Nyírvidék, 1911 (32. évfolyam, 27-53. szám)

1911-10-22 / 43. szám

Nyíregyháza, 1911, XXIII. évfolyam, 43, szám. vasárnap, október 22. Szabolcsvármegyei Községi jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. éttMzetéii feltételek: Egész évre 8 kor., Fél évi-e 4 kor., Negyed évre 2 kor., Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: YÁROSHÁ2-TÉR 6. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit

. Tót biblia. Engedje meg a t. Szerkesztő ur, hogy ilyen késedelmesen bár, de elmondjak egyetmást a „Nyírvidék" 40-ik számában e cim alatt megjelent vezércikkre vonatkozólag. Panaszt emelt e cikkben valaki, hogy egy tót asszony megványadt tót bibliáját, harminc korona költséggel fehér csont borítékba köttette be unokái számára. Hát miért csudálkozik ezen a cikkíró ur ! Hiszen tetszik tudni bizonyosan, hogy mi a nyíregyházi tót lutheránusnak a biblia, először Istene, azután ami az uri osztálynak Jókai, Arany, Petőfi, Mikszáth, (a francia irókat nem ösmerem.) Az a tót asszony nagyon jól tudja, hogy ma egy magyar biblia csekély három korona, és azt is tudja, hogy az ő unokái, ha harminc éven aluliak, a tót könyvet el nem olvassák ; de — beköttette, mert szereti. Panaszt emel a tisztelt cikkíró ur, hogy a vén tót asszony bizik abban, hogy itt Nyíregyházán időtlen időkig tót nyelven fogják hirdetni az igét papjaink. Nem, igen tisztelt cikkíró ur, nem bízik abban, mert látja, hogy a gyermekei, unokái magyarul beszélnek (mert máskép alig tudnak) magyar istenitiszteletre járnak, magyar nyelven imádják istenüket. Hivatkozik a tisztelt cikkíró úr, hogy a tanyákon a magyar nyelvvel való élés, ismeretlen fogalom. Hát már ez nekünk fáj, mert ez nem így van! Tessék csak velem kijönni a tanyákra, elvezetem sok családba, ahol ha a harminc éven aluli generációval tótul akar beszélni, akkor tót tolmácsot hozzon magával, mert azok nem fognak tótul beszélni. Avagy tessék csak egyszer egy magyar istenitiszteletre jönni. Az igaz, hogy az urak a templomban nem láthatnak senkit, mert nem jönnek oda, de tessék egyszer eljönni, meg tetszik róla győződni, hogy már nem olyan üres, mint eddig volt ilyenkor a templom, mert a mi fiatalsáságunk mind ott van a magyar istenitiszteleteken. Igaza van azonban a t. cikkíró úrnak abban, hogy szaporítani kellene a magyar istenitiszteletek számát, illetőleg ebben az irányban folytatólagos további lépésül be kellene hozni, hogy minden hónapban egyszer, mondjuk minden hónap első vasárnapján kizárólag magyar nyelvű istenitisztelet tartassék. Ez irányban mi már többen, gazdák, tettünk is kezdeményezést, mert rosszul esik látnunk, hogy gyermekeink, akik már a teljesen magyar iskolákban nevekedtek, sem a tót prédikációt nem értik meg, sem pedig a tót bibliát, különösen pedig a tót betűkkel írott énekes könyvet elolvasni sem tudják. Reméljük, hogy ez a kívánságunk mentől előbb teljesedni fog, annál is inkább, mert lehetetlennek tartjuk, hogy ma már, amikor ami gyermekeink és unokáink tiszta magyar iskolában nevelkedtek fel, ez a törekvésünk ellenállásra találjon. Egy nyíregyházi gazda. Tollrajzok. A Leiuinírcn-87,1 bor és október 6 Oly mérvű társadalmi tevékenységet nem fejt ki városunkban senki, mint P. tisztelt barátunk; másfél évtizedre vezethető vissza immár ezen érdemekben gazdag s munkás köztevékenység, amely maga körül tekintélyes számú híveket gyűjtött s amelyen kívül társadalmi mozgalmat a városban alig ismerek. S mégis kedvezőtlen a kritika e társadalmi tevékenykedéssel szemben s ennek hivei között nem látom azokat, akik mindenképen hivatva vannak arra, hogy a közélet minden terén szerepeljenek és vezessenek s nem látom kidomborodni e társadalmi mozgalom hazafias jellegét sem. Igazán nem értem, hogy miért nem vezeti és irányítja minden lépésünket hazafias érzelem, miért nem fordulunk el mindentől, ami nem viseli magán a nemzeti jelleget s miért nem csoportosulunk egyértelmű lelkesedéssel nemzeti zászlónk körül, amelynek varázsa vitte és egyedül viheti nemzetünket jövőben is győzelemről, győzelemre ! De ha már a történet tanulságait a jelen korra alkalmazni vonakodunk, ugyan miért nem tekintünk körül az összes kulturnemzetek között Japántól Portugáliáig, hogy meglátnók, miszerint ezek mindegyikének, a latin, germán és szláv fajoknak egyaránt minden vágya nemzeti jellegüknek megóvása és érvényesítése ! S miért kell éppen a magyarnak faji jellegével szemben közömbösnek lenni, s vájjon Prológ.