Nyírvidék, 1911 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1911-01-01 / 1. szám

JŐSA ANDRAS MÚZí Nyíregyháza, Egyház-utca 15% 2 WM' Telefon

; ? Ul N Y I R V I D É K oka sincs arra, hogy egyszerűen hasra vágódjék előttünk! Az isten szerelméért, tessék csak elgondolni: ha se kultnránk, se tudományunk, evés-ivásnál, nagyszájuskodásnál, marakodásnál egyébhez se kedvünk, se tehetségünk nincsen, mi az ördögöt keresünk itt Európa keliő közepén?! Hiszen akkor az emberiséggel tesz jót, aki bennüaket a föld színéről eltöröl, s nekünk magyaroknak legnagyobb jóakarónk, aki elveszi szabadságunknak még meglevő foszlányait is, hogy azokkal önmagunkban s az európai kulturában kárt ne tehessünk. Nem szólok most arról, milyen hallatlan vakság azt hirdetni, hogy Magyarországon csak ezután kell még kulturát és tudományt teremteni; n'em szólok arról sem, hogy egy csomó művészi és ethikai divathóbort, mit minden áron be akarnak velünk vétetni, mennyiben érdemli meg a „kultura" cimét, csak arra vagyok bátor hivatkozni, hogy bár minden német egyáltalában nem Kant vagy Goethe vagy Schiller, és ugyaia nem minden német találta fel a puskaport 3 még kevesebb a finom modort, mégis minden német szinte agressive büszke önmagára meg a maga nációjára az emiitett nagy férfiak okából, és mihelyt egy kicsit besörözött, torkaszakadtából harsogtatja: „Deutsehland, Deutsehland über alles, über alles in der Welt!" Ugyancsak való igazság, hogy a francia a maga kultúráját, tudományát, művészetét a némettel szemben olyaa fölényesnek tartja, hogy francia iskolákban az 1870- 71-diki hadjárat tragédiáját bizony „invasion des barbares" cimen emlegetik elég gyakran mind a mai uapig; sőt Oroszország nagyreményű és nagyralátó fiai a legelszántabban hirdetik, hogy nem magasabb kultura, hanem ázsiai vad barbarizmus és fanatizmus törte össze a cár hadait öt-hat esztendővel ezelőtt a távol Keleten. És ezeken a tüneteken nem ütközik meg senki, sót a derék nótás, napóleonos Béranger, ha most feltámadna és eljönne miközénk. azt mondaná, hogy jól van igy; mert ő chanson-t is irt arról a tbémáról, hogy minden nemzet legyen büszke a maga mivoltára és ne hagyja magát pocsékolni; de aztán a franciát se bántsa ám senüi! Egyszóval: müveit, civilizált a kultura zsirjától csepeg az egész világ, csak mi magyarok vagyunk nemcsak állítólag, de bevallottan is elmaradott barbárok Arany Jánosostul, Petőfi Sándorostul, Széchenyistül, Kossuthostul. Bolyai Farkasostul, és nemzeti szentháromságunk a Csokonai csikóbőrös kulacsa, a Kotáuyi paprikája, meg a debreceni kolbász, s a nyugati műveltségnek hozzánk szűrődő napfényében olyan bután pislogunk, mint a miskolci kocsonya. Nagyon bölcs emberek szerint éppen azért kell szorgalmasan németül tanulnunk, mert csak ugy lehetünk részesei az európai kulturának; és én, a magam ázsiai műveltségével, egy cseppot sem csudálkozom azon, hogy ifjuságunk jó része éppen ezen a címen nem akarja bevenni a német nyelvet. Ha valakit valamiért folyton szamaraznak, megutálja az nemcsak a szamarazóját, hanem a szamarat is meg azt is, amiért szamarazzák. Es ebben van legalább is annyi logika, mint abban, hogy Germánia szobrot állit Goethének Chicagóban s azt eszközli olyanformán, hogy nyakig mezítláb ábrázolja a Faustnak mindig kényesen öltözködő szerzőjét és — last not least — sasmada^at ültet a meztelen térdére. Ha majd valami jóravaló dakóta indiánus meglátja, azt fogja mondani; jó vastag lehet a bőre annak a fehérembernek, hogy kutyába se veszi a sasnak éles körmeit. De te ezzel ne törődjél, jó magyarom! sőt siess és önte^d újra Arany János szobrát ott a Nemzeti Múzeum előtt és ábrázd kosztümben, mert ki az| a mai művelt világban nóros kabatban közszemll is okosabban tette volns inkább pucéran veti a hogy ragaszkodott ahho;;] báthoz és magyarul veri! még elment volna Mét németül verselt volna, ak;' ügyességgel is mintUhland v! ismerné akkor az egész vili ur könyvében ott ékeskel Grillparzeré meg Anastasiu^ lett mint osztrák poétáé, s Bécsben is, Nagyszalontán természetesen, a mi saját költségünkön, mint ahogy a| d >ja mutatja. Es milyen jó példát hagl ránk örökségül, ha ó ugy milyen jóravaló művelt néj volna az ő jobb példaadása most nem kellene annyi agyj tolluak. annyi nyelvnek <;zoi hogy végre kiverjék bnlőlüj érthetetlen, élhetetlen, buta, gyar szellemet! Dr. Prőhle Tollrajzo] Á keresztvíz s maga a kl nem a keresztény vallás üdvöz? numa; régi rituális héber szoká csak idő multával változott meg 1 jelentősége és formája. A vízkeii megbízható hagyományok és a bili tanítása szerint nem a keresztény kötelékébe való felvételt jelentett ej leg, hanem testi megtisztulást, sz megújhodást és igy az első lépést, a megtértet a keresztény valláshoz lebb hozta és a keresztények társas való felvételre méltóvá tevé. Éppei nem jelentette és nem is jelenti a metélés sem a zsidó vallásba való — Üljön csak le Sándor arra a székre, szembe velem. Nem akarom, hogy kifáradjon. Ugy. Most mondja meg kend, ismerte kend Veszelka Jánost? — Hogyne. Kedves legényem volt. — Mi lett vele? — Ugy tudom, hogy valami lány miatt egyik vetélytársa orozva lelőtte, a szegedi első csárda körül. — Ki volt az a valaki ? — Sose tudtam meg, mert . . . — Mert ugy tett volna ve!e, mint Lobozárral, meg Csikóssal! ^ Rózsa lehajtotta fejét. Igaz, másra nem is gondoltam volna. Egy káromkodó szó, utánna a lövés s a golyó u„fejben állt volna meg. — Na én megmondom ki volt, hiszen kend még kiszabadulhat. — Akkor jaj lesz neki. — Én még is megmondom. Egy ur, innen közülünk két csendbiztossal kiment ahoz az első csárdához. Kemény idő volt s betértek a csárdába. Amint olt időznek, bejön egy fiu s azt mondja, hogy egy legény akar a szegedi nagy úrral beszélni. Azt az urat ugy hivták sokan, az ördög tudja, miért. Az az ur nem szokott félni s kiment. — Egy csinos legényt talált a korcsma előtt, kantáránál fogta fekete lovát. — A Jancsi volt — szólt közbe Rózsa — mindig fekete lovat választott. — Az volt. Ismeri az ur Sipeki Terczát ? Kérdezte a legény. — Láttam — felelt az ur. — De az ur nem csak látta, az urnák a szakramentumát — fakadt ki a legény — hanem amint én hallottam, az ur gyáva módra felhasználja annak a szegény lánynak a helyzetét, s ei^-JÉfcditotta, elcsábította, külön szobába tett :|

