Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1909-09-19 / 38. szám

38-ik szám. N Y I R V I D É K 1909. szeptember 19. 3 lanná teszi. Még inkább az, hogy a szocio'ógiában tehetséges kezdő. Palágyi a magyar tudományosság nevében emelt szót: Én csak a magyar középosztály szerény tagja vagyok. De azért úgy érzem, hogy a kötelességem az igazságért óvást tennem itt és mindenütt, ahol csak alkalom van rá. (Folyt, kóv.) A buji Kossuth-szobor leleplezése. Kossuth Lajos glóriás alakját, ahogy múlnak, telnek az esztendők, nagyobbá és tökéletesebbé növeszti az Idő. Mert amit ez az Idő — keserves valóságként most elibénk tár: a tanulságai őt prófétává avatják! Nem csak 1849-től 1867-ig, de még inkább hatvanhéttől mostanáig a magyar erő rettenetes vesztesége ment végbe, és nem karddal, fegyverrel, nyilt harcok mezején, de közönyösítő idők bomlasztó pusztítása által. A magyar társadalom valami mássá, szinte teljesen idegenné alakult át, mintha — ahogyha az ősi porta gazdát cserél — a gazdával együtt kitudták volna a régi erkölcsöket is. Kossuth Lajos nem jött haza. Amikor meghalt, akkor hozták viszsza pihenni a hazai földben. De váljon megnyugodott-e ennek a Magyarországnak a földjében ?! Erős hitéből váljon megmaradt-e a reménységnek egy sugára a mi nemzeti jövendőnk iránt? Biztathat-e minket, hogy áldozzunk vért és vagyont és ne kételkedjünk az Idő eljövetelében. Higyjük-e, bízzunk-e abban, hogy az ő lelke Idők avatagjain és tévesztő ködéin is áttör s prostituált erkölcsű kalmárokból minden áldozatra kész hazafiakat csinál?! — — — Az a patina, ami az ő országszerte megörökített szobor-alakjain évről-évre nemesebb és tartalmasabb lesz: a mi könyeinktől íényesedik bizonyára, akik meglátjuk ezt a rettenetes pusztulást, és akik azért még is és még mindig bizunk benne, hogy föltámad még a Kossuth Lajos lelke! Szép és igazán magasztos hangulatú ünnepség keretében leplezték le a mult vasárnap Bujon, a községháza előtti téren felállított Kossuth-szobrot, a község egész lakosságának, a környék oda sereglett népének s a vármegye, Nyíregyháza városa, és sok másmegyebeli község küldöttségének jelenlétében. Nyíregyházáról a kisvasút d. e. 10 órakor induló feldíszített külön vonata szállította a vendégek egy részét Bujra, többek között a képviselőház küldöttét Vertán Endre orsz. képviselőt, Vay Gábor gróf főispánt, Mikecz Dezső alispánt, Sipos Béla főjegyzőt, Fejér Imre főügyészt, dr. Jósa András ny. főorvost, Borbély Gáspárt és Mikecz Miklóst, mint a vármegye közönségének képviselőit, Bogár Lajos Nyíregyháza város főjegyzőjét, Kertész Bertalan főkapitányt, Tulács István árvaszéki ülnököt, dr. Prok Gyulát, mint Nyíregyháza város küldötteit stb. stb. A külön vonat közönsége Bujon ünnepies fogadtntásban részesült s Olchváry Pál járási főszolgabíró üdvözölte a főispánt és a többi vendégeket, mire az egész nagy társaság az ott rendelkezésre álló fogatokra ült. s a fellobogózott utcán át behajtatott a községbe, a községháza elé. A menet élén buji gazdák fiaiból alakult 30 tagú bandérium lovagolt. Kevéssel 11 ora után vette kezdelét a leleplező ünnepély, a körülkerített, lepellel borított szobor előtt, ahol fehér ruhás buji lányok festői csoportja sorakozott a szobor körül. A ren det a gávai önkéntes tűzoltók csoportja tartotta fenn. Az ünnepélyt a buji dalárda szép, egybevágó éneke nyitotta meg, mire Kállay Leopold, a kerület orsz. képvisesője, a szőnyeggel borított emelvényről a következő nagy hatású beszédet mondotta: Tisztelt ünneplő közönség! Az idő és a feledés : édes testvérek. Karöltve