Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 1-26. szám)

1909-02-14 / 7. szám

üyiregyMza, \m. XXX. évfolyam, l szám. yasirnap, február 14, A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye, Szerkesztőség és Kiadóhivatal: VÁROSHÁZ-TÉR S. SZÁM, Telefon szám: 139. Kéziratokat r>»m adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint fzámittainak. A nyílt-téri közlemények dija soronkint 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó • fillér. Vastag betűvel szedett kétszerese

n számit. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. SJSflzetési feltételek: Egész évre 8 kor., Fél évre 4 kor. Negyed évre 2 kor., Egyes szára, ára 20 fillér. Nyilt levél Nagy Emilhez. Kállay András munkatársunk a kővetkező levél kapcsán küldötte el hozzánk a Nagy Emilhez címzett nyílt levelét, amelyet közlünk ugyan, de anélkül, hogy annak minden kijelentésével ugyanazonositnánk magunkat. (A szerk.) — Tisztelt Barátom! Egy hete, hogy egyebet sem csinálok, mint hogy újságcikket írok s azzal házalok egyik szerkesztőségből a másikba, de hasztalan. Az egyik sajnálkozva igy szól: Bizony jó egy cikk ez, kár hogy elkésett. — A másik: „Hát hogy is ne! Majd bolond leszek én előre kitálalni és egyszerre kitálalni azt, amiből egy egész hétig táplálkozhatom s amire időközben a bekövetkezett események generál mártását is ráöntheteui!" Legérzékenyebben bánt el velem egy szerkesztő, aki öt napig biztatott s mikor már a cikk ki is volt szedve, azzal állt elő, hogy a dolog rendben volna ugyan, de az imprimatúrát még sem adhatja meg addig, amig azzal nincs tisztába, hogy vajon a kegyelmes principális mit mond hozzá! Nohát erre aztán én is mondtam egy cifrát s kéziratomat visszavettem. Ugy jártam hát én azzal, de megfordítva ám, mint az olvasó közönség a „Nap"-pal; mindenki szidja, de mindenki olvassa; az én cikkemet mindenki dicsérte, de azért nem kellett senkinek. Elkeseredésemben mit tudtam tenni, hát elmentem Mikszáth Kálmán barátomhoz. leültettem és nem szólván semmit az én Golgothámról, kellő páthosszal eldeklamáltam neki ezt a szerencsétlen cikket. Behunyt szemekkel (rémülve gondoltam arra, hogy tán alszik) hallgatta végig a nagy iró felolvasásomat, s mikor bevégeztem, igy szólt: Na édes Andrásom, nem képzelek olyan szerkesztőt, áki ezt örömmel ki nem adná! Hogy igaza volt-e, e kérdésre csalhatatlanul felel meg azon Önhöz t. szerkesztő barátom intézett kérésem, hogy ezt az én agyonmacerált cikkemet b. lapjának jövő számában közzé tenni szíveskedjék. Maradván Budapest, 1909. február 8. kész szolgája Kállay Audr&*. Kállay Andrásuak Nagy Emil orsz. képviselőhöz intézett nyilt levele a következő : Kedves Barátom! Nyilatkozataid és leginkább a mult hó 30-án a Budapesti Hirlopban nyilt levél alakjában közzé tett cikked nagy feltűnést keltett úgy a mi hírlapjainkban, valamint az osztrák lapokban is; részben azon körülmény, hogy e lapok a magyar közállapotokat és pártpolitikai viszonyainkat különös, mondhatnám ellenszenves világításba helyezték, de részben az is — ami különben menthető, hogy az általad felelevenített és tárgyalt kérdések feletti tusában a mi vezérlapjaink sem voltak képesek magukról a pártpolitika bilincseit lerázni, adja kezembe a tollat, hogy úgy a magam, valamint bizonyos vonatkozásokban azok tekintélyes hányada nézetének is kifejezést adjak, akik az ujabb politikai helyzetnek megteremtői nem vagyunk, akiknek ebben szerepkör nem juthatott s igy a pártpolitikai kötöttség ballasztja nélkül szabadon mozoghatunk hazánk közviszonyainak füfledt légkörében. Ha e soraim kissé elkésetten látnak is napvilágot, vedd mentségemül vagy annak indokolásául azon körülményt, hogy idézett közleményedben számos olyan kijelentés foglaltatik, amely actuallitását egyhamar el nem veszíti, hogy őszintén megvallom, sokáig nem tudtam magamat elhatározni e levél közlésére, s