Nyírvidék, 1907 (28. évfolyam, 1-26. szám)

1907-05-26 / 21. szám

19-ik szám. N Y I R V I D É K 1907. május 12. 2 szed-é te azt, hogy egy G5 km. hosszú uj vicinális vonal személy- és teheráru tarifái a Nyírbátor—Nyíregyháza—Debreczeni, egy régi 87 km. hosszú állami és állami kezelés alatti vasút tarifáival szemben liteket nagy előnyökben részesíteni képes lenne időben és pénzben, — különösen azon nagymérvű áldozatokkal szemben, amelyek e vidékre nehezednének? — — Köszönöm különben az e tárgyhoz szorosan nem tartozó elmefuttatást, amelynek elolvasására nékem alkalmat nyújtani szíves voltál. Örömmel olvastam azqkbsn, (egyébiránt Csánky Dezsőben és más régibb kútforrásökban is), hogy félelmed és sajnálatod daczára, mintegy magadat megczáfolva — Szabolcsvármegye monographiájának 149-ik lapján saját magad azt konstatálod, hogy Nyírbátor csakis Mátyás király alatt (valószínűleg az Ecsedi és Nyírbátori uradalmak egyesítése érdekében*) tartozott Szatmárvármegyéhez. De azon állítás bizonyítását, hogy Rátör Borsova „vármegyéhez" tartozott volna, sehol sem találom, eltekintve attól, hogy Borsova provincia, comitatus soha sem volt. Egyébbiránt bárhogyan legyen is, Nyírbátor igen szépen fejlődött másfélszáz év alatt; mert hiszen 1753-ban a derék Bél Mátyás ezt írja Bathoriumról: „Bellis civilibus et igne et ferro ita devestatum fűit, ut jam fugitivos quosque in civium numerum recipiat"; magyarul: „belháboruk, tűz s vas által annyira el lett pusztítva, hogy polgárainak sorába mindenféle jött-mentet felvenni kénytelen volt." S a Monographia 148-ik oldalán e tényt te is elismerted. Igazán nem csudálkoznám tehát, ha p. o. Nagykálló siratná történelmi múltját; Nyírbátornak erre oka s joga nincs; annak a városnak, amelynek lakossága 150 év alatt megtízszereződött. Ezzel előhozakodni, s a legindokolatlanabb panaszt bő lére felereszteni, csak ügyvédnek lehet és szabad. Dehogy szabad! Hiszen III. Károly király II. dekrétumának 38. czikkelyében ezt rendeli: — — „Hogy minél rövidebben, sok kitérés és haszontalan okoskodások nélkül vitatkozzanak; az üres kifogásoktól tartózkodjanak stb. De hát terád I. barátom ez nem vonatkozik,mert tudom, hogy mint Nyírbátori autochton, már Mátyás király iránti hálából is, az ő 1486. évi II. dekrétumának 69. artikulusát tartod szem előtt, amelynek egy fejezete igy szól: „Itcirco ordinatum est, quod deinceps nullus procatorum, plurium quam quiifuordeeim personarum causas suscipere et supportare audeat."*) — Szerencse, hogy mi 14-nél többen vagyunk. Nyíregyháza, 1907. május 21. Híved: Kállay András. *) Valamint Pa nyula. Kér és Kérsemjén a Kállay János kérelmére. **) „Eszerint megállapíttatik hogy ezután egy ügyvéd ne merjen többnek mint 14. ügyfélnek a peres ügyét elfogadni és vinni". Kötekedés. A napokban Galicziának egy kis városába rándultam ki feleségemmel és Rózsa leányommal, a melyről azt hallottam, hogy ott példás rend akarna uralkodni és e miatt minden ellenkezésnek dacára, erőnek erejével önálló törvényhatósággá akarják emelni. Az adózó közönség kézzel-lábbal rugdalózik az ellen, bár tudhatná, hogy erkölcsi súlya ezen esetben néhány grammal növekednék; közköltsége pedig alig emelkednék néhány tízezer forinttal. Általában azon téves nézet van elterjedve, hogy csak olyan város ruházandó fel teljes önállósággal és önrendelkezésit törvényhatósági jelleggel, a mely város népességének tetemes hányada az értelmiségnek közepes színvonala fölé emelkedett. Pedig hát ez nem egészen igy áll, mert ha vármegyénk bármily kevés lakost számláló községének Humboldt, Helinholtz, Röngten, Edison, Pasteur, Behring, vagy más ezekhez hasonló szellemi