Nyírvidék, 1910 (31. évfolyam, 25-55. szám)

1910-08-20 / 32. szám

10 35-ik szám. N Y I R V I D É K 1910. szeptember 11. Petrovay János, Szalánczy Bertalan, Szunyoghy Ferenc, báró Vay László és gróf Vay Miklós vettek részt, mindannyian természetesen disz­magyarban. Ezután a főispán fogata következett s utána a hosszú kocsisor. A vármegyeházán. Ebben a rendben érkezett a menet a vármegyeháza elé, melynek bejárata előtt Sipos Béla főjegyző, a tisztikar élén, a követ­kező beszéddel üdvözölte a főispánt: Méltóságos gróf, Főispán Űr! Engedje meg Méltóságod, hogy mielőtt e székház kapuin belépne, e vármegye tiszt­viselői karának élén Méltóságodat a leg­nagyobb bizalommal és ragaszkodásunk ki­fejezése mellett üdvözöljem. Méltóságod nem idegenből jött mi­hozzánk. A Vay gróf nemzetségnek egy félszázad óta harmadik tagja, aki saját nyugalmának feláldozásával jött, hogy e vármegye köz­igazgatásának élére állva szolgálatát a hazá­nak s közelebb e vármegyének felajánlja. Nem ismeretlen méltóságod egyénisége mielőttünk. Ismertük már eddig is Méltóságodat, ki közgazdasági életünk vezetésében és irányí­tásában évek hosszú során át részt vett; láttuk Méltóságodat törvényhatóságunk egyes albizottságaiban szorgalmasan résztvenni, ma pedig eljött hozzánk, hogy az állami és tör­vényhatósági közigazgatás között, élünkre állva, — az eredményes vezetést biztosítsa. Amidőn tehát ezen minőségében Méltó­ságodat a legnagyobb bizalommal üdvözlöm s a midőn biztosítom Méltóságodat, hogy e vármegyei tisztviselői hazafias munkálkodá­sára mindenkor bizton számíthat, szavaimat eme kijelentéssel fejezem be : Isten hozta, Isten tartsa meg és Isten vezérelje Méltóságodat. Vay Tibor gróf főispán megköszönve az üdvözlést, felvonult a főispáni lakosztályba, a közönség pedig a közgyűlési nagyterembe. A beigtató közgylilés. A beigtató közgyűlést kevéssel 10 óra után nyitotta meg Mikecz Dezső alispán, szívélyesen üdvözölve a megjelent bizottmányi tagokat és vendégeket s megnyitó beszédében rámutatva a f. év február havában — lényegesen más körülmények között hozott ama közgyűlési határozatokra, amelyekben kimondatott, hogy az alkotmány ellenes kormány által kinevezendő — Most az igazsag fog kiderülni! — kiál­tott Laucsik. Az egyik ajtón belépett Meskó János, az íllavai fegyenc, a megtört, a megtért bűnös; a másikon pedig Klemm Jusztin az üveges tot jelmezben, mellette Pajka Andri. — Ez — szólt Laucsik Klemmre mutatva — legjobb segédem, Klemm csendbiztos. Lökje le Jusztin azt a gúnyát. Klemm már előre elvágta a ruhákat s pil­lanat alatt lerepült róla a tót jelmez s ott állt ragyogóan tiszta csendbiztosi öltözetében. — Ő volt az, aki kihallgatta a kunyhó előtti beszélgetésleket. — Rosszul hallott — dörmögött Gáspár. — Az ő bemondása miatt nem beszélhe­tett Pajka Meskóval. Gáspár és Lefanti hallgatott. — Na Pajka, mit kellett volna mondanod Meskónak ? Pajka ránézett Meskóra. Az némán intett a fejével, mintegy jelezve, hogy akármi volt az üzenet, mondja meg. — Azt, hogy „a mult harmadszor is kisért, de a rég' imádsággal elűzzük a kísértetet." — Értette volna ezt maga Meskó ? — Igen. Multunkban egy dolog van, ami miatt már kétszer voltunk elfogva, a honvédek meggyilkolása. Ez jöhetett csak iharmadszor is elő. A régi imádság pedig a légi védekezést, a tagadást jelenti. De hiába volt volna a beszéd is, mert én nazarénus lettem, és minden hozzám intézett kérdésre csak az igazat mondhatom. És ránézett két bűntársára. Azok halálsápadlak lettek, amikor ránéztek arra a bánatos szomorú arcra. Tudták, hogy most már mindennek vége. * * főispán fogadásától a törvényhatóság magát távoltartani kívánja és részére a főispáni magán­lakásul szolgáló helyiségeket e célra át nem engedi. Azt hiszi, hogy a szigorú tárgyilagosság szempontjából ítélve a törvényhatóság helyes­lésével találkozik, midőn konstatálni kívánja, hogy ma, midőn az immár változott viszonyok között egy a parlamentarizmus