Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1909-10-31 / 44. szám

10 46-ik szám. N Y I R V I D É K 1909. november 14. nagyobb számmal hozatnának be, mint eddig. Ezt a lelkész uraknak kell keresztülvinniök. HU ezek itt látnák, hogy mi itt tisztán őérettük dolgozunk, ügyeiket nem hebuhurgya módra, hanem alaposan megtárgyalva intéztük el, ez egyházunk iránt való ragaszkodásukat s egyházi hatóságaink iránt való tiszteletüket, hiszem, hogy nagy mértékben növelné. Van még egy harmadik igen erős, veszedelmes ellenségünk, mely azonban nemcsak a mi vallásunknak, hanem minden vallásoknak és országoknak fenyegető ellensége s ez a nagymérvben terjedő istentagadás. Ez ellan a védekezés a legnehezebb s én itt iránytszaüni nem erzem magamat hivatottnak. Di mivei az ezzel kapcsolatos tévtannak terjedése — sajnos — idővel uralomra is juthat s bekövetkezhetik az, ami Franciaországban bekövetkezett: az államnak az egyháztól való szétválasztása: erre készülnünk kell, mert jaj annak, aki készületlenül találtatik. Én azért szükségesnek látnám, minden egyházban egyházi a'apnak létesiíéset, hogy a koronként adott önkéntes adományok ne használtassanak fel közszükségleti célokra, hanem kamatoztassanak, s ha a nehéz idők nálunk is bekövetkeznének, egyházaink minden anyagi erő nélkül nem lennének; s ha ez be nem következnék is, a hivek terheinek könnyítésére, — adómegváltási alapul szolgálhatna ez. Ezekután igérem, hogy egyházi törvényeinket szigorúan megtartani s megtartatni fogom, nem értve a szigorúság alatt azt, hogy mindenkit a legcsekélyebb vétségért törvény elé citálok, hanem azt, hogy ahol gyengeségből eredő faibat látok : ott jó tanáccsal fogok igyekezni hatni, ellenben ahol rosszakaraiot s a törvény szándékos megsértését veszem észre: a tőrvény erejének a szigor teljes súlyával igyekszem érvényt szerezni. — A szólásszabadságot, íyűlésezéseinknek e legszentebb jogát korlátozni sohasem fogom, de szósxátyárkodássá való fajulását megakadályozni kötelességemnek ismerem. Ezeket akartam most midőn gondnoki szekemet elfoglalom, felsorolni, hogy hivatásom felől való gondolkodásom mindenek előtt nyilvánvaló legyen. Kérem az egyházmegye minden tagját, hogy a munkából a maga részét vegye ki, mert csak ha mindenki megáll a maga helyén, lehet munkánk sikerét remélnünk. Mivel még a mai napon sok végezni valónk van, további beszéddel türelmüket nem terhelem, hanem magamat további bizalmukba ajánlom. A holdról. (Megjegyzések Mattyasovszky A. füzetére.) Midőn egy alkalommal a mult század legnagyobb tudósának, Darwinnak ellenfelei szemére lobbantották, hogy minden tévedéseinek hiányos bölcseleti ismeretei az oka, azt válaszolta, hogy természettudományos kutatásai miatt nem ért rá a bölcselettel foglalkozni. E mondás nagyon jellemzi a mai természettudósokat is. Óriási munkát végeznek ezek is; életüknek csaknem minden napját, sőt óráját is arra fordítják, hogy hangyaszorgalommal, mikroszkopikus kutatással — ha csak egy vonalnyival is — előbbre vigyék az emberi tudományt. Bár ez önfeláldozó munkásságukért a legnagyobb tiszteletet érdemlik, eljárásuk alapjában véve nem helyeselhető, mert egyoldalúvá nevelődnek még a legtudósabbak is, akik aztán a saját tudományukat tartják a legilletékesebbnek, a legéletrevalóbbnak, s az ilyenféle gondolatok aztán gyökeret vernek a szaktudósok tisztelőinek lelkébe is, akik kellő filozófiai képzettség hijján értéktelennek, sőt talán haszontalannak tartanak