óriások lettek volna polgárai, néhány metermázsányival nagyobb sulyu inteliigentiával bírnának, vagy birtak volna, mint akár Nyíregyháza is. De hát a régi római közmondás szerint „Parva sapientia- regitur mundus" szentigaz-ág az, hogy kevés bölcsességgel kormányozzák a világot Köpeczen is, másutt is. Elég az, ha a vezető férfiak vannak tisztában magukkal. A birka arra való, hogy a kolompos-ürü után ballagjon, mert különben a nyáj szétzüllenék, ha azt a kis kutyák ugatásukkal össze nem terelik. A köpeczi birkáknak elenyésző csekély része nem akart a kolomposok után indulni, hanem megkérték a kis pincsi kutyát; — aki a Bachkorszakban a pincsi kalappal szorította ki a magyar juhászkutyát ősi hatalmából, — hogy mondja el, milyen föltetelek mellett hajlandók eddigi vezéreiknek kolompja után indulni. Ezek a szakadárok megállapodtak abban, hogy csak azon esetben akarnak a számadó juhászoknak hodályába vonulni, ha minden kétségét kizárólag több gyapjút nem fognak róluk nyirni, mint a mennyivel eddig kopasztotta őket a mindnyájok által hőn óhajtott nagyhatalmi állást biztosító Danaidahordón kívül a köpeczi hordó is. Azt is megmondották a kis kutyának, hogy említse fel, hogy csak azon esetbon akarnak egy akol és egy pásztor alatt, tenyészni és emberi társadalomnak tagjaivá szegődni, — mert hát türelem tekintetében birka és ember egymástól nem nagyban különböznek, — ha a rendnek némi árnyékát fogják tapasztalni. Mintegy 100 év előtt Hazafi Veray János hallhalatlan népköltőnknek elődje Nyíregyházára — pardon ! Köpeczre — gondolt, mikor azt verselte, hogy „Mind télen, mind nyáron, veszedelmes járni Kanyáron, mert sem ide, sem oda, nincs menekülni hova." Pedig ezen hazugságról az én kapumnak alja is gyakran tanúskodhatnék. A kis kutya ebben a dologban egy kissé füllent, mert az „Icipicivicikének

1' a Vármegyeház-téren ékeskedő váró palotájában van egy olyan zug, a melyet még Cunan Doyle is felfedezhetne, ha volna hozzá való furfangja, hogy a kulcsárnét felfedezhesse, vagy a kívülről is olvasható szentélj feliratot. Köpecz városának ez a Hygiene érdekében létesített intézménye fityingbe sem került, mert a várost ékesítő váró palotának épitését csak azon esetben engedélyezte, ha az Icipici olyan eltitkolt illemhelyet létesít ott a mit megtalálni kunst és a mihez a város egy garassal sem járul. Prudens és circumspectus eljárás! Pár év óta érvényben levő szabályrendeletben ki van mondva az, hogy az udvarokon felhalmozott szemetet a város köteles kihordatni, illetve alkalmas rendelkezésre álló jármüvekről gondoskodni a háztulajdonosoknak terhére, ha azok ezt maguk meg nemlehetik. Nem kételkedem abban, hogy ezen szabályzat rendelkezésének értelmében az intézkedések tényleg meg is történtek, de én olyan ügyetlen voltam, hogy ezen célra talyigást csak azon esetben kaptam, ha panaszommal a városi kapitányi hivatalhoz fordultam. Igaz, hogy mindég eredménynyel. A talyigás — igen helyesen — azzal mentegetődzött, hogy neki esetleg lisztet is kell szállítani; szemét felrakásra szolgáló lapátot, villát magával nem holdhat. Szemét kihordó jármüvekről gondoskodva nem volt Köpeczen, Nyíregyházán pedig ma sincs. A kocsi- és taiyigás-forgalom Köpeczen ezelőtt épen olyan volt, mint ma Nyíregyházán, vagy Samarkand és Timbuktuban, de nem ugy, mint például Borsodvármegyében, a mely vái megyét az uti közlekedés rendezettségének tekintetében az általam ösmert külföld sem múlja felül. Pár év előtt Tiszapolgárról kocsin mentem Miskolczra. Minden faluvégen ki volt iiva, hogy 10 frt büntetés terhe alatt balra kell hajtani; jobbra térni; halra előzni. Na ezt próbáld meg nálunk! Magam ültem a