Nyírvidék, 1907 (28. évfolyam, 1-26. szám)

1907-03-31 / 13. szám

g 13-ik szám

. Élet kél, lélek pusztul az élet forgatagában, öröm és bánat, köny és mosoly szegélyezi a mulandóság rögös mezejét, de sorvassza ám az ezernyi viszontagság a véges életet, egy érzésén megtörik az idők hatalma, egy erény büszke erővel száll szembe az élet viharával, a sziv egy dobbanását nem hallgathatja el soha semmi, mig a nap egyetlen fűszálnak is ad életet. Ez az érzés, ez az erény, ez isteni ajándéka a léleknek: a szeretet. Együtt született a mindenséget teremtő erővel s együtt hal meg vele. Ott van a föld minden parányában. Olt él a rügyező bimbóban, mely virággá válik, olt nyilvánul az állati ösztönben, mely megvédelme; i hasonmását a természet által beléje oltott eszközökkel, ott van mindenült, hol talán még csak a sejtés keresi az életet. Milyen hatalmas lehet ez az érzés az Isten képmására teremtett emberben ! ... Az egyedül élő lényben, aki a boldogságot nemcsak keresi, de boldogítani is tud. Mennyi áldás kisérheti azt a törekvést, mely a szeretet isteni érzésének kiván életet adni, hol a pusztulás vészes szelleme suhogtatja fekete szárnyait. A szeretet jelszavát irta zászlajára az az egyesület, melynek szava hangzik immár szerte az országban s eljutott hozzánk is, Nyíregyházára. „Szeressük és mentsük meg az elhagyott gyermekeket!" Ezt a szózatot röpítette világgá az „Országos Gyermekvédő Liga". Van-e ember, akinek lelke húrjai meg nem rezdülnek e szózat hallatára ? Hát vannak gyermekek, akik árvábbak az apátlan, az anyállan árváknál is ? Szűkség van atra, hogy az ország szálljon síkra a szereletért? Olyan tehetetlen a hatalmas ember, hogy nem tudja megőrizni, migvédelmezni szive vérét, melyért az okta lan állat is életét ontja ? . . . Oh, nincs szánandóbb teremtése a mindenségnek az embernél! Van-e hát kegyetlenebb érzés, mint az, mely akkor keletkezik, midőn látja, hogy sorvaszlja a nyomorúság a testéből való testet, hogy keríti hatalmába a gonosz indulatok raja az isteni erények gyakorlására születeti lelket. Lehet-e gyötrelmesebb tudat annál, hogy nincs mód és eszköz a veszendőbe indult élet megmentésére, a gyermek pusztán a sors mostohaságának kényszerítő hatása .'alatt válik a haza, az állani, a társadalom gyilkosává. Ezer és ezer gyermek áll naponta a lejtő szélen, számát- sem lehet tudni azoknak, akik felett nem őrködik a szerelő a .ya szeme, lépten-nyomon találunk testi, lelki nyomorúságban sínylődő, mindenkitől elhagyott, beteg, éhes, züllött gyermekeket. Csak egy löpke pillanat, egyetlen perc kell ahhoz, htogy az ártatlan gyermekből elvetemült gonosztevő válják. A bűn orozva nyújtja ki kezeit az áldozatok felé s a gyönge lélek menekül a nyomorúság elől a gonoszság birodalmába. A börtönök, közházak lakói beszélhetnek arról rémes történeteket. Az állam és társadalom rég felkarolla már az elhagyott gyermekek ügyét. Van gyermekvédelmi törvényünk, gyermekmenhelyek létesítéséről is történik gondoskodás, törvényhatóságok, községek, jótékony hatóságok vállvetve törekednek arra, hogy lehetőleg ne legyen nyomorral küzdő gyermek e hazában, Közel 30 000 gyermek van már megfelelő intézetekben elhelyezve. Ámde ki tudná megmondani, mennyivel több azok száma, akik semmi gondozásban nem részesülnek ? ... Az állam és a társadalom a maga kimerült Kinn már hajnalpír derengett. Egy bolond fahusáng kei eszi ül feküdt a keskeny vízen és megakasztotta rendszeres folyását. A víz pedig csak gyülemlett, tolult, szinte gondolkodni látszott, hogy mit tegyen, nyaldosta az akadály tzélét, majd