hogy ez a fővárosi, mindenekelőtt pártpolitikai célokat szolgáló lapokban annak idején közölhető nem volt. Hogy ez alkalommal a „nyílt levél" formáját választottam, legyen az látható jele a közöttünk fennálló bizalmas viszonynak és biztositéka annak, hogy bármennyire is eltérnek nézeteink egymástól, ezen körülmény félreértésekre indokul szolgálhatni nem fog. * * * Mintegy bevezetéséül politikai fejtegetéseidnek irod, hogy: .nemzeti létünk más irányú érvényre juttatására hiába törekszünk addig, amig az egész köz- és gazdasági életet uj morál piedestáljára nem helyezzük, s a tisztességtelen gazdasági" (talán meggazdagodási) „törekvések mai könnyed győzelmét szigorú intézményekkel meg nem szüntetjük." Ebben az elméletben rejlik egy feltételes igazság és — ha ugyan szavaidat jól értelmezem, egy nagy tévedés. A feltételes igazság ebben ez: tartsd szem előtt p. o. a nagy és hatalmas német nemzetet, kövesd példáját és légy szorgalmas, munkában kitartó, takarékos, honszerető és tiszta erkölcsű, mert csak igy láthatod meg az igéret földjét, csak igy lehetsz majd szabad és független is. Lám, lám! mintha olvastam volna már valahol egy ilyen nyilatkozatát egy függetlenségi képviselőnek: „láttam odaát Ausztriában a lakosság mesés gazdagságát és jólétét; hát bizony-bizony jobb lesz nekünk is elsősorban arra törekedni, s legalább egy időre félretenni 67-et is, 48-at is." A Széchenyi István zászló feliratainak egyike is az volt: „vagyonosodás és szabadság" ; Kossuth Lajos ezt a tételt megfordította és ebben bizony neki volt igaza. Ha a felállított tételt tovább elemezve, fent idézett szavaidnak azon részét, amely a tisztességtelen gazdasági (talán gazdagodási) törekvésekre vonatkozik, oda is magyarázhatom, hogy a zsidóság szembetűnő vagyonosodása elé is valamiként gátat kell emelni, ehhez a gátemeléshez csak úgy járulnék hozzá, ha annak alapja a szabadverseny, s ha e versenyben a fajmagyar nem bizonyos „intézmények" védjegye alatt, hanem őserejének, az ernyedetlen munkásságnak és takarékosságnak nemes fegyvereivel venne részt és törne győzelemre. Én nem tartom a zsidóságot hazánk nemzetiségei egyikének sem; még pedig azért nem, mert nincsenek fajrokonságban Európa egyetlen nemzetével sem; de ha a Cionisták elméletein indulva el, nemzetiségnek minősítenénk is, hát bizony el kellene ismernünk, hogy ezek között ők az egyedüliek, akik magyarok akarnak lenni, sőt az egyedüliek, akikkel karöltve, a Bécscsel vívott küzdelemből, amely hidd el nekem, nem annyira közjogi, mint inkább a rohamosan fejlődő Budapesttel szemben Bécsnek a lét vagy nem létért folytatott kétségbeesett küzdelme — győzelmesen fogunk kikerülni. Dehát e felfogásnak biztosítására is elégtelenek voltak azok a bizonyos törvényes „intézmények" és azoknak fognak bizonyulni mindaddig, mig az adott nemzetközi és politikai helyzetnek józanabb megítélése és egy jövő társadalmi alakulás, a mi meddő törvényes kijelentéseinknek életet nem ad. Ezután azt a tételt állítod fel, hogy a 67-es kiegyezés megbukott a „néplélekben" : 1. mert a kiegyezés nem alapult a Kossuth kultusznak a királyhűséggel való fentartásnélküli kiegyenlítésén, mert 2. nem számolt csak az „uri néppel" s nem a „demokratikus néplélek tömegerejével" s mert végre 3. nemhogy a parasztságot agrár reformokkal igyekezett volna megnyerni, de ellenkezőleg megalkotta a szabadelvüpárt a parasztgyilkos törvények egész sorozatát. Előre bocsájtva azt, hogy Magyarországon ma a parasztnak van legjobb dolga, megengedem, sőt elfogadom azon tételt, hogy a szabadelvüpárt törvényhozásiig valóban keveset lendített kizárólagos agrár törvényekkel a parasztság helyzetén, s megengedem azt is, hogy Wekerle pénzügyi nagy elméje ezen éppen most akar változtatni, (noha nézetem szerint ezen, t. i. a parasztbirtok aránytalan megadóztatásán, — amely csak egy Mai számnak lü oldal.