kocsin. Szembe jött velem egy takarmányrépával terhelt szekér, a mely az útnak qem bal, de jobb oldalán hajtott. Nem kötekedésből, hanem csupán azért, hogy lássam, mennyit érnek a rendeletek, nyugodtan hajtattam a megszabott baloldalon. A terhes szekérnek kocsisa minden neheztelő tekintet nélkül kitért anélkül, hogy kihívó viselkedést tanúsítottam volna velünk szemben. Köpeczen nem igy volt. — Nyíregyházán pedig a rendre intő Andrást ugy legyintenék arcon, hogy hármat fordulna. ünnep vagy vasárnap előtti éjszakákon a csapszékekben olyan éktekn duhajkodás uralkodik, hogy csak siket-néma embír alhatik a szomszédban nyugodtan, mert az Andrásokra a ku'ya sem hallgat. A legesleg-legkompetensebb forrásbol mer,te n azt, hogy a napokban északi szél mellett támadt tűzesetnek alkalmával, a mi világhírű — Milanóban első dijat nyert — tűzoltóink nem az északra fekvő menthetetlen égő házat oltották, hanem a szomszédos délre fekvőt, mert hiszen csak erről terjedhetett volna a tűz tovább. Az északra fekvő háznak tulajdonosa éklelen dühbe borult e miatt és megnehezítette a tűzoltók parancsnokának rendelkezéseit, a melyet a tehetetlen rendőrök nem érvényesíthettek. Tartani lehet attól, hogy az önkéntes tűzoltóknak lelkes vezetői ténykedésüktől valószínűleg le fognak mondani. Ha ez meglörténnék, Nyíregyháza szabad királyi város tényleg nemcsak felsülne, de a szó-szoros értelmében leégne. Ezek a miseriák a galicziai Köpeczen is megvoltak — lehetett még ott meg másutt is több is — de ezek ott már sanálva vannak. Biztosra vehetjük, hogy a mi városunk is akkor lesz önálló törvényhatósági joggal felruházott város, ha már többé ellenőrzésre nem szorulhat. Szívből óhajthatja Nyíregyházának nagyköeönsége, hogy Köpecz előtl váljék szabad királyi várossá. Adja Isten, hogy mielőbb igy legyen, de erre még városunk meg nem érett. Nyíregyháza, 1907. május 22. Dr. Jósa András. Nyíregyháza tirsadalinából. Még valamikor januárban cikksorozatot kezdtem e cimen a Nyirvidék hasábjain. Az első cikk szerencsésen meg is jelent, a második azonban oly sokáig váratott magára, hogy joggal í'öltehették s föl is tették rólam igen sokan, hogy az egész cikksorozatom befagyott. Ki kell jelentenem, hogy a beállott nagy hidegeken kívül senkinek semmi alapja nem volt e föltevésre. A dolognak egyszerű magyarázata az, hogy én, ha már egyszer tollat veszek a kezembe, szeretek igaz dolgokat írni vele. S akármelyik társadalmi kérdését is tanulmányoztam is Nyíregyházának, éreztem, hogy egy darázsfészekbe jutottam, melyet ha bolygatni kezdek, az lesz a vége, hogy vagy mindjárt összecsípnek a darazsak, vagy a legjobb esetben is mihamar ki fognak zsuppolni Nyíregyházáról. S különben is ismertem a szabályt, mely mintegy gerince a mai társadalmi életnek: „Ha azt akarod, hogy jól menjen dolgod, huzd meg magad !" — letettem hát a tollat és hallgattam. Miért ne? Mikor én oly jól érzem itt magamat. De ha Mohamed nem megy a hegyhez, a hegy jön Mohamedhez. Ha én elzárkóztam a feldolgozandó témák elöl, hogy kellemetlenségeim ne legyenek miattuk, maguk jöttek hozzám feldolgozandó témákul olyanok, melyek miatt nem lehet kellemetlenségeim. Melyeket tetszett. Homolkának hívják. De ne tessenek a név után ítélni. A név csúnya, de az ember bizony szemre való ; nagy vállas, fekete ember, göndör hajjal, az orcája piros, .nint a pünkösdi ró/.sa, és a szava édes mint a cseppentett májusi méz. De már igen elszóródtam Hol is hagytam csak? Igen . . . hát Homolka és a lányom jegybe is jöttek tavaly Karácsonykor. Ugy voJI, hogy Húsvét utan való héten megtartjuk a lakzit. Egy hettdhétországra szóló lakzit. De amint mondani szokás: ember