és alkotmányos­ság szempontjából kifogás alá nem eshető kormány által kinevezésre ajánlott főispán be­igtatasa előtt állunk, az említett határozatok tárgytalanoknak s az események által hatályon kívül helyezetteknek tekintendők s a törvény­hatóság által is ilyeneknek tekintetnek. A közgyűlés e bejelentést tudomásul vévén. Sipos Béla főjegyző felolvasta a főispán kinevezésére vonatkozólag a belügyminisztertől érkezett leiratot s az elnöklő alispán indítványára Megyery Géza vezetésével Kállay András, Pet­rovits Gyula, Görömbey Páter, Lázár Kálmán, Orosz Miklós, Jármy Miklós, Szalánczy Bartalan, Liptay Béla, M zőssy Béla és Haas Ignácz biz. tagokból álló küldöttséget menesztett a közgyű­lés, hogy a főispánt az eskü letételére a teremben való megjelenésre meghívja. Gróf Vay Tibor főispán, a küldöttség kí­séretében zajos éljenzések között megjelenvén s a vármegye alispánja által az eskü letételére felkéretvéa, azt a vármegyei főjegyző előolvasása után, azt letette, mire Mikecz Dezső alispán a főispánt a követ­kező beszéddel üdvözölte: Méltóságos Főispán Úr! A törvényhatósági önkormányzatról alko­tott törvény értelmében Méltóságod imént elhangzott esküjenek letétele után Szabolcs­vármegyének törvényesen beiktatott főispánja lévén, engedtessék meg nekem, hogy mielőtt Méltóságodnak az elnöki széket átadnám, a tek. törvényhatóság figyelmét és becses tü­relmét néhány percre igénybe vegyem. Mindenek előtt fogadja Méltóságod ré­szemről, mint a törvényhatóság első tiszt­viselője részéről e napon, midőn főispáni székét elfoglalja, meleg érzelemtől áthatott üdvözlésemet és jókivánataimat. Hosszú ideig, közel háromnegyed évig tartott intervallum után, teljesen méltányolt alkotmányos felfogástól vezéreltetve, érett megfontolással határozta el magát Méltóságod, hogy a törvényhozásban többséggel biró s a parlamentarizmus szellemével teljesen össz­hangban levő kormány előterjesztésére koro­nás királyunk megtisztelő bizalmának engedve, elösmert fényes képességeivel, élettapasztalat­tal gazda gon szülő várme gyé je élére áll . _ A kir. ügyészek minden nagyobb bünügy tárgyalása előtt az iratokból jegyzéket készíte­nek, amelynek alapján vádbeszédjüket előad­hatják. Legalább is a szerintük megállapítható tényállást, egyes neveket, határidőket vetnek papírra. Aki nagyobb ügyben ilyen jegyzék nélkül megy neki a tárgyalásnak, az ugy néz kí, mint, hogy helyi példát mondjak, mint a laikusok ha a szabolcsvármegyei muzeumot magukra hagyva nézik meg, azokkal szemben akik abban a szerencsében részesülnek, hogy dr, Jósa András ur kalauzolása mellett tekint­hetik azt meg. A honvédgyilkosok ügyében Tóth Mór kir. ügyész, később főnököm, volt a vád képviselője. Ő az iratok alapján leírta a tényállást, amelyet előbb a nazarénus Meskó János adott elő s a melyet megerősített Gáspár és Lefanti is. Az ő jegyzéke alapján irom le szószerint a tényállást, amely a következő: 1849. november 31-én Gáspár Mihály Kö­tőnypusztai csőszhöz két egyén jött gyalog, a kik őt fuvarba a bolotai pusztára Kalahájszi Istvánhoz fölfogadták, mely fuvart Gáspár Mihály fölvállalván, befogott s a két ismeretlennel útnak indult. Az ismeretlen egyének közül az egyik mint­egy harminc éves magas, szőke egyéniség volt egyik (a jobb) szemére vak volt, ruházata fehér katonakabat s vitorla-vászon nadrágból állott. A másik szinte olyan korú közép testalkatú, erős, széles vállú, hosszú, gesztenyeszin bajuszu, szakállas egyén volt, akinek öltözete fekete Hunyadi-gombos dolmány, alatta három sor ólom gombos mellény s vitorla-vászon nadrág­ból állott. Ezen egyének utjuk alkalmával Gáspár Mihálynak elbeszélték, hogy ők menekült hon­Méltóságodnak ezen elhatározása — nem kételkedem — törvényhatóságom egyetemének legteljesebb megelégedésére oldotta meg azon személyi kérdést, mely minden kormány vál­tozás idején a főispáni állás bizalmi termé­szetéből kifolyólag elkerülhetetlenül előáll. Legszerencsésebb