Nyírvidék, 1908 (29. évfolyam, 27-52. szám)

1908-09-20 / 38. szám

Njiregjliáza, 1808. XXIX. évfolyam, 38. szám. Yasárnap, szeptember 20. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. EISfizetési feltételek: Egész évre 8 kor., Fél évre 4 kor., Negyed évre 2 kor., Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: YÁROSHÁZ-TBR 6. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronkint 60 fillér. Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fillér. "Vasta

g betűvel szedett kétszeresen számit. I Nyíregyházi Takarékpénztár. A kit csak egy kevéssé is elfog a local-patriotismus melege, méltán érzi a büszkeséget, ha erre a hatalmas, szilárd, megingathatlan talapzatu intézményre tekint, mely az egész megyének közgazdasági és kereskedelmi életét, mint egy nagy szív, lüktető, élő, piros és meleg vérrel látja el, — mely az alig elmúlt válságos időkben az előzékenység, a jóakarat mintaképét szolgáltatta, — mely a rideg üzleti szellem szűk látkörén túl, az egész gazdasági és hiteléletet áttekinteni tudván, úgyszólván annak ütőerén tartja kezét, megállapítja a diagnosist és tud — ha kell — mérsékletet diktálni, tud orvosszert nyújtani. Elég egy tekintet a Takarékpénztár mérlegére, hogy nagy arányait méltányoljuk. Több mint 9 és 7a millió betét felett disponál, — váltótárcája megközelíti a 6 milliót, jelzálog kölcsönei a 6 milliót is meghaladják. Több mint másfél milliója fekszik értékpapírokban, különféle tartalékjai megközelítik az egymilliós részvénytőkét. Jól tudjuk, hisz folyománya ez az intézet iránti méltó bizalomnak, hogy a részvények szilárd kezekben vannak, hogy az igazgatóság és felügyelő-bizottság csupa köztiszteletben álló férfiakból áll, és hogy a tisztviselők alulról a legfelsőig a kötelességtudás, a szorgalom, a hivatás magaslatán állanak. Ennek a bizalomnak, mely az intézet iránt oly nagy arányú, legfőbb kifejezője a betét állomány, a melyben a közpénztárak, hatóságok, alapítványok nem kis helyet foglalnak el. Lehetséges, hogy ez a betét forrás üzletileg nem úagyon nyereséges, azonban alig lehet kétség az iránt, hogy eme közhatósági és alapítványi betétek a múltban nagyban hozzájárultak a takarékpénztár üzleti eredményeihez és fejlődéséhez; különösen áll ez magával Nyíregyháza városával szemben, mely soha sem szűnt meg az intézetet saját gyermekének tekinteni, és áll ez a város polgári társadalmával szemben, mely mindenkor szívesen állott az intézet érdekének szolgálatába és innen állapitható meg tényállásként, hogy a „nagy takarék" szorosan összeforrott a polgársággal, abból nőtt, abból fejlődött nagygyá, ma is a polgárságé, a régi tőzsgyökeres, mondjuk patrícius vagy pugris társadalomé. Ez a társadalom nagyjában conservativ gondolkozású és a nagyszabású üzleti életet a vezetőként szereplő capacitások — a kik azonban szintén a mieink — tehetsége teremtette meg. Lehetetlen tehát, hogy a mi embereink, a mi polgárságunk ott a Takarékpénztárban ne vegyék észre, hogy vannak kötelességeik, amelyekkel a városnak, a város fokozódó fejlődésének, forgalmának, a város nagyvárosi igényeinek, és vannak kötelességeik, amelyekkel a város polgárságának már régóta adósai. Arról a háztömbről van szó, amely a Pazonyi-utca 2. sz. házától a Vármegyeháztér 9. sz. házáig terjed. Ez a telek a város legelőkelőbb, legforgalmasabb helyén van és alig tévedünk, hogy legalább 50 éves épület. Ez a nagy telek semmi egyebet nem nyújt ma, mint 17 bolthelyiséget, melyek egyike sem üti meg a modern igények követelte mértéket. Ez az épületcsoport a takarékpénztár kezében valóságos gyötrő nyűg a város fejlődése szempontjából, mert nemcsak aestetikailag teszi tőnkre a nagy áldozattal létrehozott szép teret a város középpontjában, hanem lehetetlenné teszi a város természetes, fokozatos fejlődését. Ha ez a tömb megoszlanék, ha ezt az épület-csoportot a régi tulajdonosoktól nem egy személy, nem a takarékpénztár vette volna meg: akkor már régen emeletes házak épültek volna a helyén. Ki tudna azon kételkedni, hogy az ezen helyen építhető csak egyemeletes palota legalább 15—20 modern lakásnak adhatna helyet és ezzel a bérlakások szörnyű miseriáji egy időre orvosolva volna? Hiszen alig van városunk forgalmas utcáin bérház ! Nézzük a városház-utcát, itt egy-két kiadó ház van, a kállói-utcát, ennek első felén alig egy-két kiadó lakást találunk. Orvos, ügyvéd, mérnök, előkelőbb hivatalnok csak távolabb tud bérlakáshoz jutni. Már pedig a bérlakások