Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1906-08-26 / 34. szám

XXVII. évfolyam. 36. szám. •Nyíregyháza, 1906. évi szeptember hó 9. Ju ÍV. A SZABOLCSVÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. <

*

*•

$

> Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. <•»'«• JSlőflzetési feltételeim: Egész évre . . 8 korona. Fél évre x. » Negyed évre 2 Egyes szám ára 20 lillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: ISKOLA-UTCA 8. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések nagyság szerint számittatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronkinl (ÍO fillér. Apró hirdetések 10 szóig 40 fii., minden további szó 4 fii. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. LEVÉL nagytiszt. Görömbey Péter ev. ref. esperes úrnak. Ez a levélféle, válasz akarna lenni, neked tisztelt barátom, évekkel előbb a „Nyírvidék'ben ha jól emlékszem dr. Jósa Andráshoz adresszált arra a leveledre, amelyben akkor az ő dunántuli útjáról beszámoló levelére válaszoltál, jobban mondva most is emlékezetemben lévő cikelyeket irtál, többek közt egy Nyíregyházán emelendő kulturpalola létesítése érdekében! Szép és nagy gondolat — azt hiszem másokban is, hozzám hasonlóan, ezt a viszhangot keltette most szóvá tett leveled ... de hol Aagyunk mi ahoz; sóhajtottam fel . . . és talán mások is, mert annak magyarázatát, hogy akkori, mélyenszántó cikkelyeid méltán várhatott hatás, vagyis az eszme érdekében való mozgalom feltámadása nélkül maradtak, habár * alatt közölt kisérő soraidban vármegyénk jelesét, még engem, szerény napszámosát, is hozzászólásra iparkodtál rábirni — csak az előbb emiitett sóhajtással kifejezhető közhangulatban találhatom meg. És még is . . . Most évek után, mert talán még 1904. év elején láttak napvilágot most emlékezetbe hozni kivánt czikkeljeid . . . kezdek rájönni, sőt érezem, spuriusom van hozzá, mint a magyar .szokta mondani, hogy a te eszméidnek, a nyíregyháza—szaböhisvármeigyei kultúrpalota gondolatának, meg kell és meg is lehet valósulni! Akkor dr. Jósa András, a mi közösen tisztelt és szeretett barátunknak dunántuli útjáról való elmélkedése keltette a te sok szép ós nemesért hevülő lelkedben az imént szóvá tett gondolatot, azzal a panaszaival, hogy Zalaegerszegen is a miénknél nem teltebb és nem értékesebb muzeumnak külön épülete van — a mi vármegyei régiség gyűjteményünknek a megőrzésére adott szűk hivatali helyiségben meg még szekrények sincsenek, illetve akkor még azok n u Téged szerettelek Téged szerettelek, Téged imádtalak ; Ezer közül téged, Csak téged láttalak, Téged imádtalak. Mindent a világon Néked adtam volna ; Ha enyém lett vőn' az Istenség hatalma : Néked adtam volna Oly édes lett volna Teérted küzdenem, Imádatos, boldog, Szép, hosszú életen Teérted küzdenem; Együtt lenni véled Örömben, bánatban . . Lelkünk egyet érez. Szívünk összedobban Örömben bánatban. Te lettél vőn' nékem Minden boldogságom, Hitem, reménységem, Ezen a világon Minden boldogságom ! . Miattad hullatom Fájó könyeimet ; De te meg nem érted, Te csak kineveted Hulló könyeimet . . . M sem voltak, ahová napról-napra gyarapodó és értékesnél-értékesebbé váló gyűjteményeink megfelelően elhelyezhetők lettek volna ... de ha Jósa Andrisnak ez a panasza akkor a te szépséges goudolatodat fudta felkelteni, most