Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1906-09-02 / 35. szám

XXVII. évfolyam. 35. szám. Nyíregyháza, 1906. évi szeptember hó 2. JSÍYÍRVIDÉK. ^^^ A SZABOLCSVÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK 1 és a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. — <

o«s

> Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Előfizetési feltételek : Egész évre 8 k

oro

na. Fél évre .... í Negyed évre 2 Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: ISKOLA-UTCA 8. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések nagyság szerint számittatnak. A nyílt-téri közlemények dija soronkint 60 fillér. Apró hiidetések 10 szóig 40 fii., minden továblii szó + fii. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Iparkiállitás a Sóstón, A csenevész magyar iparnak az erős osztrák ipar inváziója ellen való védelmezése a leghatalmasabb fegyverek közül való abban a harcban, amelyben vérzünk már századok óta az osztrák hatalommal szemben. Piócák ezreivel szívatja vérünket ez a hatalom, mely fegyverrel, szemtől-szemben állva, sohasem tudta és sohasem fogja bírni megtörni a mi nemzeti önállóságunkat. És bizony, sápadtan már a sok vérvesztéstól ós roskado ó inakkal a gyengeségtói állunk most abban a küzdelemben, amelyet megnyitott előttünk ez év tavaszán az a hajnal hasadás, hogy eltakarodtak közéletünk mezőiről az osztrák kirendeltség sötét lovagjai, s nemzeti vezéreink jutottak az ország bortnáuy'/ásának élére. A „Tulipán", amelynek jegyében megindult a magyar ipar védelmezésónek a harca, az osztrák ipar vérpusztitó szipolyozásával szemben, zászlója ennek a küzdelemnek. Ezredek szolgálnak ma már e zászló alatt, férfiak, de még inkább lelkes nők, akik szervezik minden vonalon ezt a rettenetesen nehéz harcot a piócák ezrei ellen, és azután a hiúság ellen, a megszokás ellen, a nemtörődömség ellen, a kicsinylés ellen és a rágalmaknak és gyanúsításoknak mérges fullánkjai ellen, amelyek ott leselkednek megbújva a letűnt korszak kisérteteiben. A magyar ipar védelmének Szabolcsvármegyében ma már hatalmas szervezete van. Nők és férfiak esküdtek e zászló alá, társadalmunknak sziue-java, a vármegye főispánjának, Vay Gábor grófnak és a grufné őméltóságának vezérlete alatt. Fiatal, alig néhány hónapos csak ez a szervezet, de szervezve van, öntudatos, lelkes vezetés alatt áll. M <M Az utolsó tündér. — Rege. — Irta : Pataky István. A Latorca és Bodrog közti vidéken, a mostani géresi határ még csupa láp volt abban az időben, a midőn az utolsó tündér, a Liliom tündér élt. Olyan láp volt az egész vidék, a melynek nádas, kolokányos, hináros szélére sem mert halandótól született behatolni. Hát még oda, a hol a csupa vizi liliommal fedett sík viz tündökölt. Oly mély volt ezek közelében a víz, hogy a mostani legmagasabb templom tornya sem látszott volna ki belőle. A megközelíthet len víztükör közepén volt az utolsó tündér király csupa liliomból készített palotája. A tündér királynak t gy leánya volt: Liliom. Mintha az utolsó tündér-leánynak az elmúlt lünderek minden szépségéi, báját egyesíteni kellett volna, olyan volt Liliom. Más tündérek nem álltak szolgálatára az utolsó tündérnek, az óriási viz minden uszó és repülő állatai végezték tehát az udvari szolgálatokat. Mindenfelől az uj, üdvözítő vallás, az uj Istenházainak harangkongásait hozta a szél fülükbe, mintha folyton mondogatta, csillingelle volna, hogy a lápokkal együtt elfognak tűnni a rege, a pogánykori alakok. El kell tűnni a tündéreknek is. Liliom órákig eljárt liliom kocsiján, melyet vadludak, vadréczék, vagy a láp halai húztak a liliomok közt. Aztán ha estenden megszólalt minden oldalról a templomok harangja, visszatért a