Nyírvidék, 1907 (28. évfolyam, 27-52. szám)

1907-12-01 / 48. szám

2 4 5-ik szám. N Y I R V I D É K 1907. nove m ber 176. hez akkor mindnyájan tartoztunk, tisztában kelletett lennie azzal, hogy a forradalmi esz­közök helyett a politikai átmenetet választja, vagyis a függetlenségi eszméknek a kormány­zatban fokról-fokra való érvényesülése által akarja Magyaiország függetlenségét kiküzdeni Ha tekintetbe vesszük, hogy mily rövid idő két év a népek életében, ha tekintetbe vesszük, hogy a jelenlegi kormánynak e rövid nem is egész kótév alattelóször is a hajótörést szenvedett állami hajó roncíainak összetákolásával kelle­tett rendes mederbe terelnie a közélet menetét és hogy ezeu munkájában mily súlyos, ellensé­geink által szándékosan előidézett nehézségek­kel kelletett megküzdenie, ezek bizonyára nem arra inditanak, hogy a kormányba vetett „hi­tünk és reménységünk" meginogjon. Nem! Ezen bizalmatlanság kifejezésénél bizonyára sokkal helyesebb és a nemzet re­ményének szines buborékát szétrobbantani tö­rekvő darabontokra nézve, kik ezúttal sem szűntek meg az osztrák érdekeket szolgálni, bizonyára sokkal kedvezőtlenebb lenne, ha a jelenben a kormánynak azon törekvéseert, a mellyel az egy „is" szócskával visszaélő hor­vátokat, kik e szócskába kapaszkodva, horvát nyelven folytatott obsti ukcióban törnek a magyar törvényhozásban, a magyar államiság és a magyar nemzet szuverén jogai ellen, bi­zalmat szavaznánk. Ellenségeink persze abban is bünt vélnek felfedezni, hogy a kormány a horvát lázadók­kal szemben a minden esetre kissé szoka lan „egy szakaszos" törvényjavaslat fegyverével akar élni, feDnen hirdetve, hogy ime a nagy szabadelvüséget és politikai szabadságot hir­dető kormány, melynek tagjai hajdaa anu)ira elitéltek a „zsebkendő politikát", most maguk is a törvénytelenség terére lépnek. Ámde en­gemet ezzel sem vezetnek tévútra, mert én rniut magyar ember, nagy különbséget látok a közt, ha a magyar kormány alkotmány elle­nes és törvényteleu eszközöket használ a ma­gyar nemzeti jogok letörésére osztrák érdek­ben, vagy ha a n:agyar kormány kényszer hely­zetben, minden esetre szigorú, de alkotmányo­san megengedett eszközökhöz nyul, akkor, a midőn nem magyarok osztrák érdekben egy „is" szócska kihasználásával akarják erőszako­san útját állani a nemzeti akarat érvényesü­lésének, amely nemzeti akaratot a magyar törvényhozásban óriási többség képvisel. Rajta tehát magyarok! Kössük ismét egy bokrétába a nemzeti egyetértés virágait, amely bokrétának, mint a közel múltban is láttuk, bűvös ereje van, mert ha erre ez alkalommal is csak a végső percben lesztek hajlandók, bizony Isten abban a táborban fogunk újra találkozni, a melyben fegyverrel leszünk kény­telenek küzdeni az ujabb kor Jellacsics tábor­noka ellen. Utazás Nyíregyháza körül (hol szekeren, hol gyalog.) II. A Wekerle leiratának vannak előző iratai; ínég pedig érdekesek. U.i. még a nyár folyamán hivta fel Kossuth Ferencz kereskedelmi miniszter a debreceni kerületi kereskedelmi és iparkamarát arra, hogy az élelmi cikkek drágaságának okairól felterjesztésében nyilatkozzék. Hát helyes; az élelmi cikkek árszabályozásának kérdése nem tartozik ugyan a kereskedelmi miniszterhez, de elvégre, ha a kereskedelmi miniszter aziránt is érdek­lődik. hát ez nagyon szép tőle. De amit aztán nem he­lyeselhetünk és meg nem érthetünk, az a kereskedelmi kamarának azon eljárása, mely szerint „Szabolcsvár­megye alispáni hivatalát" elég catagoriknsan keresi meg. hogy e tárgyban a kamarának adatokat szolgáltasson. Hát bocsánatot kérünk a nagyérdemű kamarától;; de