Nyírvidék, 1907 (28. évfolyam, 1-26. szám)

1907-06-16 / 24. szám

NYIRVIDÉK 1907. junius 16. Ez ignoransok továbbá a hatszáz állandó mun­kásnő pontjánál is fejüket csóválják, mondván : Hiszen nálunk a parasztlányok télen a dohánygyárban, nyáron a mezőn dolgoznak; — a polgárleányok? Nincsen annyi varrógép Nyíregyházán, a melynek berregése egy pilla­natra is szünetelne, ha a gazdája is úgy akarja; nincsen annyi ruha és feliérnemüvarrónő, a ki ne lenne munká­val még erején felül is elhalmozva s függetlenségét aligha fogja a gyári munkásnő foglalkozásával fölcserélni. Valószínű azonban, hogy ezt nálunknál jobban tudják a vállalkozó urak és talán sikerülne is nekik a Saulu­sokat Paulusokká változtatni — ha nem volna hátra a punclum saliens. Mi tesz megbecsülhetetlen értékűvé a letűnt szá­zadokból ránk maradt hímzéseket és csipkéket? — A subjektivitás, az egyéni izlés, mely a legkisebb darab­kán is röglön szembetűnik! S nem csupán a pókháló­szerű szövet és varrt csipkék s az antik miseruhák pompázó színes és aranyhimzései: a gót építmények kőcsipkei éppen oly érthető nyelven szólnak hozzánk s hirdetik az egyéniség diadalát! — Ah ! — De a gótli templomokat és palotákat nem gyári bérmunkások rakták; e diszitményeket nem gépek alkották : minden csúcsív, minden oszlopfő más­más munkásra volt bizva, a ki gyakran saját lelkének primitív vagy bizarr érzéseit, hangulatait is ráfaragta az építőművész tervelte] remekre! S ma, — bármilyen paradoxnak látszók is a gépek lázas dübörgése közben — mindenütt a világon életre keltik a régi hagyományokat ; — az angol királyi udvarban előszedegetik a torony­szobákból a pókhálós, porlepte guzsalyokat, kerekes rokkákat és királyi herczegnők finom, fehér ujjacskái pörgetik az orsót és sodorják a finom lenfonalat. — Azert-c csak, hogy régi festményeket elevenítsenek meg elbájolóan, — vagy nagyúri szeszélyből ? Távolról sem : hanem, hogy újra felviruljon a skót és irlandi csipke nemzeti és háziipara, mely hanyatlásnak indult a sok olcsó, gyári utánzatok miatt: ezért fonnak és szőnek és előkeresik dédanyáik almáriomfiókjaiból a régi hím­zés- és csipkeminták rajzait, mert a mit a nagyok tesz­nek, azt utánozza a középosztály és a nép, mely hogy jólétet szerezhessen magának: házi és nem gyáriparra van szüksége. Az a finom csipke, mely uri hölgyek öltözékének legfinomabb dísze: a nép ezreinek ad kenye­ret, sőt kalácsot is és a nemzetgazdaságban kettős fontossággal bir, mert föllendül a len és kenderter­melés is. De nézzük, mi történik nálunk, a mi szép ha­zánkban ! Nem indult-e gyönyörű, világhódító útra a Dékán Árpád tervezte halasi varrott csipke, mely ma­gyar motívumokat visz magával a világba? Nem lát­hatók-e időnként kiállítva Budapesten gyönyörű égetett bársony, szövött, hímzett, varrottas műremekek, melye ket mind magyar elme és magyar kéz hoztak létre. — Nem most fejezett-é be sikerrel egy csel ne ki-csipke tanfolyamot a helybeli Nőipariskola — ? Nem olvas­tuk-é a napokban, hogy Kassán az Orsolya Szüzek női­gazdasági iskolája egy szövőiskolát szándékozik felállí­tani s ez ügyben a tárgyalások a minisztériummal meg­indultak ? De gyárilag előállított kézimunkák értéktelen hal­mazáról, géphimzésekről — sehol sem olvasunk, nem hallunk. Ebbéli tájékozatlanságunk az oka annak, ha azt hisszük, hogy a mig Szabolcsvármegyének, Nyíregyhá­zának is nincs meg valami különleges ké:'.imunka-talál­mánya, hasonló a halasi, a csetreki, a zólyomi varrott, horgolt és vert csipkékhez — míg nem fonnak és nem szőnek — addig 100000 kor. befizetett alaptőkével U megbukik az a részvénytársaság, mely izlételen aszlal­futók és terítők stb. gyári, és gépies — sablonszerű előállításával szándékozik