palotában busuló atyjahoz, akinek nincs már barátja, akinek nincs már remenye. C«ak azt a véget várja, amely a tűnd reknek is meg kell hogy érkezzék. Nem is volt annak már egyéb öröme, mint a tündérek közt is gyönyörűséges, tündér szép leánya Liliom, s nem is volt egyéb vágya, hogy az uralja az ő elmúlása után ezt a gyönyörű láp vidékét sok emberöltőn keresztül. A szeptember 8-iki i parki ál litás, melyet a magyar ipar védelmének a harci lobogója alatt a Sóstó fürdőn, uagy ünnepségek keretében rendez az egyesület, erőteljes megnyilatkozása lesz annak, hogy Szabolcsvármegye társadalma, mint ahogy mindig erős, bevehetetlen vára volt a nemzeti függetlenségnek, e függetlenség kivívásának hatalmas fegyveréül ismerte föl a magyar ipar megteremtését, fejlesztését és — ami nélkül ez nem lehetséges — azt, hogy uekünk az országunkat elárasztó osztrák ipar termékekkel szemben a legridegebb viszszautasitás álláspontjára kell helyezkednünk, boykottálnunk kell azt minden vonalon. A kezdet kezdetén vagyunk még; de el kell következni rövidesen aunak az időnek — a közeli politikai viszonyok is rá fogják vezetni erre a magyart, — hogy vérünkbe menjen át a magunk termékeinek szeretete. Néhány esztendő kell csak ahhoz, hogy az a magyar ipar. — amelynek bizony valamelyes múltja is vau ho<zá — a legkényesebb igényeket is ki fogja tudni elégíteni, ha a magyar társadalomban a magyar nemzeti vagyonosodásnak ez a hatalmas ere ilyenül fölismerte oik; — és hála Isteunek, nem vagyunk annyira még sem elmaradva, hogy nélkülözések esztendeje lenne az a néhány esztendő, mig a magyar ipar termékek után követelődző kényesebb igények is megtelelő kielégítést nyerhetnek. A szeptember 8-diki kiállitáson képviselve lesz — ha szűkebb keretekben is — nem csak Szabolcsvármegye, de a szomzédos, sőt távolabbi vidékek iparossága és kereskedelme is, megállapított magyar ipar termékekkel. Látni fogjuk, hogy mi mindent lehet megszerezni, magyar árut: jót, szolidat, Ízlésest megfelelő árban, amit (sok haszontalant) Tiltotta is a láp szélétől, nehogy meglássa azokat, akik a halandóságnak kitéve vannak. Szárazabb időiben a láp széleit ellepték a lakosok marhái, s az ökör pásztorok furulya szava elhangzott csendes estéken a tindér király liliom palotájáig. Olyankor hivta a király leányát, a palota alsó részeibe, a hova nem hatolt el a társaságban élő emberek zaja. De azért Liliom meg nem állotta, hogy liliomrólliliomra lépkedve el ne menjen a lápok széleire, a hol a pásztorok legeltettek. Sokáig elhallgatta azok beszédjét, amelyben annyiszor előfordult a szerelem. A szerelem, amiről nitsem tudott, de a mit atyjától megkérdezni nem mert. Egyszer egy ilyen kirándulása alkalmával, egy lovast látott a láp szélen léptetni, a kinek szemei a viz tükrét nézegették, minlha keresne, mintha látni akarna valakit. Liliom olt feküdt a liliomokon, a zöld levelek eltakartak az ifjú elől, de nem az ifjút ő előtte. Az ifjú bús, szomorú volt, kékes szemei bánatosan nézegettek a vizre, ajkai mormoglak valamit, amit Liliom ugy szeretelt volna hallani. A lovas ifjú megállott épen szemben a tündér leánynyal. Alig volt tőle 'iO lépésre, de a 20 lépés közt a mely viz terült el. Esteledett az idő. A magasban hallatszott a kócsag, daru, a gém kiáltása, ahogy a lápra tértek vissza napi utazásokból. Lathatiák azok a fiatal lovast is, a kinek íj volt vállára vehe, s e miatt magasabbra is emelkedtek, hogy éji tanyát a láp más részén keressenek. De a vezér kócsag megpillantotta az ő tündérüket, Liliomot, s egy nagy kiálllással, mintha a tündér vedelmere hívná lel a többit is, hirtelen kanyarodással lejebb ereszkedett, utánna a löbbi repülő madár is, és leereszkedtek oda, a hol