Nyírvidék, 1910 (31. évfolyam, 1-24. szám)

1910-06-26 / 24. szám

Nyíregyháza, 1910. XXXI. évfolyam, 24. szám. vasárnap, junius 26, A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szaboicsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. £!5fize»ési feltételek: Egész évre 8 kor., Fél évre 4- kor., Negyed évre 2 kor., Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: YÁROSHÁZ-TÉR 6. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Tanév végén. A napokban bezárultak az iskolák kapui és ebből az alkalomból minden újság több-kevesebb szerencsével megcselekszik egy iskolai cikket, s ellátja az ifjúságot a vakációra atyai tanácsokkal bőségesen. Tehát mi, ha ebből a szempontból foglalkoznánk az iskolai év végét jelentő kapuzárással, akár el is hagyhatnánk ezt a cikket. De mi nem igy foglalkozunk ezzel, hanem e helyett fontosabb dolgokra hivjuk fel az ifjúság és a szülők figyelmét. Arra amit gyermekeik pályaválasztásánál különösen m^g kell fontolni. E téren még mindig azt a régi elvet látjuk uralkodni, amely — nem törődve a holttőke termeléssel, s a mindinkább szaporodó szellemi proletáriátus nyomorával — mindenáron „urat" akar gyermekéből nevelni. Hogy ez mily téves felfogás, s milyen tőke- és produktív munkaveszteséget jelent az országra, felesleges bővebben magyarázni Az a szegény szülő egész vagyont költ a gyermekére, s mire végigkinoztatta vele a számításba vett összes iskolákat, fel egészen az oklevélig, csak akkor látja be, hogy mit tett. A fiu ur lett. Ezt elérte. De emellett azt is, hogy annak a szerencsétlen embernek — minden pályán — az abc-én kell kezdeni. Leghamarább megkapja a Rózsamulás. Az őszi napfény bágyadt, megtört sugarakat lövelt a földre. Csókolgatta az útszélen tonyadni készülő \advirágokat, érezve, hogyha ezek is kilehelik utolsó illatukat már csak a télapó szeszélyes jégvirágait simogathatja. Hiába! Az őszi verőfény csak cfillog, ragyog, az elmúlást aranyozza meg, (eszi póétikussá, de életet — csak rabolni tud . . . S ime, mégis van, aki szemlélni vágyik a természet baldokiásót! Egy ifjú pár közéig a sárguló jegenyés uton. A lányka aranyhaja már messziről csillog, tündöklik, mint egy aranyfolyam. Sápadt, keskeny arcocskáján boldog merengés honol. Hogyne! Hiszen mellette van László, az ő daliás ideálja, kit ábrándos, tiszta lányletkével a jóság a tökéletesség megtestesüléseként. szeret. S érz