tervez, Isten végez. Virágvasárnapján nagy ünnepség volt nálunk; templomot szentellünk. Egy kanonok jött E-bői. Ennek a tiszteletére a környékbeli urak mind összesereglettek a plébánián. Nagy ebéd volt. Homolka, mint tanító, szintén hivatalos volt. A trakta, amit egy álló hétig főztek, sütöttek, hosszura nyúlt. Már a nap erősen nngbágyadt, de az én tanítóm még se jött. Itten az én Ilonkáin mint a kisértet járt-kelt egyik szobából a másikba, az udvarra meg vissza, végre a kertbe ment. Keveset időzhetett kint, mikor eszembe jutott; jó volna benézni az istállóba Gondoltam vetek valamit — engedelemmel legyen mondva — a sertéseknek is, mert a cselédség mind oda volt; ki a korcsmába, ki a táncnál: Hát amint az udvar közepére érek, sikoltást hallok a kert felől. Nyomban rá Ilonkát látom futni, utána egy ittasnak látszó diák forma legény. Ahogy a kert ajtónál utol éri szegény megriadt madárkámat: se szó, se beszéd, derékon kapja és két cuppantos csókot nyom az orcájára. Ebben a szempillantásban nyitott be a kapun Homolka. — Megállj, te nyálas szájú béka, ezért számolni fogsz! — ordította és felemelt ököllel ment a tiunak. Lassan, tántorgóan lépett mivelhogy ő ittas volt. A diák kirántotta hosszú pengéjű zsebkését és megtorpanva a fűben, várta a támadást. Én sem voltam rest, a deákhoz ugrottam, kirántottam kezéből a kést s hunyt, szemmel szuttam. Gondoltam ha egy kicsit megsebesül, hát nyugton hagyja a felbőszült ember. D.j rossz helyre tévedt a penge, szíven szúrtam a szegény deákot. Nem telt bele annyi idő, még egy hígtojást megfőz az ember, a fiu meghalt. Szörnyen megijedtünk. Homolka veder számra húzta rá a vizet. En borecetért Riadtam, Uoffmnn cseppet öntöttem a szájába, ráztam. Ilonka reszelt tonnát kötött a talpára, szi ntéit vizes tömj ni dugott az orrába, lülébc : de nem használt. Meghilt, végkrpen meghalt. Engem gyors észjárással áldott meg az Úristen, láttam, hogy ilt hamarosan kell cselekedni, ha nem akarok csendőrkézre kerülni. Ilomolkával becsukattam a kaput, gyorsan összeszedtem egy kevés élelmet és ruhafélét. Ilonkának meghagytam, hogy a birónéhoz menjen és semmi rücskölés, holnap délben megesküszik a tanítóval. Aztán befogtunk a szekérbe, a deákot rá, a gyeplőt a kezembe és gyü! be a városba, egyenesen az ügyvédhez. Onnan a törvényszékhez. Éjszaka, mikor kemény vackomon kerül az álom és meghánytam vetettem magamban a történteket, hálát adtam •a inagasságbelinek, hogy minden ugy történt, amint történt. Már most ha Ilomulka ittas fővel leszúrja, vagy agyonüti a deákot és rabságra jut, Ilonka elepeszti magát, mit érne az én életem?! Tessenek elhinni, mindez keresztüP futott az eszemen mikor szúrtam. Tegnap volt az utolsó tárgyalás és a biró urak — álr'ja meg őket a jó Isten — felmentetlek. Az igaz, hogy nagyon szépen beszéli az ügyvéd. Esett ott szó az anyaszeretetről, a szűz-hajadon becsületéről, meg mái olyan gyönyörűséges dolgokról, amiket el s<> lehet mondani. Igaz, két ezer pengőmbe került a beszéd. No de az nem számit. A gyerekek még nem várnak. Meg akarom őket lepni. Egy tortácskát akarok haza vinni: ne menjek üres kézzel. Mátyusné hamarosan megkapta a tortáját és búcsúzóra kezét nyújtotta a cukrásznénak. De ez hidegen fordult el tőle. Mátyusné meghökkenve állt egy pillanatig, aztán sarkon fordult és talán még büszkébb fejhordozással mini előbb, de jóval sápadtabban és szomorúan tartott az ajtónak. Utánna siettem. Mi még nem bucsuzlunk, Mátyusné asszony. Isten áldja meg ! (ismeretlenül is köszöntöttem a fiatalokat És melegen megszorítottam a martyr- asszony jobbját. Istenem, ki tehet róla, hogy olyan rossz helyre tévedt az a penge!? . . .