Nyírvidék, 1910 (31. évfolyam, 1-24. szám)
1910-02-06 / 6. szám
2 6-ik szám. N Y I R V I D É K 1910. február 6. érhető eszményi végcélja. Ezért, és mert a szabadkőművesség a pártok tusáján kívül állva, a hangzatos frázisokban kimerülő lármás hazafiaskodástól távol zajtalanúl, de mindig és mindenütt a nemzeti mozgalmak élén küzdöttek és küzdenek hazájukért — meg szokták vádolni a szabadkőművességet arról is, hogy kozmopolita,. A nagy műnek, az összes emberi nem boldogságának, fölépítéséhez minden nemzetnek hozzá kell járulnia az épitő anyaggal; de minden nemzetnek hatáskörét saját országának határai képezik; e látszólagosan szűk téren kell teremtenie azt, amit tőle az összeség vár. Az egész emberiséget szolgálja, aki hazáját szolgálja; aki rossz hazafi, az rossz ember is. Egy olyan szervezetet, amelynek középpontja a haza határain túl esik, esetleg a kozmopolitaságnak, sőt a haza törvényeivel ellentétbe kerülésnek veszedelme is fenyegethet, amint azt az ismeretes „Ne temere" mutatta. A szabadkőművességnek azonban ilyen, a haza határain kívül eső középpontja nincsen; olyan kezet vagy észt, amely valahol e földön székelve, a világ összes szabadkőműveseit irányítaná, a szabadkőművesség nem ismer. A magyar szabadkőművesség is például egv minden más állam szabadkőművességétől minden izében független szerves egész, amely a francia, angol vagy más szabadkőművességgel csak olyanforma viszonyban van, mint például Magyarország Franciaországgal, Angliával vagy más állammal. Egyik állam szabadkőművessége sem merne beleavatkozni a másik állam szabadkőművességének egyedül csak hazája érdekeit szem előtt tartó működésébe, mert ez merőben ellenkeznék a szabadkőművesség szellemével. Egyben igenis kozmopolita a szabadkőművesség, és erre Krisztus tanította meg: a felebaráti szeretet magasztos elvénél fogva mindenütt ott van és szerető karjaiból senkit sem zár ki, az ellenségét sem, mert gyűlölködést volna ki; a nő: karcsú, gyermeteg termetű, érdekes és finom metszésű, rózsapiros arccal, hajadonfővel, rövid, szőke, göndör fürtökkel; egyik keién parányi kis majom ugrándozott, furcsa fintorokat vágva . . . Fogadni mernék, hogy az ott magyar ember! Valami bolondos piktor lehet a modelljével! — mond mély meggyőződéssel a Wiking . . . Gsendc-sen iddogáltuk Marsalánkat, mialatt megkezdődött a mulatság: álarcosok jöttek-mentek, — egyenkint vagy párjával ... és a jó nemetek harsogó kacajjal jutalmazták a Tarantellát táncoló medvét, vagy brittadmirálist . . . Semmi turbulencia; nyoma sem a színes, pajkos délvidéki Karneválnak, amely még Lussin-piccoló nagy betegekkel telt utcáin is végighömpölyög ilyenkor .... Atni engem illet, — jobban érdeklődtem a caprii nyárspolgárok iránt .... Álarc volt rajtuk a nyugodt, kultur ember viselkedése; jelmez a rosszul szabott modern ruha, ... az asszonyok hallatlanul ízléstelen kalapjai . , . A legrongyosabb, régi, nemzeti viseletükben egészen misként festettek volna ezek az alacsony, fekete, vagy kövér, vagy tulsovány emberek Közel hozzám ült egy 13—14 éves kis leány ; térdig élő, rikító szinü pamutszövet ruhában, könyökig érő ruhaujjakkal, — rövidszárú fehér keztyüben — óriási — nagyot, tollas, bóbitás, hőlgykalap pal a fején . . . Szegényke! Sárgás arcocskájának kifejezésén annyira látszott, mily szépnek, — mily előkelőnek, — mily elegánsnak érzi magát e pillanatban . . . Pedig sokkal furcsább volt, — mint az összes álarcosok . . . Mikor fölálltunk s a tömegbe vegyültünk — egyszerre félig elfojtott, idegenszerű, tótos, vagy szándékosan rosszul