meg visszafordult' de végre öntudatosan felülemelkedett a husángon, magába ölelte szerelmes csobogással és szépen, csendesen folytatta útját a nagy cél felé . . . II. — Ubul! Megrezzen, felüti fejét. — Bálint, te? Robusztos alak állt elölte. Világias, nyugodt arcú ifjú, az öcscse. Világos nappal volt. Az ablakon aranykévékben özönlött be a napsugár. — Te vagy Bálint, te, te? — suttogta még mindig öntudatlanul és rajongó szeretettel ölelte meg az öcscsét, akit hét esztendő óta nem látott. Szemtől szembe álltak. A jövevény hallgatott, állt nyugodtan, szobormereven és fürkésző tekintettel nézte a halovány arcú remetét, az ő bátyját, aki megszökött a világ elől, a karriérje elől és minden elől. Mert Ubulnak mindene volt. Lassan, alig hallhatóan szólalt meg végre : — Ubul, hozzád jöttem, itt maradok nálad. Ez némán, megdöbbenve hallgatott és hitetlenül rázta tejet. A másik folytatta : — Utánad jöttem ! — szemeit lesütötte, remegő hangon beszelt. Számkivetett ember vagyok, megtagadtak, megcsúfoltak . . . Gyónok. Bűnös vagyok- megrészegített, elragadott az élet mámora, a cimborák,°a nők . , . Eltem magamért, éltem máról holnapra. Rajongva mindenért, ami szép, ami jó, ami csak az életnek gyönyört szerezhet. Nem gondoltam senkire semmire. Dőzsöltem, vigadtam, fenékig üritettem a mámor nyirvidé

k és igénybe vett eszközeivel nem felelhet meg nemes feladatának. Ez a tény indította a nemeslelkü emberbarátokat arra, hogy megalakítsák az „Országos Gyermekvédő Ligát": Hangsúlyozni kell, hogy ez a liga mm valami uj egyesület, amely tagsági dijakat szed, hanem az egész társadalomnak, egyeseknek és egyesületeknek egy czélra való tömörülése, mely elsősorban egy akkora országos gyermekvédő alapot akar teremteni, hogy annak kamatjövedelemből a társadalmi gyeimekvédelem összes szükségletei fedezhetők legyenek. Ennek megvalósítására tartja meg minden évben az úgynevezett gyermeknapot. Ezen a napon kereskedők, iparosok, munkások, lelkészek, ügyvédek, orvosok, ga; dák, tisztviselők, kávéházak, vendéglők, közlekedesi és más vállalatok tulajdonosai, szóval mindenféle állású és foglalkozású egyének kötelezik magukat arra, hogy ezen pgy napi bevételüknek tets^ésszerinti hányadát a gyermekvédő alap javára befizetik. Ez a gyermeknap célja, ezzel kivárja a Gyermekvédő Liga magasztos célját megvalósítani. Az egész országban megtartják ez évben is a gyermeknapot. Kell, hogy az egész országban egyhangú lelkesedéssel bontsa ki a zászlót, melyre a liga jelszava: „Mentsük meg az elhagyott gyeimekekel !" — van ragyogó betűkkel felírva. Gróf Vay Gábor Szabolcsvármegye nemes szivü főispánja jár elől a szép példával. Az ő kezében lobog a zászló, mely alá vármegyénk egész közönségének kell sorakoznia. És sorakozni is fog. Városunk lakossága, kereskedő, iparos és honorációs osztálya kövelni fogja szive sugalatát és lelkesedéssel segiti diadalra a szent ügyet, mely munkás, erős nemzedéket nevel a hazának. Seir.mi kétség, hogy lelkes segítőtársak lesznek a nők. Hiányozhatnak-e ők onnan, hol a szeretet magasztos érzése szólal meg ? . . . Egy táborba gyülekeznek a jót'korysági egyletek, élükön vezetőikkel, dicső példát adva azoknak, akik olt vannak mindenütt, hol a nyomort enyhíteni, a szenvedést gyógyítani kell. Rendkivüli közgyülésa vármegyénél. Március 26. Elég nagy érdeklődés mellett tartolta meg Szabolcsvármegye törvényhalósága ?.z e hó 2G-dikára összehívott rendkivüli közgyűlést. A tárgysoiozal 110 ponljában felveit ügyek közül különösen a Bory Béla és társai állal beadott indítvány az önálló