y;J|dilO ágyat adott neki s mindennap csábítgatja . . . Nem IKSZ az úrral mindig két csendbiztos s ha én az urat egyszer megtalálom . . . A nagy hangra a két csendbiztos kinyitott az ajtón s Veszelka Jancsi abban a pillanatban lovára pattant. Azonban az az ur megragadta a ló kantárát s megragadta a Veszelka kezét is, amelylyel a pisztolyt akarta előrántani. — Hát azt hiszed, hogy én eltürem ezt a sértéseket. Ha Sipeki Tercza után érdeklődől, gondolom, hogy egyébként is lehetne veled dolgom, de mindegy. Nekem is van pisztolyom, neked is. Amott a rét. Kétszáz lépésről vágtatunk egymásnak, akkor lő mindenki, amikor akar. Jó? — Igaz ez ? Kérdezte a legény. — De mennyire. Csak ennyi a kikötésem: te, ha csak megsebesitel is, elmehetsz. Ez a két ur sem fog bántani, szavamra. Mert ugy is csak egy-két hét a különbség, hogy te is amott leszel. És a csillagbörtön felé mutatott. Ellenben, ha én csak megsebesítelek, bevihetlek oda, ahol Sipeki Tercza van. A legény sötéten nézett. — Jó — szólalt meg — igaza van az urnák, hogy csak idő kérdése, mindenkit hálóba kerítenek az urak. Meg aztán, ha az én öröm s bánatom raegosztója ugy is amott van, mit ér a szabadság. Ha bőrtön is az, de egy fedél alatt leszünk, ha emeletek, folyosók választanak is el, megérezzük egymás szivének dobogását, még ha annyit csábítgatják is a becsületes urak ! Előhozták az urnák a lovát, a két csendbiztos is velük ment. Kimérték a 200 lépést. A két csendbiztos a szegedi ur mellett maradt és Veszelka jó lován bátran elléphetett volna. Nem tette. Intett s akkor egymás felé vágtattak. Veszelka lőtt először. Nagyon sietett. Golyója annak az urnák a fejét horzsolta s vonalban a bőrt hajjal együtt levitte, lőtt az az ur s ugy találti, mint . . . Lobozárt, meg csikóst. Aztán mert SÍD? czának csakugyan voltak más ugy került az a mese, ho^y^ lőtték le. Ő lett volna az — Hát aztán ki volt., — Az pedig, bitani a Terczát, nemj gyilkosságot kísérelt kapott puha ágyat gatta meg olyarj kisérje gyógyulá=j vallomására. — De hát — Én. A betyár és látszott sze^ Laucsik szőke hajit. Rózsa Ott látg ságu fehér — Láoií — M di rad a fogunk Már ott mind a két po — Nem való ? A csűri terméie, akit kifoszott. A Í Még nost is á^ Rózsának ross. izü lenni.I — Megeng^ Itt a pipa, itt miit a szentar