a város emelkedő forgalmának egyik symptomáját jelentik. És miről van szó a takarékpénztár üzleti szempontjából? Az általa elfoglalj Itthon a király. A királyi várpalota nem kong többé az ürességtől. Benépesült néhány hétre a tündérkastély, mely évtizedeken át nekünk nem volt egyéb üies teremsorozatnál és érdekes látványosságnál ; a Lajtán túl lakók előtt pedig az utolsó „ments-vár,* ha már odaát minden elveszett (pl. az olasz és porosz hadjáratkor, ragy Rudolf halálakor). És most a várfokon újra leng a zászló s hirdeti büszkén, hogy itthon — a király. Eljött, hogy hű alattvalóinak kedvét tegye vagy talán pár napot a múltnak, neki, a mi szent asszonyunknak szentelni . . . Nemcsak az élők, a holtak is hazajárnak ! ő, a mi királynőnk pedig őrökre idegen maradt odaát. Itt volt hona, itt multak el mártyromságának legkönnyebb napjai ; itt van hát a hely, hová lelke nyugton hazajárhat ... És a király itt van, épen most tíz évvel a megváltó halál után, itt van nálunk, — Magyarországon. Az idő gondolkozik! . . . Egy évtized múlva szálljunk vissza mi is a múltba, hol nekünk olyan sok édes szomorúság és fájó tanúság rejlik. Térjünk vissza Erzsébet emlékéhez. Hiszen a ravatalára tett Jerichórózsák ós a Khinából küldött lótus koszorú rég elhervadtak már, rakjunk hát uj virágot rája soh'se hervadó — emlékekből . . . * * Erzsébetnek minden jósága és nemessége mellett a mi szemünkben mégis legnagyobb erénye volt határtalan maeyar szeretete. Különösen erős vonzalmát nemzetünkhöz sokféle módon magyarázzák, ez a végtelen talány azonban igazán csakis psichölogice fejthető meg. Mikor ugyanis a nem agyonnevelt, de egészséges szellemű és önállóságra hajló fiatal császárnő a Burgba került, a legelső meglepetés volt ssámára a gyűlölködő és ármánykodó hangulat az általa teljesen ismeretlen magyar nemzet ellen ; ezt az utálatszerü lenézést akarta Zsófia, az udvar vezető szelleme a fiatal császárnő mindenre fogékony lelkébe beplántálni. És hogy mégis az ellenkezője történt, csupán Erzsébet nemes lelkének és igazságszeretetének gyönyörű ténye, ó ugyanis előbb ismerni akarta azt, kit gyűlölni lett volna kötelessége. Felvilágosítást kért a magyar nemzetről, de nem a kamarillától, hanem az igazmondó betűktől: a magyar történelemtől, melyet Homoky vezetése mellett a nyelvvel együtt tanulni kezdett. Az igy szerzett kép természetesen homlokegyenest ellenkezett az udvarban hallott gyűlölködő szavakkal és Erisébet már a felületes megismerés után is el volt ragadtatva a magyar nemxet nyíltsága, hűsége és lovagias lénye által, amely tulajdonságok az ő saját természetével teljesen harmonizáltak. Igy ébredt fel azután lelkében a vágy, hogy Magyarországba utazzék, ami 1857-ben teljesült is. A nemzet akkor látta először és — megszerette. Az ő jósága, mosolya és szépsége volt az első sugár, mely a magyarok szivéről a jégkérget felolvasztá és ő volt az, ki a békés jövendőhöz és egyetértéshez a nemzet és uralkodó ház között az első alapkövet letette. Az első látopatás után méer inkább rajongott a | magyarokért és a nemzet ügyét mindenkor szívén viselte. Mesélik, hogy számtalan alkalommal az abszolutizmus nehéz éveinen, ha a király a magyarok kívánságát teljesíteni vonakodott, Erzsébet — sírt. ő ismerte a lelkünket és jellemünket ; értett és ezért szeretett is. ő minket első sorban mint „magyar nemzetet" tekintett és csak azután mint alattvalót. Ő megértette azt, mit még ma is csak kevesen tudnak odaát, hogy a nemzet ugyan szükséges, de nem akaratnélküli eszköz az uralkodáshoz. Ez szeretetének a főrugója. Irántunk táplált szeretetéről mi sem tesz fényesebb bizonyságot, mint azon körülmény, hogy a nemzettől koronázási 'ajándékul kapott 50000 dukátot az 1848-ban elesett és kivégzett férfiak özvegyei és árvái felsegitésére adta. Számos ilyen történeti tény, megőrzött mondás és anekdota bizonyít példátlan jószívűsége és hazaszeretete mellett. íme néhány. Egy időben történet-tanitójának Horváth Mihálynak a szabadságharc tárgyalásánál mondta: Ha nekem vagy férjemnek hatalmában állana, mi volnánk az elsők, kik azon szerencsétlen időben elitélt és kivégzett honfiakat ismét életre keltenénk. Andrássynak pedig az olasz hadjárat alkalmával igy szólt: Ha Itáliában rosszul állanak a dolgok, nem búslakodom; de ha Magyarországon szerencsétlenség történnék, az halálomat jelentené. Gyermekeit jó magyarokká akarta nevelni. Ezért mondta Rónaynak számtalanszor: .Ne Mai számunk 12 oldal.