jövedelmi forrást csinálni, sikert felmutatni! Olyan nagy-é a gazdasági jólét ha­zánkban, hogy anyagi sikert lehessen várni olyan cik­kek előállításával, melyeket minden jobb család ifjú lánya saját kezével szokott öltögetni — s hajh ! Bár tenné ezt saját üde izlése s nem a némelből importált divatlapok rajzai után! E sorok ignoráns irója sokkal nagyobb optimiz­mussal tekint a fejlődő magyar ipaira, mintsem sér­tésnek ne tekintené s ellene, dicsőséges fejlődésének vetett gáncsnak az efféle géphimzéses merényleteket s fennhéjázó hirdetesét annak, hogy a magyar ipart akar­ják fölvirágoztatni! Nincsen-é Nyíregyházának egy, a korszellemnek megfelelő s teljesen niveaun álló Nő­ipariskolája? — Szerény véleményem szerint, ez az iskola volna hivatva arra is, — föltéve, hogy a meg­felelő anyagi pártfogásban részesül — hogy a nép szé­lesebb rétegeinek is nyisson meg egy értékes jövedelmi forrást,, valamely a kor ízlésének megfelelő kézimunka tanításával; oktassa népünk asszonyait és leányait, hogy téli estéken fonjanak és szőjenek és csipkét verjenek. Bizony-bizony, nyílnék itt tér és alkalom a kultura és anyagi jólét terjesztésére — hangzatos jelszavak és személyes érdekek mellőzésével! Magánvállalat kritika alá nem eshetik, de részvénytársaság alakítása egyenlő egy fellegvárnak laza homokon való felépítésével — homlokzatán a „Tulipán" Védő-egyesületnek — a biztos bukás ódiuma ellen villámhárítóul kitűzött cégtáblájával. „Ignotus fallit, notis est derisui." X Y Nyíregyházáit szivar-gyár volt már 1848. előtt! Dr. Jósa András barátom nagy mondása szerint: midőn már a semmittevéssel foglalkozom, jobban esik a multakkal, mint a jövővel, mely ugy sem sokat igér, törődnöm. Előszedem hát régiségeimet s azokból közlök adatokat Nyíregyházára, Szabolc=vármegyére vonatkozó kat, ismertetve a régi s ujabb gazdasági viszonyokat. Pipázás közben először is a dohány jut az ember eszébe s igy a mult század első feléből, mikor még az öregek nem trafikot szíttak, én pedig még egy garasért vett pipába gyűrt száraz diófalevellel kezdtem titokban a gyomorrontást — van néhány jegyzetem, melyek a nyiregyházi szivargyár és ehhez használt dohányterme­lés és árusilásra vonatkoznak. 1845-ik évben, mikor Nyíregyházán a mostani Nagykoron,, vendéglő helyén volt három bolt egyikebeu kereskedelmileg is árulták a dohányt, egyik nagybácsink nak eszébe jutott, hogy Nyíregyházán szivart is készít­tessen s hogy ezek minél fáinabbak legyenek maga is gazdálkodjék s dohányt is termeljen. Jegyzeteiből látom, hogy Kótajból vett először palántát 1 frt 30 kr.-ért — persze mindig a régi váltó forint s azon krajczárok értendők, melyekből három tett egy garast. 1846. évben tehát a Gzugos-kertben — a mostani vasúti park helyén — hereit 2 vékás földet és az erdő alatti földekből 4 vékást. A czugos-kerti földekre, me­lyen 1 mázsa apró dohány 20 frt értékben termelt, kiadása volt 25 frt 31 kr. Az erdő alatti 4 vékás föld 2 24-ik s zám . ­iránti érdeklődést felkeltse és ébren tartsa. Létesitendő volna egy-két muzeális szoba Néhány bolthelyiség, amelyben az illető vidék háziipari termékeiuek állandó kiállítása rendeztetnék be 8 ahol azok árusittatnának és megrendelhetők is volnának. Végül állandó kiállítást kellene azokban berendezni a gazdasági eszközökből, vagy azoknak mintáiból. Ezekben foglalja össze a közoktatásügyi kormány a vidéki közművelődési házak le­rendezését. Természetes dolog, hogy a tervezett köz­művelődési házak minden kiszemelendő város­ban ugyanazon mintára nem épithetők fel 'és nem rendezhetők be. Sőt alig ha csalódunk, ha azt hisszük, hogy két teljeseu egyforma ilyen intézmény sem létesíthető. Azoknak idomulniok és simul­niok kell a helyi