;, hogy Lász'á is szereti őt, az ideszakadt szegény árvát, kinek nagynénjén kivül senkije nincs e nagy világon. Milyen édes érzés is a szeretet. Még az ő vigasztalan árvaságát is derűssé tudja tenni. Lassan sétálgatva a festői domboldalban levő temetőhöz érnek. Miijen más képet nyújt a sötétzöld fenyők és ciprusok hallgató tömege. Még ez ifjú lelkek szive is halkabban dobog a sírokat körüllebegő túlvilági levegőben. Nesztelen léptekkel haladva végre egy repkénynyel befuttatott, gondosan ápolt sírdomb' hoz érnek. A szőke Margit anyjának sirja ez. Mennyi könny tapadt e hideg rögekhez, menynyi fájó sóhajt vitt el innen a szellő. Oh, hogy tudna a lányka elnyomni most is könnyeit. Hisz' az édes anyját nem lehet fizetésnélküli gyakornokságot. S aztán, mire sikerül a szamárlétra harmadiknegyedik fokára felkapaszkodnia: a legtöbb esetben elvesztette az érvényesülésbe vetett optimizmusával együtt a munkakedvét, az energiáját is és deresedő fejjel töprenghet azon. mért nem lett iparos, vagy kereskedő? Hisz ha az apja csak azt az összeget adta volna át neki üzlet, vagy ipartelep alapítására, amibe az iskoláztatás került, hát most boldog, s legalább is rendezett viszonyok között élő ember lehetne és nem kellene azon töprengeni, vájjon sikerfil-e ultimóra az uj kölcsönhöz kezeseket kapni . . . Igy van ez kérem. De még ez a szerencsésebb eset. Az amikor a gyermeket sikerült az iskoláz tatási akadályverseny minden egyes fázisán átvonszolni, keresztül ugratni De ez nem minden esetben sikerül. Milyen a sorsa a félbemaradt egzisztenciáknak ? Igényei megvannak, ál'ása, jövedelme nincs: kénytelen tehát a munkában megrokkant szüleire támaszkodni, azokon élősködni. Ezekből kerül aztán ki a szellemi proletáriátus. Az az elem. mely osztály elleni izgatókat, agitátorokat, s a kétes egzisztenciák egész seregét szállítja a társadalomnak ; cserébe az ostoba „urat nevelni" felfogásért, s azért az eléggé el nem ítélhető korrupcióért, mely csak eléggé megsiratni. Az ő halála olyan sebet üt, amelyet egészen sohasem gyógyíthat meg az idő. A sirra tett virágain is ott ragyogtak szemenek gyémántcseppjei. Csak nézte, nézte Tömör László e búsongó, légies alakot s úgy megsajnálta. Hiszen átérezte ő is a lányka fájdalmát, mert hiszen az ő anyja is csak a csillagok közül tekinthet már reá. Végre hirtelen elhalározással igy szólt. .Margit, édes Margitom, ne sirjon ! Lássa, én is árva vagyok, miként maga. Felejtesse ei árvaságomat! Legyen az én édes kis napsugaram, az én jó, hűséges feleségem." Ki Írhatná le, mit érzett e szavakra a könynyező árva ? Csak a szemében felragyogó fény árulta el boldogságát. Oh, hiszen most egyszerre teljesedve érezte szive legszebb álmát. Szólani sem tud egyhamar. A siron viruló vérvörös rózsát leszakítja s egy bocsánatkérő tekintetet vetve a sirra, csókot lehel a virágra. Majd parányi ujjaival szétszakítja s felét a még mindig választ váró ifjúnak nyújtja e szavakkal: .László ! Anyám porából nőtt e késői rózsa. Fogja ez illatos szirmok felét s amit e levélkék suttognak magának, legyen az az én válaszom. A rózsa másik felét én teszem el e drága pillanat örök emlékeül. Viselje maga is mindig magánál." S már el is tette a szirmokat a nyakán csüggő aranyszivecskébe. Heves szélroham süvölt végig a lombhullató fák közt. E fagyos lehelletü Fzél letarolja azt, mit az ősz eddig megkímélt. Siessetek haza egymásra talalt szivek, nincs most ideje enyelgésnek! . . . * * * a protekciós alakokat engedi érvényesülni . . . Hiába Sok az eszkimó, kevés a fóka. Iparunk, kereskedelmünk pedig tengődik, a mezőgazdaságnál alig van képzett kisgazda, s a nagy zöm nem képes lépést tartani az őrületes létharc forgatagában a silányabb földön gazdálkodó nyugati népekkel. S mindez azért, mert akár van annak a gyereknek tehetsége, akár nincs, már kicsi .korában belenevelték, hogy a négy polgári után „ur"-nak kell lennie. S az „ur" fogalma alatt kizárólag a lateiner és a hivatalnok osztályt értve, túltermelést produkálnak e pályákon, avagy anyagi vagy szellemi tehetség hiján félbemaradt egzisztenciákat nevelnek. Igy is, úgyis csak a szellemi proletáriátus számára szállítják az anyagot. Pedig ha a szellemi proletáriátussal csak az ipari és kereskedelmi segédmunkás helyzetét állítjuk is szembe; kétségtelen, hogy a mérleg ez utóbbiak javára billen. Egy jóravaló iparos segéd fizetése felér a tanítóéval ; egy kiskereskedés üzletvezetője meg épen szolgabírói fizetést élvez. Miért költ akkor a szülő egész vagyont fia taníttatására? S mennyivel jobb a helyzete emezeknek. Az elemi után csak az ipari vagy kereskedelmi tanonciskolát végezték (ami sem nekik, sem a szüleiknek pénzbe nem Mit, azt a kodus leányt akarod feleségül venni ? Soha! Inkább halva lássalak, de azt még sem engedem, rivallta a torzomborzszakállú Tömör Frigyes, a Lásiló édes apja. Szinte toporzékolt dühében. Ilyet! Egy Köröskényi Tömör László egy senkit, egy sápadképü, inci-finci szegény lányt akar elvenni. Nem és ismételten nem ! .Inkább felgyujom ez ősi kúriát, de ilyen semmirekellő fiúnak semmit, érted ? — egyetlen batkát sem adok. Jegyezd meg jól, vagy én vagy az a hitvány leány!" És László ? Ott állott némán, meghajolva, nem tudva mit tegyen ? Az a néhány vörös rózsalevél a zsebében a szive fölött mintha égetné lelkét, mintha tőrt döfne szívébe. Látja a halvány leányt keserves könnyeivel. S ah, mint vidult fel arca szerető szavaira! Nem, nem, vétek lenne őt megcsalni. De hát az öreg ! P Tudta, hogy nem szokott tréfálni, szavát mindenkor megtartja. Ilyen felindultnak sem látta még soha. S aztán ő, a kényes nevelt ifjú, hogy tudna beletörődni a szegénység gondolatába ? Hiszen szerény gazdatiszti fizetése, mit gróf Harkányitól kap az ő nagy igényeit sehogysem birná fedezni. S mégis csak szebb földesúrnak lenni, mint az uraság szeszélyétől függő egyénnek. Bizony alig várja már a próba év leteltét, mit atyja határozott kívánságára végig kell küzdenie. Azért azt remélve, hogy atyját mégis csak meglágyítja majd, igy szólt: .Atyám! Én azt a lányt nagyon szeretem. Nem tudom ilyen hirtelen kitépni szivemből. Adj hát időt, hadd gondolkozzam kívánságodon. Mai számunk 12 oldal.