minden más tudományos kutatást. Ha tehát nem akarunk a rideg materializmus útvesztőin elmerülni, sem a Du Bois-Reymund-féle „ignoramus et ignorabimus" agnoszticizmusának homályában szétfoszlani, hangsúlyoznunk kell, hogy a természettudomány józan bölcselet nélkül helytelen útra téved, s tiltakoznunk kell a positivizmus azon eljárása ellen, mely minden tudományt természettudománynyá akar tenni, s nem szabad elfelednünk a nagy Wigaud szavait]: „Ha a természettudomány magát a bölcselet üdvös vezetése alól kivonja, s rövidlátón saját utain halad, ilyenkor veszélybe jut, hogy elzárkózik az általános feladat nagyszerű áttekintése elől, s elvesz a durva empirizmusban, és az egyoldalú, alárendelt problémákban ; ha pedig az általános ismeretét megkísérti, botorkál a tudományos gondolkodás szokatlan útain." A természettudományok terén tehát az ellenőrző szerep a filozófiának jutott. A XIX. században hatalmasan fellendült természettudományban az óriási anyaghalmaz miatt az eddigi kutatási módszerek, a dedukció és az indukció elégteleneknek bizonyultak, ezért uj módszert kerestek s találtak : a hipotézist. E módszernél bő szerepe nyilik a fantaziának, s ennek uralomra jutása sokszor egész világnézetűik ad alapot, midőn t. i. a hipotézis szertelenségbe csap át, s elvetve józan mértékletességét ront, hol alkotnia kellene, s épít ott, hol szilárd alap helyett futó homok a talaj. E két főalkatrésznek, a józan filozófiának és a helyesen alkalmazott hipotézisnek a hiányát fedeztem fel Mattyasovszky A.: A hold keletkezéséről és állapotáról szóló elmélet bírálása c. füzetének olvasásakor. Ha azonfelül a füzet cime után bárki tudományos bírálatot várna, nagyon csalódnék. Az egész nem egyébb egy indokolatlan feltételből vont helytelen következtetések halmazánál. Tudományos színezete alig van a kis elmefuttatásnak, s az úgynevezett „nyájas olvasó" hajlandó az egészet egy felizgatott képrelet szüleményének tekinteni, annál is inkább, mivel benne egyetlenegy biztos és valószínű adatra való hivatkozás sem található. Főcélja a szerzőnek kimutatni, hogy a hold nem a földtől válott el, következőleg a Kant-Laplace elmélet e két világ testre nézve nem áll, s hogy a hold jelenleg izzó állapotban van, szemben a tudomány eddigi azon állításával, hogy a hold már kihűlt. Lássuk, nagyon akarja bizonyítani szerző e tételeket. Hogy a fentemiitett „szíves olvasót" elriassza a tudománynak eddigi, s emberi számítás szerint a lehető legbiztosabb és legmegbízhatóbb adataiból, a priori elfogultsággal vádolja azt, aki ezekre támaszkodnék, midőn ezeket mondja: „a hold azért rejtélyes előttünk, mert elfogultságunkban nem tudunk vagy nem akarunk világosan látni, s kutatásainkban előítéletek irányítanak. Kisértsük meg azonban elfogultságtól menten vizsgálódni, s talán lehűli a hályog szemeinkiől." Tehát az eddigi tudományos kísérleteket és tapasztalatokat a hold körül az előítéletek szülték ; tehát a legkitűnőbb vizsgáló eszközök, a távcső, a fényképező gép. a szinkép-elemző (spekroszkop), melyek pedig a sokkal távolabb fekvő állócsillagok halmaz állapotáról és hőmérsékletéről tökéletes képet nyújtanak, csak elfogultságból mutatták a hozzánk sokkal közelebb levő holdat kihűltnek. Azonhan engedjen meg egyet nekem t. Szerző úr: azt, hogy annyi évnek fáradságos tapasztalatait, annyi kitűnő csillagásznak éveken át folytatott megfigyeléseit, számításuknak eredményeit, a legkitűnőbb kutató eszközök megbízhatóságát