viszouyokhoz, mert kitűzött czéljukat is csak igy valósithatják meg Egyik helyen a házi ipari résznek kell több hely, mig a másik helyen, mint például Nyíregyházán, a muzeális rész számára egy-két szoba elégtelen volua. A főelv azonban azért az marad és kell is hogy az maradjon, hogy az illető város különféle közművelődési munkásságának egye­sítése megfelelő székház létesíttessék. Milyen lehet és minőnek kellene leuuie Nyíregyházán a közművelődési háznak 1 — arról legközelebb. Kézimunkagyár Nyíregyházán. Hónapok óta hangos a város egy kézimunkagyár felállításának sürgős szükségességétől. Különböző diplo­más urak i parkodlak az eszmének propagandát csinálni. Ugy látszik — sikerrel. Sikerült nekik megyénk köztisztelet és szeretetben álló főispánját, Vay Gábor grófot is meggőzni arról, hogy a „Kézimunkagyár" rendkívüli módon föllenditi a magyar ipart, óriási siker­rel kecsegtet s igy a „Tulipán"-iparvédő egyesületnek is kötelessége e nagyszeiü ideát szárnyai alá venni s hozzájárulni ahhoz, ho?y egy részvénytársaság alakul­hasson — 100.000 korona alaptőkével — az eszme kivitelére. 600 munkásnőről beszélnek — szóval nagy­szabású iparvállalatról van szó. E vállalkozó szellemű urak bizonyára lelkük mélyéig át vannak hatva eszméjük humánus és kulturális fon­tosságától — és bizonyára azt is tudják, mit akarnak. De a nagyközönség körében — már pedig részvénytár­saságok alakulásánál, a közvélemény szava eléggé szám­bavehető tényező — igen nagy számmal vannak tudat­lanok és tájékozatlanok, a kik e két fogalmat: kézimunka és — gyár — inkompatibiliseknek s egymással homlok­egyenest ellenkezőknek vélik s igen kíváncsiak arra, hogy a „Kézimunkagyár" — a géphimzésen kivül a a kézimunkáknak tulajdonképpen milyen agait akarja felölelni? És hogy honnan veszi a kézimunkákhoz (J; szükséges anyagot, — mert fájdalom ! — Magyarország­ban — eddig még — nem gyártanak ilyesmit. Ha pedig osztrák anyagokat fognak osztrák gépeken feldolgozni, ugy csupán az osztrák ipar föllendülése nem lesz kétséges. — Hogyne tudná, hiszen maga . . . — Boszorkány, ugy-e ? Ezt akarod mondani? — Nem . . . nem — hebegett a leány — de mindent tud. Nekem olyan nagy kérésem van. — Mond el, mert én ki nem találom. — Azt akarom mondani, Bori néni, hogy én szeretek egy legényt. Apám anyámnál többet van eszemben, pedig azokat is nagyon szeretem. A pjpot, ha beszél, nem értem meg, de ha ő szótlanul rám néz, olyan sokat mond el s én megértem. Oh ! Bori néni ! ha égbeli, ha pokoli tudománya van, adjon tanácsot mit tegyek, hogy ez a legény, mig a világ lesz, engem szeressen, hű legyen hozzám élve és halva s ha én meghalnék, még akkor is szeressen . . . mint . . . A boszorkány szeme föllángolt. Szerelem, szeretni, szeretve lenni! Ez volt az ő vágya is. A boszorkány felemelte a könnyező leányi és megsimogatta homlokát. Látszott rajta, hogy ezen a lányon szívesen se­gítene, ha tudna. — Mond tehát, ki az, akit ily őrülten szeretsz ? — Mucsi István. — Mucsi István ! — kiáltá Abrakosztóné s ekkor felemelkedeti daliás termete, jobb kezével vállán ragadla a leányt s fekete szemei villogva néztek a halvány arczra. Szenvedély, düh, bosszú látszott arcán s oly félel­metes volt e pillanatban, hogy ha a leány nem süti le vallomása után szemeit s megpillantja ezt az arcot, elfutott volna. De nem félt a leány, mert nem tudla, hogy félni kell. — Anna — szólt végre Abrakosztóné halk, csen­des hangon, mintha a bensejében forró szenvedélyt akarna elrffjteni — te azt mondtad az imént, hogy adjak valami szert, amely a Mucsi István szerelmét megtartsa ?] — Azt, azt. — Azt is mondtad, hogy Mucsi István szeret téged? — Mondtam, mondtam. — Tudod-e azt, hogy Mucsi István ezt már