Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1909-07-04 / 27. szám
2 27-ik szám. N Y I R V í D É k r 1909. július 4. be kell következnie annak, hogy a két város között meleg jó viszony fejlődik ki. Mert alapos, tárgyi oka egyiknek sincsen arra, hogy ne legyen. Nyíregyháza sem most, sem a jövőben nem fog gondolni s nem is gondolhat arra, hogy Debrecennek bármi tekintetben vetélytársa, avagy irigye legyen. Viszont Debrecennek sem lesz oka vagy alkalma Nyíregyházára féltékenykedni. Nem állhatnak elő tehát olyan körülmények, amelyek a jó viszonyt, a kölcsönös harmóniát megzavarhatnák, ha az egyszer meggyökeresedett. Ellenkezőleg. Debrecen mindig hűséges fegyvertársat nyer Nyíregyházában, ha valamely egyetemes nagy cél érdekében erre szüksége lesz, mert hiszen Nyíregyházának is első rendű érdeke, hogy az ősi Debrecen múltjához méltó kulturális és közgazdasági gócpontja legyen a Tiszántúl magyarságának. Ezért üdvözöljük a debreceni dalegylet átrándulását. lemplom-szenleiés és plispiláiogatás Dögében. A dögei református egyház folyó év junius 27-én szentelte fel nagy ünnepségek között, nagyszámú s ig n előkelő társasag jelenlétében újonnan épült szép templomát. A megnyilvánult igen nagy érdeklődésnek és az ünnepély nagyobb arányának több körülmény képezte az okát. Első sorban az, hogy az ünnepéiyen részt veit Erőss Lajos a tiszántúli ref. egyházkerület püspöke is, gróf Dégerifeld József főgondnok társaságában, s az egyházmegye előkelőségeinek és közönségének most első izben nyílott alkalma megismerkedni a kerület uj püspökével; másrészt közismert volt megyeszeite a templomépítés érdekes előzménye, az a pár évvel ezelőtt Dögében pusztított emberfeletti szélvihar, melv — a többi jelentékeny kártéle! mellett — a dögei reformátusak évszázados régi templomát is porba döntötte. A püspök gróf Dé.enfeld főgondnokká! s dr. Jászy Viktor jogakadémiai igazgatóval, többek mintha gyökeret vert volna, oly hirtelen allt meg -mozdulatlanul. — Különös egy látvány ! — gondoltam magamban egészen megütődve, mert az egyiknek karján egy nagy porcellán baba volt látható, melyet az szerelettal magához ölelt, csitítgatott. Ha valaki kutyát, macskát becézget, nem tűnik már ugy föl, de hogy egy elettelen porcellán babát gyermek módra babusgasson egy körülbelül huszonöt-harminc éves nő, mégis csak nevetséges dolog és én bizony mohó kedvvel és nevetve siettem haza. — Te Gyurikám — kezdtem meg a vacsoránál — ma megint sétálni voltam az erdő szélén vezető uton és onnan, a falu túlsó felén egy szép kertbe látni, melyben két igen szép nő sétált é3 képzeld csak: az egyiknek egy nagy porcellán baba volt a karján. Már hogyan lehet ilyesmit tenni? Mondd csak, kik azok? — Hogy kik ? — válaszolta Gyuri bátyám és arca egyszerre elborult, — vacsora után majd megmondom. * * * — Látod, ez a fiatal nő, karján a nagy porcellán babával 49-ben, tehát kilenc évvel ezelőtt, husz éves vidám kis asszonyka volt, midőn kitört a szabadságharc és pedig egész borzasztóságában. „Jön az ellenség!" hangzott minden oldalról és aki csak tehette : menekült. A legfényesebb paloták lakói szűk pincékbe rejtőztek, magukkal hozva, ami rájuk nézve a legdrágább volt. Ily szűk, dohos pincébe került e két nő is, kik, mint első pillantásra is látni, egy előkelő család tagjai. A fiatal asszony legdrágább kincsét egy két hónapos kis fiúcska képezte, ezt fogta ő csak föl és sietett a pincébe, mig férje és huga utána hozták a párnátarsaságában junius 27-én reggel 6 óra 35 perckor érkezett Debreczenből Nyíregyházára, hol az állomáson gróf Vay Gábor főispán vezetése alatt a jelenvolt megyei főbb tisztviselők Gencsy Albert e. m. gondnok s a nyíregyházi ref. egyháztanács és iskolaszék tagjai és Kertész Bertalan rendőrfőkapitány fogadták s Vsy Gábor gróf