Nyírvidék, 1910 (31. évfolyam, 1-24. szám)

1910-06-26 / 24. szám

2 20-ik szám. N Y I R V I D É K 1910. május 15. került), s velük szemben a társadalom sem lép fel olyan igényekkel, mint amazokkal szemben. De mert — tetejébe ennek — a saját személyes igényeik sem állnak azon a fokon: fizetésegyenlőség esetén is kétannyit ér a jövedelmük. Tehát több belátást és több jóakaratot az ifjúság és a szülök részéről az eddig elhanyagolt reális pályák iránt! j S végre hagyjanak fel azzal az úgyis ; sötétbe ugrással végződő akarnokoskodással, hogy a gyermeknek urnák kell lennie. Ne hallgassanak a szülők az álprófétákra, a társadalmi rend ellen izgatókra — rövidesen ugy sem változik meg a világ sorja — de gondoskodjanak észszerűen gyermekeik jövőjéről. A lateiner és a hivatalnoki pályát pedig hagyják csak azoknak, akik ott a tülekedést ugy szüleik anyagi viszonyai, mint a saját szellemi tehetségük révén jobban birják, s neveljenek csak dolgos produktív munkásokat fiaikból. Sok hiábavaló gondtól és töprengéstől szabadítják meg ezzel magukat is, gyermeküket is, s ami a fő, hozzájárulnak a társadalom egészségesebb kialakulásához és olyan elemeket nevelnek ennek a szegény országnak, amilyenre az iparfejlesztés és a kereskedelem megizmositásánál égető szükség van. Csendőrség tagy rendőrsig? ii. Megjegyzem azt, hogy a rendőrkapitányok országos gyűlésein az egyes rendőrkapitányokhoz intézett kérdéseimre — a szatmárit kivéve — mindeniktől azon választ nyertem, hogy a katonailag szervezett csendőrség városi szolgálatra nem alkalma?, nagyobb bizonyságul ide csatolom a Pancsova, Nagybánya és Mezőtúr rendőrkapitányainak megkeresésemre adott válaszaikat 5., 6. és 7. •/. alatt, amik a fentirt álláspontot erősitik meg. De megerősíti, illetve igazolja az én álláspontomat maga a csendőrségi szervezeti utasitás 1-só §--a. mely következőleg szól

: A csendőrség a közbiztonsági szolgálat tellesitésére rendelt katonailag szervezett őr test. Ezen alaptétel, ezen meghatározás irányítja a csendőrségi szolgálat terjedelmét, amiből első tekintetre kitűnik, hogy a csendőrség a rendészeti feladatok közül — mint közbiztonsági intézmény — főleg és kiválóan a személy és vagyonbiztonság megvédésére van hivatva. A csendőrség létesítése alkalmával maga a törvényhozás — teljes tudatában a csendőrség létesítésének s működésének céljaira — a városik belterületére sőt a törvényhatósági városok külterületére kifejezetten megvonta a csendőrségi szolgálat teljesítését, ami tehát a legfényesebben igazolja, hogy a csendőrség ezen szervezetében a városi rendészeti teendőkre — aminek egyes mozzanatait s feladatait alig lehet felsorolni — nem lehet hivatott. Ha tehát már 1881. evben maga a törvényhozás belátta, hogy a városokban a rendészeti teendők a csendőrség által nem teljesi.hetők, sőt az 1886 : XXII. t.-c. a rendezett tanácsú városokban az összes rendészeti teendőket a városra utalja, most amidőn már 29 év után a városok polgársága a művelődés utján nagy mérvben előhaladva s a törvények tiszteletben tartása iránt, kellő érzékkel birva, általában szomorú visszaesést jelentene a polgári rendfentartást katonailag szervezett fegyveres erőre bíznunk, de különösen Nyíregyházán, ahol egy kiválóan szorgalmas, becsületes s törvénytisztelő lakossággal állunk szemben, valóban a polgári önérzetet, de sok, fel sem sorolható esetekben a polgárok érdekeit sértő, tehát az életnek nem megfelelő hatósági intézkedéssel súlyos és végzetes hibát követnénk el a polgárság rovására. Ezen állításomat igazolja a tapasztalati elet, mert a roszhiszemüek beszélhetnek bármit, de önérzettel állithatom, hogy a jelenlegi rosszul fizetett s folytonos változás alatt álló, tehát ki sem képezhető rendőrség mellett is az országban egyetlen 33000 lakossal biró s hasonló város sem mutat fel oly előnyös bűnügyi statisztikát, mint a mi városunk, anu-ly eredmény forrást lakosságunk fentebb jelzett erkölcseiben de különösen a lelkész