más­nak is mondta. Nem hallottad a Köves Klára hirét, akit ott hagyott ? — Én nem tudom, nem keresem, mert én hiszek neki. Azt mondta, hogy olyat még nem érzett soha, mint én irántam, hogy csak most érzi igazán szivét. — Ezt mondta — lihegett a boszorkány — hogy eddig még nem érezte a szivét, csak a szeme látott. Azt modta, hogy eddig nem a szivével szeretett ? — Jaj, hogy szorítja kezemet. Talán haragszik? — Dehogy haragszom. Haha! Hiszen látod, hogy jó kedvem van. Segítek én rajtad, rajtatok. Csak várj, mindjárt adok valamit. Ezzel bement a másik szobába, erősen behúzva maga után az ajtót. Gyertyát gyújtóit. A gyönge világnál egész kifordított nak látszult az arca. A szája folyton mozgott, tekintete tétovázva for­gott ide-oda. Majd felemelte kezét és a másik szoba felé fenyegetett. — Te akarod elrabolni ? — lihegő — te ugy szereted, hogy életed adnád érte? É'i meg ugy szeretem, hogy vele akarok élni, vagy vele kínlódni a pokolban ! Én ugy szeretem, hogy ha mást mer szeretni, megölöm! Hát te nyápic, szeretni mered azt, akit én szeretek? Azzal a ládába nyúlva, izgatott kere.-és után egy csomó összefűzött dohányt veit ki. — Ez jó lesz —• mormogá. Eloltotta a gyertyát s kilépett a másik szobába. Arcára nyugodtságot erőltetett. — Itt van szólt a leányhoz — ezt add neki, de kérd meg, hogy másnak ne adj n belőle, mert másnak méreg, neki orvosság. Minden bajtól megmenti ez s te leszesz utolsó szerelme. Olyan igaz, mint ahogy te szereted. A leány mohón kapta el a dohányt s boldogsá­gában megakarta csókolni a boszorkány kezét. Az asszony nem engedte, eltaszította. * * * Beteg Mucsi Isván, a legjobb gazda-legény. Ez a bir járta be Kis-Dobronyt. Elhozatták hozzá a leghíresebb beregszászi orvost, de nem használt. Nem találták ki a baját. A deli barna legény sorvadt napról-napra. Neui volt jártányi ereje, arcának szine fakó lett, szép érces hangja eltompult, vig kedélye, buskomorrá változott, mig végre meg sem ismerte a körülte állókat. Hanem a pipa alig maradt ki a szájából, a dohányt párnája alatt tartotta. Mucsinak legjobb barátja: Munkácsy János folyton ott volt, az hallotta lázálmaiban elmondott panaszait. Amig eszméletlenül volt, mindig Lázi Annát emle­gette s ha a leány mellette volt, kezeit fogta és csókol­gatta. A leány vele hervadt, szenvedése épen ugy fájt neki is, valami megmagyarázhatatlan félelem bánat szo­rította szivét és sokszor a szomszéd szobában lerogyva, keservesen zokogva hallgatta a legény lázbeszédét. — Űzzétek el, verjétek — ordilá a kínzott le­gény — ne engedjétek Tóth Borbálát ide, ő öl meg engem. Ebben a pipába is ő tett dohányt. Fogta a pipát és eldobta. — Nem hagy aludnom, nem hagy ébren lennem. Ha ketté vágjátok is újra összeforr. Tüzet rakjatok alája. Tartsátok fel szempillámat, hogy le ne hunyjam, mert akkor ismét kinoz, ismét rajtam van. Oh csak az imént jöttem elő a harmadik megyéből. Felfogott és repült velem kastélyokon, tornyc kon keresztül s mikor legmagasabbra vitt, akkor ejtett le. Alig birtam magam felszedni a földről, összedagadt mindenem, nézzétek.*) Szegény Munkácsy János pedig csak azt látta, hogy nincs feldagadva semmi, mert a szegény fiúnak már csak a csontja, meg a bőre v.in meg. — Ne engedjetek, visz, visz, Anna, Annám. Ne hagyjatok Mire a sikoltásra előszaladtak, a legény már meg volt halva. Ahogy siránkozva kirohantak az udvarra, akkor ment el a ház előtt Abrakosztóné. Eiakarl haladni, de Anna elibe rohant és a gyönge leány megállásra kény­szerűé az erős aszonyt. — Te tetted ezt ! sikoltá a leány. Te vollál az, aki megölted. A boszorkány arcát pír boritá el, szemei felel, m­mel tekingettek szét. *) Az eredeti jegyzökönyvekből.

Next

/
Oldalképek
Tartalom