üdvözölte szívélyesen. Ezután egy negyedórai várakozás után, a püspök kíséretével s a Nyíregyházán hozzá csatlakozott előkelő társasággal — folvtalta útját Kisvárda felé. Kiivárdára megérkexve, a szépen feldiszitett állomáson nagy tömeg fogadta kitörő éljenzéssel az érkezőket, s a püspököt a járás és város nevében Okolicsányi Dezső főszolgabíró üdvözölte egy rövid de szép beszéd kíséretében, melyre a püspök általános figyelem közt érdekes, lelkes és szép szavakkal válaszolt. Bemutatkozás után a készen álló fogai okra ült a társaság s harangzúgás és a sorfalat álló nép éljenzése közt hosszú^ kocsisorral vonulva át Kisvárda dúsan fellobogozott főutcáján. Dögébe hajtatott. Döge község határszélén, diadalkapu alatt lovas_ bandérium fogadta s Döge község nevében Ölbey Béla jegyző üdvözölte a püspököt, s pár perc alatt a lombbal, virággal s zászlódísszel pompázó paplak közelébe érkeztek a vendégek, virágot szóró fehér ruhás leányok s a meghatott és bámuló falusi nép tömött sorfala között. A lelkészlakon azután az egyháztanács nevében — Osváth Pál lelkész üdvözölte, meleg s közvetlen szavakkal, a püspököt s főgondnokot. Miután a nagyszámú vendégsereg részben a paplakon, részben a Szalánczy Bertalan s Nozdroviczky György szives vendéglátó házánál dus és ízletes villásreggeli mellett, némileg kipihente az ut fáradalmait, d. e. 10 óra tájban kezdetét vette az ünnepélyes istenitisztelet, a templom felszentelésének szertartása. Nagy Benő kisvárdai lakos által épitett templom határozottan nagyarányú szép épület, a maga méltóságteljes egyszerűségében mintául szolgálhat bármely ref. egyháznak. Belseje tágas, sok száz ember befogadására képesíti. Bámulatosnak mondható, hogy ez aránylag nem nagy község, rövid idő alatt össze tudta hozni azt az igen tekintélyes összeget, melybe az uj templom felépítése került. A templom tömött padsorai közt körültekintve vette csak észre a szemlélő, mily nagy és igazán előkelő közönséget vonzott Dögébe a I templom szentelési ünnepélv. Ott láttuk egvházi kat es a gyertuei részere szükséges t . üernemüt. A legkisebb falat kenyér is, melyet abban a percben előhozhattak, lejött a pincébe és igy tett a többi lakó is. Alig mullott egy ftlóra es a pince egyik oldalfüikéje zsúfolásig megtelt. Midón mar mindenki itt volt, a férfiak az ajtót kívülről besározták, mely egy szűk előpincébe vezetett, es melybe szamtalan ócska bútort hordtak össze-vissza dobálva, hogy az ajtó friss vakolatát elrejthessék. Tompán hangzott be a nők sötét rejtekébe a férfiak még egy ,Isten legyen \elünk!"-je, — aztán mélységes csand következett. — De nem sokáig. Az ágyuk dörgése, a puskák ropogása még e szűk hely falait, ig hogyan megreszkettettek. A divathölgy a pórnő mellett omlott térdeire, az agg a fiatalt ölelte át, hisz itt mindenki testvér volt, a kétségbeesés testvérei. És hosszú idő után végre csak a száguldó lovak patkóinak dobogása hallatszott be. — Hallják, hogyan futkosnak a házban ? Most éppen itt fölöttünk, a mi lakásunkban törn»k-zúznak mindent. Istenem, Istenem, mi lesz velünk ?! — susogta rekedten egy öreg nő es leroskadt a sarokban. Dá íme, ki jöhet le a pince-lepcsőkön oly nagy lármával? Ellenség az, hiszen orosz és német nyelv vegyüléke hangzik mindig közelebb. Még a lélekzetüket is visszafojtják a szegény, szerencsétlen nők és tágra nyilt szemekkel, összekulcsolt kezekkel várják a biztos halált. És ekkor, oh, e szörnyű pillanatban ébredt föl a pici, két honapos teremtés. „Istenem, ha sírása elárul minket?" És a fiatal nő, emlőjét szájába szorítja kis fiának, tartja erőnen, kebléhez szorítva. Csak ezt, ezt ne vegyék el tőle! * * * Fején tátongó nagy sebbel nyitja ki az részről Erőss Lajos püspököt gr. Dégenfeld József egyházkerületi s Gencsy Albert egyházmegyei gondnokokat, Görömbey