suhannak ők át a magyar honfisziveken. Hány jelesünk van, ki lelke verejtékét, szive piros vérét hona és nemzetéért hullatá és mégis elhalványult már emlékezete, mint elhalaványul a csillag fénye a kelő nap bibortüzében. De vanDak szellemóriások, akik előtt meghódolkak ők is, mint a puszták oroszlánjai a magas pálmafa előtt, melynek gyökere ott van mélyen a földben, koronája pedig ott feQn a mennyég tiszta kékjében. Kossuth Lajos szellemi alakja is igy tekint le ránk az öröklét fenséges magasságából. Idő és feledés hozzá nem férhetnek. Inkább meghódoltak előtte ők is és hordják kezeikben a dicsőség virágját el nem muló alakja büszke homlokára. Rá emlékezve, mint nyáréjeo a csillaghullás ugy hull lelkemre a fényes mult emléke. Ki ne ismerné közületek életének történetét? Kezdve attól a naptól, midőn a monoki házban először ringott meg bölcsője, egész addig a szomorú alkonyatig, midőn idegen földön Turinban lezáródtak a sasszemek és elnémultak ajkai, a csoda tárogatók, melyeknek hangjai egykoron elbájoltak egy egész nemzetet. 1802—1894. Születése és halála éve. Ami a két szám közt van, 92 év, majdnem egy kerek század, ez az ő élete. Mily csodálatos pályafutás, Teremtő Istenünk ! Mintha a nemzetnek minden őrangyala oda járult volna bölcsőjéhez, hogy a benne fekvő gyermekre rácsókolja az isteni adományokat. Az egyik a történet ismeretét, hogy tisztán lássa a magyar nemzetnek históriai hivatását; — a másik a jognak tudását; — a harmadik az ékesszólás mézét ; — a negyedik a toll, az irás hatalmát; — az ötödik a nyelvek bírásának tüneményes képességét. A te angyalod is ott volt, én magyar népem, és odalehelte szivébe az elhagyott, az akkoron még jog nélküli szegény jobbágynak szeretetét. És talán ez a csók volt a legforróbb, ez fogant meg legjobban! Kossuth Lajosnak működése úgy szövődik át nemzetünknek az elmúlt századbani történetével, mint a selyem zászlóval a ráhimzett angyalos cimer. Dísze és ékessége neki. Együtt lobog vele, együtt vannak vészben és viharban, együtt a dicsőség sugárőzőnében. Ki tudná megmondani, hogy életének melyik szaka volt a legszebb, nemzetére leggyümölcsözőbb ? Akkor-e, mikor a hirlapiró tollával felébresztő az alvó nemzetei, melynek függetlensége a holt tőrvények betűiben volt már csak meg, de idegen férfiak kormányozták; pénze, vére, vagyona felett mások rendelkeztek. Akkor-e, mikor belépve a tőrvényhozásba kivitte, hogy független felelős minisztérium vegye át a kormányt. Akkor-e, mikor lángszavára felébredt a nemzetben történeti öntudata, önérzete, a mult minden dicsősége, aj jövő reménye. Mikor ugy nőttek a honvédseregek, mint tavasszal a virág és ámulva látta a világ a magyar kard diadalát. Avagy akkor-e, mikor elhagyva hónát bejárta a világot, hogy felébressze a nemzetek részvétét. Ki mondja meg, mikor volt nagyobb, fenségesebb, akkor-e, midőn győzelemtől koszorúzva Budavár bevétele után ott állott, mint a független magyar nemzetnek kormányzója, vagy akkor-e, midőn hontalanul, mint a hajthatatlanság eszményképe nézett a távolból bánatos nemzetére. Több mint egy évtizede már annak, hogy sírhalma ott virul a kerepesi uti temetőben. De minél távolabb vonul emlékezete az időben, annál nagyobbá válik az alakja. Mint egy felhőket érő bérc, ugy mereng nagysága, eszményien tökéletes élete és munkája reánk. Legyen áldva a nemzet, mely ez óriást szülte, legyen áldva az óriás emléke, mely a nemzetet naggyá tette. Amely népnek a gondviselés ily nagy embereket ád, annak a népnek hivatása van a földön, történelmi nagy küldetése. Most itt áll a szobra. Engedjétek, hogy