és tanitó urak által kifejtett megbecsülhetetlen munkásságban találjuk fel, mert az itteni viszonyok igazolják valóban ama mondás igazságát, hogy egy jó iskola felér tíz csendőrkaszárnyával. Kétségtelen, hogy nagy küzdelembe került idáig az igazán csak a legérléktelenebb emberekből összeszedett rendőrlegénységgel a rendőrség feladatait teljesíteni, de önérzetem nyugalmával s a roszakarat fel sem vevésével, hivatásomnak élve, alárendeltem magamat a polgárság érdekeinek, s most is — midőn a kedvező alkalom kínálkozik — nem nézve saját előnyömet, nem Hiszen tudod, hogy mindenkor engedelmes fiad voltam." „Igy már jól van! Ezt már szeretem", — válaszolt az agg. .Gondolkozz s remélem, belátod, hogy Kende Margit nem hozzád való. Még tisztességes kelengyét sem kapna. Délután pedig fogass be, átmegyünk Hatházyékhoz. Most hozták haza az intézetből a szép, gazdag Jolánt. Látod, az éppen neked való lesz." „De, kedves atyám" — esengett a szerencsétlen László, „ne kivánd ezt tőlem, hogy még ma viziteljek!" .Szót se! Amint mondtam, úgy legyen" — kiáltotta az öreg Tömör. S a nádszálként ingadozó László nem mert több ellenvetést tenni. És délután tudott kedélyesen csevegni a bájos, szellemes Hatházy Jolánnal, kit most látott először életében. Csak éjjel kerülte szemet az álom. Mindegyre maga előtt látta a halvány Margitot könyező arcával, majd boldog mosolygással. De a Jolán ötletes fecsegése is egyre eszébe jutott. Hajnal felé végre azzal a gondolattal szunnyadt el, hogy hű marad Margithoz. Valahogy majd csak engedékenységre birja atyját is. De másnap mégsem látogatta meg a folyton ő reá gondoló Margitot. Azután meg a gazdaságban akadt sürgős elintézni valója, ugy, hogy egy hétig mm mozdulhatott sehová. Végre pár nap elmultával, mi oly végtelen időnek látszott Margitnak, felkereste Tömör menyasszonyát. A szegény Margit! Szerető szivét olyan könnyű volt megnyugtatni. Távolról sem sejtette, mily közel van boldogsága rombadőlése. Nemsokára Harkányi gróf magával vitte Tömör Lászlót köJesdi birtokára, amit nem régen örökölt. A sok elszámolás, rendezés, tervezgetés iét hónapba került. Csak igen rövid leveleket küldözött az ifjú gazdatiszt szép jegyesének, temérdek tennivalóját hozva fel okul. Pedig talán más is gátolta az írásban. Persze nem látta, milyen vágyakozva várta Margit a postát s hogy szellemült át arca, ha a fehér levélborítékon a László ismert betűit megismerte. # • * Zúzmara borította a fakat, jégvirág nyilott az ablakokon, amikor László visszaérkezett Harkányba. A csilingelő szánról hiába tekintgetett a Margit befagyott ablakai felé, nem láthatta a kedves szőke fejecskét, mert a lányka beteg volt, nagyon beteg. Arcát a láz rózsásra festette, szeme a legszebb gyémántként csillogott. Szebb volt Margit mint valaha. De hajh! E szépség már csak a halál számára szerzett gyönyörűséget. Szegény árva Margit! Milyen rettentő rémképek gyötörték. Mindegyre Lászlót látta maga előtt bajban, veszedelemben. Pedig csak a hűsége forgott annak veszedelemben. „Ne engedjétek őt bántani, hisz ő jó, nem ártott senkinek! Ne engedjétek az én Lászlómat!" esengett számtalanszor. Nagynénje, a jó Etelka néni, hányszor szárította fel lopva előtörő könnyeit, ő tudta, hogy e szegény árva, ha életben marad is, nem lesz soha boldog, hiszen akit oly odaadással szeret, ime megcsalta. Egy bál után Tömör László jegyet váltott Hatházy Jolánnal. Mégis az atya akarata győzött. S volt szíve Lászlónak ezt a Margit betegségében megtenni. Gyenge virágszál a/, úgyis letörik, gondolta. De mégsem jött oly könnyen a halál. Margit élni akart, élni, mert szeretett s azt hitte viszont szerettetik. S bár alig birt mozdulni, mindenáron fel akart kelni, hogy ő már jobban van, Lászlót szeretné látni, az ő Lászlóját, hívják ei. És sírt, könyörgött, majd kegyetlennek nevezte szelid ápolóját, ki el akarja őt szakítani jegyesétől. dobom el magamtól az életből merített országos tapasztalatot, mert — hiúság