hangsúlyozott magyarsággal: Ksztt csókolom .... hangzott a fülünkbe .... De mire körülnéztünk — elpárolgott, aki e hazai nem ismer. Ettől a fenséges kozmopolita elvtől vezérelve, mikor Szeged városát a Tisza árja elöntötte, vagy San Franciscot és Messinát a földrengés porba döntötte, a világ szabadkőművessége névtelenül, ismeretlenül százezrekkel sietett a kétségbeesettek segítségére, amint hogy most Páris veszedelmekor is tudni fogja kötelességét; és hogyha egy nemzetnek, mint most a szegény Finnországnak, létét veszély fenyegeti, a világ szabadkőművessége megtesz érte mindent, ami tőle kitelik. A migyar emigrációt, a bujdosó magyarságot is, amelynek tagjai nagyrészt szabadkőművesek voltak és lettek, köztük: Kossuth Lajos, Klapka György, Véttér Antal, Rónay Jácint, gr. Teleky László, az egész világ szabadkőművessége szeretettel karolta föl és segítette nemzeti küzdelmében, s ahol szükség volt rá, létfenntartásáról is gondoskodott. És végül íme mig egynehány azok közül a hazátlan, hazafiatlan, kozmopolita szabadkőművesek közül: gr. Széchenyi Ferenc, a Nemzeti Múzeum megalapítója, gr. Festetics György, a Georgikon megalapítója, Madách Imre, az Ember Tragédiájának írója, s aztán a régi szabadkőműves családoknak : a Telekyeknek, Bánffyaknak, Draskovichoknak," Pálffyaknak, Orczyakuak, Csákyaknak, Károlyiaknak stb. számos tagja. . . . A szabadkőművességet a ráboruló elkerülhetetlen titokzatosság folytán (amelyre még egyszer, mikor a velem rendelkezők szükségét fogják látni, rá fogok talán térni) mindig voltak és lesznek, akik. az önzés vagy az elfogúltság forrásaiból táplálkozva megtámadják. Hogy milyen alapossággal, annak nem utolsó példáira mutathatunk két napilapnak minap megjelent számaiban. Az egyik egy alapítandó szabadkőműves ifjúsági lap, a másik egy alapítandó szabadkőműves napilap veszedelmével szemben veri félre a harangokat, szemenszedett valótlanságok áradatával. Egyben igaz a két híradás: a szabadkőszózatot mondta . . . Aztán hazament mindenki békésen, csendesen: liz óra után ... mi is. — Ez volt utolsó, együtt I öltött esténk Capri szigetén. Azután jött az utolsó reggel. Vigasztalanul szürke minden, és óriási szélvész korbácsolta a tengert, és uszította dühös csatára a hullámokat a sziklafalak el !en . ... Már aggódvi leste wikingi bátyám, ha megérkezik-é a hajó N-ipoliból ? — Megérkezett. A sietve elköltött lunch után mindnyájan lementünk a FunicoUren, — Ilonka is lejött Dórával, de az ór ;ási szélvihar miatt sietve kellett elbuc>uzniok és védett helyre menekülni; egyedül állottam a m >lón, amikor beszállottak a bárkába, amelyen a gőzhajohoz kellett menniök . . . Elfehéredett arccal nézte Murci, micsoda óriás hullámok dobálják a báricát elfehéredett arccal néztem én a búcsúzókra. .... „Gyere velünjj Rómába !" — szólott még egyszer a Wiking; — „gvere velünk haza!" — súgta utoljára fülembe a Wíkingné, — hangosan nem merte mondani . . . Búgott a hajó kődkürlje; utolsó ölelés és Istenhozzád, — beszálltak a bárkába s megindullak .... Ijesztően lapdázott a t.inger a bárkával ... de rn^is elérték baj nélkül a gőzhijót ... A fedélzetről lobogtatták még egy ideig kendőiket felém, majd fordult a hajó ... és csakhamir eltűnt a látóhatáron, — a háborgó tengeren . . . könnyes szemeim elől . . . Ott állottam a mólón ... a viharfelhős ég alatt, ... az idegen, marcona hajósok ... a tarka-barka, részvétlen, közönyös népség között: egyedül . . . A Funicolare fülkéiben ismét összetalálkoztam Ilonkával s Dórával. — Árvák vagyunk! — mondtuk egymásnak nagy busán, és n >kik