szinről-szinre láthassuk ! * * * íme vezérünk, büszkeségünk, Kossulhapánk! Nézzünk reá és melegedjünk fel szive, lelke, emléke forróságában. Ide jöjjetek nehéz időkben vigaszt, kitartást meríteni, ez oltárt keressétek fel az ünnepnapok csendjében megtanulni hazát szeretni, remélni, bizni. Mert az ő neve, nem csak emlékezet, de remény is, nem csak a mult, de a jövő is. Hiszen megjósolta prófétai ihlettel: Az én nevem, ha mar nem leszek, akkor lesz a legnagyobb hatalom. Hallgassátok meg szell.majkai suttogó beszédét, mely azt mondja: — A független magyar nemzet volt, van és az is lesz mindörökre! Kossuth Lajos! szellemed legyen velünk mindenkoron! A beszéd végével lehullott a lepel Kossuth Lajos kőszobráról. Ezután Andrássy Kálmán buji ref. lelkész tartotta meg ragyogó szépségű, mély vonatkozásokban gazdag alkalmi beszédét, melyet szintén egész terjedelmében itt közlünk. Ünnepi beszéd Kossuth-szobor leleplezése alkalmából Bujon. Mélyen tisztélt közönség! Az első szó legyen szíves istenhozott! azokhoz, kik hazafias ünnepi érzést hoztak hozzánk, hogy erősítsék a mi hazafias érzésünket is. Legyen köszönő szo, kerületünk országgyűlési képviselője iránt, aki szeretettel jött hozzánk s akit mi szeretettel fogadunk mindig, most fokozott mértékben, mintha a haza oltárárol közvetlenül hozott volna hozzánk, szívünkbe tiszta, melegítő lángot. Mert erre nekünk igen nagy szükségünk van. Hiszen nemcsak üres hiúság, sőt bűnös alakoskodas volna részünkről, ha mi magunknak tulajdonítanánk e hazafias felbuzdulást! A mi lelkünk még nem jár oly magasan, hogy Kossuth Lajos nagy lelkét kellőleg értékelni tudnánk s lelkünkre gyakorolt hatása ellenértékeül neki emieket emelnénk. Nem, mélyen tisztelt közönség, mi nem áltatjuk magunkat s őszintén meg kell vallanunk, hogy ez emléknek meg gondolata sem a mienk. Ugy tőrtént a dolog, hogy egy innen Erdőbényére kerüli egyszerű üzletember, kőbányatulajdonos, annak bizonyságául, hogy milyen kiváló minőségű követ termel az ő bányája, — felajánlotta a községnek ez emlékmű elkészítését, saját költségén, mint Erdőbényén is van már ily szobor. Szó szót hozott s a szóból tett következett. Az üzlet és hazafiság összeölelkezett. . . . Kisebbíti-e az üzlet a hazafiságot? Kossuth Lajos lelke nem kőtötte-é össze igy, midőn az első védegylettel kísérletezett ? És a mai tulipánegylet nem köti-é össze ? Sőt tisztességes, közhasznú üzlet, csak hazafias érzésből táplálkozhatik, amint a művelt nemzetek példája bizonyítja. Ruskin, az egyszerű angol üzletember, még művelt ízlés tekintetében is, egy világreformátor, az utolsó konyhai bútordarabbal is szerte viszi az angol szellemet. Legyen hát a második köszönő szó a megboldogult Beck Sámuel szelleméé, ki nem érhette meg ugyan földi testben ez ünnepélyt, de lelke a Kossuth Lajos lelkével találkozott már a tiszta lét végtelen téréin s együtt örülnek velünk e napon! Mert a lelkek országában nincs se felekezet, se nemzetiség, ott csak összekötő szeretet hat, alkot, gyarapit. Talán nem is képzelte az egyszerű üzletember, hogy gondolata mily termékenyítő ! . . . Hogy ez egyszerű kőben egy folyton tanítómestert állit közénk, aki hallgatva beszél és mozdulatlanul is jár-kél közöttünk ! Mert vannak beszélő kövek. És nemcsak az egyiptomi ledőlt Memnon-szobor szólalt meg minden reggelen és estén csodálatos hangon, — ily megszólaló szobrok szerte hevernek, csak legyen lélek, mely felfogja a néma hangot. Az ég, a föld, beszélő jelekkel van megrakva s ahol egy figyelő lélek hallgatásra nyilik, csodás oktatásokat hall lépten-nyomon.