és cuHurális intézmények ápolása és fejlesztése körül az egyházi életben és a forumon egyaránt kifejtett fáradhatlan tevékenység közepette létesített alkotásai mind-mind összhangzatosan működő hazafias és vallásos lelkének megnyilvánulásai, örökké maradandó emlékei. S ha mindezek közül csupán az egyházmegyéje iskoláiban napról-napra zengzetesebben hangzó magyar tanítási nyelv meghonosítását és buzgó terjesztését: a magyar liturgia engedélyezése érdekében e század elején szervezett nagy zarándoklat vezetése körüli fáradhatlan tevékenységét; a kárpátalji nép helyzetének anyagi és általában közgazdasági téren való gondozására hivatott nagyszabású kacióját és ennek eredményeit ösmernők ; és még ha tudjuk is azt, hogy nagy tulajdonságai közül is talán legnagyobbat : minden hódolatot kerülő szerénységét bántjuk m^g még a zajtalan ünnepléssel i s : — Tudunk valamit, — szólt az öreg — gyövünk, megyünk, veszünk, eladunk. Tapasztalunk egyetmást. Csak a fiam, az nem ért ehhez. Az asszony nem felelt, megreggelizelt és az üzletet szerette volna már lebonyolítani, hogy biztos legyen a dologban. A gyerekek is — a legidősebb hat éves — mozgolódni, ébredezni kezdtek odabent és az aggastyán még mindig filozofált: — A kedves ura — kérdé — mért halt meg olyan hamar ? — Sokáig kínlódott. — Ugy ? A ténsasszönyt is kínozta, persze ! — Buony megtelte, amikor csak módja volt rá. Nüm volt vele talán egy )ó orám se. Mindig csak az idegenekhez volt jó. — Miért lett. volna jó az idegenekhez, ha nem volt jó a magáéihoz, magahoz? — Oiyan volt. De mit ad bácsi a nadrágért? — Az, az! — teteite magát az öreg, mintha nem is üzletről, hanem bölcselkedésről lett volna szó. Már a harmadik pohár törkölyt itta meg és tréfálkozni kezdett! — Síeretőket is tartott, ugy-e? — Nem csak tartott, hanem el is mondta. — Ha mondta, talán nem is volt igaz. Ha elmondta, talán csak azért mondta, hogy becsülete legyen a ténsasszony előtt. A/.t hitte, hogy a fehér személyek mind ilyenek. És miért ne lennének ilyenek? Ha . . . Nem folytatta tovább, pedig egyszerre kitűnt, hogy folyamatosan és magyarul tudja kifejezni gondolatait. Nem lehetett eligazodni rajta, miféle szerzet. Anyjuk a két kis fiút s kihozta, hogy megbámulják és tapasztaljanak. Gyönyörű szép, szőke kis gyerekek voltak ; épek, vidámak, nem látszott meg rajtuk, hogy