*) Egy kép ing a kékes messzeségben Körülfolyja rózsaszín határ — Ezt a képet folyton látni vélem, Egy arc engem látogatni jár. Húll a könnyem, húll. Pedig körültem Ezer daltól hangos a világ ; Egykor én is szerettem, örültem, Lányka, lányka, emlékszem reád ! Itt vagyok, az álmok álmodója, Csillagokba néző bús legény, Lelkem az ég fényes útját rójja, De a szívem kifosztott, szegény. Az ifjúság virággal, reménnyel Felszórta fürteim, utam, De koszorúm bomlik szerteszéjjel És utamnak vége, vége van. Fáradt vagyok. Hosszú küzdelemben Lankadt szárnyam már alig libeg, Lassan jár a lomha vér eremben, A lét unott, a világ hideg. Megint lesárgult, hervadt őszi tájra, Húll reám még itt-ott egy mosoly, De a napnak régi lángolása, A szín s a fény nincsenek sehol. Meddig tart e csüggedt sziv halála ? Mikor küldi angyalát az ég ? Hoz-e napfényt gyászra, hervadásra A szerelem várt tündére még ? *) Mutatvány Zahonyay Ferenc sajtó alá rendezett müveiből. Jösz te, jösz te kegyes ég leánya, Tégy türtimre friss virágokat ; Nem riaszt a földi lét határa, Ha síromnál nyájas szód fogad. Egy kép ing a kékes messzeségben, Körülfolyja rózsaszín határ — Mult köpéből emlék-lebbenésben, Egy arc engem látogatni jár. Jer, jer, közelgj ingó tüneményem, Hadd pillantok utolszor reád ; Véled jönnek hozzám bucsuképen Dal. szerelem, álmok, ifjúság. 0 A nadrág. Bródy Sándor. Már reggel volt, de a lámpa égett a konyhá ban ; télen, ünnep előtt. Egy asszonyka melegedett a tűzhelynél és vitázott az olcsó cseléddel, akinek nem a napi munka, hanem az ünnepi estve járt az eszében. Az asszony is az estvére gondolt, komoran és haragosan, mert még csak öllete sem volt, hogy miből és miféle meglepetést szerez a három gyermekének. Egyelőre az urát szidta, aki oly kíméletlen volt és a földbe ment, mielőtt a gyermekeket fölnevelte volna. — A gazember; ne legyen nyugta a földben ! — igy gondolkozott a külömben szelid asszony, miközben főzte a reggelit, lefölözte a tejet és birálta az urát, a ki — a mig elt és élni tudott — nem éppen rosszkeresetü zenész volt. Nem született cigány, hanem alapjába véve fehér ember volt, amolyan félművész, a kit mindenféle véletlenek cigánysorba sodortak bele. — A gazember! — ismételte, de most már hangosan a még fiatal, de meggörbedt asszonyka, a ki az ünnep kedveért megmosta a még egészen fekete haját és nyilván dacból — • gyásza ellenére — bekötötte kackiásan fehér kendővel. Á dac. meg a harag azonban nem használt, az elpihent férfi nadrágzsebét — mint rendesen — nem lehetett kikutatni összegyűlt bankók után. De ha pénze nem is volt, — hopp hó — gondolta magában a vagyontalan özvegy, valahol, valamelyik szekrény aljában kell egy ^nadrágnak lenni. A mi az elköltözött után megmaradt, azt lassankint eladogatta, de ez a ruhadarab megmaradt; babonából tartotta meg, ^vagy senkinek sem kellett ? Valószínű, hogy nem akadt vevője, a nadrág nagyon furcsa volt, drága, de fehér posztó, a milyent nem viselhetett senki, csak egy nagyon furcsa ember, a ki komoly és nehéz melódiákkal volt tele, mégis arra rendeltetett, hogy cifra meg könnyű dallamokkal mulattassa az éjszakai közönséget. — A nadrágot hozzad ki ; hivjál fel egy házalót ! — mondá az asszony a cselédnek nagy elhatározással, de kevés reménységgel. És a konyhaasztalon csakhamar megjelent a ruhadarab, majd feljött a házaló is, a ki oly öreg volt, hogy nem lehetett tudni, délről, északról