nem lehet ilyen mondásokkal negligálni. További fejtegetései is ehez hasonlóan elfogadhatatlan alapokon nyugszanak. A föld és a hold nivókülönbségéből arra akar következtetni, hogy a hold nem a földtől válott el, tehát a Kant-Laplace-féle elmélet a földre és a holdra nézve nem áll. A föld ugyanis Kant-Laplace tétele szerint a centrifugális erő hatása alatt az egyenlítőnél kidomborodott, a sarkuknál pedig belapult. Ezzel szemben a hold alakja tökéletes gömb. Szerző e különbséget úgy magyarázza : „ Egyes csillagászok vélekedése szerint* a hold is, ép úgy mint a föld, 24 óra alatt fordul meg a saját tengelye körül, E forgás következtében a föld a centrifugális erő hatása alatt az egyenlítő táján kidudorodott, a sarkoknál pedig behorpadt. Tehát ugyanolyan körülmények között a holdnak is ugyanolyan változásokat kellene mutatnia, mint a föld mutat. A következtetés helyes, de rossz a főtétel. Honnan veszi szerző azt, hogy a hold 24 óra alatt fordul meg saját tengelye körül ? Ez el'ene mond annak az általánosan elfogadott, megdönthetetlen ténynek, hogy a holdnak mindig csak egy oldalát látjuk, ami csakis ugy lehetséges, ha annyi idő alatt fordul meg saját tengelye körül, amig egész pályáját a föld körül megfutja. Adamsnak a hold körül végzett vizsgálatai világosan mutatják, hogy a hold vonzása által az oceánokra gyakorolt befolyása következtében a föld tengelyforgása fokonként kisebbedik, ugy, hogy az száz millió századok múlva ugy fog tengelye körül forogni, hogy mindig ugyanazt az oldalát fordítja kísérője felé. Nincs kétség benne, hogy a hold forgása hasonló módon jutott jelen állapotába. Másik bizonyítékunk erre a holdlibegés. A hold ugyanis majd közelebb, majd távolabb van a földtől. Ha földközelben van, a központi mozgás törvényei szerint a hold keringő mozgása sebesebb mint földtávolban, ekkor mintegy jobbra-balra inog, s majd az egyik, majd a másik oldalból láttat egy keveset; ez a hosszúsági lebegés. Továbbá minthogy a hold tengelye a holdpályához ferdén áll, hol az éjszaki, hol a déli sark hajlik felénk, s ez a szélességi lihegés. Ennek dacára a holdnak csak 4/7 részét ismerjük, mig 7 része el van rejtve az emberi szem elől. Már ha ez általánosan elfogadott dolog, bizonyára több alappal bir, mint szerző állítása. Ha pedig szerzőnek van igaza, akkor a természettudomány nem érdemli meg a tudomány nevet, mert bár századokon át vizsgálja a holdat, mégis ilyen óriási tévedésbe esik ! Fent megcáfolt téves feltételből vont téves következtetés az is, hogy a föld kidomboritásában a centrifugális erőnek semmi része nem volt. Ennek bebizonyítására szerző egyedül a saját könyvének a címét idézi, amelyet — sajnos — legjobb akaratom mellett sem szerezhettem meg Kiküszöbölvén a centrifugális erőt, a kidomborodást más körülménynek „nevezetesen a naptól nyert hőnek a földön való egyenlőtlen mértékben való érvényesülésének kell tulajdonítani " (5 1.) Ezzel szemben a következőket állítjuk: Eltekintve most a föld keletkezését magyarázó Kant-Laplace-féle hipotézistől, csak a száraz tényeket konstatáljuk. Kétségtelenül be van bizonyítva, hogy a föld forog saját tengelye körül. A két sarkon való lelapulás s az egyenlítői felduzzadás e forgás következménye. „Kétségtelen — mondja Reclus E., — hogy tömegének egyenlőtlen mozgási sebessége miatt szükségképen ilyen alakot ült minden mig teke, ha saját tengelye körül forog; azonban kérdhetjük Play fais-sel, hogy vájjon nem domborodnék-e