Szabolcsvármegyében alispán van, de .alispáni hiva­tal" — az nincs. De akár van, akár nincs, az alispánt közjogilag megillette a „tekintetes" cim. „Illetékességi területe" pedig lehet és van is a f. t. kamarának, de az alispán illetékességi területét magyarul vármegyének hívják. Külömben az a kívánság is nóvum, hogy a vár­megye alispánja a kereskedelmi kamarák szakszerveként szerepeljen és kívánatára referáljon. Egyébiránt a kereskedelmi miniszter e tekintet­ben következetes marad magához. Abban a kérdésben, hogy váljon Szabolcsvármegyében mily irányban egészít­tessék ki a vasúti hálózat, ő kegyelmessége annak ide­jén hasonlóan nem a vármegyéhez, hanem a kamarához fordult. Szerencse, hogy még idejekorán sikerült alispá­nunknak a vármegye e tekintetbeni önálló véleményezési jogát elismertetni és érvényesíteni. Node ez még csak megjárja, hogy még nem hozzá tartozó ügyekben is, a kereskedelmi miniszter a keres­kedelmi kamarát keresi meg. De hogy a pénzügyminiszternek hogy jut eszébe azon tömi a fejét, hogy a kassai sódarnak kilóját HolT­mann miért nem árulja 3 koronánál olcsóbban, hogy miért adja Prok a bélszint 50 fillérrel drágábban mint a fartőt, s hogy a piaci kofa miért adja a tojást gara­sával mikor hatával is adhatná, — ezt természetesen nem veszi be ostya nélkül a vidéki gyomor. Mert hát ml, vidéki korlátoltságunknál fogva min­dig azt hittük, hogy a közfogyasztás tárgyát képező élelmi cikkek olcsósága előfeltételeinek megteremtése és biztosítása, a fa kitermelése és hozzáférhetővé tétele, egészséges munkás lakásokról való gondoskodás, szóval mind az, ami a pénzügyminiszter leiratában foglaltatik, nem az ö, hanem a földmivelésügyi miniszter tárcájának körébe tartozik. Ilyen formahibákat ezelőtt nem ismertünk, valamint olyat sem, hogy a miniszter ilyen ügyben t. i. a köz­élelmezés ügyében elöirja az alispánnak, hogy kit hall­gasson meg, a vármegyének meghallgatását pedig mint­egy kizárja, egyedül Nyíregyháza város polgármestere véleményének kikérését rendelvén el. Elismeréssel tartozunk a vármegye alispánjának, hogy ő e kérdést a miniszter urnái alkotmányosabban kezelte; mert mig a kamarával szemben a főszolgabíró­kat kérdezte meg, addig most a vármegye gazdasági egyletéhez fordult s kérte ki szakvéleményét. a sógornak tartozásunkat a mostaninál kisebb arany értékű péuzzel fizetni. E» mig az egy­részt ismét magában foglalja osztrák részről az önílló jegybank fölállítása iránti jogunknak elösmerését és törvénybe cikkelyezését, addig csak természet3s, mert még olyan ember sem képzelhető el, nemhogy állam, aki elfogadná azt, hogy én néki tartozásomat, melyet pél­dának okáért tényleg 19 koronát éró 20 ko­rouás aranybau kaptam, IS korona értékű 20 koronással fizessem vissza Végén csattan az ostor! Uram Jézus min") vétek! 2% al fölemelték a kvótát, romba dől­tek a függetlenségi elvek, eladták a ha M Mélyen tisztelt közönség, na hagyjuu. ma­gunkat az ilyen álpátosszal szavalt jelszavak által félrevezettetni. Hiszen ezt a kérdést pénzügyileg senki sem bírálhatja meg, mert ezt még azok is, kik különben értenek hozzá, csak az esetben te­hetnék, ha rendelkezésükre állanának a szám­adatok, amelyek a „tartozik" rovaton kivül, melynek első lapján nagy betűkkel áll egy té­tételben a kvóta emelés Ö3szege, a „követel" hasábját is megvilágítanák. E tekintetben én csak azzal a megnyug­tatással szolgálhatok, hogy köztudoraásu dolog, miszerint a jelenlegi kormány pénzügyminisz­tere, midőn első í^ben vezette az állam pénz­ügyeit, a valuta rendezéskor azért vált meg állásától, mert becsapta a i.