bár nem vezet — de nem teszem ki magamat a felületesség vádjainak, s azon önvádnak, hogy mtgtévedtem és hivatásomat nem a város lakosságának szempontjából, hanem a hatalmi kérdés alapján fogtam fel. A mi rendészeti viszonyaink feltüntetésére ide csatolom a mult év statisztikáját 8 •/. alatt. Aki ebbe beletekint, látni fogja, hogy a főbeu járó bűncselekmények nálunk a mult évben is kimaradtak. Városunkban egy téli kabát ellopása rendőri esemény számba megy, s ha egymás után kettőt lopnak el, akkor már rendkivüli állapot áll be, s akkor már a nyomozásban magam is részt veszek. Hogy apróbb rendetlenségek elő ne forduljanak, azt ezer csendőr sem fogná meggátolni, illetve megelőzni, s ily körülmények közt igazán kérdeni kell, mi az indok, ami a csendőrség beállítását igazolná ? minden rendőrtisztviselőjének ideálját: az államosítást, mely alkotmányjogi garanciákkal van körülvéve — háttérbe szorították, ami pedig — ha rendezett viszonyokat akarunk — miután az ily rendőrség a polgári munkásság éltető levegője, a polgárok életének, vagyonának, egészsegének, becsületének, családi tűzhelyének, tehát a legfőbb javainak védelmezője — feltartózhatlanul bekövetkezik. Amidőn nemcsak a szakemberek, hanem minden gondolkozó ember elölt kétségen kivül áll, hogy Magyarországon — fővárosát kivéve — a teljesen elhanyagolt, szervezetlen, tehát a városi és községi élet fejlődésével szem'oea teljesen elmaradt rendészetet — igy a magyarországi közbiztonságnak, külfölddel szemben beszámithatóságát csakis az államrendőrség szervezésével lehet megmenteni, amidőn a legutóbb lefolyt alkotmányos küzdelmek hatása alatt meg az alkotmányos garanciákkal is körülvett államosítás is, talán hosszú időre levétetett a napirendről, mi történnék most, ha minden város beállítaná a csendőrséget! Nem más, mint korlátlanság és megfelelő szervezet nélkül a legmerevebb államosítás. Mindezekből láthatjuk, hogy tárgyunk nemcsak a helyi érdekekre hat ki, s beláthatjuk, hogy Nyíregyházán e csendőéség behozatala, a mi közbiztonsági viszonyainkkal szemben indokolatlan, mert a mig más hasonló városokban ezreket aduak ki az előzetes bűnügyi nyomozások általában a megelőző rendészet céljaira, addig nálunk az előzetes bűnügyi nyomozásokra — a csavargók és koldusok előállításáért fejenként 60 fillérben általam kiutalt fogdijakra, titkos rendőri kiadásokra és jutalmazásokra, mióta a hivatal főnöke vagyok, évenként soha nem Hogy sajgott ilyenkor a szegeny néni szive! Hogy haragudott Tömörre, ki igy megcsalta a szegény árvát. S haragjában, meg nem gondolva mit tesz, igy kiáltott: „Ne várdd Tömört, Margit! Nem érdemli. Hisz' már úgyis másnak a vőlegénye!" Hej, de megbánta elhamarkodott szavait a jó Etelka néni. Mint fájt látni neki, hogyan halványodik el a Margit lázas arcocskája s mint szakítja le nyakáról a rózsát rejtő aranyláncot és dobja a földre olyan erővel, amilyet senki sem várt volna tőle. S mily keserves volt hallgatni azt a görcsös, fuldokló zokogást, nézni azt a patakzó könytengert! Végre, végre a néni csókja, könyje elcsendesítette a siró leányt. És olyan csöndes lett ezután. Nyitott szemmel, mereven bámult a falra; nem beszélt semmit. Sirni sem látták többet. Elsírta könnyeit azon végzetes órában. Csak a lopva előtörő sóhajok tanúskodtak szenvedéseiről. Egy holdas éjjelen elcsendesült örökre ! ... Tavaszi szellők susogtak, napsugár ragyogott a rügyező fákon, mikor Margit koporsóját lebocsátották a sírba. — Hulltak a göröngyök, egyre hulltak. . . . Csak a kapa után domborodó fekete sírhant mutatta, hogy egy lakóval több van a temetőben, hogy egy fájó sziv megtért nyugodni. Zúgtak-búgtak a harangok siratva a távozó leányt, mikor Tömör László örök hűséget esküdött Hatházy Jolánnak. Tavaszi illat áradt szét az ódon templomban. A tarka, szines ablaküvegen át belopózott egy fényes napsugár is. Talán a Margit lelke szállott rajta ide, hogy bocsánatot hozzon hűtlen jegyesének! . . . Eria. *