ki az egyenlítő táján még a szilárd gömb is, ha végtelen századok során folyton forogna ; mért nincs oly anyag, mely teljesen hajlékonyság nélküli volna, s a műhelyeinkben alkalmazott erős nyomás mellett minden szilárd test, még a vas és acél is folyadékként idomítható." (A föld 19 l) Még ebben a napsugarainak kevés szerep van. Tekintetbe kell még venni, hogy a napsugarainak más a hatása a földön, és más a holdon. Tudjuk, hogy a földet 60—70 km. távolságban levegő burok köriti, mely a földre eső napsugarak élét elveszi; a földet a napsugarak felmelegítik, ezt a levegő réteg betakarja, s a meleget megőrzi, miközben a fölötte levő levegő is felmelegszik, s tovább áramlik. Más azonban a napsugarak hatása a holdon, ahol mint tudjuk, nincs levegőburok, s ha van is, az nagyon ritka, viz és vízpára pedig épen nincsen rajta ; a napsugarai tehát intenzivebben hatnak, s jobban felmelegítik a talajt, mint a földön; hozzá még ott a naphossza 14

3/é napig tart, viszont az éjszaka roppant hideg, mert nem lévén a meleget megőrző levegőburok, a hold a bevett meleget kisugározza, s minthogy az éjszaka is 14

3/4 napig tart, a lehűlés roppant nagy. Very kiszámította, hogy a hold az ő nappala alatt 110 C°-ra hevül fel, az éjszaka alatt pedig — 223 C°-ra hűl le Márha megengedjük is, hogy a föld kidomborodásánál nap melegének is van része, semmiképen sem mondhatjuk azt a holdra nézve a 300 C°-nál nagyobb hőmérsékleti különbség mellett, következőleg téves azon állítás is, hogy a naptól nyert hőhatások eloszlása a holdon ép oh/ egyenlőtlen, mint a földön. Nem vethetjük el tehát az eddigi természettudományi adatoK alapján megállapított azon tényt, hogy a föld b -iát kizárólag — vagy legalább is igen nagy mértékben — a centrifugális erőnek a még folyékony halmaz állapotban lévő földanyagra való eltavolito hatása okozta. Ezzel megdől szerző azon igyekezete hogy a centrifugális erő alakváltoztató hatását kiküszöbölvén — hold teljes gömbalakban való megmaradásának okát egyéb körülményeknek tulajdonítsa, mert ha be van bizonyítva az, hogy a napsugarainak a gömbre való különböző szögek alatti beesése, s az ez által előállott hőkülömbség nem okoz lapultságot, akkor a hold teljes gömbalakját csak úgy fogjuk magyarázni, amint eddig is magyaráztuk, t. i. azzal, hogy a holdnak lassúbb forgása miatt a centrifugális erő nagyobb fokú behorpadási nem idézvén elő, gömbalakját megtartotta. Fenn kell tartanunk ugyanis szerzővel szemben az eddigi csillagászati kutatások eredményeképen azon nézetet, melyet eddig semmiféle csillagászok „ujabb me villa' podása' még meg nem döntött, hogy a hold valóban ugyanannyi idő alatt fordul meg saját tengelye mint a föld körül, ez az idő pedig 2-7 nap, 7 óra, 43 perc. Nem okoz nehézséget szerző azon ellenvetése sem, hogy a földnek előre haladó mozgása a centrifugális erő hatását annyira ellensúlyozza, hogy az semmiféle észrevehető hatást nem hozhat létre, mert ha a forgó test előre haladó mozgása módosítja is a centrifugális erő hatását, azt lerontani nem. képes. Logikai szabály, hogy ha a praenvssak tévesek, téves a concluzió is, s ha a feltételek megvannak döntve, nem állhat fenn a következmény sem. Téves tehát szerzőnek a fentebb megcáfoltakból vont azon következtetése, hogy ha a föld kidomborodását a napsugarak okozzák, akkor ugyanilyen hatást kellene okoznunk a hold felületén is. Ds mivel nem okoznak a holdnak olyan magasfoku saját meleggel kell birnia,