vámterület, nemzeti jegybank és az alkotmány biztosítékok kérdésében, — a vármegye alispánjának a nyiiadoayi járás szervezése tárgyában telt előterjesztése s végül a Kisvárda—dombrádi és Kisvárda—nyirmada — nyírbátori vasút ügye keltették föl az általános érdeklődést. A közgyűlést d. e. 10 órakor nyitotta meg Vay Gábor gróf főispán, mély megilletődéssel jelentve be Szunyoghy Bertalan halálát A közgyűlés a főispán ur indítványára jegyzőkönyvében örökité meg Szunyoghy Berialannak vármegyei közélelünk régi, elvhü munkásának érdemeit s halála felett érzett fájdalmas részvétét a gyászoló család előtt is tolmácsolja. Vay Gábor gróf főispán indítványára a közgyűlés dr. Meskó Lászlót, igazságügyi államtitkárrá történi kineveztetése alkalmából üdvözli. Bejelenlelte ezulán a főispán ur a közgyűlésnek, hogy dr. Szmrecsúnyi László kisvárdai ügyvédet tiszteserlegét és mégsem tudtam betelni vele. Őrjöngve rohantam mind tovább az élet útvesztő árjában — erősen megcsuklott, arca tűzbe borult és megbotlottam elbuktam. A pénz, a pernz! — susoglák ajkai lázasan. — Bálint! — riadt fel Ubul, dc nem tudta kimondani, amit érzett. A másik fölütötte fejét dacosan, egy pillanatig csodálatosan nyugodtá vált az arca, amíg kimondta az igazi, meggyőző szót, amit mondani akart : — Sikkasztottam! — szólt csendesen, elborult tekintettel. Ubul melléje lépett és szelíden, dorgáló hangon beszélt hozzá : — És most eljöttél hozzám a bűnöddel! Eljöttél eltemetkezni a világ elől, élő múmiának ?! Megundurodlál az emberektől. Rajongva, ragyogó szemekkel válaszol a másik; — Megundorodtam ? Oh nem ! Bele őrülök, hogy nem maradhattam közöttük, hogy Ián soh'se hallom többé azt az észvesztő tombolást, soh'se látom többé minden bálványok bálványát: a világot, amelyet — úgy érezzük mindnyájan : csak a mi ssámunkra teremtett az Isten. Elhallgatott. Sokáig álltak szótlanul, de mintha szemeikben ott lobogott volna az az érthetetlen, káprázatos lángja a rajongásnak, mi tűzbe borítja az ember vérét, megdobbantja a szívet és sejtelmes erővel ragadja a lelket oda, ahol beteljesülve véljük látni vágyainkat. Ubul szólt először. Nem bírod le itt ki, Bálint — elakadt, szorongva folytatta — nem a le, nem a . . . mi . . . világunk ez: más vér ez a mienk. Itt csak álomképek vannak, álomképek ! — motyogták ajkai épiesen. A másik nem válaszolt. Szemei n -eltek könnyel és csodálkozva tekintett a bátyjára, akit 6 olyan boldognak, olyan megelégedettnek hitt. ULul beszélt: Í907. március 31. letbeli vármegyei főügyésszé, dr. Szabó László és dr. Propper Dezső nyíregyházi ügyvédeket tb. alügyészekké, dr. Lukács Vilmos kisvárdai járás-orvost pedig tb. főorvossá nevezte ki. Rátért ezután a közgyűlés a napirend tárgyalására. A belügyminiszternek a nyiradonyi járás szervezése tárgyában kelt leirata kapcsán Mikecz Dezső alispán jelentést lett az uj járás szervezése tárgyában általa tett inlézkedésekiől. Indítványára hozzájárult a közgyűlés, hogy a főszolgabírói hivatal elhelyezésére a Károlyi Imre gróf t tulajdonát képező tiszttartói laká*, a felajánlóit 12000 koronáért megvétessék s hogy a hivatal ideiglenes — az őszig való elhelyezésére a Schvarcz féle ház kibéreltessék. Tárgyalás alá került ezután Somogyvármegyének a nemzeti kormány iránti bizalom-nyilvánitás tárgyában kelt átirata s ezzel kapcsolatban Bory Béla és társai indítványa a kiegyezési tárgyalások s az alkotmánybiztositékok kérdésében. Lipunk legutóbbi számában az állandó választmánynak ene vonatkozó véleményét közöltük már. Elsőnek Bory Béla szólalt föl, az ő meggyőző ékes szólásával