émetet. Tétele/zük tehát föl róla, mi, kiknek ezen ügyekbe be­tekintésünk nincs, most is a legjobbat, s nyu­godjunk meg benne, hogy most sem ót csapta be a német. Nem kevésbbé tendenciózus ezen rossz­akaratú híresztelés erkölcsi része. Hiszen Magyarországon ma nem függet­lenségi, hanem koalíciós kormány kormányoz. A jelenben tehát a kormányzat ténykedésében nem nyilvánulhatnak meg kizárólagos függet­senségi elvek. Ez azonban nem ok arra, hogy a kor­mányt elitéljük, mert aki ezt nem a'iarta, annak nem kellett volna bele mennie a koalícióba, mert a felől akkor is tisztába lehetelt, hogy egy különböző pártokból alkotott kormány nem kormányozhat egy párt alapelvei szerint. De nem is ez volt a cél, hanem ellenke­zőleg az, fogy átmer.etet "lkossuuk, ami más­ként, mint egy koalíciós kormány által, alig képzelhető, mert ha a kormányban csak csupa G7-es alapon álló féríiak vesznek részt, soha sem lesznek oly alkotások, melyek a függet­lenségi elvek megvalósításához vezetnek, mig ha csupa 48-asok veszik át a kormáuyzato*, akkor tényleg minden átmenet nélkül rögtön be kell következnie a personális uniónak, a melynek minden átmenet nélküli, rögtóni létre­jövetele azonban csakis forradalmi eszközök használatával képzelhető el. Annak a függetlenségi embernek tehát, aki a koalícióba bele ment és azt hiszem ezek­Ilyenkor úgy szeretett volna a leány valamit mon­dani. Bizonyítani, hogy úgy lesz úgy. Lesz minden. Megélnek, ha szegényen is, de tisztességesen. Hisz akik szeretik egymást, olyan kicsivel beérik. Mert a szeretet pótolhat mindent. Szerette volna mondani a legénynek, liogy a tied leszek, csak a tied, nem őszre, hanem most mindjárt, ha akarod. De nem szólt. Csak ment tovább a legény mellett szótlauul. Mikor hazaéri ilyen beszélgetések után, nagyon boldugnak érezte magát. Jól eset tudnia, hogy van va­laki, aki vágyik utánna, aki rágondol, akinek a lelke ott van az ő szerelmes lelkében . . . Szebbnek találta az életet, elviselhetőbbnek a szegénységet. Milyen hamar vége lelt ennek. Odaültek az egy­szerű asztalhoz. A hat gyerek meg a szülők. Minden­kinek kijárt a maga része a szegényes ételből, nehogy valamelyik többel vegyen, mert akkor holnap mi lesz ? Aztán bebújni a vacokba . . . Ringy-ronsy pokróc­darabokkal takarják be magukat, mert bizony fűteni csak egyszer lehet naponta. Mindenült csak az ijesztő undok szegénység ... Az a tudat, hogy egyebünk nincs, amit megeszünk. Hogyha a családfő kidől, mehe­tünk koldulni . . . Hogy szegények, koldusod vünk, alázatos, rongyos, éhes szegények . . . Ezen gondolkodott a lány ! Akkor tan máskép lenne ? Vagy csak igy, ahogy most él tizennyolc év óta. Hát érdemes azért férjhez menni, hogy egyik nyomorúságból a másikba menjen ? Egyszer csak jött a gazdag legény. Nem szerette Mari. Amazt szerette, az ágrul szakadt szegény legényt, de ennek adta magát. A szive, a lelke amazé, a teste ezé! Két fertály kondorosi földdel vette meg. Amarra gondol, mikor ez ül mellette. S a szivében mintha néha megszólt volna egy hang, hogy : „Mari! hát ez az igaz­ság, az a két fertály föld, a mit emez mond magáénak. Minek az igazság? Kenyér kell, nem igazság! . . . A szegény legény eljött még egyszer. Épen az ulólsó nap, az esküvő előtt. Nem tartott haragot, nem is mutatta, mintha fájna neki valami. Nem kérdezett semmit. Hallgatta amit a többi beszél, vagy ha meg is szólalt, a kubikról kezdett beszélni. A leány még több szeretetet mutatóit iránta, mint máskor. Mintha neki kínosabb lett volna az a találko­zás, mint a legénynek. De azért ő se mentegetőzött. Talán a holnapra gondolt, meg a kondorosi