kell, hogy dr. Jósa Audrá's barátunknak, Angolországban szerzett tapasztalatain alapuló, már is lánggal égő lelkesültsége valósítsa meg a te és a hozzád hasonlók buzgfilkodásából az általad gondolatba vett kulturpglotát! Én és azok, akik jvelem együtt örültek legközelebbi nemzeti ünnepünk, István király napja alkalmával, nem kevésbé tisztelt barátom Petrovics Gyula apátplebánosunk uri házánál és vendégasztalánál Jő3a Andrisnak angolországi útjából való visszatérésén —• láttuk is már képzeletben ezt a kultúrpalotát Nyíregyháza vasúti utczáján, a pénzügyi palotával egy sorban lévő azon a fákkal "beültetett sarok telken, melyet Nyíregyháza és $zabolcsvármegye dicsőségére — nem is lehetn^ megfelelőbb épülettel felruházni. r r^I Eá ebbe a ragyCrvó visióba megvallom, angolországi utján sulyjpan két kilóval gyarapodott Jósa András baíátunk hozott engemet! De nem is ő, az a régi fiatal ember, aki négy szem közt mondvE^ az utóbbi időben már nem a régi fürge lépteikel jött-ment, járt és kelt közöttünk, hanem •'"egy hozzá hasonló ifj. dr. Jósa András! Én valóban egy megifjodott Jósa Andrást láttam és egy ifjú dr. Jósa Andrással koccintgattam Petrovics Gyula barátunk házánál, újból és újból örvendezve megérkezésén és azt olvastam ki annak a tisztelt ifjú barátunknak lelkesültségtől és magyar önérzettől ragyogó szeméből, hogy nem is testileg gyarapodott ó két kilóval, mert hiszen soványságánál fogva ilyen nagy hústömeg az ő alakzatán el sem férne, de tudásában sem gyarapodhatott ilyen nagy méretben, mert ahoz sem férne már két kiló többlettudás ... de gyarapodott ifjuságA kamara obstrukciőja. — Víg história Bánffy idejéből. — (Persze, hogy Dezső meséli el.) Maliciózus jó kedvem volt. Szerettem volna belekötni valakibe. De kibe ? Ez nagy bökkenő. Hárman vagyunk a kamarában; Laci, Pista meg jó magam. Laci komoly fiu, vele nem igen boldogulok. Pista? Azzal meg megint hiába kezdek ki, mert lebeszéli a csillagot az égrűl. Magamba fojtottam hát ingerkedő kedvemet, s néztem a pipámból csinos karikákban felgomolygó füstöt. Más ember pipafüstnél gondolkodni szokott. Én nem gondolkodtam. (—Sz világéletedbe soha sem gondolkodtál!) . . . csiba! — csak vártam. Vasárnap délután volt, hát nem is hiában. Estefelé kezdtek beszállingózni a kamara kültagjai. Mert tudnivaló dolog, hogy a mi kamaránk nem aféle közönséges kamara. Egész szervezett kis köztársaság az. Mi hárman — már Laci, az orvos, Pista, a jogász, meg én — vagyunk a beltagok. A kültagok olyan egyéniségek, akik törvény szerint — s a háziasszony többször nyilvánított véleménye szerint — nem laknak ugyan a kamarában, de mégis többet vannak itt, mint otthon. Hányan vannak? Sokan. Különben ez nem tartozik ide. Elég is lesz ennyi információnak. Jött a három piktor: Kari, Stityu meg Zicsi; nemsokára betámasztolt a vén Kuli, a bősz .mérnökjelölt", (ahogy mi hívjuk) utána jött — mintha most is látnám — az .einwillig-freijahiiger" Lajos, a csihi huszár. Voltunk hát jócskán. Alig is fértünk abba a kicsike füstfürdőbe. A sok .bújj be!" .szervusz!" .hozott Isten! elhangzása után általános jókedv kapott lábra. ban, lelkesültségben és ezt még jobban kiérezhettük akkor, mikor annak a hazaíiasan érző kath. főpapnak az asztalánál szóba került hazafias elmélkedések közben, megemlékezett előttünk