Péter esperest, dr. Jászy Viktor jogakadémiai igazgatót, Mezőssy Gusztáv, Vass Mihály, Porzsolt Ádám e. m. tanácsbirákat, dr. Szesztay Zoltán e. m. ügyészt, dr. Horváth József orsz. képviselő, egyházmegyei aljegyzőt, Somogyi Józsefet a leik. egylet elnöket s a szomszédos községek ref. lelkészeit igen nagy számban. A jelenvolt nagyszámú ünneplő közönség közt ott volt tnég: Vay Gábor főispán, Mikecz Dezső alispán, Kovács István tvszéki elnök, Sipos Béla m. főjegyző, Okolicsányi Dezső és Mezőssy László főszolgabirák, Vay István, Jármy Ödön, Jármy József, Jármy Tamás, Mikecz István, Kauzsay Ödön. Szunyoghy Ferenc, Szalánczy Bertalan, Nozdroviczky György, Vadász Lipót és még igen sokan a megye különböző vidékeiről. Maga a templom szentelés a püspök magasztos megnyitó imájával vette kezdetét, Görömbey Péter esperes magasröptű záró imájaval végződött, s e 2 ima közt hangzott el az uj templomban ifj. Görömbei Péter nagyszabású lelkes egyházi szónoklata, valamint az első keresztelés, esketés és úrvacsora osztás, melynél Ormós István, Kolozs Barna és Cseh Zoltán lelkészek látták el az egyházi szertartást. A templomba be nem fért gyülekezeti tagoknak a templom előtt felállított sátorban Porzsolt István hlkész tartott egyházi beszédet. A templomszentelés után a ref. paplakon fogadta a püspök a róna. és gör. katholikus s izraelita egyházak, a felső-szabolcsi ref. egyházmegye s a dögei ref. egyház küldöttségeit, kinek megtörténte után pedig az egész társaság átvonult a Szalánczy Bertalan kastélyának hatalmas parkjába, melynek árnyas lombjai közt e célra felállított diszes sátorban egy 240 terítékű közebéd várta az ünnepség résztvevőit. Az első pohárköszöntőt az ebéd folyamán Erőss Lajos pü-pök mondotta a királyra, pohárköszöntőt mondottak még Vay Gábor gróf, Mikecz Dezső, Görömbey Péter, Mezőssy Gusztáv, dr. Horváth József és többen. Általános feltűnést és nagy lelkesedést keltett Vay Gábor lelkes s forró hazafis? gtól áthatott pohárköszöntője. A társaság kissé megzavarva ugyan a délután folyamán hirtelen támadt heves eső által — hosszú ideig lelkes jó kedvben maradt együtt, szívből ünnepelve a derék dögei népet, annak nagylelkű földesurait és tevékeny lelkészét. A debreceni s nyíregyházi vendégek ez esti vonattal Kisvárdáról utazlak azután el, egy komoly és szép ünnep kellemes emléké t vive haza ma gukkal. ajtót a fiatal féij. Arca halvany, lábúi reszketnek. — Vesztettünk. De az ellenség hírt kapott és tovább ment. A város túlsó fele lángban van, azért kongnak oly rémségesen u harangok. De siessetek, mert a fejem igen fáj, lábaim reszketnek és elhagy minden erőm. A fiatal anya alvó gyermekével karján sietett föl es lassan, csendesen tette be a bölcsőbe, hogy föl ne ebredjen, hisz puha ágyat kell vetni szeretett férjének, fejét bekötözve. — Mielőlt lefeküdném — szólt a beteg, — hadd csókoljam meg pici angyalunkat. — Es a bölcső fölé hajolt, ajkával érintve gyermeke ajakát. — De mert oly hideg ez a gyermek ? Hozzatok hamar lámpát! Szent Isten! A gyermek meg van fojtva, ez a gyermek halott! — Halott! Halott! — zúgta vissza minden egyes bútordarab. Feje már nem faj, lábai már nem reszketnek és ereje egy perc alatt visszatért. — Egy vad tekintettel fegyvere es kardja után nyuit és elrohant. A nő pedig sokáig állt mereven, mozdulatlanul. Hiúját gyöngéden hátrasimította és — mosolygott. Hogyan, ő gyilkolta volna meg? Az ő szerető keble fojtotta volna meg egyetlen edes gyermeket ? Nsm és ezerszer nem, hisz még ma is babusgatja, még ma is mosolyog édes kis fiára, ha meg oly pici porcellán baba is az csak! * Eddig tartott nagymama meséje. Tovább nem birt beszélni. Köny, köny után pereg jóságos arcáról, melyeket a szabadságharc egvik mártírjáért, a már régen elhunyt szegény élőhalottért ejtett.