ajánlva az indítvány, illetőleg az állandó választmány véleményének elfogadasát. Dr. Kállay barnás az állandó választmány által előterjesztett javaslathoz azt a móiositást indítványozza, hogy a nemzeti koimány iránti bizalom külön — a kormányhoz intézendő feliratban fejeztessék ki, — a kiegyezési tárgyalásokra, a nemzeti bank felállítására és az alkotmánybiztositékokra vonatkozó 6 pontba foglalt határozat pedig szintén külön feliratban, de nem a kormányhoz és a képviselőházhoz, hanem csupán csak a képviselőházhoz intézendő feliratba foglaltassák. Mikecz Dezső alispán és Kovács István felszólalása után a közgyűlés az állandó választmány javaslalát, dr. Kállay Tamás módosító indítványával togadla el. Ezután Mikecz Dezső alispán előterjesztése alapján soron kivül a tárgysorozat 22. pontjára tért át a közgyűlés, t. i. Kisvárda község képviseletének a Kisvárdadomtrádi és Kisvárda-nyirmadai vasút segélyezése tárgyában hozott határozatára. Kisvárdi község képviselő testülete tudvalevőleg még a mult évben 250.000 korona hozzájárulást szavazott meg a két rendes nyomtávú vasútvonalra. A községnek ezt a határozatát a mult évi december hó 29-dikén taitott vármegyei rendkivüli közgyűlés formai okok miatt feloldotta s Kisvárda község képviselő testületét uj határozat hozatalára utasította, heves vita u'án. , '< Ez az ujabb határozat , , került most közgyűlés, elé, ÍZ állandó választmánynak azzal a javaslatával, hogy a közgyűlés a határozatott hagyja jová. Dr. Kovách E'ek szólalt föl elsőnek, indítványozva . hogy a közgyűlés oldja föl ismét Kisváida község határozatát. Ilrabovsiky Guidó Kisvárda község álláspontjának kelt védelmére. Beszéde szeniélyes kérdésben való fölszólalásra késztette dr. Kovácli Eleket. Kovács István szólott még a lárgyhoz, mire Vay Gábor gróf főispán elrendelte a szavazást. A közgyűlés 59 szóval 36 ellenében Kisvárda község határozatát jóváhagyta. A nyíregyházi bizottsági tagok — egy-két kivétellel — a dr. Kovách Elek indítványa mellett szavaztak. — Én is azt hittem, hogy ez az a világ, amely ulán rajongó lelkemmel sóvárogtam. Persze — mormogta maga elé — te kényszerűségből, én — őrületből. — Ugy van, én kényszerűségből — dadogta a másik, de téged imádtak ! Ubul elmosolyodott. Keze akaratlanul felemelkedett és ott nyugodott meg az öcscse vállán. Látszott, hogy küzködik magával, mondani akart valamit, százszor is elnyeli az ajkaira toluló szavakat és csak áll, nez jobbra, balra, mindenfelé, de szólni nem lud. A másik nyugodtabb. (Ez evidens. Hisz a világból jön ! a világfinak pedig ilyen esetben nagy a Itlki ereje.) Lassan odaszól a bátyjának : — Még minden jó lehet! Nem tudják, . . . de nekem lehetetlenség, semmim sincs már . . . Ubul rnegreszk' t örömében, átkarolja a megtévelyedett et és átszellemült arccal susogja : — Bálint én visszamegyek veled az „Élet"-be. A? tán leülnek egymással szembe és a jövevény mesél a megtért Ephogénnek a világról . . . * * * A lovak vigan topogtak a töltés mentén az állomás felé. Ubul reszketett örömében és kifeszilette a mellét büszkén, dacosan. — Vissza az életbe, vissza! — dúdolta és kacagott, hahotázott, mint a gyermek, ha kedves játékszerét kapja vissza. Bálint szítta a levegőt tele tüdővel. Messze jártak már a kastélytól. Ubul olykor, olykor visszanézett és scliogyse értelte, hogyan tudóit ő éveket eltölteni abban a bagolyvárban. A patak erre tájtmár szélesebb mederbe jutott és simán, nesztelenül suhant melletlük. ... És mint egy uj életnek a hajnalhasadása : diadalmasan emelkedett a látóhatárra a felkelő nap . . .