arról, aminek ellenkezőjét szokták hirdetni külföldre járó és csak jólétre törekedő magyarjaink, hogy nincs veszve még Magyarország, akarom mondani dr. Jósa András barátunk után, hogy tömegével vau a mi kis vármegyei muzeumunkban több olyau ősi kulturáról beszélő régiség, a milyenhez hasonló a világhírű Brittisch-muzeumban sincsen . . . De nem akarok az ó körébe vágni. A mit tapasztalt, elmondja ő azt majd maga és nálánál hivatottabban senki sem mondhatná el. Én a fentieknek szóvátételével, megemlékezvén már Petrovics Gyula apát-plébános ur vendéglátó házánál is arról, csak kapcsolatot akarok létrehozni, a te évekkel előbb papírra vetett gondolatod és a dr. Jósa András tisztelt barátunk imént felemlített uti tapasztalata, na meg a tiedhez hasonló irányban szárnyaló gondolata között és abban a lelkesült teltevésben vagyok, hogy ilyen két gondolatnak összekapcsolt áramlatával szemben, ha Szabolcsvármegye nem is volna Szabolcsvármegye és ha Nyíregyháza r. t. város nem is volna a mi városunk, ennek a vármegyének és ennek a városnak a lakossága még akkor sem maradhatna néma a te és az általad megszólaltatandó dr. Jósa András dicsőséges törekvésével szemben . . . Dr. Jósa Andrásra mi akkor tennők magunkat érdemesekké és némiképen az ő hosszú évekre terjedő lángbuzgalmát vármegyei muzeumunk léiesitése körül azzal honorálhatnánk, ha elósegitenők neki annak megérését, hogy az ő általa gyűjtött becses régiségekuek, kibővítve azt etnográfiái, vármegyei vagy mondjuk vármegyei és Nyíregyháza városi könyvtárral, más vármegyék és más városok példájára külön palotát építenénk! — Hogy vagy Stityukám ebb'azobstukciós világba? kérdem az egyik reménybeli rajztanártól. — Bárcsak Bánffynak fájna úgy a foga, mint az enyém fájt a mult héien ! — No, te már megint politizálni akarsz. Várj, előbb valami kerekszéket kerítek alád 1 * * • Folyt a diskurzus tovább kedélycsen eladdig, mig el nem érkezék a' vacsora ideje. Ezt pedig nem az órának egyhangú ütéséből, hanem egészséges diákgyomrunknak kérő hangjaiból szoktuk megítélni. Laci hozzáfog a terítéshez. Mert — itt megint kell egy kis információ — a kamara kinnkoszton van. A hentesnél, vagy a kofánál (mikor hol) veszünk ezt, vagy azt, (mikor mit) s a jó Breslmájer-féle kenyérrel ugyancsak jóízűen bepofázzuk. Az is megesik, — pénzfogytán — hogy a holdhoz megyünk vacsorálni. Ez a kínkoszt . . . Mig Laci teritett, összebeszélek Pistával, hogy egy kis obstrukciót rendezzünk. Persze ráállott. Leültünk. Mikor javában folyik a pofázgatás, a közhangulatot látva, odaszólok: — Fiuk obstruáljunk ! — Helyes, obstruáljunk ! hagyta helyben az egész banda. Mindegyik valami jót sejtett. Mert mellesleg — szerénytelenségnek ne essék — mindig jókat szoktam feltálalni. Ha nem nevelnek rajta, de legalább majd megpukkadnak. Beszélgettünk, diskurálgattunk. Már a vacsorának is vége; már az óra is elüti lassacskán a kilencet s kezdenek a fiuk cihelődni. — Ugyan hová mennétek még? Siet egy fél órát! mondok nekik, s hogy annál szivesebben maradjanak, intek Lacinak, — aki a mentőknél egy kis praxisra tett szert, — hogy csináljunk mesterséges lélekzést. — Jól van! Maradunk még egy negyedet! zúgta a kültagok teljes kórusa. Azután mély csendben várják: mi lesz ? Elek í

level

et

ffiérn5

k Kállóiutcsa 27, sz, (sagthiö Telefon szám 139.