még egy okkal több volt a busulásra. A Wiking személyében az az ember és az az orvos távozott müvesség nemes áldozatkészségéből, amely sokak előtt érthetetlen, mind a két lap meg fog jelenni, hogy a hit és haza nevében szolgálja a szövetség és ezzel az emberiség nemes, önzetlen céljait. Ezirányú fölvilágositásaimat ezúttal végleg befejeztem. Kétségtelen, hogy, bár ezek jó emberek becsületével leszögezett igazságok, lesznek, akik megtámadják őket. Ám az igazságot meg lehet tagadni, és azokat, akik hirdetik, vérpadra lehet hurcolni, mint Martinovicsot, golyó elé lehet állítani, mint Ferrert; de az igazságot magát megsemmisíteni nem lehet soha. I)r. Popini Albert. * Lapunk legutóbbi számában jeleztük, hogy szemelvényeket fogunk közölni egyes szabadkőműves páholyok titkos műhelyeiből kikerült határozatokból, annak igazolására, hogy a szabadkőműves páholyok dr. Popini Albert úr által közölt u. n. alapszabályai s e páholyok tényleges működése között egymást megtagadó eltérések vannak. E közlésünket most — dr. Popini Albert úr fennti cikke folytán, térszűke miatt is — lapunk legközelebbi számára kell fenntartanunk, kérve addig a beküldő urak szíves türelmét. A szerk. Megalakult a nyíregyházi zenekedvelők egyesülete, Nagy és előkelő közönség jelenlétében folyt le a nyíregyházi zenekedvelők egyesületének alakuló közgyűlése e hó 2-án. A vármegyeház kisterme csaknem egészen megtelt. Jelen voltak: Dr. Bartos Sándor, Dr. Bodnár István, Burger Pál, Dr. Dohnál József, Ferenczi József, Ferdlicska Rudolf, Dr. Füredi Lajos, Füredi Henrik, Fürediné Molnár Margit. Garay Gyula, Haas Ignác, Dr. Hoffmann Emil, Dr. Hoffmann Móric, Hoffmann Pál, Hoffmann Sándor, Jakab Gusztáv, Jakab József, Kardos Endre, Kauzsay Tibor, ifj. Kállay András, Kovách Árpád, Lengyel Miklós, Matlák József, Nagyváthy Ferenc, Orsovszky Gyula, ifj. Pozs onyi Gyö rgy, Rónai el Ilonka oldala mellől, a kinek egy szavára kés/sággel hagyott olt mindent ... és eljött, maga is félig betegen ... a nagy beteg gyermekkel egvedül e hosszú, nagy útra, elhozván podgyászul kimondhatatlan türelmét és önfeláldozását — mint Imogena ... És volt rá eset, hogy — igazi boheme módra, — még ő vidított fel bennünket kifogyhatatlan vidámságával . . . Mostanig nyugodt volt . . . d • mi lesz e?u'án ? C-endesen bólogattunk . . . „Margit néni, — legyen jó kedve!" — hangzóit fel Dóra jelszava ... és igy kénytelenek voltunk derűsebb arcokat vágni . . . A Quisisana előtt elváltunk ... Én még rá érek hazamenni — mondtam merész elhatározással s nekiindultam egyedül a Sírada Kruppnak a nagy szélben . . . Csakhamar rájöttem, hogy egyedül sétálva korántsem fáradoi ugy el, mint eddig, mert laplen- nyomou leültem séta közben esrv-egy kiálló sz kladarabra . . . . Álmadozva ődöngtem ide-oda; a Strada Krupp félelmes sziklafalai közül lenéztem a mélyben háborgó tengerre, — majd visszatérve, egy eddig ismeretlen uton a sziget keleti részére jutottam, hol kies olajfaberkekban enyhü :t mag a lelkem. Bealkonyodott, mire haza tértem onnan. De este, este! A mikor a dinner-gong hívó szózatára lebotorkáltam a lépcsőn egyedül az étterembe, — gyanús szag ütötte meg orromat. Eddig nem vettem észre, de sajnos, most rájJttem, hogy itt is németszag van .... És mikor leültem a szegletben álló kis asztalunkhoz egyedül, — oly rettenetes rosszaknak talált?"' az ételeket mind, olyan sivárnak az egyer'5 ? és a sok német és angol karattyolást £\, u lőttem . . . Nem, — á Quisisana ne* 1 kellt-m tartózkodási hely, — gondoltai • s ez nézetem később sem változó- Volt val a