megoldásnak kell ezen elhatározást tekintenünk, mert egyrészt Méltó­ságodat Szabolcsvármegyével összeforrott ősi családjának tradíciói mintegy praedestinálják a főispáni állásra, másrészt azon körülmény, hogy Méltóságod vármegyénk közéletében év­tizedek óta a törvényhatóság bizalmából mint közigazgatási bizottságunknak, állandó és egyéb választmányainknak tagja, mint a Szabolcsvármegyei Gazdasági Egyesület elnöke mindenkor tevékeny részt vett, teljes biztosí­tékot nyújt nekünk arra, hogy Méltóságod díszes állását ugy kötelességeinek, mint a fennálló viszonyoknak és körülményeknek teljes tudatában és ösmeretével foglalja el. A haladó idővel folyton fejlődő élet kö­vetelményei jelenleg már megfosztották a főispáni állást a régi közjogi méltóság csillogó, de legtöbbször csak hideg fénysugarakat árasztó zománcától, de felruházták azt a jól és hasznosan teljesített kötelesség jóleső me­legségével. Méltóságod mint vármegyénk fia, viszo­nyainknak teljes alapossággal ösmerője, nagyon jól tudja, hogy e virágzó, szép fejlődésnek indult színmagyar vármegye életében a kor­mány bizalma folytán reá bizott munkakört miként kell legáldásosabban betöltenie és én bizton reménylem, hogy az általa jól ösmert tisztikar és a törvényhatóság egyetemének közreműködése mellett minden igyekezete arra fog irányulni, hogy főispáni működése vármegyénk felvirágzásának, előrehaladásának, fejlődésének korszakát jelentse. Nem kétlem azt sem, hogy Méltóságod­ban az ősi vármegyei rendszer legbecsesebb attribútumának, az önkormányzatnak igaz őszinte tisztelőjét, megbecsülőjét fogjuk látni, aki teljes tudatában van • zen speciális magyar intézményben rejlő őserő értékének, melyet minden igaz magyar embernek nem csorbí­tania, megszükitenie, hanem kiterjesztenie, fejlesztenie, legfeljebb az idők folyamán olykor reá tapadott sallangoktól megtisztítania kell. Ezen, a múltra alapított remények azok, melyeknek alapján mint vármegyém első tisztviselője örömmel üdvözlöm főispáni mű­ködése kezdetén Méltóságodat. Legyen meggyőződve Méltóságod, hogy Szabolcsvármegye tisztikarában és közönsé­gében vármegyénk üdvét, javát célzó mun­vedek, akiket Baki nevezetű egyén tanyajan a vadászok meglepvén, mindenükből, u. m. lovaik, fegyvereik és ruházataikból kifosztottak, illetőleg azokat hátrahagyni kényszerültek, minélfogva ők lovakat óhajtanának venni s kérdezték fuva­rosukat, nem tudna-e valahol jó eladó lovakat. Gáspár Mihály igenlőleg felelt és elvitte őket a zsanai tanyán lakó Lefanti István csikós cserényéhez, ahol is megkérdezték a gazdát, hogy van-e eladó lova, aki igcnlőleg felelt s bojtárját rögtön elküldvén a kérdezett lovakért, nekik ezeket meg is mutogatá, de ezen lovak részint azért, mert nem voltak izlesök szerintiek, részint pedig, mivel időközben odajött Czifra Zseniben István és azt tanácsolta a menekül­teknek, hogy addig ne vegyenek lovakat, mig ő a piritói pusztáról meg nem érkezik, ahol utána fog nézni azoknak, vájjon csakugyan elvétettek-e lovaik s mit lehetne megmenteni hátrahagyott holmiokbol. E'.en ajánlatát elfo­gadván a menekültek, Gzifra lovára ült és el­távozott, az ott maradottak pedig Lefantitól szállást kérve, cserényénél megszálltak s bort hozatva, Gáspárral és Lefantival egész éjjelen keresztül poharaztak. Gzifra Zsemberi Istvánnak azonban leg­kisebb gondja sem volt arra, hogy a menekül­tek elveszett holmijai után járjon, ó már Lefanti cserényéhez való jövetele alkalmával összebeszélt a gazdával és fúva' ossal, hogy a menekülteket meggyilkolják s pénzöket elrabol­ják. Eltávozásának egyedüli oka az volt, hogy hármukat kettő elleni megtámadásra még kévé­séi vén, cimbora-keresésre a Harkad pusztára lovagolt és ott Meskó János haszonbérlőt ter­vébe beleavatva, azt lóra ültette és azon uta­sítást adta neki, hogy várjon reajok az ut melletti erdőben s ha látja, hogy ők a mene­kültekkel jönnek, csatlakozzon hozzájok. folyt. köv.

Next

/
Oldalképek
Tartalom