földre . . Vagy a keletlen kenyérre, meg a rósz vacokra. Mikor elment a legény, a leány kikísérte. Lassan mentek végig a hosszú udvaron és szótlanul. Mindaket­ten azt kívánták, hogy bár soha ne érnének az ajtóhoz. Hogy igy egymás mellett mehetnének soká . . . mindég . . , és soha, soha ne jutnának az ajtóhoz . . . Mikor a kapuba értek a legény kilépett az ajtón, a leány belül maradt . . . Ott álltak egy percig szembe egymással . . . Fölöttük tenger csillaggal ragyogott az ég . . . körülöttük lagyan, enyhén susogott a szé! . . . S bennük a szivükben maró fájdalommal sajgott valami seb, valami mély, gyógyithatlan seb . . . Azután a ke­zét nyújtotta a legény. — Jó éjszakát Mari . . . A leány beletette a felé nyújtott kézbe a magáét és úgy mondta : — Jó éjszakát . . . Asmadal. A Gábor házassága. — Már igazán azt gondoltam, hogy el sem jöttök! Evvel fogadta két barátját legény lakásán Barna Gabi, miközben a Jancsi inassal egyetemben kihámozták Gábort és Pistát téli felöltőjükből. — Így ni! — Most pedig üljetek le, gyújtsatok rá, itt a szivar, cigaretta. — Jancsi gyújts a szamovár alá és készíts teához. Kapukulcs, dugóhuzó helyén legyen, — azután elmehetsz. — Kimenője van ma este a Jancsinak, fordult Gabi két barátjához. És én örömmel bocsátottam el, legalább egészen magunk leszünk. — De szóljatok már, hol késtetek idáig. — Gyújts rá Gábor! Tessék ! Így ni. — Na, beszéljetek! — Már el sem akartunk jönni szólalt meg Pista, a három garcon ember között a legidősebb, de úgy sem lettünk volna képesek lefeküdni, azután meg tudtuk, hogy vársz, hát eljöttünk, ha későn is. — Hát hol voltatok, mit csináltatok, türelmetlen­kedett a házigazda. Várj, mindent elmondok, csak légy egy kis türelemmel. — A mint tudod, ma ketten vacsoráltunk csak. Sietve gyürtük le a megszokott vacsorát. Egyszer csak kihivatnak sürgősen az étteremből. Odakünn az alezredesek legényét találtam, a ki csak annyit tudott hebegni, hogy a nagyságos asszony mérget ivott, talán már azóta meg is halt. — Egy pillanat alatt tisztában voltam a helyzettel. A mint vissza siettem a kabátomért, Gábor kérdőleg nézett rám. —Csak annyit mondtam neki, hogy: menjünk ! Odakünn kocsira ültünk. Előbb lakásomra hajtattam, közben elmondtam az esetet Gábornak, őt ott hagytam magamnál én pedig siettem az alezredesékhez — Meghalt ? ! — Kérdezte Gabi izgatottan. — Nem, felelt Pista. Idejében érkeztem; nem lesz semmi baja — ha ő is úgy akarja, tette hozzá. De úgy látom, ő nem úgy akarja. Na, de majd meglátjuk .... — Dehát mi történt, mi volt az oka ? Beszélj már kérlek ! — Gabikám, — szólt Gábor — a ki eddig halványan és szótlanul ült a nagy bőrtotelban — sejtheted az okot. Nem szeretek róla beszélni, de talán könnyitek vele magamon és ti előttetek úgy is ez volt eddig az egye­düli titkom — ha ugyan titok volt, de azt hiszem, sejtettétek — Szeretem Annát Ő is szeret. Még pedig nem úgy mint én, mint mások. — Mikor férjhez ment, még nem tudta, mi a szerelem .... Hamar egymásra találtunk, megértettük egymást és én titkos lovagja leltem a szoborszépségü, márványhidegnek ismert Annának. — Már körülbelől egy éve tart a viszony. A mint tudjátok, a nélkül, hogy a legcsekélyebb gyanú kapott volna lábra. Boldogok voltunk és igazán élveztük a tiltott szerelem édes gyönyöreit . . . — Egyszer én nem tudom, hogy, hogy nem, miért, — azt kérdezi tőlem hogy meg fogok-e én házasodni ?... Eszem ágában sem volt a házasság, jól tudjátok, mégis nyugtattam, hogy még soha sem gondoltam rá, most legkevésbé. De azóta nem tudtam megnyugodni, ez a kérdés

Next

/
Oldalképek
Tartalom