Liliom heverészelt. Az ifjú nem nyúlt tegzéhez, iudta ő azt. hogy a madarak most annak tesznek hódolatot, akit ő akar látni. S meg is pillantotta Liliomot, aki felállt s hosszú arany Inját igazgatva simogatta a mellette lebegő madarakat. idáig legnagyobb ellenségünktől, az osztráktól vásároltunk Családias jellege van ennek a kiállításnak (a magunkét mutatjuk magunknak) s talán épen azért nagyobb lesz a haszna és a jelentősége is, mert látni fogjuk, hogy mi minden sok van jó magyar iparcikk, magyar termény a legközelebbi otthonunkban, amiről idáig nem is tudtunk. És mindenek fölött ne feledkezzünk meg arrcl, hogy nemzeti fölszabadulásunk megvalósulásánák sok vérkeresztségen keresztül ment gondolata fűződik ahhoz, hogy lerázzuk magunkról azt a rabszolgaságot, amivel az osztrák ipar protekciós hatalmassága elnyomta a nemzeti közvagyon egy kiaknázatlan bányáját: a magyar ipart! Régi dolgok. X. Nem tudom, hogy a Kállay Sándor*) féle napkori birtok hogy cserélhetett gazdát, s hogy jutott annak birtokába Matyasovszky Menyhért fiscális. Csakhogy Bécsből 1860ban hazakerülve, már én benne találtam; Gégényben is bírt Eredeti kis zömök ősz szakállú alak volt; csak gondolkozás módja multa felül külsejének eredetiségét. Müveit, eszes ember, de csupa theoria, s ebben ellenkezője legjobb barátjának Liptay Károlynak. Szeszgyárt épített, mint ezidő tájt nagyon sokan. A Piripuczon vályogot és téglát vettetett hozzá. De bizony vége felé járt már a nyár mikor a tégla kiégett, a vályog meg megszáradt; s igy az építkezéshez csak szeptemberben foghatott. Az öreg ur azonban nem jól számította ki a falak köbtartalmát; mert alig jutott az ablakok félmagasságáig, a vályog máris elfogyott. Vályog és téglavetésre már késő volt az idő. Mi tehát a teendő? Erről folyt a tanácskozás. Én az építkezés elhalasztását hoztam javaslatba, mások annak folytatását fecskerakással. Az öreg úr egy harmadik kibúvót eszelt ki: folytatta a falrakást a készletben levő téglával, — s mikor az is elfogyott, az eresz alá rakott néhány sor szentesi követ. *) Nem a sánta. — Tündérem 1 kiálltolt az ifjú — csak egy szót hozzám. Liliom nagy fekete szemeivel az ifjúra nézett, szeretett volna hozzá futni, a szive dobogását hallani, de távolról mintha atyja kiáltását hallotta volna. — Élj boldogul! — kiáltott az ifjúnak. — Többet, több szót akarok még hallani — kiáltott az ifju. — Nem lehet, mennem kell. — Ugy én is megyek — szól az ifju s belevezette lovát a mocsárba. — Megállj — kiáltott Liliom — elveszel .... — Hadd vesszek, ha nem sajnálsz! s tovább ment. — Megállj 1 hallgass meg. Olyan fehér paripán jöhetsz be csak, a melyen még nem ült senki. Azt keresd, s akkor ha akarod elveszthetsz bennünket, ha akarod elvihetsz engem. S azzal a madarak vitték a tündér lányi, az ifju pedig bámult sokáig utána. Ez az ifju Agárdi Elemér volt. Egy hatalmas terület ura. Sok ifju pajtásától hallott a tündérről, a kit meglopva megláthattak. Ezek beszéltek sok olyanról, a ki elbájolva a tündér szépségétől, a napban csillogó arany haja s messze zengő édes énekétől behatoltak a lápba, de mind oda veszett. A tündér nem segített senkin. Meg akkor nem tudta, mi a szerelem. S most neki még is megmondta, miként haladhal be a lápba, most őt visszatartotta a bizonyos haláltól. Kereste, kutatta a fehér lovat, a melyen még nem ült senki. S végre megtalálta. A leleszi papoknak volt egy ilyen harmadfüves fehér csikójuk, a melyen még nem ült senki. Meg a négy patája is fehér volt, csak szemei villogtak sötét zöldesen. Mikor futott hosszú sörénye lobogott utánna, minlha szárnyai lennének. Naov Elek ;

T

kleve

lt

aérnö

k Moi-utcza 27, SS. (sagffg) O J « ' yyy^g^ Telefonszám 139.